Tegnap váratlanul meghalt Corey Haim. Nem hiszem, hogy sokaknak azonnal beugrana, ki is (volt) ő. Pedig bő húsz éve számos nagyon sikeres filmben szerepelt.
 
Én is csak azért emlékszem rá, mert életem első horrorfilmjének egyik főszereplője is ő volt. Az elveszett fiúk hősei mind húszon aluliak ugyan, a mai értelemben vett tinihorrornak mégsem nevezném azt a filmet. Sokkal félelmetesebb és zordabb, persze egy átlagos idegrendszerű felnőtt nem tojna be rajta.
 
Corey Haim leghíresebb szerepe egyben. Ő volt a menő, szőkített hajú (!) kiskamasz, akinek nemcsak szülei válásával kell megbarátkoznia, hanem azzal is, hogy izgága édesanyja egyből a vámpírkolónia vezérével randizik. Idősebbik, majdnem felnőtt fia, aki akkortájt nagyon lazának tűnt, valójában birkasága és egy lány miatt haverkodik a vámpírokkal (a vámpírgaleri vezetője az ifjú Kiefer Sutherland erősen Billy Idolnak maszkírozva; ha másért nem, hát ezért megéri megnézni). Öccse viszont fontoskodó, ám lúzer kamaszokkal barátkozik, akik képregényekből és B-mozikból gyűjtik össze a vámpír-ölők know-how-ját.
 
Természetesen a felnőttek annak ellenére nem hisznek az elszánt bandának, hogy folyamatosan tűnnek el a fiatalok a kaliforniai kisvárosból. A rejtelmes – sejtelmes történet végül nagy összecsapásba torkollik. Az egyik oldalon a gyilkolásban jártas, bőrszerkós vámpírok – a másikon a szentelt vízzel feltöltött vízipisztollyal támadó különcök. Ki fog győzni vajon?
 
Egy osztálytársamtól kaptam kölcsön videokazettán, legalább huszonötödik másolat volt. Igazi tankönyv arról, mi jelentette a menőséget a nyolcvanas években. Nem csoda, hogy kult lett belőle: a nagy földrengés miatt elsüllyedt építményben megbúvó hóka vámpírok, isznak, dugnak (ezt csak nagyon finoman mutatja be Joel Schumacher) és szabadok, mint a fene; fittyet hánynak ők minden szabályra és persze motorjuk berregésétől is összerezzennek a gyávább kívülállók.
 
Egy-két éve megcsinálták a folytatását, nem láttam, de azt hiszem, jobb is így. Corey Haim egyéként abban is szerepelt, de csak egészen kicsit. A zene is, a humor is és a szereposztás is messze jobb, mint akár az akkori tucathorrorokban, akár a kilencvenes évek tinihorrorjaiban. Kiefer Sutherland mellett nem csak a korszak másik nagy tiniidolja, Corey Feldman, tűnik föl, hanem Diane Wiest is, akit sok szerepéért becsülök, a Madárfészek politikusfeleségért viszont egyenesen imádok.
 
Corey Haim sok más, a maga idejében nagyon népszerű filmben kapott szerepet, de felnőtt korára kiégett. A szokásos sztori: túl fiatalon túl sikeres, túl gazdag, ez valamiért egyenes út a drogokhoz és a lecsúszáshoz. A felnőtt Corey egy említésre méltó alakítást sem hagyott hátra.
 
Most, 38 évesen, anyagilag tönkremenve, a drogból épp csak kigyógyulva, de más betegségektől (nyilván szövődményektől) szenvedve ért véget az élete. Ma már nem hagy nagy űrt maga után. De a legjobb filmjére mindig emlékezni fogok, mert az bizony első osztályú munka.