2008. március 05. 14:26 - Reckl_Amál

Tavaszi bezsongás

Gyurcsány Ferenc Baráti Kör
 
Úgy tűnik, szezon van. Múlt héten számoltam be a Grespiket és Molnár „Forradalmár” Tamást tömörítő Szövetség a Tisztességért Bizottság első akciójáról, mely során feljelentettek egy filmet. Most Semjén Zsolt, Bayer Zsolt és Kerényi Imre fogta magát és megalapították a címben megnevezett társaságot.
 
Mint elmondták, a Kör emléket kíván állítani Gyurcsány Ferencnek, vagyis arra spekulálnak, hogy a szociális népszavazás elmossa Gyurcsányt.
Kár, hogy a közvélemény-kutatások és a szakértők mást mondanak. Valószínűleg elsöprő győzelmet egyik válasz sem kap. A kérdés – a kettős állampolgársághoz és a kórház-privatizációhoz hasonlóan – nem az lesz, hogy az igenek nyernek-e, hanem hogy elmennek-e elegen. Egyre több olyan véleményt hallani, az MSZP közönyre építő kampánya hatásos. Én magam is azt tapasztalom, hogy az emberek leginkább arra hajlanak, s ez igaz a politika iránt egyébként érdeklődők egy részére is, hogy otthon maradnak.
 
De ez a bejegyzés nem is róluk szól, sokkal inkább erről a három közéleti személyiségről, akik már kormányváltó hangulatban vannak. Igaz, 2002 óta.
Ők képviselik azokat az embereket, akik immáron hat éve képtelenek elfogadni, hogy a Haza ellenzékbe kényszerült.
Akkor, pl. az első hídfoglalás vagy az újraszámolósdi idején, dühítő kisebbségnek tűntek, akik a választások eredményének elutasításával a magyar jogrendre mondtak nemet.
Akkor bennük láttam a Fidesz kudarcának igazi okát. (Igaz, Semjénre nem emlékszem ebből az időből.)
 
Egyébként ők nem is változtak, csak a helyzet. Kerényi a valaha kiemelkedő kultúrember (Kedvenc rendezőm volt, és imádtam azt a Madáchot, amit ő csinált.), ma inkább nevetség tárgya. Megnyilvánulásait sokan fájóan követjük, ennek csúcspontja a Hír tv-n sugárzott gyalázkodó műsor volt, nagyon alacsony, mondhatni alpári színvonalon.
 
Bayer Zsolt a Magyar Narancs hőskorát is megjárt publicista kb. egy évtizede borzolja a kedélyeket írásaival, amelyekre sok jelző illik, de liberális nem. Tegyük hozzá, ebben a névsorban ő talán a legvállalhatóbb. Ugyan szélsőséges írásaiban nem ismer könyörületet, de amióta a jobb oldal prominense, következetes a kommunista- és liberálisellenességben. Ráadásul – szemben Kerényivel – nem őrült, Semjénhez képest pedig előnye intelligenciája és főleg humora.
 
Semjén az ország talán legbutább politikusa. Ha Orbánnak nem lenne (vagy inkább lett volna 2006-ban ) rá szüksége, akkor sehol sem lenne. Egyik szereplője Orbán gazdag bábszínházának. Mindenféle ósdi, populista eszmével való kufárkodást a keresztényi szellem nevében próbál eljuttatni a hívekhez. Pártja alig mérhető, valójában nem is létezik. Valószínűleg a Baráti Kör legaggályosabb tagja.
 
Az ugyanis, hogy egy visszavonult színházi rendező és egy újságíró véd- és dacszövetséget alapít, és beismerten ironikusan kívánja kritizálni a kormányt, teljességgel elfogadható, sőt elvárható a mai tragikomikus közállapotok között. De hogy egy parlamenti (pszeudo-)párt frakcióvezetője is csatlakozzék ehhez, az szalonképtelen.
 
Sebeök János vs. The Visit Price
 
Sebeök János író volt, de a kutyát sem érdekelték a művei, úgyhogy váltott, és pár éve ő az osztály bohóca – országos szinten.
Ugyan sosem értettem, hogy az interneten sokat szörfözők miért istenítik az idiótákról szóló videókat (pl. Szalacsi bácsi), de elég, ha nekik tetszik. Sebeökből is csináltak reppert, ki is adott valami tv-macis lemezt, a Szigeten is felléphetett. Szép média-páros alkotott továbbá Győzikével, még mielőtt a Gázsi bohóc nem lett reality-sztár.
Sebeök 2006 óta nyilvánosan politizál. Érdekes, és a fentiekből egyáltalán nem következő módon, hogy a Fidesz oldalán szállt be a választási kampányba.
Most sem pihen, Pesty László dokumentumfilmes segítségével elkészítette első honlapját. www.sebeokjanos.hu és írt egy szép, vizitdíj-ellenes magyar dalt. Tekintsék meg ezt a szellemes – szösszenetet, és válaszoljanak: kell a Fidesznek ellenfél, ha ilyen támogatói vannak?
 
 
3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr5366704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.03.05. 16:36:17

Szerintem nagyon jó poén ez a GyBt. Abszurd válasz egy abszurd helyzetre. Nekem tetszik.

Az alapítókról egyáltalán nem vagyok olyan rossz véleménnyel, mint Te (ámbár ezt talán sejted is). ;-)

Kövért én például kifejezetten kedvelem. Majdnem olyan jó humora van, mint Kerényinek. (De tényleg!)

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.03.06. 12:06:02

Hogy lehet, hogy valakinek (aki értelmes) jó véleménye van Semjénről? Én ezt nem is értem.

Az nem ment föl senkit a hülyeségtől, ha az ellenfelei is hülyék.

Semjén egyszerűen idiótának tartom. Kerényi megőrült. Bayer meg rájött, többet tud keresni így, mintha csak "sima" újságíró lenne.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.03.06. 12:50:57

Én sokáig ugyanezt nem értettem Lendvai Ildikó kapcsán.

Aztán az ember szép lassan mindent megért... :-)
süti beállítások módosítása