Március 15. jó. Na, nem ez a huszár-felvonulásos ünneplés, hanem maga a nap. Részemről a tavasz első napja, és tegnap ezt még az időjárás is megerősítette.

Emlékszem, amikor még kötelező volt kettes sorokban, ünneplőben (mint Szaros Pista Jézus nevenapján, mondta minden ünnepély reggelén drága édesapám röhögve) a tornacipők gumiszagában felvonulni, és hallgatni az egyik strébert, amint nulla átéléssel szavalja a sztenderd Petőfi-verset.
Enyhítette ezt a rossz érzést a blogszomszéd, aki a fekete egyennadrág alól kivillantotta garfieldos zokniját, mely a rendezvény komolyságát hivatott szimbolizálni.

De érettebb fejjel mindig azt mondtam magamnak, nem rossz üzlet egy negyven perces ünnepélyért egy teljes nap tanítási szünet cserébe.

Idén - kissé provokatív módon - Bécsben ünnepeltünk a testvéremmel. Nem tudom, mikor lettem ennyire fehér bőrű, de az arcomat tegnap megfogta a bécsi nap. Kirándulásunk fő célja - az Almdudler- és Bitter Lemon-készletek szokásos feltöltése mellett - a Hamisítványok Múzeuma volt. Erről majd hamarosan egy külön posztban emlékezem meg, megérdemli.

Egyébként meg császárvárosi császkálás volt a program. A múzeumba menet, a Schwedenplatznál Happy Noodle fantázianév alatt megláttunk egy ázsiai büfét, ahol papírdobozba adták a finom kínai kajákat. Cliff Barnes óta vágyom erre!
Vettem is egy ropogós kacsa nevű ételt, melyet a múzuem után a Prater Hauptalleénál(Népliget mínusz prostik) fogyasztottam el egy rögtönzött piknik során.
Egyébként feltűnt, hogy a dürümösök visszaszorultak, ellenben majdnem minden belvárosi sarkon nőtt egy ilyen kínai nudlis.

Levezető gyakorlatnak még végigutaztuk a legutóbbi, őszi kiruccanásunk óta átadott, új metrószakaszon, az U2-esen. Ennek a vonalán olyan felhőkarcolót épített magának az ÖMV, amilyent szintén csak a Dallasban láttunk. Vagy még ott sem. Homorú félköralak és tiszta üveg. Engem kicsit a 2001 Űrodüsszeia titokzatos, fekete kövére emlékeztetett.

Bécsbe jövet-menet az MR2 Petőfi Rádiót hallgattuk, e poszt címét is onnan kölcsönöztem. A Petőfin ugyanis egész nap tematikus műsort sugároztak. Ennek egyik fele kimondottan szellemes volt: olyan világsztároktól játszottak zenéket, akik magyar származásúak voltak (Alanis Morisette, Paul Simon, Gene Simmons, Tommy Ramone és Veres Mariska /Schocking Blue: Venus - ha valaki nem tudná/). De, gondolom, a Kormorán már kitárta kokárdás szárnyait az adó fölött, mert a műsor másik felében mindig egy-egy határontúli kért számot. Sajnos általában ezt kérték:

Bár nekem inkább bejön a már említett Ramones Blitzkrieg Bopja. (Egész mostanáig, amíg rá nem kerestem a Youtube-on, azt hittem, Blitzkrieg Bob... Azt hiszem, sokatmondó, hogy a blitzkrieg kifejezés megértése sosem jelentett gondot.)
Tegyük hozzá, nekem a Tolcsvay-féle Nemzeti dalról egy igen kellemes emlékem van. Egyszer az volt a forradalmi ötlet még az általánosban, hogy énekeljük együtt a felvétellel. Próbálni nem kell, hiszen ezt a verset mindenki tudja kívülről. Tolcsvayék azonban a hatás kedvéért az utolsó refrént késleltették kicsit, így egy iskolányi gyerek rosszkor, korábban kezdte zengni a magyarokistenérét. Az ünnepély röhögésbe fulladt, Ildi néni pedig onnantól kezdve csak a napközis tábort szervezhette. Életfogytiglan.

Tegnap, mikor már sokadjára hallottuk ezt a beat-számot, kénytelen voltam hangosan énekelni én is. El kell mondjam, katartikus élmény. Nem tudom, a sofőr is így érezte-e.

Mindenesetre keményen visszavágott.
Akik már utaztak velünk, ismerik a rendszámos játékot. A magyar rendszámtáblák betűiből szavakat kell alkotni. A gyorsaság és az esztétika is számít.
A győztes versenyszám az utolsó percekben született meg, a fáradt KZsoci a következőket alkotta az IHX betűkből: "Irigy Hónalj Xavér".

Ennél jobbat nem tudok, ezért fel is adtam elismerve, a március 15-i fordulót ő nyerte. Kiütéssel.