2018. október 11. 03:24 - Reckl_Amál

Epilógus a Masterchef VIP-hoz

masterchef_vip.jpgA Masterchef VIP jó műsor volt. De ezt csak páran tapasztalhattuk meg, mert a TV2 félelmetesen mellényúlt a szezonkezdet felvezetésekor. De az sem segített, hogy a kritikusok azonnal lehúzták. Véleményem szerint jogtalanul.

Persze a kormánybulvár zászlóshajóvá tett TV2-t sikk szidni. És, hát többnyire meg is érdemlik. Éppen ezért - meg, hogy az ember ne tűnjék bér-véleményvezérnek - nem árt észrevenni, ha véletlenül sikerül nekik valami. Már tavaly is nagyon leszólták a Séfek séfe című komolyabb szakácsversenyt. Pedig az sem volt rossz. Kicsit talán vontatott, de ez minden ilyen típusú tévés versengés rákfenéje. Ha sok jelentkező van, akkor szinte kibírhatatlanul nyúlik a stílszerű rétestészta. Ha meg kevesen, nem éri meg a nagy csinnadratta.

A Masterchef VIP-ba olyan többé-kevésbé híresembereket hívtak, akik tudnak, vagy legalábbis szeretnek főzni. Nem tudom, azért volt-e némileg frissebb a névsor, mert tényleg a szokásos házizsír univerzialitású arcokon kívül bővítették a celebek körét, vagy, mert nem ismerem a legújabb tv2-es sztárokat, mivel a csatornát egyébként nem nagyon nézem.

Például a győztesről se tudok semmit sem. Korábban sosem hallottam Kondákor Zsófiáról, akit színésznőként mutattak be. (A rend kedvéért megnéztem: a Jóban-rosszban egyik szereplője.) Sztárnak talán helyi érdekű, de mint szakács hamar kicsillant a mezőnyből. Nem csupán főzőtehetségével, hanem stabil személyiségével.

Nagyon sok múlik a zsűri személyiségein is, ha már itt tartunk. Csak helyeselni tudom, hogy a zsűriben nem voltak mindenféle főzni tudó celebek, hanem csak profik. Bár ez sem feltétlen biztos recept az üdvösségre: a legutóbbi Konyhafőnöknél az RTL nemcsak Beja asszonnyal okozott nekem értetlenséget, hanem az aktuális főszakáccsal is, Kevés ellenszenvesebb séfet láttunk a tévében, mint Rácz Jenőt, aki önmagában is elég kellemetlen jelenség. Pláne Sárközy Ákos utódjaként. Sárközy az ideális mentor: a szakmája poeta doctusa, és közben mély empátiával és érzékenységgel segítette a rá bízottakat.

Nyíri Szása és Mizsei János inkább a Sárközy-féle vonalat képviselte. Eleinte igyekeztek követni a keménykedésről szóló rendezői utasítást. De hamar rákaptak a természetesség ízére, és a szerepüket már csak az értékelésekre korlátozták. Sokkal élvezetesebb is volt a mentorálás, mint a karótnyelt zsűrizés egy-egy kör végén.

A csapatfeladatokat ebben a műsorban sem szerettem. Magyar ember nem tud csapatban dolgozni! Nem megy sem a vezetés, sem az engedelmeskedés. Ez az amerikai mintára készült főzős vetélkedőkön szerzett hosszútávú, szilárd tapasztalatom. Biztos a licensz része, de lassan kitalálhatnák, hogyan tegyék legalább kicsit élvezhetővé magyar viszonyok között. Ez így ugyanis kínlódás mindenkinek, és a teljesítményt is visszafogja. Szóval a műsornak kell alkalmazkodnia kell a magyar mentalitáshoz. Azt ugyanis balgaság volna egy műsortól várni, hogy a kultúránkat változtassa meg.

Ez a műsor is túl hosszú. Azért a főzés két órán keresztül csak annak érdekes, aki csinálja. De jelenleg nem a briliáns vágók aranykorát éljük, hanem a nyersanyag-takarékosságét. Minden műsor túl van húzva manapság. Ha már bekapcsolta a néző, nézze! Pedig a műsoridőre is igaz: a kevesebb több. A séfek is kritizálják a túlpakolt tányérokat. Talán a műsor készítői is okulhatnának ebből.

Ördög Nórának ez a műsor sem kihívás. Sajnos neki is azt mondták, legyen drámai, és ezt mindig túl is játssza. Alapvetően sok főzővizet mégsem zavar. Értékét neki is hiánya mutatja meg: a Séfek séfe következő évadját a nagy belső rivális Liptai Claudia veszi át tőle. Nekem ettől már előre borsódzik a hátam.

A Masterchef VIP jól indult, remélhetőleg megszavaznak neki még újabb évadokat az alacsonyabb nézettség ellenére is. Legközelebb a csatorna pedig ne baltázza el ennyire a műsor beharangozását értelmezhetetlen, idétlen emojikkal. Az ciki, ha a néző onnan értesül a műsor létéről, hogy olvas egy kritikát.

Érdeklődőknek: e héten szombaton indul a Masterchef Junior, ahol gyerekek főznek majd.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr1014294973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KZsoci 2018.10.11. 06:56:21

Jó volt. A végére is érdekes maradt, meg eleve jól kasztingoltak, hogy nagyon undorító vagy ordenáré szereplő eleve nem volt, de aztán úgyis a java maradt a végére. Lehetett sejteni a végkifejletett, dehát a nyertes annyira kimagaslott a többi közül, hogy igazságtalan is lett volna, ha nem ő nyer.
süti beállítások módosítása