A fociban még a szokásos is inkább sznob vagyok. Csak a világversenyeket nézem, azokat viszont végig. Lehetőleg minden meccset látni akarok, de ha kimarad egy-egy mégsem tragédia.
Az 1990-es és főleg a '94-es világbajnokságok miatt indult ez el. Előtte nem szerettem a focit, de ez nem is véletlen, hiszen csak hazai meccseket láttunk addig, és én koromnál fogva lemaradtam a magyar foci fénykoráról.
A mostani EB kifejezetten tetszik, sőt felüdülés a legutolsó VB után. De csak az után! Két éve ugyanis annyira untam a meccseket már, hogy egész egyszerűen elkapcsoltam párszor.
Bosszant ugyanis a foci arcának eltorzulása. Nem értem, miért fizetnek ennyit egy-egy játékosnak, amikor csapatsportról van szó. Nem tetszik, hogy nem a játékért játszanak, hanem a győzelemért. De nem a dicsőség érdekli őket, hanem az ezzel járó töménytelen pénz. És persze a sztárság.
Persze a régi idők focistái is népszerű, közkedvelt emberek voltak. De én továbbra is ferde szemmel nézek arra, hogy egy sportoló (legyen bármekkora bajnok is) sztárságban fölveheti a versenyt bármelyik igazi, klasszikus értelemben vett sztárral. Szerintem egy sportolót lehet tisztelni a kitartásáért, az erejéért, esetleg a játékbeli intelligenciájáért, de azért a megfoghatatlan varázsért, amellyel egy igazi sztár rendelkezik, nem nagyon.
De persze, ha valakinek az a jó, hogy félistenként tekint a focistákra/ hokisokra vagy Talmácsira, annak egészségére.
A gond azonban az, hogy ez lassan háttérbe szorítja magát a sportot. Az elmúlt negyeddöntőkön például látszott, nem játékosok vannak a pályán, hanem gladiátorok. Nem a játékért vannak ott, hanem az eredményért. Ennek eredményeképpen négy nem túl jó meccset láthattunk, amelyből háromnak extra hosszabbítás, ebből kettőnek pedig 11-es párbaj lett a vége. Miért nem kezdték egyből a 11-esekkel, ott eldönthették volna az eredményt tíz perc alatt, utána meg játszhattak volna, örömmel, szenvedéllyel, kockázatosan akár. Kérdés persze, hogy mennyire képesek erre a mai focisták. Félek, nem nagyon.
Már csak három meccs van hátra. Reménykedem Németország győzelmében, Spanyolország sem volna nagy baj.
A törököknek azért nem szurkolok, mert már megint azért jutottak tovább, mert segítette őket a bírói jóindulat. Nem egészen értem, miért.
Az orosz csapat sötét ló. Legutóbb szépen játszottak (azért mégis volt, aki igen), hülyét csináltak a hollandokból. Mégis az első meccs után nem lenne jogos a győzelmük. (Most egyből visszavághatnak majd a spanyoloknak.)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.24. 14:16:41
:-)
Szóval, csak néhány megjegyzés:
Nem értem, mi különbség van egy "igazi, klasszikus értelemben vett sztár", és egy sportoló sztár között. Mindkettő kulturális jelenség. (Ezt már a régi görögök is tudták, és ők is "félistenként" tekintettek sportolóikra.) Annak, hogy ez miért jár együtt extra kereset-növekedéssel, közgazdasági okai vannak, melyeket én nem értek.
Az viszont biztos, hogy a sportoló nem azért sportol, hogy sztár legyen, hanem az eredményért. És ez nagyon is helyénvaló. Elkeserítene látnom egy olyan élsportolót, akit nem érdekel az eredmény. Pont ettől sport a sport; pont ebben különbözik minden más életjelenségtől.
Szerintem nagyon jó mérkőzések voltak eddig az EB-n. A törökök négyből háromszor felejthetetlen meccseket játszottak, de nekem nagyon tetszett a spanyol-orosz, spanyol-svéd, holland-francia, orosz-lengyel és német-portugál is (valamit biztosan kifelejtettem), sőt, az olasz-spanyolt is végigizgultam.
Én a magam részéről drukkolok az "európai" döntőnek, és ott meg a spanyol győzelemnek; dehát a fociban az a szép, hogy előre sohasem lehet megmondani az eredményeket, szóval, lehet ebből még "ázsiai" döntő is.
:-)
Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.24. 14:18:20
tritonus 2008.06.24. 21:38:22
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.06.25. 11:16:54
Ez az EB nem rossz, csak az nem tetszik, milyen nyögvenyelősen jutottak el a csapatok az elődöntőbe.
Közgazdász én sem vagyok, a kérdésem csak annyi volt, hogy miért nem kap az egész csapat nagy lét, ha jól játszik, miért csak a sztárok?
Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.25. 11:32:52
matula.hu/index.php?section=article&rel=46&id=557
_ _ _ _ _
Amál: egy sportoló tevékenysége szellemi és fizikai is egyben, ezért szerintem nagyon is méltó az elismerésre. (Hozzáteszem: ugyanez a színészekre is vonatkozik!)
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.06.25. 12:16:48
Egyúttal a legsovinisztább írás, amit az utóbbi időben olvastam, ha komolyan vesszük. De már nem vagyok annyira liberális.
Ezek szerint én egy hiú neurózisos vagyok. Találó!
Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.25. 17:44:30
Hogy ne volna már ironikus az egész?!... :-)
tritonus 2008.06.25. 23:21:22
tritonus 2008.06.25. 23:24:32
:)
tritonus 2008.06.25. 23:28:01
Mért kell annak feketének lennie? Nem mindegy? ;)