Zoli fölöslegessé tette a cigányokról szóló írásokat a blogon az én tollamból, mert kiváló írásában megfogalmazta az én örök vesszőparipámat cigányügyben. Vagyis a kettőn áll a vásár - alapelvet.
Link: http://zolivagyok.blog.hu/2009/10/13/roma_2
Ez talán a legjobb:
"Emlékezetem szerint ez ugyanis eredetileg úgy hangzik, hogy "munkát, kenyeret!" - higgyétek el, oka van a sorrendnek. Előbbiért jár az utóbbi."
A cigány-kérdés csak a cigányokkal együtt oldható meg, és én is elvárom, hogy a cigányok belássák végre, hogy rajtuk is múlik minden, hogy nem csupán passzív résztvevői (áldozatai?) az eseményeknek. És főleg: nekik is tenniük kell. Ennek megfogalmazása pedig végre egy olyan cigány politikai elit feladata lenne, aki végre a saját népét vezeti. Aki elmegy a legkisebb faluba is, és ott is elmagyarázza mindazt, amit Zoli megfogalmazott.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
2009.10.14. 07:28:52
attila.1969. · http://attila1969.wordpress.com/ 2009.10.14. 12:06:19
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.10.14. 14:09:02
@RUSZKIBAKA: Én nem vagyok elfogult, mert évek óta semmilyen kapcsolatom sincs cigányokkal. Abban a szellemben neveltek már a ma ártatlannak tűnő nyolcvanas években is, hogy cigányozni, fajgyűlölni szigorúan tilos. Az apám napokig mérges volt, ha megengedtem magamnak egy-egy, az iskolában rám ragadt hülyeséget.
Ha másért nem, hát emiatt egyértelmű volt, hogy aki cigányozik, az rossz.
Ma már kicsit differenciáltabban látom ezeket a dolgokat is. A cigányság legnagyobb, kollektív hibája, hogy nem volt elég egységes és tudatos. Meggyőződésem, hogy többségük normálisan akar élni. Nem azért nem dolgozik, mert esze ágában sincs, nem azért él segélyből, mert ez annyira jó neki. (A segély általában minimális.) Csak éppen azt hazudták nekik, hogy nincs más alternatíva. A te barátod is bizonyíték rá, hogy másképp is lehet élni. De az olyan szarháziak, mint az OCÖ a könnyebbik utat választotta. Már írtam itt többször is a rossz szülő hasonlatot. Zsebpénzecskéket csurgattak, ahelyett, hogy egynek is lett volna bátorsága kiállni a sajátjai elé, és elmondani, hogy másképp is lehet. Sőt, másképp kell. Nem lesz könnyebb, sőt nehezebb lesz, mint a többieknek. De még mindig jobban megéri, mint nyomorogni és kitaszítottnak lenni.
Ehhez képest ilyen szövegeket enged meg magának az ún. cigány tudatú értelmiség. Link: baloghartur.blog.hu/2009/10/08/szaporodo_ciganysag
Ez nem más, mint alpári fröcsögés. Ha én cigány lennék, két kézzel fognám be a száját. De tudom, ezek is pártállami módszerek...
attila.1969. · http://attila1969.wordpress.com/ 2009.10.14. 17:02:55