Hosszú időn át kedvenc karikatúrám volt, amikor a repülőn az utasok át akarják venni a gép vezetését mondván, a pilóták túlságosan eltávolodtak tőlük. De elnézve az elmúlt másfél évtized kormányzásait tompult ennek a rajznak a kijózanító hatása. Látva, mennyire sikertelen szinte minden, amibe a kormányok belefogtak, hogyan csúsztunk le a nemzetközi összehasonlításokban, egyre inkább úgy gondoltam, így bármilyen gépet elvezetgetnék én is. A hitem az elitekben igencsak megcsappant. Bár anarchista nem lett belőlem, a titulusok egyre kevesebbet és kevesebbet jelentettek.

 Múlt héten aztán elgondolkodtam az elithez fűződő viszonyomon, amikor a GYODA kerítésbe vezetett áramról olvastam.

Eszembe is jutott – és nemcsak nekem – az a bácsi, akit még a fülkeforradalom előtti időkben állítottak bíróság elé. Az öregúr egyszerűen megelégelte, hogy a kertjét tolvajok dézsmálják. Csak túlságosan magasfeszültségűre sikeredett a villanycsősz, és az egyik tolvaj meghalt.

 A közvélemény megosztottan értékelte az esetet. Voltak, akik elítélték az önbíráskodást, és fölhívták a figyelmet arra, hogy egy ember élete minden körülmények között értékesebb, mint a konyhakerti zöldségek. Keményebb hangok nem a bácsit, hanem a tehetetlen rendőrséget és igazságszolgáltatást hibáztatták. És persze nem maradhatott el a szélsőséges szál sem. Páran hangosan hirdették: a jó magyar uborkát bizony meg kell védeni az enyves kezű söpredéktől. A bácsit népi hősként ünnepelték, a bíróságtól pedig követelték a felmentését.

 A bácsi módszere végülis hatékony volt, hiszen a tolvajok nem jutottak be a kertbe. Kétségtelen, hogy ez a nagyon rossz kifejezéssel megélhetési bűnözésnek nevezett jelenség rendes, tisztességes emberek ezreit károsítja meg ma is. Ez bácsi senkit sem akart megölni, mégcsak nem is a bosszúvágy hajtotta. Csupán azt akarta, hogy a munkájának a gyümölcsét saját maga arathassa le. Ennek érdekében pedig elfogadhatatlan eszközt választott; a következmények jóvátehetetlenek. Ezért bíróság elé került, és megkapta az ítéletét is.

 A baj azzal a kórussal van, akik szerint joga volt más életét veszélyeztetni (és kioltani). A kocsmai népharag túlzása, szubjektív értékítélete természetesen nem új a nap alatt. Én is átéltem, mikor a parkoló autónkat totálkárosra törte egy száguldozó részeg, és a szomszédság már akasztani akart. (Szerencsére a lámpavasat is kidöntötte a pálinkaszagú ámokfutó.) Nem kell komolyan venni, a leghangosabb hőzöngők sem komolyan mondják.

 A mai elit viszont sajnos komolyan veszi, és ez visszatükröződik a társadalomban is. A mai elit egyenesen a társadalom kedvében akar járni. Orbán Viktor tehetsége – amelyet legelső kormányzása idején ellenfelei is elismertek – nem a trendteremtésben rejlik. Hanem abban, hogy mindenkinél jobban érti a néplelket, és szépen ki is szolgálja azt. Régebben csak csendben hagyta, hogy a hűséges sajtója harsoghassa az önbíráskodó bácsi védőbeszédét. Jól is jött a 2010-es választásokon, hogy a jogállamiságot összemosták a dilettantizmussal és a tesze-toszasággal.

Ma viszont már ott tartunk, hogy a határvédelem kerítéseiben talán áram fut. Biztosan nem tudhatjuk, mert egyenesen senki sem erősítette vagy cáfolta. Valószínűleg túl korán jött rá az Index. Még nem állnak rendelkezésre a számok az intézkedés fogadtatásáról. Csak ez számít ugyanis.

 Az elitnek nem az a feladata, hogy a legútszélibb ösztönök után loholjon, hanem a példamutatás és a felelősségtudat a dolga. Az elit nem attól méltóságteljes, hogy méltóságos úrnak szólíttatja magát, hanem attól, hogy méltósággal viselkedik. Rá is jöttem: nem az elittel van a gond, hanem azokkal, akik a helyükre befurakodtak, és most mindent megtesznek, hogy elűzzék, elpusztítsák az elitet.

A NER-ben Orbán Viktornak az a felismerése a nóvum, hogy klasszikus értelemben ő sosem lesz az elit része. Ezért megteremti a saját elitjét. Csakhát éppen az azért nem lesz ez soha az igazi, amiért Orbán kimarad azokból a körökből. Ehhez sajnos a nincs se tehetsége, se nagyvonalúsága. Nagy árat fizetünk a hiúságáért.