Tisztelt Állam!

Panaszt szeretnék bejelenteni hátrányos megkülönböztetés okán.

Sajnálatos módon az ország leges legnagyobb kisebbségéhez tartozom, és nem tűröm tovább, hogy mindenki csak taposson rajtam egyet. A többséghez tartozók pedig csak nevessenek állandó erőfeszítéseim láttán. Egyúttal folyton azt kell hallanom, akármit is teszek, hogy nem elég.

Hiába élek tisztességesen, hiába tartom be a normákat, folyton csak engem találnak meg, folyton tőle várnak mindent. Segítő kézre nem számíthatok sem az államtól, sem a társadalomtól. Elvárják ugyanis, amit én is természetesnek tartok, de cserébe még akkor sem segítenek, amikor már muszáj lenne.

Nem kérek mellébeszélést. Pontosan tudom, hogy mindez kisebbségi létem velejárója. Aki olyan, mint én, annak egy életen át ez a sors jut. Az ember nem örül neki, de elfogadja. De legalább csak néha lenne egy kis gesztus, legalább néha történne valami, ami kifejezetten nekem jó! Nem akarok én senkitől semmit elvenni. Csak azt kérem, hogy hadd legyünk ténylegesen egyenlők. Minden egyes emberre vonatkozzanak ugyanazok a szabályok. Ha én meg tudom tenni, másnak is menni fog.

Ezen felül csak elszomorít az a tény, hogy folyton igazságtalan vicceket kell hallgatnom magamról. Hogy folyton hülyének, butának, szerencsétlennek és életképtelennek látnak és láttatnak, meg egyszerűen fájó igazságtalanság.

Kérem tehát, hogy ne csak az én életkörülményeimet szűkítsék most, a válság idején, hanem érjék el, hogy a teljes társadalom vállaljon a maga erejéhez mérten egy kicsit a terhekből. Nem vagyok gazdasági szakértő, de azt hiszem, minden teher könnyebb, ha többen viszik. Ráadásul minden egyes cipelőnél is enyhül a rá eső súly.

Bár számunk önmagában nem csekély, még mindig nagyon kevesen vagyunk ebben az országban. Mindenkinek jobb lenne, ha többen osztoznának a sorsunkban. Már csak a tanulságok miatt is. Sokan biztosan elcsodálkoznának azon, milyen érzés közénk tartozni. Milyen érzés évek óta nap mint nap azzal szembesülni, hogy nincs az a kérés, amelyet ne teljesítettünk volna, és mégis mindig az a vége, hogy több kell.

Fáradt vagyok, és azt érzem, megint úgy hoztak döntéseket, hogy rám nem gondoltak. Legalábbis remélem, hogy ez csupán hanyagság, és nem szándékos. Nem akarok vádaskodni, de ha jobban hinnék az összesküvés-elméletekben, még az is eszembe jutna, hogy szándékosan felejtettek ki a kedvezményezettek köréből. Elvégre a többiek többen vannak, a szavazatuk viszont ugyanannyit ér.

Csak azt ne felejtsék el, hogy ha az összes olyan ember, mint én egyszer egységesen önök ellen fordul, akkor az bizony pont annyi szavazatot jelent, amennyivel nálunk már választásokat lehet nyerni. Szóval a haragunk elsöpörheti önöket is.

Maradok tisztelettel:

Reckl Amál
Egy bérből és fizetésből élő, tisztességes adófizető

(http://www.hirszerzo.hu/cikk.komoly_atalakitas_kell_-_itt_a_gyurcsany-csomag.97957.html)