2012. december 16. 19:03 - Reckl_Amál

Majd a Róbert bácsi elintézi...

Érdekes elméleteket olvasni mindenféle amatőr és profi tollából arról, mi is hozta el azt a fordulatot, amelyre valószínűleg senki sem számított: Orbán Viktor puszta kézzel, egymaga eltörölte a keretszámokat, miután sebtiben meghallgatott valamilyen fiatalokat.
Ma már tudjuk róluk, a Fidelitas tagjainak tanácsát kérte ki a miniszterelnök. Még nem ismerjük a megbeszélés részleteit, de az azért sejthető, okos, megfontolt dolog volt a Nemzetbiztonság részéről, hogy nem a valódi tiltakozókkal eresztette össze Orbánt. Mert még a saját, lojális ifjúsági közönség is arra a drasztikus lépésre ösztönözte a kormányfőt, hogy ott helyben megszüntesse a keretszámos rendszert. Milyen lett volna a hangulat, ha az eddig azért nem túl ellenséges, de most igen határozottan fellépő HÖOK, vagy horrible dictu, a Hallgatói Hálózat ádáz emberei néznek vele farkasszemet?

Arra tehát sokféle magyarázat létezik, miért is fújt visszavonulót Orbán; miért szúrta hátba azt a sajátos színvonalú, de mégis hosszabb előkészítő munkát végző szakmai csapatot, akik az előre beharangozott keretszám-csökkentést megálmodták; miért csinált hülyét miniszteréből, államtitkárából és a kormányszóvivőből, illetve minden fontosabb jobboldali véleményformálóból, akik a nem-tandíj és a megnyirbált keretszámok mellett érveltek. Még olyat is olvastam, aki szerint a HÖOK valami titkos paktum értelmében ezzel a kis szítással megágyazott a jóságos Orbánnak. Így a Fidesz a Jobbik legnagyobb táborából, a fiatalokból csíphet ki egy jókora darabot ezzel a látványos manőverrel.

Bár az ilyen fontoskodó akarnokokról, akik majdnem mindig a jobboldali holdudvarba vágynak, mint az egyetemi diákvezetők simán kinézem akár ezt is, ebben az esetben nem ez történt szerintem. Túl hiteles volt az értetlen agresszió a kormány és barátai részéről még tegnap is. Elég csak arra a listázási ügyre gondolni, amikor is egyetemisták adatait tette közzé a Magyar Nemzet a címlapján, melynél kevés ízléstelenebb dolgot engedett meg magának a sajtó.

Azóta már nyugdíjba vonult kollégám mondogatta azokra a dolgokra, ami elsőre nagyon jó ötletnek tűntek, csak épp a járulékos költségekkel nem lettek figyelembe véve, hogy majd a Róbert bácsi megfizeti.
Orbán Viktor időnként 15 millió magyar Róbert bácsijának képzeli magát. Ilyenkor csak a szándék és a cél a lényeg, ezek bármit szentesítenek.

Bármennyire messzinek és ide nem illőnek is tűnik a párhuzam, de hasonló történhetett az utóbbi évek legnagyobb diplomáciai buktája körül is. Az azeri baltás kiadatásának kérdését is biztosan megvizsgálták szakemberek. A dolog mégis egy jó hangulatú kvaterkázás közben dőlt el. Orbán csak jófej akart lenni. A sok okoskodás helyett megoldja a nagylelkű karizma a kényes kérdéseket. És, ha még csurran-cseppen egy kis olaj is érte, akkor meg pláne senkit sem érdekel, hogy egy gyilkossal több vagy kevesebb pihen a börtönünkben...

Nagyon valószínűnek tartom, hogy most sem történt más, mint Orbán Viktor magánakciója. A hét elején még reménykedett benne a vezér úr, hogy kifagy a lelkesedés a diákokból, ellaposodik a tiltakozás. A Hír TV Célpontjának például kiadták, tegye nevetségessé a tüntetőket, ábrázolja balhékereső kis hülyéknek őket a szokásos manírban. Ma reggel már kicsit fonák volt a korábbi rendelésre készült riportot megnézni...
Aztán bekeményítettek, Giró-Szász meglengette,  tudják, kik lázítanak gusztustalan megfélemlítési kísérletében.

Ma pedig már egész másról van szó. Hogy ez így alakult a nagytiszteletű kormány nagytiszteletű feje spontán, rövidlátó, népszerűséghajhászó kapkodásának köszönhető. Orbán Viktor nem bírja elviselni, ha haragszanak rá, ha nem népszerű éppen abban a pillanatban, azon a helyen, ahol tartózkodik.
Ahogy nem bírt nemet mondani a gazember azeri elnök erkölcstelen, hazug kérésének, úgy képtelen most hagyni, hogy az általa pozícióba helyezett szakemberek megegyék, amit főztek.
Ami nem sikerült az IMF-nek egy év alatt, az sikerült párezer tüntető egyetemistának és főiskolásnak. Non sense.

Éppen ezért ez sajnos nem a demokrácia ünnepe, hanem a populizmusé. Lehet, hogy aki ma sikernek ítéli meg a kormány visszakozását keretszám-ügyben, az még visszasírja az eredeti elképzelést majd. Mert persze részleteket nem tudni még, mivel ezek a részletek nem léteznek még. Ez bizonytalanság pedig pedig minden érdekcsoportnak árt.

Ez viszont lényegtelen ahhoz képest, hogy tegnap Orbán Viktor azzal a nyugodt tudattal akaszthatta szögre a Róbert bácsi-jelmezt, mely szerint ismét kiválóan megoldott valamit. 

67 komment
· 4 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr764968334

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A nem-nemzeti, nem-együttműködő nem-rendszer 2012.12.17. 02:58:08

Orbán Viktor szombaton délután a Főváros egyik legdivatosabb szórakozóhelyén találkozott néhány fidelitasos fiatallal, és rövid egyeztetés után két és fél perces videó-üzenetben a helyszínen adta elő a teljes magyar felsőoktatás átalakításának legfriss...

Trackback: Diákok! Mondassátok le Orbán Viktort! 2012.12.16. 23:53:34

Címlapra szerkesztette vezetőitek személyes adatait a Magyar Nemzet, melynek online főszerkesztője a Lomnici Zoltánt a köztévés híradókból kiretusáltató Élő Gábor. Ha én diák lennék, innentől nem a tandíjak mérsékléséért tüntetnék. Nem is a közpénzből ...

Trackback: Spiclikommandó is szolgálja Orbánt az egyetemisták ellen? 2012.12.16. 23:49:19

Hangulatjelentést kérhetett a Fidelitas-csemetéktől Viktor, ezt tálalta a közmédia úgy, mintha a tiltakozó diákok küldötteivel egyeztetett volna, TEK-hadsereg védelmében, egy felkapott és drága romkocsmában. Lépjük át azt, hogy Orbán a tiltakozó diákok...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KZsoci 2012.12.16. 19:13:58

Sajnos valami ilyesmi állhat a háttérben. Orbán teljesen megkergült, és egészen elképesztő, hogy még most is hagyják. Egészen hihetetlen, hogy ez az egész a Közgép-pénzszivattyú miatt megy egyáltalán, láthatóan már neki sincs sok kedve csinálni. És az meg kizárt, hogy bárki is hinne még benne azok közül, akiknek kicsi köze is van a hatalomhoz: kizárólag azért van a helyén a kormány, hogy ömöljön tovább a pénzfolyó Si-Csicska & co. zsebébe. Nem tudom, hogyan lehet nem elég a sokszorosa annak a pénzmennyiségnek, amennyit egy élet alatt sem lehet elkölteni. :S

Persze azok a legszomorúbbak, akik még mindig rajonganak érte. Sajnos még mindig milliónyian vannak. :(

2012.12.16. 23:31:40

@KZsoci: ez milyen korrekt hozzászólás volt! komolyan.

tapasz13 2012.12.16. 23:33:23

Utólag az látszik hogy a Róbert bácsi jelmez is elmaradt. Meztelen a király-röhögnek rajta a fiatalok, az ország.
Nem a belsős találkozó, hanem az arra adott válasza a fiataloknak ami hirértékű.
""ennyire sokan, egyet- ennyire nagyon -még nem utáltak Magyarországon"

Amidazophen 2012.12.16. 23:56:55

@KZsoci: Várjuk meg az elkövetkezendő napokat: van egy olyan gyanúm, hogy egy Navracsics vagy Varga (más talán nem is jöhet szóba) végül lefogja a kezét. Azért a fideszben is sokaknak elege lehet már ebből az öncélú ámokfutásból. Talán ott is rájöhettek egyesek, hogy azért nem lehet az ország népét csökkentett deutériumtartalmú spermamaradékként kezelni, mint ahogy a minelnök ezt most teszi!

Flúgatlan 2012.12.16. 23:58:43

Orbán igen tudatos manipulátor. Látta a helyzet tarthatatlanságát, képébe dörgölték saját korábbi nyilatkozatait és szerintem a párton belül is megmondták neki, hogy ezt nem tudják támogatni tovább, mert lenullázódik a Fidesz népszerűsége, ami nem jó hatással van a hatalomra és a pénzre.

Kellett lépnie, de nem akart a követeléseknek engedni, nehogy gyengének tűnjön a "félázsiai" honpolgárok előtt, ezért lépett olyan meglepőt, ahol a kezdeményezés, a kontroll nála marad. A folytatást ő se tudja, nem is lehet ilyen gyorsan felmérni a lehetséges hatásokat.

Nem szép dolog, de még mindig jobb, mintha kitartott volna a hülyesége mellett és provokátorokkal felhergelte volna a tüntetőket hogy lecsaphasson rájuk a rendőrség.

De hogy mekkora káosz lesz ebből....

makacs szennyeződés 2012.12.17. 00:19:02

@Amidazophen: dehogyis jöttek rá. ez nem egy párt, ne keress benne afféle mechanizmusokat.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Csoportgondolkodás

ez egy szekta.
egy hét múlva sosem lesz két héttel ezelőtt.
giró-szász maga fogja elmondani, hogy soha nem volt szó keretszámokról.

dzsugasvili 2012.12.17. 00:55:35

Én nem tudok másra gondolni, mint hogy lehet valami a magyar legfontosabb kormányzati tisztség környékén, ami a rossz szándékú miniszterelnököket bizonyos idő után ilyen-olyan formában "megtámadja". Gondoljunk Antallra - pár év után rákban meghalt. Horn Gyula - öreg korára teljesen magatehetetlen korházi ápolt beteggé vált, Gyurcsányt szerintem nem kell magyaráznom, és Orbánon is egyre látványosabban kiütközik a jelenség. Ez már nem szimpla hatalommánia, itt már - ahogy írjátok - súlyos pszichiátriai problémák vannak.

Régen volt egy elképzelés, hogy a Szent Korona a nem megfelelő ember fejére téve egyszerűen tönkreteszi az illetőt, és ezzel magyarázták a Habsburg-királyok gyakori gyengeelméjűségét.

Megfordult a fejemben, hogy a Korona manapság a parlamentben tartózkodik, a kormányfők pedig ott mozgolódnak körülötte naponta...

Jó, ez Antall és Horn ügyét nem magyarázza rendesen, de ha Bajnai lesz a miniszterelnök, és 1-2 év utána kezd nagyon-nagyon furcsákat csinálni, akkor gondoljatok azért erre a kommentemre :-D

nnnnnnnn 2012.12.17. 01:09:33

szerintem a blogger egy orbánfóbiás libsi faszfej.

JT_Biopower 2012.12.17. 01:36:48

Nem is tudtam, hogy a fidelitasosok között ennyinek nem működik a nyálmirigye!
Vagy csak az esemény hírére sebtiben kioperáltatták a tekesekkel? :)

dekol84 2012.12.17. 01:47:04

@$$$=$$$: "szerintem a blogger egy orbánfóbiás libsi faszfej."

És miért? Te agymosott zorbánseggnyaló kretén droid!? Hm?!

dekol84 2012.12.17. 01:52:00

@makacs szennyeződés: Hát erz qrva jó! Mintha csak a fityeszt és annak vadbarmait írná le egy-az-egyben. Az angol változat még precízebb! Nesztek:

en.wikipedia.org/wiki/Groupthink

kamill77 2012.12.17. 01:55:39

"miért is fújt visszavonulót Orbán"

egyértelmű! hát ezt a hírt mindenki elfelejtette? az index csütörtöki, december 13-ai értesülései szerint:

"A Fidesz Ifjúsági Tagozata a Fidesz országos választmányának összehívását javasolja annak érdekében, hogy a pártban nyíltan megvitathassák a felsőoktatás átalakításának terveit."

"az államilag finanszírozott helyek számának csökkentése oly mértékben kihathat a tagozat és a Fidesz jövőjére is, ami szükségessé teszi a tagozat rendkívüli döntését."

"Veres Áron elmondta, azt kérték a választmány vezetésétől, hogy a jövő hétre hívja össze a testület ülését, és ott a keretszám-csökkentés legyen az egyetlen napirendi pont."

a jövőhét mától el is kezdődött. egyetlen napirendi pont, mely a legjobban kicsapta a fidelitaszosoknál a biztosítékot, nevesül a keretszámok ügye még az ominózus, fenyegető "jövő hét" előtt "rendeződött"...

nem árt ízlelni a szavakat:

"oly mértékben kihathat a tagozat és a Fidesz jövőjére is"

nos, ilyenkor orbán természetes, hogy mindent dob, felborít...hülyét csinál miniszterből, államtitkárból, szóvivőből... itt a fidesz jövője volt a tét...

ProsTata 2012.12.17. 01:59:52

@JT_Biopower:
Frászt!
Otthon az apjuk lekevert egy maflást, merthogy:
... az anyád úr istenit meg a gittegyletét ahova jársz, az öcséd/húgod tandíjárt fizethetem jövőre, de te is rábaszol, mert a havi költőpénzedet felezem ...

Na hát ez történt, nem a gerincük ágaskodott fel! Rájöttek a gyerekek, hogy ez már ez már nem párthűség kérdése. Ez nagggyon zsebre megy.

dr. Bértollnok 2012.12.17. 02:28:22

Igazából nem is értem a kormányt, mert annyi okos és jó dolgot tehetett volna, ehelyett behugyozott a szélcsatornába, áramlási iránnyal szemben.
Kell a felsőoktatás reformja? Igen!
Kevesebb a pénz, amit a felsőoktatásra lehet fordítani? Igen!
Ezek az alapkérdések, de amit ezekre válaszként összehozott az Orbán kabinet, az nemcsak siralmas, hanem egy társadalmilag nagyon aktív osztályt hoz méltatlan helyzetbe, tehát politikailag is öngyilkosság.
Én a következőt csináltam volna.
1. Mindenki tandíjmentes az első évben, aki a 400 pontos felvételi ponthatárt meghaladó eredménnyel nyert felvételt, vagy az aktuális alsó felvételi ponthatárt 25%-al meghaladta.
2. A harmadik félévtől a tanulmányi eredménynek legalább 4,0 átlagnak kell lennie a teljes tandíjmentességhez, a 2,0 átlag 100% tandíjat fizet, a kettő között lineáris arányossággal kerül kiszámításra (tehát a 3,0= 50%).
3. A szín jeles tanulóknak a havi 100.000,- Ft ösztöndíjat adnék (csak a tanulmányi időszakra), melynek összege szintén arányosan csökkenne 4,0-ig 0-ra. Az ösztöndíj fedezete a tandíj egy (kicsiny) része.
4. A maradék tandíj az intézménynél maradna, amelyet működésre és fejlesztésre fordíthat, csakúgy, mint az eleve térítéses képzések bevételét.
5. Alaptétel, hogy csökkentett tandíj, avagy ösztöndíj csak annyi félévre jár, amennyi a választott (ha többet csinál párhuzamosan akkor egy választott) képzés megszerzéséhez alapesetben szükséges félévek száma. Mindenkinek csak egy diplomát fedez a költségvetés.

Szerintem ez igazságos lenne, nem zárná ki a tehetséges szegényebbeket. Mindenki kiszámíthatná, hogy mire képes és mennyi energiát tud befektetni?
Csökkenne az állami kiadás, hiszen az intézmények működésének egy részét a tandíjból tudnák fedezni és mondjuk ki, szelektálódnának is az egyetemek, főiskolák. Valóban kicsit túlburjánzottak a himbi-limbi szakok.

komplikato 2012.12.17. 02:47:21

@dzsugasvili:
OFF:"Megfordult a fejemben, hogy a Korona manapság a parlamentben tartózkodik"
Mérget vehetsz rá, hogy nem tartózkodik. Amikor a jenkik visszaadták készült 3 hiteles másolat, aranyból, drágakőből ... az eredeti SOHA nem volt kiállítva, és az István a király kellék koronájához is egy másolatot adtak oda lekoppintani. Ergo a parlamentben SEM az eredeti van. /OFF

Lobster1978 2012.12.17. 04:47:21

@dr. Bértollnok: "Kell a felsőoktatás reformja? Igen!
Kevesebb a pénz, amit a felsőoktatásra lehet fordítani? Igen!"
Igazából nem kevesebb a pénz. Csak az elosztás jellege változott. Több stadion (demagóg, de tény) de ami a lényeg, egykulcsos adó és kistársai. Ahol olyan nagylelkű a kormány hogy az egykulcsos mókával elenged 385 milliárdot, ott nem a pénz kevesebb, csak az eloszlás más. És hosszan lehetne sorolni...

Ontopic: "Ez viszont lényegtelen ahhoz képest, hogy tegnap Orbán Viktor azzal a nyugodt tudattal akaszthatta szögre a Róbert bácsi-jelmezt, mely szerint ismét kiválóan megoldott valamit."
Hál istennek, eddig úgy látszik, hogy ezúttal nem sikerült neki a manőver.
www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=CDkkvNXj2Ik

Azért nem tud mindenkit zsebre tenni egy kamutárgyalás kamugesztusával.

dr.Hüppögő Balneológus 2012.12.17. 05:38:14

"...amikor is egyetemisták adatait tette közzé a Magyar Nemzet a címlapján, melynél kevés ízléstelenebb dolgot engedett meg magának a sajtó."

...azért egy narancsbolsi pártlapot, túlzás sajtónak nevezni.

Tamás Csacsicska 2012.12.17. 06:19:27

Valamikor az átkosban meg tudták tervezni a várható szakember szükségletet – és annak megfelelően alakították a beiskolázást, minden oktatási szinten (szakmunkás képzés + középiskola + két szintű felsőfokú képzés). Ha jól tudom, a dolgot az akkori Közgáz Munkatudományi Tanszéke, nevezetesen dr. Tímár János tanszékvezető koordinálta.

Ehhez elsősorban tervezni kellett a gazdaságot – ami ma igencsak nem megy Orbánéknak. Nemhogy tervezni nem tudják, de szerintem arra sem képesek, hogy felmérjék a jelenlegi állapotot. Hát még a jövőt…

A gazdaság jövőbeli ismerete nélkül nehéz kitalálni, hány mérnökre, jogászra, pedagógusra, szakmunkásra lesz szükség. Amikor köztudottan csökken a születésszám, akkor például miért kell megengedni a korlátlan létszámú pedagógus képzést? Amikor csökken a gyerekek száma – és nincsenek új óvodák – akkor miért kell ontani a felsőfokú képzettségű óvónőket?

Amikor az egészségügyben kritikus a szakképzett kiszolgáló-személyzet létszáma – már-már az ellátást veszélyeztetve – akkor miért nincs elegendő ápolónő kiképezve?

Az Orbán rendszer alapvetően dilettáns oktatás-politikája mindezzel nem törődik. Nekik csak az a fontos, hogy Jézuska és Wass Albert benne legyen a tantervben és minden gyerek tudjon focizni. Ezért vannak komoly feszültségek az oktatásban: egyfelől fontos szakmákban hiányok mutatkoznak, másfelől jelentős túlképzés van link képzési irányokban. Mindezt nem fogja Orbán szerdáig megoldani, még akkor sem, ha egy szemhunyásnyit sem alszik addig. Megint jön majd a nagyképű púder, az agymosás – pontosan úgy, mint Matolcsy gazdasági vágyaiban.

Ráadásul Orbán egyetlen szavát sem kell elhinni: gátlástalanul változtatja a véleményét akár reggeltől estig – avagy más megközelítésben: hazudik. Már az írott szerződéseiben sem lehet megbízni (lásd a bankokkal kötött megállapodását). A „törvényhozás” pedig Orbán és Kövér szubjektív akarata szerint, bábként működik, a közigazgatásról már nem is szólva. Ha tehát Orbánnak lövése sincs a megoldásról, a „törvényhozásnak” sem lesz, meg senkinek sem, aki a kormány nevében tárgyalni fog.

Az egész „tárgyalás” óriási humbug, időhúzás, porhintés – a diákok átverése, public relation, görögtűz. Kifárasztásra játszik Orbán – ha már megfélemlíteni nem tudja a fiatalokat.

röhögő 2012.12.17. 07:16:27

Fidesztrollok!

Mielőtt leírjátok véleményeteket, olvassátok el az aktuális kormány álláspontot! Ha miután ezt megtettétek, gyorsan meg kell írni a röfit, mert közben a kormány álláspontja 180 fokot fordulhat!

Blogger Géza, Vidéki, Macisajt, Enrico csak úgy írhat, hogy közben telefon kapcsolatban van Habony Árpival.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2012.12.17. 07:33:39

Hajrá diákok, ez már nem csak rólatok szól.
A demokratikus, szabad Magyarországért a jogállamiság visszaállításáért az orbáni diktatúra leveréséért is küzdötök!
Az ország, de már a világ szeme is rajtatok, sokan és elegen állnak mögöttetek!

Pussy Riot (törölt) 2012.12.17. 08:08:34

Ha van keretszám diktátor.

Ha nincs keretszám gyáva, áruló, hátbaszúrós, hülyét csinálós.

Ha húszas az a baj, ha harmincas az a baj, ha hetvenes az a baj.

Pussy Riot (törölt) 2012.12.17. 08:12:44

@Magyar diákok, ne bízzatok a sunyi orbáni dumákban:

Elvtársak!
Javaslom addig is énekeljük el az Internacionálét!

hoesett 2012.12.17. 08:25:48

"Kevesebb a pénz, amit a felsőoktatásra lehet fordítani? Igen!"

Adócsökkentés volt?
:)

2llkedő 2012.12.17. 08:29:25

@Pussy Riot: "Elvtársak!
Javaslom addig is énekeljük el az Internacionálét!"

Énekeljétek!

Önnek megyünk (törölt) 2012.12.17. 08:31:23

Hogyha van keretszám az a baj...
hogyha nincs keretszám, akkor az a baj...

Egyedül a baloldal próbálja utcán tartani a tömeget. A diákok persze sz**k rá, hisz nem pártérdekeket akarnak szolgálni, hanem a tandíj miatt háborodtak fel (teljesen jogosan).

Amikor ez nyilvánvalóvá válik, akkor olvashatunk olyan feldühödött hozzáböffenéseket, amit például @KZsoci: olvtárs követett el.

And37 2012.12.17. 08:32:56

@dr. Bértollnok: " A harmadik félévtől a tanulmányi eredménynek legalább 4,0 átlagnak kell lennie a teljes tandíjmentességhez, a 2,0 átlag 100% tandíjat fizet, a kettő között lineáris arányossággal kerül kiszámításra (tehát a 3,0= 50%)."

Ezt (és az ebből következő) pontokat finomítsd, az aktuális évfolyam teljesítményét kell nézni, nem azt, hogy egy adott karon mennyire szemetek/vajszívűek az oktatók és milyenek a követelmények.

Pussy Riot (törölt) 2012.12.17. 08:47:30

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Ahol Gy.Ferenc középfokú ex-miniszterelnök diplomamunkája.

Pussy Riot (törölt) 2012.12.17. 08:48:59

@félázsiai 2llkedő:
Én már túlvagyok az ifjúkommunista főiskolás éveimen kedves 211.

2012.12.17. 08:54:01

@dr. Bértollnok:
nem rossz ötlet, de elég sok sebből vérzik.
pl.:
"2. A harmadik félévtől a tanulmányi eredménynek legalább 4,0 átlagnak kell lennie a teljes tandíjmentességhez, a 2,0 átlag 100% tandíjat fizet, a kettő között lineáris arányossággal kerül kiszámításra (tehát a 3,0= 50%)."

Műegyetem bizonyos karain már 3,5-ös görgetett átlaggal is istenkirály vagy, a picsaképző BGFen meg az 5,5 is kevés lehet..
már ha súlyozott átlagokról beszélünk, mert a simának nincs értelme..

BKV reszelő 2012.12.17. 08:54:47

@Pussy Riot: Ezekkel nincs baj, a baj ezek hogyanjával van. Sajnos neked ez a felbontás már túl finom!

Zabaalint (törölt) 2012.12.17. 08:54:49

@dr. Bértollnok:
Nagyon sok ötletelés van a 10 ezres keretszám bejelentés óta, de a legtöbb átgondolatlan, nem vesz figyelembe mindent, lássuk pl. a tiedet:

1.
Ezzel például az orvosi karokon lenne nagy gebasz, ahol a tavalyi, tavalyelőtti keretszámokkal 420-430 között mozgott a ponthatár államilag finanszírozott helyekre, és ezt a 420-430-at nem azért húzták meg ott, ahol, mert a hasukra csaptak, hanem mert így jött ki a keretszám. Tehát ha 400-ig lemész, simán lehet, hogy 2-3-szor annyi hallgatót kellene felvenni. Na de ez pont olyan képzés, ahol nem tudnak 2-szer annyi hallgatót képezni extra beruházás nélkül(pl. bővíteni kellene a labor kapacitást), azt viszont nem fogja fedezni ennyivel több normatíva.

2. Tehát a bölcsész karokon a hallgatók felének továbbra is ingyenes lenne, műszaki és természettudományos karokon meg 90% fizetne.

3. Így az az ismerősöm, aki a villamosmérnök szakon egy vidéki egyetemen kiemelkedően a legjobb, nem csak mert 4,5 körüli átlaga van, hanem mert alatta 3-as körül van a következő és ő az egyetlen akinek egyből minden megvolt, a mostani 65 ezer helyett 50-et kapna, és ezzel ő lenne az egyetlen, aki kap a szakon, ezzel szemben a magyar szakosok fele kapna.

4. A tandíj így is, úgy is az intézményé lesz, lett volna, csak a költségtérítéses hallgatók után nincsen állami normatíva, míg anno a FER esetében azon felül lett volna a tandíj. Tehát itt az a kérdés, hogy az állam költségeit csökkentjük, és akkor tandíj a normatíva helyett, vagy az egyetemek költségvetését növeljük, és akkor tandíj a normatíva mellett.

5. Ez eddig is így volt.

BKV reszelő 2012.12.17. 08:57:25

@Crystah Mastah: Melyik kar az, ahol te 3,5 átlaggal istenkirály - vagy mi a vidéki jelző - vagy?! Mert nem vagy. Nem a bukdácsoló tömeg a viszonyítási alap apám, hanem az 1-5-ig skála. Tehát amit írtál faszság, helyesen így hangzik:

Műegyetem bizonyos karain az alkolizálás olyan szintet öltött, hogy a hallgatók nagy része a közepes szintet sem éri el.

Zabaalint (törölt) 2012.12.17. 09:02:51

@Crystah Mastah:
Vidéki műszaki karokon még durvább a helyzet, mert igyekeznek a követelményeket közel a BME szintjén tartani, ám a hallgató állomány rosszabb, mint a műegyetemen, így keményebb szakokon a 2,5 fölötti átlag már nagyon jónak számít, egyébként amelyik egyetemre jártam, ott a mérnöki karon ez volt az az átlag, ami fölött ösztöndíjat adtak (de akkor még nem lehetett kreditet vadászni, mert nem korrigálták 30 kredittel az átlagot), míg bölcsészeknél, közgazdászoknál ugyanez 3,5 volt, informatikai karon 3,0. Nem véletlenül volt ez különböző a különböző karokon, mert a nehézség is eltérő.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.12.17. 09:03:42

@Pussy Riot: Nem tűnt fel, hogy a módszertannal van a baj? Egy ember felülírja a komplett szakmai teamjét. Minek vannak egyáltalán akkor??

Zabaalint (törölt) 2012.12.17. 09:06:27

@BKV reszelő:
Azonos szintű tanulás mennyiséggel és minőséggel azért némileg jobb átlagot lehet szerezni az ELTE társadalomtudományi karán, mint a BME akármelyik műszaki karán. Az alkoholizáló egyetemistás szöveg demagógia, mert egyrészt nem minden egyetemistának áll ám csak buliból az élete, másrészt te csak ezt látod, de lehet hogy éppen azt ünnepli, hogy 2 hétig napi 12 órában tanult egy szórótárgyra, és végre sikerült átcsúsznia 2-essel.

Yenszi 2012.12.17. 09:19:21

@$$$=$$$: Vigasztaljon az,hogy te nyilván igazi vér-magyar vagy és nem érint se téged ,se ismerősödet se rokonodat sem szomszédodat a felsőoktatás mint olyan!

2012.12.17. 09:26:08

@BKV reszelő:
"@Crystah Mastah: Melyik kar az, ahol te 3,5 átlaggal istenkirály - vagy mi a vidéki jelző - vagy?! Mert nem vagy."
Ja bocs, tudom te jobban tudod, hogy nekem mennyi az átlagom és a felső hány %-ban vagyok vele. :)
Ha nem érted az istenkirályt, ideje visszamenni a suliba! :P

"Nem a bukdácsoló tömeg a viszonyítási alap apám, hanem az 1-5-ig skála. Tehát amit írtál faszság, helyesen így hangzik:"

Apám, (ha már te, a városi okos így mondod):
Nem az 1-5-ig skála az alap, hanem a 0-7,5-ig terjedő intervallum, amit korrigált átlagnak hívnak..

"Műegyetem bizonyos karain az alkolizálás olyan szintet öltött, hogy a hallgatók nagy része a közepes szintet sem éri el."

Alkoholizálás, ha már.
Tudod, szeretem, amikor a "közöm nincs hozzá, de nagy hangon beugatom a tutit" stílusú ember (te) megmondja, hogy hol és mi történik. :D
Igen, vannak bulik. És igen, van tizen beadandós 6 kredites tárgyad beugróval, vizsgával, szóbelivel 100 tétellel.. de te úgyis jobban tudod.

Hülye troll.

dr Smittpálelnökúr 2012.12.17. 09:34:11

Én egyre kíváncsibb vagyok arra, hogy a girosz mikor fog besokallni. Vagy besokall-e egyáltalán.
Korábban elkötelezett jobboldali gondolkodónak tartottam, de mióta szóvivő lett, egyre mélyebbre süllyed. Teljesen egyértelmű dolgokat tagad le (lásd. nincs tandíj), majd amikor változik a vezér gondolata, akkor nem foglalkozik azzal, hogy mit mondott tegnap, már vadul magyarázza az ellenkezőjét.

Én erre csak borzasztóan sok pénzért lennék képes. Ő vagy szintén borzasztóan sok pénzért teszi ezt, vagy beleszorult a feje a vezér seggébe és ettől elsorvadt az agya.

Szélmalomharcos 2012.12.17. 09:35:11

"listázási ügyre "

Legyünk elnézők, beszéljünk inkább a megélhetési diákvezetők jelenléti ívéről. Régen független KISZ titkárnak hívták őket. Gyurcsány nem marad jogutód nélkül, talán még a szakdoliját is újrahasznosítja valamelyik

dr Smittpálelnökúr 2012.12.17. 09:37:14

@Zabaalint: Hagyd, úgysem érti, sosem járt felsőoktatási intézménybe, maximum vízvezetéket szerelni, vagy a büfébe vitte a zsemléket.

Az ilyen gyökér azt sem tudja, hogy van olyan tanár, akinél a legjobb jegy a hármas.

BKV reszelő 2012.12.17. 09:42:19

@Zabaalint: Én egészen közelről láttam és látom, hogy ki mit ünnepel illetve, hogy mennyi tanulás folyik. Sajnálom, azt kell mondanom, hogy két berúgás között néha előfordul, hogy tanulnak is. Főleg uv előtt.

@Crystah Mastah: Édesanyád a hülye és mint feljebb írtam, közelről látom, mi történik. Nagyon közelről. Olyan közelről, hogy sokan miattam mennek uv-re.

Zabaalint (törölt) 2012.12.17. 09:48:59

@dr Kangörény:
Anno nálunk volt egy srác, aki egyetemi fórumba írt a gólyatábor után, hogy milyen már, hogy olyanon poénkodnak a felsőbb évesek egy bizonyos tárgyról, hogy elfogynak a kiadható kettesek, mert szerinte egy egyetemen ne az legyen a cél, hogy a kettes meglegyen, és ez milyen komolytalan. Visszaírt neki egy jó tanuló felsőbb éves, hogy azért álljon meg a menet, ő szinte minden tárgyból ötöst kap, meg rendesen tanul, de odaadná az összes ötösét, ha elsőre átmegy abból a bizonyos tárgyból.

Ezt azért írom, mert ilyen, amikor valaki látatlanban ítélkezik a bukdácsoló vagy a kettessel megelégedő diákokról.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2012.12.17. 09:49:13

Diákok! Mondassátok le Orbán Viktort!
Ha én diák lennék, innentől nem a tandíjak mérsékléséért tüntetnék. Nem is a közpénzből finanszírozott helyek számának növeléséért tüntetnék. Nem is Hoffmann Rózsa távozásáért tüntetnék. Innentől fogva én bizony Orbán Viktor távozását követelném.
Figyelem!
Az, hogy Magyar Nemzet főszerkesztője vélhetően az Orbán-kormány megrendelésére személyes adatokat jelentetett meg az újság címlapján, azért, hogy az adatok tulajdonosait megfélemítse, megalázza, és elérje, hogy visszavonuljanak a közélettől, az nem vicc, hanem egy újabb hadüzenet a demokráciának.
*Amennyire a lentebbi képen kivehető, azt nem közlik olvasóikkal, hogy a szerintük “feltűnően hosszú ideig” diákoskodó vezetőitek alapképzésen, mesterképzésen, vagy doktori képzésen tanulnak. Azt sem írják, hagytak-e ki évet bármilyen okból, és azt sem, hogy amennyiben az adófizetők finanszírozzák a képzésüket, akkor a közpénzből finanszírozható 10 félév teljesítését követően mennyi tandíjat fizetnek.
Ugyanaz az Orbán Viktor rendelhette meg ezt a listát, aki ma délután diákokkal ült le tárgyalni. Nem, nem veletek, elégedetlen diákokkal, nem is a képviselőitekkel, hanem valaki másokkal. Erről pedig azt gondolom, hogy ezek a mások bizony előre kiválogatott statiszták voltak, ha voltak ugyan egyáltalán, és a tárgyalás híre nem kamu.
A közrádió híreiben minden esetre azt mondják, hogy Orbán Viktor diákokkal tárgyalt. Azt nem teszik hozzá – hiszen nem is lenne igaz – hogy veletek, a tüntető diákokkal, illetve képviselőitekkel tárgyalt. Arról viszont hallgat a közrádió, hogy ha nem veletek, akkor kinek a megbízásából és miféle diákokkal tárgyalt.
Egyel több ok arra, hogy innentől ti, utcára vonuló hallgatók ne a tandíjak mérsékléséért tüntessetek. Ne is Hoffmann Rózsa távozásáért tüntessetek.
Tüntető diákok! Orbán Viktor nemtelen eszközökkel, igaztalanul próbálta megszégyeníteni vezetőiteket!
Méltó módon adjatok a méltatlan támadásra választ! Igen, szervezkedjetek! Állítsátok magatok mellé szüleiteket, oktatóitokat, professzoraitokat! Állítsátok magatok mellé barátaitokat, ismerőseiteket! Állítsátok magatok mellé az egész országot!
Mutassátok meg, hogy nem nektek, és nem a ti vezetőiteknek kell szégyenkezniük!
Mondassátok le Orbán Viktort!

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2012.12.17. 09:50:33

@Pussy Riot: Csak bátran, fogjál hozzá hisz az nagyon megy neked.

2012.12.17. 09:52:31

@BKV reszelő:
A BMEn nincs UV, sem UV hét. Csak ismétlővizsga. Ha már játszod ezt a színjátékot, legalább pontosan tedd azt. :P

Ja, de ha te onnan jössz és a piálásra panaszkodsz, gondolom egy vagy a tojásfejű, nőt még csak képről látott, elvarázsolt marslakók közül.. akiket mindenki utált, még a saját kollégáik is. :D
Már ha tényleg vizsgáztatsz, amit kötve hiszek.

Édesanyák nevét szádra ne vedd, mert esetleg beverik azt. Jótanács az életre. :)

Zabaalint (törölt) 2012.12.17. 09:55:09

@BKV reszelő:
Ez úgy néz ki, hogy barátnőm, aki még egyetemista, ezúttal 10 napig készül egy vizsgára, napi 12-16 órában, az utcára is csak 2-3 naponta 1-1 20 perces sétára jön le velem, aztán szerdán vizsgázik, ezután pénteken vagy szombaton elmegyünk egy baráti társasággal egy kocsmába inni, ott leülsz a szokásos meló utáni fröccsödre, és azt fogod hajtogatni magadban, hogy ezek a rohadt egyetemisták megint csak lébecolnak. Mert ennyit látsz belőle.

Meg mondhatnám azt is, hogy egyes bölcsész és társadalomtudomány szakokon az ismerősök azt sem értik, mikor szorgalmi időszakban is tanulni kell, nem értik milyen az amikor egy héten van 7 ZH, amellett a szokásos 3 jegyzőkönyvet is el kell készíteni. Azt hiszik, a szorgalmi időszak mindenkinek laza, csak a vizsgaidőszak a szívás.

Lencsés István _ 2012.12.17. 09:59:18

@BKV reszelő: Fölöslegesen hazudozol, gyökér.

A BME-n egy csomó olyan tárgy van, amin a legjobb jegy a 3-as, 4-esről már hallott az ismerős ismerőse, az 5-ös pedig gyanús.

Az átlagokon ez a jelenség meg is látszik. 3.5 - 4.5 közötti átlaga van a legstréberebbeknek, vagy legtehetségesebbeknek.

És ez a legtöbb műszaki karra igaz.

Pázmányos vagy, mi? Ostoba fasz.

Zabaalint (törölt) 2012.12.17. 09:59:40

@BKV reszelő:
Abból meg határozottan látszik, hogy sosem jártál komoly egyetemre, mert azt nem lehet, hogy UV-ra számítasz, mivel van mondjuk 4-8 vizsgád, azokat elhelyezed optimálisan, 1 hetet hagyva a bukások miatt, ha 2-nél többől megbuksz, akkor már véged, mert sok tanár csak heti 1 időpontot ad meg, és szeretik a kedd-szerda-csütörtök délelőttöket, így 3 vizsga már szinte biztosan ütközik. Megbukni pedig úgy is lehet, hogy mindent tudsz, amit kell, csak a tanárnak rossz napja van, vagy előtted már 5-en átmentek, és ezt így mégsem lehet, hogy a hatodikat is átengedi, tehát ezzel eleve kalkulálni kell, ha a szerencsére vagy az UV-ra játszol 2 tárgyból, lehet hogy a másik 2-ből meg felkészülten buksz, és máris 4 ismétlés.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.17. 10:14:45

Gandalf, meg Voldemort kutya füle Viktorhoz képest, szerintem még gyógyítani is tud kézrátétellel.

Le_Penseur 2012.12.17. 10:21:00

Hova tűnt HR kisasszony? Mi ez a vircsaft, hogy OV Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét kéri fel, hogy három nap alatt tegye rendbe az oktatást? Az oktatásért felelős államtitkár smafu?

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.12.17. 10:42:49

Az egész egy kibaszott színjáték. Nem érdemel egy szót sem, ugyanis:

a köztörvényes bűnöző Viktor (már 2008-ban) döntött.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2012.12.17. 10:54:03

@Le_Penseur:
Csak betartják a hivatalos utat. A miniszterelnök közvetlen alárendeltje a miniszter. Ő adja majd a feladatot az államtitkárnak. Ez persze a naiv verzió. :)

Valójában arról van szó, hogy az eredeti elképzelés Hoffmannéktől származik. (Kdnp-s, nem ért semmihez.) Most Orbán a saját embereitől várja az ügy megoldását. Hát várja csak!

blah 2012.12.17. 11:06:25

Az a verzió senkinek nem jutott eszébe, hogy itt alig 30 milliárdról van szó? 800 milliárdos kiigazítások korában ez nem nagy szám… a parasztok meg csak vakulnak és vakulnak…

BKV reszelő 2012.12.17. 11:11:47

@Crystah Mastah: @Zabaalint: @Lencsés István _: Mindhármótoknak megadom szívesen a BME portálján megtalálható linkeket, ahol megismerkedhetünk, ahol megnézhetitek mi az eredmény. Alapfeltételem, hogy ti is megadtok adatot magatokról. :)

Lencsés bajtársnak meg csak annyit, hogy gyökér az édesapja volt, ebből hajtott ki a kis pityuka, aki tényleg egy fasz. Látod pityu, tudok én is így beszélni veled, és máris otthon érzed magad Mátészalkán.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.12.17. 12:27:29

Nyugi fijjuk...

Majd az MSZP és Bajnai együtt bevezetik az általatok megálmodott tandíjat.

Nem kell sírni.

Lencsés István _ 2012.12.17. 12:31:14

@BKV reszelő:

Tippelek: manáger-kar. :)

portal.bme.hu/C6/GTK/default.aspx

Na, ott biztos jobb jegyek születnek, a fordított-arányosság elvén.

Ja, nem vagyok Pityu, csak használom egy másik faszkalap nevét, hogy kicsit felhozzam a renoméját. Egész jól megy. :D

Menedzsment? Jogi ismeretek? Pedagógia? Kommunikációs kampánytechnika? :)

astraea 2012.12.17. 12:41:33

@BKV reszelő: "Mindhármótoknak megadom szívesen a BME portálján megtalálható linkeket, ahol megismerkedhetünk, ahol megnézhetitek mi az eredmény." Ez mit jelent? Milyen linket szeretnel megadni? Milyen eredmenyek?

Inkabb csak mondj egy tanszeket meg egy kart, ahol tanitasz! :)

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.12.17. 12:44:36

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

"Majd az MSZP és Bajnai együtt bevezetik"

Ejj, látom már te sem hiszel a fides-maffia újboli győzelmében.

Szarvak tehát letörve.

Helyes. :D

belekotty 2012.12.17. 12:52:12

@Engedjetek el kutyák, a Lajoséknak töröm az utat!: Nagy baj lehet belül ha már ő is Bajnait várja. :-))

CICMÓK 2012.12.17. 12:55:17

Sehol nem találom azt az Orbán Viktor interjút (talán TV2) ahol azt mondta:
A miniszterelnökség egy szakma, nekem ebben van gyakorlatom, én csak ehhez értek.
Hát igen, A HIT AZ NAGY ÚR!!

dr. Bértollnok 2012.12.17. 13:14:35

@Zabaalint:

1. Félreértettél. Én nem azt mondtam, hogy 400 pont felett mindenkit fel kell venni. Ellenben úgy gondolom, hogy a felvételi 400 pont elérése már ad némi szűrést.
Igen tudom, hogy vannak olyan képzések, ahol magasan 400 pont felett van a szükséges pontszám. Az én verziómban ott az első év mindenkinek ingyenes lenne. Persze ebbe beleesne a mostani pária jogász és közgazdász képzés is, de én nem avatkoznék bele "mire van szükség és mire nincs" elven. Legalábbis ilyen módon biztos nem, hanem úgy, hogy pozitív diszkriminációval, ösztöndíjjal terelném a hallgatókat ebbe az irányba.

2. Nem gondolom, hogy a bölcsész képzésen mindenki 4,0 feletti tanulmányi átlaggal bír, én inkább a műszaki felsőoktatást ismerem, bár azt nagyon jól. Tehát a példád szerinti esetre ismét csak az a válaszom, hogy csak az első év ingyenes, onnantól már tanulmányi átlag függő.
De ha szeretnék rugalmas lenni, akkor a korábban elbukott tandíjtervezetre utalnék vissza, ahol a tandíjbevételt az intézmény szabadon használhatta volna fel, azzal a megkötéssel, hogy minimum valahány %-át (mintha 25% lett volna) kötelesek ösztöndíjra fordítani. A hogyan, mi alapján kérdés eldöntését az intézményekre bízták (akkor még létezett autonómia).

3. A fiam most egyetemista és informatikus hallgató. Oda, ahova járt, eleve csak közel 400 ponttal lehetett bejutni. Neki 420 felett volt. Tehát nem "gyenge". Írták itt mások is, kemény kihívás az ügy, mert neki is éppen csak 3-3,5 az átlaga és nagyon keményen küzd ezért is. Mégis azt mondom, hogy reális, mert még ilyen átlaggal is versenyképes tudást kap. Vagyis nem igaz, hogy az egyetemisták csak romkocsmába járnak, bár biztos elmenne, ha neki is Orbán Viktor fizetné a sört... :-)

4. Egyformán gondoljuk. A jelenleg ugye az a baj, hogy az állam elvett az egyetemektől és ehelyett gondolta a tandíjat "odaadni". Én viszont a tandíjat a forráselvonások visszavonásán felül gondolom pluszban.

5. Az első diploma esetében így volt, valóban csak azt finanszírozza a költségvetés. Az azonban lehetséges, hogy valaki az 5 éves egyetemet 6-7 év alatt végezze el állami finanszírozással. Na ennek tényleg véget lehetne vetni.

Zabaalint (törölt) 2012.12.17. 16:49:25

@dr. Bértollnok:
1. Értem, és ezzel egyet is értek, bár én 350-380 között határoznám meg a minimumot, de 350 alatt még költségtérítésesre sem engednék be senkit, mert felesleges lenne felsőoktatással bohóckodnia.

2. Nem mindenkinek van 4,0 fölött, csak hasonló erőfeszítéssel magasabb átlag érhető el. De ha az egyetemre, karra bízzuk, hogy hogy határozza meg, mondjuk a legjobb 15%-nak ingyenes, ahogy a 2008-ban leszavazott is volt, vagy maga a kar határoz meg átlagot, az már jól működne.

3. Én is ezt mondom, sok helyen a hármas fölötti átlagért is meg kell küzdeni, és éppen ezért mondom, hogy egységesen ne 4-es fölött legyen ingyenes.

5. 6 év az most lehetséges 5 éves képzésnél, ami 12 félév, de ennél több nem. És szerintem nem gáz ha 12 félév marad, mert egy csúszás bárkinek összejöhet, keresztfélévben pedig sok tárgy nem indul. Korábban meg lehetett játszani, hogy valaki alapképzésen töltött 12 félévet, de ma már ezt sem lehet. Egyébként van olyan ismerősöm, aki 10 év alatt végezte el a 3 éves szakot (nem azon kezdte, de végül azt végezte el), de 12. félév után fizetett, ő informatikus, jelenleg képfeldolgozással foglalkozik és mellette mesterképzésre jár (nyilván ezért is fizet), de nem gondolom, hogy kárba veszett pénz lett volna a képzése, mert amúgy jó szakember és még sokszorosát le fogja adózni.

Pussy Riot (törölt) 2012.12.19. 19:25:05

@Diákok, ne bízzatok a sunyi Orbán kormányban!:
Nem én nyomon ezt a vonalat.
Kérhetem, hogy ne beszélgessünk?
Köszönöm.

Pussy Riot (törölt) 2012.12.19. 19:30:15

@Member:
Dehogynem tűnt fel.
Ez a legnagyobb problémám a tiltakozásokkal.
Koncepciótlanság, céltalanság.
Ráadásul a Kohn Bendit féle hatvanas éveknek vége.
nekem szerencsém volt, az én generációmnak jutott egy rendszerváltás, a mostaniaknak semmi.
A bajnai-hype ügyes.
De ehhez kell a diákszervezetek szervilizmusa is.
Ezért nem lesz ebből semmi, legfeljebb az Internacionálé eléneklése mielőtt mindenki hazamegy halászlére, bejglire, és kicso,agolni az új ájfónt szenteste aputól.
süti beállítások módosítása