Szerencsekerék - vetélkedő, Story4 hétköznap 19:30
kritika

A Szerencsekerék olyan régi formátum, hogy még Magyarországon is másodvirágzását éli. Bár a virágzásra nem esküdnék meg.

A játék sokat nem változott látszólag: most is rövid szövegeket kell kitalálniuk a játékosoknak a műsor nevét adó keréken kipörgetett összegekért. A pénzt akkor nyeri meg a delikvens, ha egyúttal meg is fejti a feladványt.
Sajnos azonban az az izgalom elmarad, hogy a médiatörvény előtti időkben szabadon reklámozott termékekből mit választ a játékos. Persze lehet, ma már ez inkább erőltetett lenne. De a kilencvenes évek elején, amikor a kapitalizmus és általa az árubőség is hirtelen rászabadult az országra, még tetszett.
Most bankkártyára utalják azt a pártízezer forintot. A nyeremények pedig nem túl jelentősek, ami szintén nem emeli a műsor ázsióját.

Most is két férfi műsorvezető irányítja az eseményeket, persze felváltva: a showmankedésben még teljesen járatlan Árpa Attila és a műsor egyik ősi főszereplője, Klausmann Viktor.
Egyik rosszabb, mint a másik. És ezt úgy mondom, hogy gyerekkoromban pontosan ebben a szerepkörben próbáltam ki magam humoristaként, amikor is második helyezést ért el színjátszókörünk a Nevető fiatalok - nevettető fiatalok című ifjúsági humorfesztiválon. (Maksa Zoltánnak, a zsűri elnökének, a mai napig nem bocsájtottam meg személyemnek szánt leszólását.)

Árpa Attila annyire, de annyira sármos, hogy az már túlzás! A televíziózás viszont egy szakma. Attól, hogy valaki dörzsölten beszetkezett a kereskedelmi tévék környékére Németországban látott műsorok sajátként való eladásával, még nem biztos, hogy egy ilyen szűk szabályokkal működő műfajban is megfelel.
Állítása szerint azt az utasítást kapta, hogy nyugodtan legyen csak önmaga. Remélem, van akkora fenegyerek tényleg, hogy fittyet hány az utasításokra, mert ha ez a vicceskedő hmcs lila selyemingben önmaga, az kissé szomorú.

Klausmann Viktor médiatényező meg sokat ellenszenvesedett az elmúlt tíz évben. Látszik rajta, hogy ő is tudja, nála ez a showműsornak álcázott akasztófázás a szakmai zenit. Ennek megfelelően nagy elégedettséggel prezentálja élete műsorát. Ám ahhoz képest, hogy a műsor még a felfutási fázisban van, kicsit talán túlzott is ez a babéron ücsörgés. Különösen, ha hozzávesszük, hogy a fölfutás eléggé komótos egyelőre.
De neki legalább a hangja maradt kellemes, Árpáról még ez sem mondható el.

Természetesen Prokopp Dóra már kinőtte a betűforgatólány szerepét. (Amúgy az fejlődéstörténete a legfigyelemreméltóbb. És nemcsak a szerencsekerekesek világában.) Helyette egy szőke égimeszelő mosolyog a tábla mellett. Tekintettel arra, hogy a betűk kis monitorokon jelennek meg, amelyet a vezérlőből irányítanak, a modell funkciója megszűnt. Manapság már jónőért sem elsősorban a tévét kapcsolja be az arra vágyó.

Talán arra kellhet a hölgy, hogy némileg ellensúlyozza azt a hatást, amelyet a két férfiú áraszt magából: együtt úgy néznek ki, mint egy nem túl szimpatikus meleg pár. Ha legalább azok lennének...!

A stúdióvendégek valamiért sötétből figyelik a kerék pörgését - másmilyen pörgést úgysem láthatnának. A túlvilágított keréken kívül, amely továbbra is jó színes, minde szürke és sivár. Pedig, ha valahol helye lenne az eszeveszett harsányságnak, az pont a retrovetélkedőként is pozícionált Szerencsekerék is lehetne. Visszahozna kicsit a nyolcvanas évek Amerikájának csiricsáré világából, amit többségünk csak az évtized végére bekötött MTV-ből ismer.

Sajnos azonban a retro helyett az avit jut az ember eszébe, amikor valamilyen jelzőt keres. A játék egyszerűsége kicsit sem gyönyörködtet. Azóta már sok nyugati típusú vetélkedőt láttunk, sok közülük lényegesen jobb és érdekesebb volt.

A nosztalgiát meg csak Viktor jelenti, ám ő közben teljeséggel felesleges alakja lett a magyar médiának mindenféle meglehetősen buta történettel igyekezett magát köztudatban tartani. A csibészes mosolyú zsúrfiút 45 évesen már érthető módon nem tudja olyan hitelesen adni, mint a kezdetekkor.

Ami szerethető volt a műsorban az eltűnt, helyette pedig minden este kapunk egy Szerencsekeréknek látszó, lagymatag show-t. A Szerencsekerék feltámasztásának két esetben lett volna értelme: ha változtatás nélkül, tényleg abszolút retro-hangulattal térnek vissza. (Ehhez viszont meg kellett volna az egykori modell, manapság hírolvasó Gajdos Tamást is nyerni a produkciónak.)
A másik lehetőség a teljes generál lett volna. A Szerencsekerék 2011-ben is élvezhetővé tétele igazán nagy dolog lehetett volna.

A készítőkben viszont nyilván sem bátorság, sem kreativitás nem volt egy tisztességes felújításhoz, ezért a dolog megrekedt valahol félúton. Így sem a visszarévedezőket, sem az újonnan megnyerhető vetélkedőre kiéhezett tömegeket sem sikerül megtalálni.

Értékelés: 3/10