Az Alaptörvényhez méltó volt 0. születésnapjának megülése. A gőgös hatalom bent ült, operarészleteket énekeltetett magának, hátha az elnyomja a kintiek kritikus skandálását.

Akármilyen benyomást is akartak kelteni a királyi tv riporterei, lényegesen többen voltak, mint amennyit az egyre hiteltelenebbé váló csatorna híradója mutatott. Január 2-án igazi tömegtüntetés volt. Ráadásul ennek kivételesen volt értelme.

A hátsó bejáraton való kisompolygás nyomokat hagyott a fideszes fejekben. Különösen Orbán Viktoréban. Mert ez a nép elől történő megszökés pont az ellentéte annak az álomképnek, amiért ezt a furcsa hangulatú ünnepséget összetrombitálták.
Szegény, megzavarodott Orbán Viktor történelmi szerepet szánt magának ezzel az alkotmányozással. Azt gondolta, hogy elég ha beadnak egy vonalas füzetet, amelyre ráírták az alaptörvény szót. akkor az már egyből alkotmány is. Aki pedig meghozza, az azonnal történelmi alakká válik.

Na, az Alaptörvény ünnepe pont fordítva sült el. Semmi diadalmenet, csak talán a fideszes országlás egyik legmegalázóbb epizódja. A díszünnepség fényeiből valami sosem használt alagúton a sötét, nyirkos utcára osontak ki a főméltóságok.

Nagyon úgy látszik, Orbánban múlt hétfőn valami eltört. Eddig háríthatta a kritikákat azzal, hogy a külföldnek fogalma sincs, és egyébként is a bankok bérencei. Október 23-án is volt hová menekülnie, nehogy a millás embertömeggel szembesülnie kelljen. Az LMP láncos akciója bár látványos volt (köszönet érte Gyurcsánynak és a már megint rosszul vizsgázó rendőrségnek), de sok embert igazán nem vonzott.

Orbán most először volt kénytelen a saját szemével látni az ellenzéket, hallani azokat a hangokat, amelyek eltompitására megy ki szinte minden mai kormányzati ámokfutás.

Persze az öncsalás gépezete lomha és nehezen mozdul. Még bőven mennek az ostoba, pökhendi dumák (pl. Selmeczi és a dajdajozó brókerek esete).
És messze nem vagyunk kint a vízből. De abban, hogy az eddigi arccal a világ felé mentalitás végre enyhült, óriási szerepe van annak a pár tízezer embernek, akik egy hete az Opera előtt gyülekeztek.

A forrpontot tehát elérte a közvélemény, és Orbán kivételesen némi józanság jeleit mutatta. Találgattuk, talán a narancsos oligarchák tettették el vele a fülke-szabadságharc ólomkatonáit, és ültették le leckét írni, talán más tanácsadók figyelmeztették a mestert az értelmes folytatásra. Számunkra az a fontos, hogy az ország szempontjából helyes kommunikáció indult. Az EU és az IMF máris értékelte a fordulat gesztusát. Semmi sem dőlt el persze, de igenis nagy dolog, hogy legalább játékban maradtunk.

Ehhez viszont semmi köze az európai, sőt amerikai fenyegetéseknek. Orbánt ezek nem hatották meg. Azonban az az élmény, hogy az embertömegek nem érte jöttek össze, hanem ellene, elviselhetetlen számára.
A saját hagymázas büszkeségénél ugyanis csak a népvezéri szerepét szereti jobban. A saját alkotmányán trónolhat hetykén seggnyalók gyűrűjében az idők végezetéig - elvégre ezen szorgoskodik az egész kétharmad - de egy hete, a kimenekítés közben Orbán megízlelte a népszerűtlenséget, egy pillanatra megérezte a bukás szagát. És mivel nem ostoba, csak őrült, arra is rájött, mégsem védi őt meg maradéktalanul az erőszakos nyomulás és öncsalás. Normálisnak is kell egy kicsit látszani.

Nem vagyok naiv, tudom, hogy ez most porhintés elsősorban. Nem akarnak ezek senkivel sem megegyezni. Meg is mondták, nem a kormányzás a rossz, hanem a kommunikáció. (Ugye kirúgják Szíjjártót és Selmeczit?) Vagyis elsősorban azon változtatnak, hogy mit és hogyan mondanak. Tegyük hozzá, már ez sem lenne haszontalan!

Ha viszont Orbán nem legénykedhet kedvére, nem szólogathat be kedvére akárkinek, akkor mit is tud ő? A szakpolitikákhoz nem ért, a párt személyzeti politikája sem az a sikertörténet, az ország nincs finoman szólva sincs jobb helyzetben, mint a mandátum elején.
Orbán egyedül az emelvényeken populárisan kukorékoló kiskakasként valaki, ezért szeretik, akik szeretik.

Csakhogy ezt a szerepet a végsőkig fokozta. Ha ezen az úton megy tovább, az Magyarország, de főleg a saját vesztét okozná.
Ha viszont visszavonulót fúj - és ebből kaptunk kis ízelítőt múlt héten - akkor talán a pártban is feltűnik egyeseknek, hogy főleg hangban nagy ez a jómadár.

Tekintettel pedig erre a szerencsétlen Alaptörvényre és a választások új szabályaira, csak a belső erózió vezethet biztosan a mostani koalíció leváltásához.
Ha van a Fideszben némi józanság, illetve hagyják bátran, hogy teret nyerjen, gyorsan eltüntetik Orbánt, és jópár dologból visszakoznak a mostani agyrémek közül. Akár még pozitívvá is fordíthatják a tébolyt: Európa hiúságában, hogy a legújabb kori, magyar zsarnokság megszelídítőjének hiheti magát, elnézőbb és segítőkészebb lesz velünk szemben.
Ha bizonyítanánk, hogy a kétharmadot jóra is lehet használni, nemcsak öncélúan, az mindenképp jó lenne mindenkinek.
Az eddigi teljesítménye alapján olyan megsemmisülést érdemelne a Fidesz, mint amilyenből az MSZP máig nem képes fölébredni. Mégis egy ilyen bölcs fordulat után akár az újrázás is kijárna nekik.

Viszont előfordulhat - most ez tűnik valószínűbbnek - hogy sem emberileg, sem politikai tehetséget illetően nincs meg a potenciál a pártban e rövid, fájdalmas, de Orbánon kívül mindenkire nézve hasznos lépés megtételére.
Ez esetben hosszú, keserves amortizáció várható. Amely nemcsak a Fideszt és hibbant vezérét tenné tönkre, hanem az ország jövőjét is ellehetetlenítené. Akárki is nyerné a 2014-es választásokat, a jó világra sokáig kellene még várni.

Ha már történelmi szerepre ácsingózik Orbán Viktor, a lehetőség ma nagyjából akkora, mint volt a rendszerváltás hőskorában. Akár hihetne az Opera körüli hangoknak, és a pozitív, poszt-orbánista szcenáriót ő maga is elindíthatná.
Lovagias dolog önmagát feláldoznia embernek a haza üdvéért. Cserébe barátian rövid idő alatt megfeledkeznének az akarnoki rendszerről, melyen manapság minden erejével foglalatoskodik.

De pont ettől ördögi ez a helyzet. Ha Orbán nemcsak pózolni szeretne az államférfi túlméretezett jelmezében, hanem tényleg államférfi lenne, akkor minderről nem is lenne szó.