A szerelemről és más démonokról - filmkritika

Érdekes dolog ez. Gárcia Márquez regényeiről közkeletű nézet, nyelvi leleményük, sokrétegű ábrázolásmódjuk miatt nem lehetséges filmet készíteni belőlük, mégis, ha megpróbálkoznak vele, mindig szemet gyönyörködtető a végeredmény. De vajon a lelket is gyönyörködteti-e?

Az előző Gárcia Márquez mozi, a kissé amerikai ízű, de kedves Szerelem a kolera idején happy enddel végződik. Ha úgy vesszük. Ha nem látjuk a mélységes tragikumot abban, hogy valaki egész életét egy kamaszkori lázra fecsérelte.

Ez a film - történet - azonban minden esztétikum ellenére szomorú és ocsmány. Annyira értelmetlen benne a szenvedés és a pusztulás, hogy az ember utálja a filmet. Nem is gondolkodik el rajta azonnal, inkább haragszik magára, hogy kitette magát valami ennyire reménytelennek, szembesítette magát a kitúttalansággal.

Ez a film - bár a szerelem vezérfonál - nem a szerelemről szól. A szerelem drog, fájdalomcsillapító, valami kreált szépség a színpompás pokolban. Máskülönben nem lehet elviselni azt a rengeteg fájdalmat, amelynek ki vannak téve a főhősök. Egy férfi és egy lány. Logikus, hogy szerelmesek lesznek egymásba. Ezzel pedig megpecsételik amúgy sem rózsás sorsukat.

A kislány hiába a márki lánya, a rabszolgákat tartja családjának. Szülei önmagukkal vannak elfoglalva, anyját rejtélyes betegség kínozza (valószínűleg alkoholista), apja pedig saját nem létező fontosságát próbálja bizonygatni, a tehetetlenség és az életuntság szobra.

A kislányt megharapja egy veszett kutya, sajnos pont a templom előtt. A veszettséget ekkor még nem tudták gyógyítani, a kislány halálra van ítélve. De a püspök meglátja benne a lehetőséget: ha megmenti a helyi nemes lányának a lelkét, az nagy fegyvertény lesz. Ezért a fiatal jezsuitára, akire amúgy is ráfér egy kis babona, bízza az ügyet. A lányt ugyanis a betegséggel együtt maga a gonosz szállta meg, ördögűzést kell rendezni.

A jezsuitának azonban kétségei támadnak. Ő semmi racionális nyomát nem látja a sátánnak, sőt idővel a fiatal szervezet a betegséget is leküzdi.
A pap minden követ megmozgat, hogy megmentse a lányt a végtől, de az alkirályné pártfogása sem elég a püspökkel szemben, aki politikai és presztizskérdést csinál az ügyből. Az egyház - pláne sátánügyben - nem téved.

Ez a fiatal szerzetesnek óriási csalódást okoz. Sajátos módot "választ" a lázadásra: a lány tisztasága iránt érzett tisztelete lassan valami szerelemfélébe csap át. Mikor ebbe a püspököt beavatja, nem marad más választása, mint a rendet elhagyni. Immár civilként szökik be minden éjjel a lány cellájába, és teljesen eluralkodik rajta a szerelmi téboly. Nem érdeklik a következmények.

De semmi sem történik, csak simogatják egymást, a férfi verseket szaval a lánynak. Nagyon különleges lélektani jelenet ez: két szűz szerelme. Mindketten még csak most ismerkednek ezekkel a furcsa érzésekkel. Az egyik 12 éves, a másik 36...

Mindketten elveszítették a "családjukat", és foglyok. Semmijük sem maradt, csak a másik ember.
A lány - lévén, gyerek - nem sokat fog föl abból, ami körülötte történik, egész sokáig meg is tudja őrizni a józan eszét emiatt. Nem kapott vallásos nevelést, így gátlás nélkül kacérkodik a szerzetessel. De csak ártatlanul, nőiességének szárnyait bontogatva.

Egyik éjjel viszont a rideg apáca meglátja, amint egymás mellett fekszenek a priccsen, és ennél ütősebb bizonyíték arra, hogy a lány boszorkány, nem is kell. Olyan bűbájt kapott a fekete emberektől - akiknek a nyelvét beszélni nem átallja spanyol létére - hogy még egy jezsuita szerzetest is el tudott csábítani.

A szerelmeseket természetesen szétválasztják, és végül az inkvizíciónak lesz igaza. A lány lelke tényleg oda lesz; talán az sem túl nagy veszteség, hogy a racionalitása miatt veszélyes jezsuita szintén eltűnik. Jól le lett győzve a sátán!

A filmben nagyon kevés párbeszéd hangzik el, szerencsére nem is akarták Gárcia Márquez nyelvezetét visszaadni, inkább a képeket álmodták meg olyan lélegzetelállítóan szépre, hogy azt már nézni is sok. Látjuk a porfelhőt, amit a kocsit húzó lovak vernek föl a semmi közepén a kolostorba vezető úton; érezzük a rekkenő forróságban megbuggyant gyümölcsök émelyítő illatát; a mi homlokunk is gyöngyözik, amikor az idős, fekete dajka kemény erőfeszítéssel húzza az evezőt.

És ott van a főhősök arca: a lány különlegesen fehér, hamvas bőre, hosszú, vörös hajzuhataga, huncut tekintete; és a nagyon feminin, nagyon szikár szerzetes. Egészséges embernek egyikükről sem a szexualitás jut elsőként az eszébe.

Ezért is ilyen mocskos ez a film, mert aztán semmi másra nem tud gondolni, mint arra, hogy ez a két ember megteszi.

Nem ajánlom senkinek!

Értékelés: 8/10 Dehogynem! De nagyon nehéz mű.