Az ember ül egy szégyenteljes meccs után (már nem szurkolok a spanyoloknak, bár még javíhatnak, ha a potugálokat kiütik, de így nem fog menni) a barátaival a tévé előtt, előkerül a kártya, legyen valami zene. A lényeg, ne énekeljenek benne. Felhangzik Bartók Béla egyik kamaraművének első hegedűhangja.
Ezzel egyidőben indul a tévében a Kickboxer 3 című akciófilm. Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen, számomra teljesen érdektelen film ennyire szórakoztató lehet.
No persze önmagában az ilyesmi nem fogyasztható számomra, de a Bartók zene fűszerével kell egy kicsit izgalmasabbá tenni. Ahogy Fábry bölcselkedett egyszer (többször), ha az ember ismeretlen helyre megy enni, mindig vigyen magával Erős Pistát. Azzal a legrosszabb étel is feljavíthatóbb ehető szintre. Ezt a mondást - és az emögött rejlő pikírt malíciát - azóta magaménak érzem, mióta egyszer anyukám barátnőjének terített asztalánál elsütöttem. Mentségemre legyen mondva, nem a kulináris élmény hatására, ekkor még nem kezdtünk hozzá. A mondás későbbi beigazolódása még kínosabbá tette a dolgot...
A lényeg azonban az, hogy Fábrynak igaza van. Egy kis extra ízesítéssel szinte bármit föl lehet javítani. És Bartók zenéjének intelligenciája olyan ironikus keretbe foglalta a tesztoszteron-tombolást, amelyre önmagában sem a zene, sem a film nem lett volna képes. Fetrengtünk.
Tritonus barátom javaslatára kipróbáltuk a rikiki nevű kártyajátékot új szabályokkal, és innentől kezdve így játsszuk majd. És hogy minden mindennel összefüggjön, ezt a játékot eredetileg pont azután a rettenetes ebéd után tanultuk anyukám barátnőjénél. Azt mondják egyébként, hogy a rikiki a bridzs előszobája. Fekete öves sznobként mindig is szerettem volna bridzsezni, egyszer ki is vettem a könyvtárból egy kártyás könyvet, de amikor láttam, hogy több mint száz oldalon írják le a szabályokat, megtorpantam. (Persze ez csak afféle túlgondolkodása a dolgoknak, a römi is hatvan oldalon van bemutatva; csakhát azt még akkor tanultam, amikor nem tudtam igazán olvasni, és értelemszerűen nem könyvből.) De most úgy érzem, érdemes újra nekifutni.
Jó volt Tritonusnál vendégeskedni. Neki is volt a Coca Cola mellé csomaolt gagyi, de nagy hangú dudakürtje, nem csalódtam benne. Öröm, ha van kivel kiélni az infantilizmusomat gyermeki derűt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Erika Viking 2010.06.27. 21:54:17
tritonus 2010.06.28. 20:36:08
Oktatást nem vállalsz? :)
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2010.06.29. 04:36:09
Jaja, nekem is megfordut a fejemben. Ami késik, nem múlik. A élethoszon át tartó tanulás sajátos értelmezése képpen én valószínűleg mindig elmélyedek majd valami ilyesmikben.
@Erika Viking:
Nem én gondolom, hogy sznob dolog a bridzs. Mindig izgalmasnak tűnt, mennyire nem szerencsejáték. Könyvből megtanulni meg kb. annyira életszerű ötlet, mintha, mondjuk, az úszás csínját-bínját is onnan akarnám elsajátítani.