Ma reggel lágytojást ettünk, jó folyósan, ahogy szeretjük. Nem NDK-lágytojás-stílusban. Az elnevezés anyukámtól származik, aki egy régi, németországi körutazásunk alkalmával konstatálta, a németek nem értik túlzottan a különbséget a lágy és a főtt tojás között, mert a lágynak nevezett is elég szilárd. A forró tojás "lefejezésekor" eszembe jutott, hogy német család feje, akiknél cseregyerekeskedtem pár évvel a családi nyaralás után, egy precíziós mozdulattal lemetszette a tojás búbját. Ezt mindig nagy csodálattal néztem, de azóta se tudom utánozni.

Szóval eszembe jutott a német "családom", akik két alkalommal is befogadtak. A szülőket szinte kedveltem, az apával például volt egy kifejezetten izgalmas beszélgetésem a NATÓ-ról (minket akkortájt vettek föl), a nő meg normális háziasszony volt. Fontos! Bár nem volt állása, de a saját életét élte a család egységén belül. Intelligens ember volt, aki megengedthette magának, hogy ne dolgozzék. (Az más kérdés, hogy nem nézett ki nőnek, de az meg kit érdekel.)

Ellenben a lánya, az én cserepartnerem, borzasztó buta volt! Nem érdekelte semmi, folyton ugyanolyan (semmilyen) pofát vágott, alig beszélt (pedig elvileg nyelvet tanulni mentünk oda) és hiába próbáltam, nem sikerült közös nevezőt találni vele. Azt hiszem, nem a saját ötlete volt, hogy vendégül lát. Aggódó szülei talán így próbálták saját sötétségéből kirobbantani. De nem sikerült. Sőt a végére, gondolom, már eléggé meg is utálhatott. Mert szegény annyira nulla volt, hogy - életemben először - még én is bezzeggyerek voltam. A szülei elég sokat beszélgettek velem, sokat kérdeztek. Hazudni kellett volna arról, hogy viszonylag jó tanuló voltam? Hát persze, hogy látszott a kontraszt. Tabea meg már bukott egyszer.

Bár a német gimnazistáknál ez nem annyira ritka, mint abban az iskolában, ahová én jártam, mégis elég ciki. Valakinek, akinek más dolga sincs, csak hogy tanuljon, szégyen megbukni. Én nem is értem, hogy érettségiig hogy lehet megbukni, nekem még a 4 - 5-ért sem kellett igazán megerőltetnem magam soha, pedig nem vagyok zseni, és pláne nem vagyok mindenben jó. És egy akkortájt viszonylag erős gimnáziumba jártam, ahová tanulmányi versenyen keresztül lehetett csak bejutni. (Féltem is, hogy bírom-e majd.) De gond nélkül végeztem el. Szóval nem nagyon értem, hogy bukhat meg valaki olyan, mint Tabea. Neki aztán tényleg semmi mással nem kellett foglalkoznia. Hetente kétszer eljárt dzsúdózni, de attól még lehet tanulni, hogy az ember kedden és csütörtökön egy-egy órán keresztül embereket dobál.

Pláne egy német iskolában megbukni szégyen. Voltunk benn pár órán, mit mondjak, akkor dőlt el számomra, hogy az ún. angolszász, helyesebben amerikai típusú iskola ellen tűzzel - vassal fogok fellépni, mert silány. A tananyag híg, tartalmatlan és annyira le van egyszerűsítve, hogy félévet egy hónap alatt le lehetne adni. Az elvárások alacsonyak, és mivel hagyták, hogy a gyerekek agya eltompuljon, a többség funkcionális analfabéta. Az érettségiző osztály például azt tanulta éppen geometriából (De utáltam!), hogyan kell a kör területét kiszámítani...

Először azt hittem, én kaptam csak egy ilyen "selejtet". De aztán rá kellett jönnöm, az osztály - és iskolatársai se sokkal okosabbak. Tabea csak csendesebb és közönyösebb volt, mint a többiek. Az iskola, a tanulás számukra huszadrangú dolog volt, szükséges rossz, amit fegyelmezett német létükre persze elviseltek, csak a bulikkal voltak elfoglalva. Egy kivétel volt (pont Csöncsön barátom "párja"), de ő sem okos volt, csak szorgalmas, őt űzték a szülei, a többi családban nem izgatták magukat túlzottan emiatt sem, semmi más miatt sem. Egy másik családról mesélte a magyar fél, hogy a fű ott volt a konyhaszekrényben, akinek kell rájár. Legyen szülő, gyerek vagy éppen a kutya. Talán mondanom sem kell, hogy az illető német állandóan che guevarás pólóban járt. Az említett barátommal sokat idézett, és mindig alaposan kinevetett jelenet volt, amikor megkérdeztük, de mégis miért mindig Che Guevara. Erre a bájos német kis hippi: kicsoda?

Tabeával utoljára kilenc éve leveleztünk. (Mert mi fenntartottuk a levélkapcsolatot több éven át.) Elmeséltem neki, hogy éppen érettségiztem, gratulált. (Gondolom, neki még odébb volt, hiába volt csak egy évvel fiatalabb, én meg kétszeresen is évvesztes. Vagy éppen az első, nem kívánt terhességét hordta ki valami lehrlingnek, akivel aztán össze is házasodtak hamar. Szörnyű, így kell az életet sutba dobni, mielőtt még elkezdődne.)

Németország vonzó, talán a legvonzóbb külföldön, de csak távolról. Közelről minden ország egyforma.