Szombaton sikeres tesztet hajtottunk végre Csöncsön és KZsoci barátaimmal. A kert felújításának egyik sarokköve - szó szerint is - az volt, hogy lehessen egy profi grillezőnk. Egy (illetve sok) éve még csak álmodoztunk a csinos, mexikói stílusú sütőalkalmatosságról. Idén pedig, mintegy a kert folyamatos kézben tartását motiválandó, megvettünk egy középkategóriás betongrillt.

(A Tovább gomb után igazán étvágygerjesztő képek tárulnak föl.)

Csakhogy ez a cucc 405 kilós, és darabokban, egyhangú, szürke betonszínben érkezik. Rá kell még költeni egy kisebb összeget, mert ezt csak kőműves tudja összerakni. Érdemes volt a szakembert kivárni, mert ragyogó munkát végzett, a Quadacanal fantázianevű grill takaros, mediterrán fehérséggel virít azóta, stabilan, mint egy valódi kőszikla.

Ki kellett próbálni, nem volt mese. S bár a szerkezet szinte magában fölébreszti az igényt a nagyszabású gardenpartykra, mégis jobbnak láttuk, ha szűkebb körben üzemeljük be.

A fősütőmester szerepére KZsoci vállalkozott, aki beltéri, elektromos grillünkön már sok igen ízletes fogást készített el.
Sztenderd menüt készítettünk elő: a Tesco színpompás grillkolbász-választékának egy metszetét és fűszeres tarjaszeleteket. Utolsó pillanatban, amikor már csak Csöncsön betoppanására vártunk, a TV Paprikán láttuk az alufóliás krumpli ötletét. A krumplik szépe - mint egy szépségkirálynő a szalagba, a kolompér a baconcsíkba bújtatva - pucolatlanul, ízesítetlenül kerül az alufóliába, a kis csomag meg a forró hamuba. Ezt az e-grillel nem lehetett megoldani.

Kicsomagolás után a krumplit két oldalról meg kell enyhén nyomni, és erre megadóan szétnyílik. Ekkor ízlés szerint hideg vajat vagy tejfölt lehet belehelyezni (azonnal szétolvad), és bármilyen fűszerrel ízesíthető. A képen látható krumpli vaj + só + színes bors kombinációval nyerte el végső ízét.

Nem titok, szeretjük a focit, és bő másfél hét múlva indul a Copa América. Ez jó apropót szolgáltat sűrű baráti összejövetelekre.

Itt jelentem be az idei nyár, de úgy is mondhatom, házunktáján az utóbbi évek (évtized?) legnagyobb buliját, amely pont egybeesik a Copa döntőjével. Bár tudom, olvasóim mennyire rajonganak a fociért, azért leírjuk: 2011. július 24. A meghívókat még kézbesítjük.

A Copa egyébként Argentínában lesz, és a hosszúkás, latin-amerikai országban óriási hagyományai vannak a szabad tűzi gasztronómiának. Az ilyen sütögetős össznépi hepajokat asadónak nevezik, mi is ezt próbáljuk majd megvalósítani. Abban már biztos jobbak leszünk, hogy nálunk nyár lesz, míg Aregntínában tél.

Az asador akkor is KZsoci lesz, aki a szombati sikereken felbuzdulva - mert nagyon kielégítőnek ítéltük meg a végeredményt - Csöncsönt már ki is nevezte vice-asadornak. Haszonélvezőként elmondhatom, nagyon szórakoztatóan gyújtanak tüzet.
Az eredménytelenség 75. percében aztán felkerekedtünk egy kis gyújtófolyadékért. Nézhettek nagyokat a közeli Brico Store-ban, amikor három kissé kormos, viszont kellemesen füstszagú ember célirányosan a grillrészleghez tartott. Vásárlás közben azzal a tíz éves sztorival mulattattam a fiúkat, amikor véletlenül beleittam egy hasonló lángra lobbantó lébe.
A most vásárolt flakonon csak négy helyen volt ráírva, hogy akár egy korty is életveszélyes lehet. Ekkora túlélő vagyok!

Amikor az olaj a tűzre került, már sínen voltunk. Negyvenöt perc múlva pedig már kolbászkák díszítették a fatálunkat. (Még az apám hozta őket Erdélyből, amikor ezen a manapság nagyon divatos zarándoklaton járt.) Jégbe hűtött uborka, fehér kenyér (az asadóra magam sütök két jókora veknit), és rengeteg nagyon hideg üdítő fogyott a kolbászokhoz. Egyöntetű véleményünk: a baconbe tekert sajtos a legjobb.
Sajnos sört nem ittunk, mert én fő sznobként előző nap beszereztem egy üveg agyondicsért cidert, vagyis almasört. A romlott sör érzékletesebben körülírja, hogy milyen...

Az asadóra viszont veszek egy partyhordót. Mindig szerettem volna, csak hárman kicsit kevesen vagyunk hozzá.

A nap egyébként kemény fizikai munkával indult. A több mint tíz éves hintaágyunkat nemesítettük. Az egykor lepattogzott, rozsdás váz most metálos mohazöld fényben pompázik dolgos kezeinknek hála, a napfény megcsúszik rajta.

Elvileg kártyázással, vagy a legújabb társasjátékunkkal, a Metrót szerettük volna kipróbálni végre-valahára. Nem jött össze, hét órára, mikor a hidegfront előszele már kimondottan kellemessé tette a klímát, olyan elcsigázottak lettünk, hogy szegény Csöncsön szinte lefordult a padról, és én is leginkább valami kellemesen hűvös ágyba kívánkoztam.

Így Csöncsönt hazavittük, majd otthon kissé ijedten konstatáltam, hogy fél nap alatt a kolbászokat megszégyenítő módon lesültem. Illetve emberi bőr esetén a leégtem ige jobban kifejezi az állapotot.

Így végre életbe léphetett a valamire csak jó lesz elv. Még valami esősen szürke koratavaszi napon shoppingoltam egy napozás utáni tusfürdőt. Most jött el az ideje, hogy előbányásszam a fürdőszoba feneketlen, banánrost ládájából. Most már csak érzékeny a vállam.

A résztvevőknek - az eddig nem említett anyukámnak is, aki tökéletes back office tevékenységgel segítette munkánkat, de egyértelműen nem bánta meg, ahogy láttam - köszönöm!

A többiek meg készüljenek!