Ha van reklám, amit szívből utálok, akkor ez az. Mert agresszív, mert szájbarágós, mert vicceskedni akar.

Pedig egyáltalán nem vicces. Hiába vetik be az ügyeletes jófejeket, Winkler Róbertet és Bazsó Gábort. Mára már nincs az a negyvenöt éves kreatív, aki ne csodálkozott volna rájuk. Micsoda nagy arcok ezek, jól tolják, ecsém. Kajolni fogja ezt a fiatal és a menő magyar. Hátha el tudják leplezni, hogy a termék kábeltévé. Tévézni meg a mai fiatalok körében nem menő, az okosabbaknak már nincs is tévéje, vagy nem is néz mást, csak a Discoveryt.

Hogy a poén még jobban megérintsen, minket, fiatal felnőtteket, mutatnak két szomszédot. Az egyikkel az ember azonnal szimpatizál elvileg: laza, humánértelmiségi párocska. A lány talán fogyatékos gyerekeket tanít, a kedvese meg korunk bohémja, Szókratészt megszégyenítő szakállat és a Beckham-frizura barlanglakó változatát viseli. Dolgozik, és sorozatot néz kikapcsolódásként (de nem csúnyán-ravaszan letölti előre a House negyvenkettedik szériáját, ami legfeljebb a netszolgáltatónak tetszene).

Vagyis nézne, de ekkor felbukkan a reklám igazi sztárja, a hülye szomszéd. Ő már megjelenésében is viccesen abnormális. Ő a síkhülye testépítő, aki egyedül él, mert ő csak önmagába szerelmes. És pont az aktuális epizód nyitóakkordjakor jut eszébe, hogy a papírvékony falú panelben elhelyezze saját nagysága relikviát méltó helyükre.

A túlkoros hippinél elszakad a cérna, és ordítozni kezd. De persze nem tudja túlkiabálni a fúrógépet.

Ekkor jön a felmentősereg: a két frissen megbukott rádiós, Winkler és Bazsó a csodálatos set top box-szal, melytől ugyan a sem a fúró nem lesz halkabb, sem a szomszéd normálisabb, de legalább akkor nézheti meg az ember a műsort, amikor csak akarja. Szakáll és Helyeske elégedetten mosolyog. Érdekes módon még a szomszéd is ott terem az idill közepette.

A párocska végtelenül ellenszenves, mindenféle alteros fiatallal kapcsolatos klisét felvonultatnak: Ázsia-mánia, banánrost kanapé, szélcsengő, a lány fázós, a fiút más fából faragták, mint Kádár-kor alatt szocializálódott apját, ő már mer szólni.

Azt meg kikérem magamnak, hogy ez a töketlen csávó itt ordítozzon naponta ötszázszor - mert az irritációhoz hozzájárul, hogy minden reklámblokkban leadják ezt a vackot, ki sem lehet kerülni. A figura kb. akkora félreértés, mint amikor a kissé öregedő szerző valami modernet akar írni, úgyhogy beletesz egy jókora bazmeget a műbe; csak úgy pukkadnak a polgárok!

A vasárnap reggel flexező szomszéd zsánerképének eredetiségéről legyen annyi elég, hogy Boros Lajos már évekkel ezelőtt is ezzel poénkodott. A susogósba bújt szteroidfalókon is lassan két évtizede nevetünk. Illetve nevet, aki még bír rajta.

Az meg kimondottan bájos, hogy a túlfizetett reklámszakemberek hogy képzelik el a panelt.

A reklám belefullad a nagy eredetiségbe, pedig ezeknek az ötletek olyanok, mint az egy hetes párizsi. A macskának talán még jó lesz.