A jövőkutatás legfrissebb eredménye

http://de.news.yahoo.com/ddp/20080826/ten-das-ende-der-german-angst-87042fc.html

A hamburgi A Jövő Kérdései Alapítvány nyilvánosságra hozta reprezentatív felmérésének eredményét. Minden kérdés, minden aspektus egy felé irányult: milyen lesz az élet 2030-ban?

A legfontosabb újdonság, hogy véget ért a németek lassan másfél évtizedes depressziója. Ha az ember kicsit utánagondol, rájön, a német újraegyesítés utáni időszakban kezdődött rosszkedvük tele. A két Németország egyesülésétől a németek csodát vártak, és politikai értelemben a berlini fal, a hidegháború legkomorabb mementójának ledöntése csoda is volt. Ám a szürke hétköznapokban aztán mindenki csalódott. A keletiek, akik annyira vágytak nyugatra, azzal szembesültek, hogy úgy tekintenek rájuk, mint a szegény rokonra. Elviselik, de lenézik. Csórók és idegenek voltak a saját hazájukban. A nyugatiak előtt pedig nem az a politikailag elnyomott politikai hős bújt elő, hanem egy kicsit nyomi, kicsit kulturálatlan (pedig...) figura, aki semmit sem tud az életről. Főleg a munkáról nem. Ha meg a politikát nézzük, arra számítottak, hogy büszke ellenállókkal találkoznak, hamar kiderült, hogy az egykori NDK politikától még nem erfoldult tagjait sem kíméli a klasszikus poszt-szocialista feneség, a neo-nácizmus.
Az ezredfordulóra kialakuló 10 % körüli munkanélküliségre a jóléti állam már rég nem aktuális rendszere nem tudott más választ adni, mint megszorításokat.

A kilencvenes évek generációját kissé maliciózusan Generáció Golfnak nevezték, a középosztályhoz való tartozás szimbólumának számító Volkswagen Golf után. Ezt követte a Generáció praktikum, mely ma dolgozik azon, hogy saját környezetét minél kényelmesebbé tegye. Húsz év múlva jön el a Generáció Bizalom ideje, amely egy más típusú társadalmat vetít előre. Ennek kialakulásával szemben azért némileg szkeptikus vagyok.

A jövő társadalmának hármas motorja lesz: a fiatalok, a nők és az idősek.

A német fiatalok nemtörődömsége, beszűkültsége számomra is nagyon megdöbbentő volt, mikor cseregyerekként ott jártam. Szegények rettenetesen buták voltak, és rendszeresen buktak meg a magyar szemmel szörnyen könnyű iskolában. A kivétel nagyon ritka volt. A kilencvenes években csak kicsivel több, mint az egy harmada utasította el ezt a közönyt a megkérdezetteknek, mára ez majdnem 60 %. A kutató szerint a fiatalság az élet értelmét a munkában elért teljesítményben fogja megtalálni.
Egyébként a jövő vezető generációja nem a huszon - harmincéveseké lesz. Sokkal inkább a negyveneseké, akik már alig várják, hogy ötvenes éveikbe érve újraindítsák életüket. Ezt persze azok a mostani húsz-harminc körüli emberek mondták, akik húsz év múlva negyven - ötven évesek lesznek.

Számít az ún. Shanghai modell térhódítására is. Ebben a kínai városban ugyanis a cégvezetői székekben többnyire nők ülnek. Ennek valószínűsítése azon alapszik, hogy már ma is a gimnáziumokban és a felsőoktatásban a nők vannak többen. Ezt Magyarországon is tapasztalhatja, aki oda jár. Ennek oka leginkább az, hogy az oktatási rendszer inkább a női képességeknek kedvez.

Az a jelenség, hogy a politikailag korrekten ezüst generációnak nevezett idősebb néprétegek kegyeiért elindult a verseny, látható ma is. Számos reklám ígér nekik reális célokat: nyugodt öregkort életjáradékok formájában, internetszolgáltatást rock and rollal, külön divatházaik és dekorkozmetikumaik vannak (melyek például a májfoltokat is fedik)... A sokáig hanyagolt társadalmi réteg mára értékes piaci szegmens.

Összességében a németek derűsen néznek a jövőbe. Szerintük az individualizmus, az önzés kora már túlvan a csúcspontján, és egyre inkább közösségivé válik a társadalom. A jó életérzés fontosabb érték a gazdagságnál. Rosszindulatúan azt mondanám, ezt illik mondani. Ám tegyük fel, elhiszem, hogy így is gondolják. De azért ne feledjük, hogy bár a pénz nem boldogít, hiánya sem.