2011. október 16. 15:16 - Reckl_Amál

Börtönjárta tollforgatók

A mostani játék némileg rendhagyó módon vasárnap délután jelenik meg. Ennek oka nem csupán az én rendszertelenségem, hanem az, hogy kb. most élőben is zajlik ez a kvíz. Méghozzá a születésnapi bulimon, melyre néhány törzsjátékos - stivanleroy, KZsoci, Szirénfalvi Szürkevarjú Szeréna - is hivatalos, és éppen most üljük. De más vendégekről is tudom, hogy részt vesznek a megfejtésben, csak épp ennek kommentben nincs nyoma.

Azokat, akik nem lehetnek jelen, sem szeretném megfosztani a játék örömétől, így akár velünk párhuzamosan is játszhatnak. Azzal a könnyebbséggel ráadásul, hogy a vérbeli játékosok ezúttal nem írják be azonnal a többnyire helyes megfejtéseket.

Ma olyan irodalmárok portréját vázoljuk föl, akiket összeköt egy sötét periódus az életükben: mindannyian voltak börtönben. Ma kevesebb képet láthat a kedves játékos kedvű olvasó, de talán érdekességben nem lesz hiány.

A megfejtés hét név.

irobun 4.jpgEz az abszintot kortyolgató úr a szimbolizmus egyik nagy alakja. Botrányos magánélete azonban legalább annyira ismert, mint hatásos, hangulatos költeményei. Teljes napfogyatkozás címmel film is készült életének arról a mindent felbolygató időszakáról, amikor a fiatal tehetség Arthur Rimbaud-val élte a világirodalom talán legszenvedélyesebb kapcsolatának napjait.
Ennek záróakkordja egyúttal e költő életének is a fordulópontja volt: az ifjú addig provokálta szerelmét-mentorát, míg az kétszer rá nem lőtt. Rimbaud nem sérült meg súlyosan, főhősünket viszont vizsgálati fogságba zárták.

irobun 2.jpgMásodik rébuszunkban is egy erőszakos irodalmárról szólunk. Az angol avantgarde szerző az ötvenes évek elején egy túl jól sikerült bulin (reméljük, a mién nem fajul idáig) Tell Vilmos-osat játszott feleségével, és sajnos végül lepuffantotta. A nő azonnal meghalt. A Meztelen ebéd szerzőjének szerencséje, hogy mindez Mexikóban történt, ahol éppen elég bonyolult politikai szituáció volt. Pár hét fogság után ügyvédjével együtt visszaszöktek az Egyesült Államokba. A felelősségre vonást ott sem úszta meg viszont, de viszonylag könnyen megúszta: 2 évet kapott felfüggesztve. Így gyilkosságért mindössze tizenhét napot ült.

irobun 6.jpgNe tévesszen meg senkit! A spanyolgallért valóban egy spanyol úriember viseli. A regényírónak, akit a műfaj modern változatának feltalálójaként tartanak sokan számon, igen regényes élet jutott. Bár mindig is írónak készült, be kellett vonulni a tüzérségbe, és egy hajóút során kalózok ejtették foglyul. Kiszabadulása a család vagyonába került, így a betűk világát a számok világára volt kénytelen fölcserélni, és a vallaloidi adóhatóság alkalmazásába szegődött. Ám mivel nem tudott elszámolni a rá bízott pénzzel, két év börtönre ítélték adócsalásért, bár azt hiszem, a ma oly divatos hűtlen kezelés tényállását követte el. A büntetését nem kellett végig kitöltenie.
Szabadulása után írta meg a Don Quixotét, mely már a maga a korában is akkora siker lett, hogy ebből a szerző egzisztenciáját meg is tudta alapozni. Madridban telepedett le családjával, ahol még sok, akkortájt igen népszerű, mára kissé elfelejtett művet alkotott.

irobun 3.jpgAz ír költő és drámaíró sorsa épp fordítva alakult, mint spanyol kollégájáé. Ő klasszikus celebként nyüzsgött a legjobb londoni társaságban. Ráadásul senkit sem károsított meg. Mégis a törvény előtt kellett felelnie, mert ütközött a szigorú, viktoriánus erkölccsel. Ünnepelt színpadi szerzőként sok bohémságot elnéztek neki, de a homoszexualitását nem. Pontosabban azt nem, hogy gyakorló meleg volt. Két és fél évre ítélték "fajtalan kapcsolatért".
El akart szökni Angliából, hogy megússza a büntetést. Ám éppen népszerűsége miatt bukott le: az arca túl ismert volt ahhoz, hogy csak úgy kihajózzon az Újvilágba.
A fránya hírnév azonban megédesítette a börtönéveket: a börtönigazgató rajongója volt műveinek, így - az előírásokkal szembeszegülve - papírt és tollat biztosított a Bunbury - avagy jó, ha az ember Szilárd szerzőjének. Beosztása szerint nem járt volna neki ugyanis.

irobun 1.jpgEzt a XX. századi, amerikai novellistát nem kisebb címmel illetik hazájában, minthogy ő a kapocs a hatvanas évek beat-generációja és a hetvenes évek hippijei között. Leghíresebb művének filmadaptációja semmit sem veszített vonzerejéből. Ha szabad egy személyes megjegyzést tennem: ez volt az első DVD (film), amit megvettem. Aki ennyiből nem jött volna rá: a Száll a kakukk fészkére ez a híres regény.
Szerzője elég banális apróságot követett el: marijuana birtoklása miatt tartóztatták le. Ezért az akkori törvények szerint 5 hónap járt. Mivel nem volt kedve bevonulni a börtönbe, barátai segítségével megrendezte saját öngyilkosságát, ő maga pedig egy eldugott farmon húzta meg magát.
Túl hamar jött elő rejtekéből, mert újra letartóztatták. Az öt hónapot így is le kellett töltenie. Csak éppen a fű mellett felelősségre vonták szökés miatt is.
Hogyhogy nem változott a büntetési tétel? Időközben kicsit lazítottak a birtoklás megítélésén.

irobun 7.jpgVégre egy koncepciós per! Végre egy politikai indíttatású megtorlás! Bár eredendően nem irodalommal foglalkozott - kora kiemelkedő filozófusa, teológusa, jogásza és politikusa volt - mégis biztosította magának a helyet a szerzők között Utópia című esszéjével, mely eredetileg az azonos nevű, képzeletbeli országot jelölte. Az ideális államról szóló írása végül köznevesítve irodalmi-politikatudományi műfajjá vált.
Ha csupán a kiszabott büntetés súlyosságát vizsgáljuk, ez az úr járt a legrosszabbul. Őt ugyanis nemcsak bebörtönözték, hanem le is fejezték.
Hivatalosan felségárulást és hűtlenséget követett el, ami a legsúlyosabb bűncselekmény angol földön ma is. Valójában megtagadta VIII. Henrik örökösödési törvényének aláírását, mert ezzel az anglikán egyház alapítója végleg szakított Rómával.
II. János Pál 1980-ban szentté avatta az Egyház védelmében hozott áldozatáért.

irobun 5.jpgEz a megrendült tekintetű úr is kapott jóvátételt igaztalan, politikai alapú fogságáért: 1970-ben irodalmi Nobel-díjat kapott a Gulag-szigetcsoport című dokumentarista regénye, mely fölnyitotta a nyugati világ szemét a sztálini diktatúra munkatáborainak valóságáról.
A Vörös Hadsereg egykori tisztje maga is megjárta a munkatábort. Nyolc évre ítélték szovjetellenes propaganda terjesztése és ellenséges szervezkedés miatt.
Három évet töltött a Gulagon, majd emigrált a Szovjetúnióból. És megírta ezt a megrendítő erejű művet, amelynek egyik legfontosabb körülménye, hogy megjelenésekor a Szovjetúnió még létezett.

 

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr483302371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csorsza 2011.10.16. 18:27:59

Paul verlain
x
Cervantes
Oscar Wilde
Ken Kesey
Thomas Morus
A. Szolzsenyicin

Robocop 2011.10.16. 18:37:01

Verlaine
?
Cervantes
O. Wilde
P. Newman
Morus Tamas
A. Szolzsenyicin

3006 2011.10.16. 19:03:10

Paul Verlaine
Villiam Borrughs
Miguel de Cervantes
Oscar Wilde
Ken Kesey
Thomas Morus
Alexander Szolzsenyicin

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2011.10.18. 11:51:30

@3006:
Gratulálok! :)

Természetesen minden más velünk játszónak is, sok szép és jó megoldás volt.

El kell mondjam, hogy William Burroughs a játék elő verziójában is nehézségeket okozott.
És persze most is stivanleroy volt a legaktívabb, de így azért sokan labdába rúghattak egyszerre. :)
süti beállítások módosítása