Vannak olyan érdekes pillanatok, amikor két teljesen különböző esemény a véletlen szeszélye folytán tökéletes egységet alkot. Párhuzamosságukat nemcsak az idő adja, hanem az is, amire rámutatnak.
Persze ez a párhuzam nem látszik elsőre. Sőt, páran talán illetlennek is találhatják Göncz Árpád temetésének és a Faludy-hagyaték elárverezésének összehasonlítását. De legalábbis ez a csizma az asztalra esete első ránézésre.

Faludy György özvegye a teljes hagyaték megőrzése érdekében annak egy részét megvételre ajánlotta föl a tárgyfetisiszta költészetrajongóknak. A reakciókból ítélve a legtöbben a díjak áruba bocsátásával szemben álltak értetlenül. Miért venné meg valaki egy másik ember Kossuth-díját? - vetették föl. Az én ízlésemnek viszont ilyenkor a személyes tárgyak jobban fájnak. A díjakhoz hasonlóan ezeket birtokolni sem túl értelmes, viszont van benne valami indiszkrét. Faludy alaposan elhordott fehér ingjét például húszezer forintos kikiáltási árért kínálták. Nagyon elvetemült Faludy-rajongónak kell lenni, hogy valaki egy kopott ingért - mégha a Mesteré is volt - több tízezer forintot fizessen. Hacsak nem alakított ki otthon valamilyen Faludy-oltárt, azt sem tudom, mihez kezd vele. Nagyobb ünnepeken átszellemülten nézegeti az angyalföldi leplet vagy fontosabb vendégeknek elbüszkélkedik vele?

Az érdeklődés meglepően alacsony volt, pedig Faludy egyfajta sztárköltő volt egyrészt személyisége miatt, másrészt, mert a Nyugat utolsó dinoszauruszaként mesélt azokról a nagy időkről. Olyanok is ismerték, akik a költészettel csak felszínesen foglalkoznak. Szóval tolongásra számítottam.
Irodalmi tevékenységét nem alábecsülve, ő maga is irodalmi relikvia volt. Így az ő relikviái végképp nem keltettek túl nagy vágyat a közönségben. Nem csoda tehát, hogy főleg a sajtó jelent meg ezen a szétesett Gerendás Péterrel súlyosbított furcsa eseményen.

Göncz Árpádot is személyisége emeli elsősorban az őt követő köztársasági elnökök fölé. Bár tisztességét nem lehet megkérdőjelezni, politikáját igenis joga van kritizálnia bárkinek. Ahogyan ezt most sokan meg is tették. Kár, hogy a legtöbben közülük igen méltatlan formában.

Aki nem ismeri Gönczöt, vagy már nem emlékszik rá, annak érdemes megnéznie a temetését. Egyszerűségében volt elegáns és ünnepélyes. Semmi fölösleges sallang, mint például Puskás Ferenc rendkívül ízléstelen búcsúztatóján. Leckét adott abból is, hogy személyi kultusz nélkül is szólhat a temetés a halottról.
Göncz előre rendelkezett mindenről. Pontosan azt a mértéktartást szerettük benne sokan, amely ezt a temetést jellemezte. Az állami hamis csinnadrattából nem kért. Tudta, hogy közte és a mostani kormányzat között óriási szakadék tátong. Sem magát - az emlékét, a szeretteit és tisztelőt, sem a kormányzatot nem akarta kellemetlen helyzetbe hozni. Ez is egy politikai stílus. Sőt, számomra ez a politikai stílus.

Faludy György életének utolsó epizódja elég sajátosra sikeredett: valamelyik férfimagazin kedvéért az akkor kilencven körüli költő és húszas éveiben járó felesége nekivetkőztek. Az eredmény nem túl kellemes látvány. Nyilván lehet ezt a szabadság csúcsra futtatásaként is értékelni, de amennyire én látom, a legtöbb szemlélőből inkább váltott ki rosszallást, ellenszenvet. Faludy kedvelői is legfeljebb csak elnézték neki.
A költő halála után özvegye sajnos megerősítette azt a rosszindulatú feltételezést, hogy a pénz és a hírnév is komoly motiváció volt, amikor éppen egy aggastyánban találta meg nagy szerelmét. Túl sok pénzhez persze nem jutott, de híres lett. Valamelyest.
Ez az árverés sem mentes attól a kellemetlen mellékíztől, hogy egy irodalmi aranyásó kétségbeesett próbálkozásáról van szó. 

Talán azért is maradtak sokan távol. A celebbé degradált Faludy és az emlékéből élő asszonyság gondolata éppen azokat taszítja, akik az "igazi" Faludyt és azt a szabadabb világot kedvelték, amely ma már tényleg csak emlék. Látszik, hogy az özvegy is erre akar utalni a válogatásával. A kacatok közé becsempészett pár erotikus kéziratot is. Sajnos azonban a kései múzsa most sem volt képes a háttérben maradni, ezzel pedig még egyszer megalázta imádott Gyurkáját azzal, hogy annak látszólagos irrelevációját a közvélemény előtt demonstrálta.

Göncz Árpádtól sokan akartak búcsút venni. A BKK még különjáratokat is indított. Tiszteletreméltó módon nem volt semmilyen nyílt politikai demonstráció. Bár Göncz Árpád nagyon közvetlen ember hírében állt, azért ennyi személyes ismerőse természetesen neki sem lehetett. A sok tisztelő azért ment ki, mert nemcsak egy nagyszerű embertől akartak elbúcsúzni, hanem annak a Magyarországnak az eszményétől is, amelyiknek Göncz volt az államfője. Amikor még úgy tűnt, hogy a hibák és a nehézségek ellenére, normális ország lesz végre a hazánk.

De az elmúlt hét ezen két eseménye megmutatta, nem ennek a korát éljük most. A két életében is szimbolikus alak utólag is figyelmeztet erre.

A létszám viszont reményteli mindkét eseményen. Az, hogy csak kevesen kíváncsiak a Faludy-hagyaték szétcincálására. Annál többen viszont kiállnak Göncz Árpád és az ő szellemi öröksége mellett.