Nincs Bruckner Szigfridnél jobb fej a világon! Már a nevét is imádom. És a fantasztikus temperamentumáért meg végképp oda vagyok.

A fájós fogú oroszlán című mesében pedig még sorstársak is lettünk, mert bizony az utóbbi napokban - úgy múlt szombat óta - én is fogammal küszködöm.
Természetesen a kiérdemesült cirkuszi oroszlán sem ússza meg anélkül a paparazzik és az internet korában, hogy ne dokumentálták volna alaposan a beavatkozást.

A világ legszebb oroszlánjához hasonlóan én is hősként viselkedtem, és már kedden elmentem a fogászatra. Kurz und schmerzlos - kihúzták a fogamat. Pár percig elvállalhattam volna egy szerepet a soron következő Twilight moziban is, de aztán hamar elállt a vérzés, az ajkaimról le is most a csinos vércsíkot. (Kicsit úgy néztem ki, mint a kilencvenes évek prolidámái, amikor halványbarna kontúrceruzával körbarajzolták rózsaszínes szájukat, és ettől csinos, sőt ellenállhatatlanul ápoltnak hitték magukat.)

Érdekes adalék, hogy aki (helyettem) Szigfridet alakította az iskolai színdarabban, ma egy fogorvos felesége. (Igaz, nem ezt adtuk elő, hanem a versíró-versenyest.)

Nagyon nem szeretem a gyógyszereket, és nem is nagyon szedek be semmit. Általában megmosolygom az összeesküvés elméleteket, de a gyógyszeriparról szóló valamiért elég hihetőnek tűnik.
Egyetlen kivételes eset van, amikor számolatlanul fogyasztom a fájdalomcsillapítót, ez a fogfájás. Egyszerűen nem bírom elviselni!

De a pirulákat se nagyon. Már egy Cataflamtól képes vagyok egy napot átaludni, most pedig összesen két és fél levél gyógyszert szedtem be három nap alatt. (Nyugi, nem Cataflamból!)
Nem vagyok normális? Szerintem sem. Kedd délutánra érdekes állapotba kerültem. Kettős tudattal vettem be a dupla ibuprofent: egyrészt a fájdalomtól félőrülten, másrészt a fogorvos (és a remélt robbanásszerű javulás) kézzel fogható közelségében. Kicsit eltúlózhattam az adagot, mert szédültem, és majdnem elaludtam a munkahelyem konyhájában. Utóbbi igen ciki lett volna. Mindenesetre a szenvedések közepette eszembe jutott minden gyógyszerfüggők egyetemes himnusza(ne szépítsük, három napig nekem is egyik tablettától a másikig tartott az élet).

Azért azt jó lenne tudni, Mary Poppinsék mit szednek. Hétvégén takarítanom kellene, de valami azt súgja, nem fog csettintésre menni a dolog.

Háromkor jött a felmentősereg: beültem a kocsiba, de sajnos az autókázás még nem hozta meg a felüdülést, minden bukkanó külön fájt.
Otthon le kellett küzdenem az ágy iránt érzett ellenállhatatlan vágyamat. Ha lefeküdtem volna, sem biztosított a megkönnyebbülés. Viszont az biztos, hogy aznap nem jutottam volna már el az orvoshoz. Ez egy újabb harcos éjszakát, újabb pirulákat és persze még egy kis prolongált fájdalmat okozott.

De megembereltem magam, és robotpilótára kapcsolva hajtottam végre a kötelező programot. Ez a kis cicamosdás határozottan jót tett, felfrissülve szóltam az öcsémnek, hogy mehetünk a rendelőbe.

Kitett, a váróban nem volt senki. Azt hiszem, ez nagyban hozzájárult a gyógyulásomhoz. Bementem, beadták az érzéstelenítőt, már az első szúrásnál elkezdett zsibbadni az ínyem. Húsz perc után pedig kirántották a bal alsó hetest.

Az eufória, hogy túléltem, és a javulás útjára léphettem kitartott még úgy egy órát, de aztán kiütve feküdtem. Végigaludtam az éjszakát, de álmok nélkül.
Szerda dél felé kezdtem magam jól érezni.

Ma visszamegyek, megmutatom. Az egyébként is nagy arcom a baloldalon (hol máshol) még mindig kicsit nagyobb, és bár fájdalmat nem érzek, azért nyomásra még érzékeny kicsit.
Sajnálom, mert emiatt le kell mondanom a találkámat.

A javulás egyértelmű jele, hogy kedd dél óta semmilyen gyógyszert nem vettem be. Hacsak az orrspray nem számít. Valahol olvastam, hogy nagyon rá lehet arra is kapni. Nem tudom, mi a jó benne, nekem szétcsípi az orrnyálkahártyámat. Mondjuk, én a dohányzást sem értettem soha...
De tény, hogy hatásos a csepegtetés, ma például a segítségével rájöttem, hogy az orrom leszbikus. Csak a női illatokat szeretem. Fölszállt egy csávó a buszra, aki legalább fél liter sósbors-szeszbe mártott reggel frissen borotvált arcát. Rettenetes volt!

Apropó ma reggel! A meteorológusok ónos esővel riogattak, és bizony Pécsett egész reggel esett is. De ide szerencsére csak egy kis havazás érkezett. De ezt hajnalban, amikor is csekkoltam a radarokat, nem lehetett tudni.
Az ónos eső a legnagyobb fóbiám. De úgy döntöttem, elindulok. Aztán majd lesz valami. Szóval ezennel felterjesztem magam magam a Bruckner Szigfrid Bátorság Díjra. Kétszeresen is megérdemlem.