Újfajta rovattal bővítem a Reckl Amál blog palettáját. Mostantól időnként lesznek képriportok is nálunk, melyek lényege, hogy a szavak helyett a képek beszélnek majd többet.
Az első ilyen képriport a Kern András-lemezekhez hasonlóan ismét egy születésnapi ajándék felhasználásának következtében jött létre. A kedves ajándékozó ugyanis egy szakácskönyvvel is meglepett, melyben a pizzák világába kalauzolják a hobbiszakácsot.
A könyv maga nagyon szimpatikus kivitelű, mint a képekből látszani fog, már a csomagolása megmelengeti a szívemet, mert a pizzás doboz nekem nagy biznisz. Belelapozva is igényes, de nem túlságosan az, nem rettenti el túlzott esztétikával a valóság konyhai alkotóit a food stylistok által megkomponált sosemvolt látványvilág.
Ami ennél is fontosabb, hogy a receptek használhatóak, magyar átlag által is értelmezhetőek. Nem vagyok különösebben pizzarajongó egyébként, de az a recept, melyet megvalósítottunk a könyvből kicsit visszaszoktatott erre az olasz kemencés lángosra. Ez pedig nem más, mint a calzone, vagyis a félbehajtott pizza.
Ezen étek bemutatásával - melynek megsütése és megörökítése is a testvérem műve, én csak az ötletgyáros és a fogyasztó vagyok - szintén debütál itt egy nálunk új, ám internetes körökben szélesen elterjedt műfaj, a food porn, amit talán ételpornónak nevezhetnénk magyarul. Ennek lényege, hogy az elsősorban Nutella- és bacon-rajongó ifjúság gusztusosabbnál gusztusosabb képeket posztol. Melyeknek élvezete értéke orgazmikus, talán erre utal az elnevezés. A macskák és a One Direction nevű fiúbanda (akiket énekelni még nem hallottam, csak gifeken látok ugrálni) után ez a legnépszerűbb képsorozat a Tumblr nevű képblog-szolgáltató felhasználói körében.
Nekem szétmálló brownie-król vagy forró fehércsokoládéba mártott lédús eprekről nincs jelenleg saját anyagom, szóval az Y-generációval ebben (sem) tudom felvenni a versenyt. De mivel a végeredménnyel - és így a könyvvel is - igen elégedett vagyok, elétek tárom, hogy legalább vizuálisan élvezhessétek az első próbálkozásunkat a calzonéval.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
stivanleroy · http://napilajk.blog.hu/ 2012.12.09. 19:17:24
Mondjuk szerintem food és porn kategóriában a Lawson-Stahl vonal a csúcs, a bizsergető (mondjuk) sajtdarabkákkal.
KZsoci 2012.12.09. 23:42:58
@stivanleroy: még jó, hogy nem Heston Blumenthal! :P :D