A Bee Gees-en az én generációm, és pláne a fiatalabbak -ha egyáltalán hallottak róluk - röhögni szoktak. Ami nem is csoda, ha a diszkókorszak megaslágerére, a Stayin' Alive-ra gondolunk. És a három Gibb fivér enyhén buzis vonulása a kísértetvárosban mai szemmel persze kacagtató és kicsit ciki.

Ettől függetlenül ha a Bee Gees csak ennyi nyomott hagyott volna a popzene bő félévszázados történetében, az sem lenne csekélység. A Szombat esti láz valóságos forradalom volt! Csak egy kicsit túlpörgették. Ám érdekes módon a harsány jókedvtől majd' kicsattanó diszkóslágerek előtt, 1968-ban még megírták a világ leglesújtóbb, legdepresszívebb számát.

Ez a soft rock dal, amely a hatvanas évek összes kliséjét parádésan felvonultatja, egyáltalán nem romantikus ballada. Az I Started a Joke bizony a mély világfájdalom egyik nagy dala.

Lássuk:

I started a joke
which started the whole world crying
But I didn't see
that the joke was on me, oh no

I started to cry
which started the whole world laughing
Oh if I'd only seen
that the joke was on me

I looked at the skies
running my hands over my eyes
And I fell out of bed
hurting my head
from things that I'd said

Till I finally died
which started the whole world living
Oh if I'd only seen
that the joke was on me

 

Ez a legrosszabb, amikor az ember saját magát alázza meg. Amikor valami pont fordítva sül el. Pont az ellentétes hatást éri el, mint amit szeretett volna.

Egyszerű költői eszközöket használ Robin Gibb, a dal szerzője. A lírai én bármit tesz, az egész világ pont az ellenkezőjét: ha viccet mesél, sírnak; ha sír ő is, mindenki nevetésben tör ki; és amikor meghal, a világ életre kel...

A magányosság és meg nem értettség fájdalmánál is rosszabb viszont, hogy ezt az áldatlan állapotot ő maga idézte elő. És - remek kompozíció! - ráadásul nem valami nagyszerű küzdelemben bukott el, hanem valami lényegtelen, piszlicsáré banánhéjon csúszott el. Mesélt egy viccet...

Van-e annál nagyobb vereség, mintha az ember nevetségessé válik? Az ellen semmit sem lehet tenni. Michael Palin mondta egyszer, hogy a legokosabb jelenet, amelyben szerepelt az volt, amikor a Brian életében Poncius Pilátusként kiáll a tömegek elé, akik kiröhögik beszédhibája miatt. Ez ellen semmit sem lehet tenni. Semmilyen törvényt nem sértenek, nincs erőszak, nincs rebbellió, az emberek csak nevetnek... És mégis teljesen megsemmisül a nagy hatalmú úr.

Ez történik szegény főhősünkkel is. Ő tehet róla, hogy megszégyenül, és ez különösen azért fáj, mert éppenséggel körülrajongott tréfamesterségre aspirált volna. Közben meg egyedül ő maga volt vicces...

Az önsajnálat egyetemes himnusza ez. A külső szemlélő számára az egyik legkevésbé felemelő állapot. Már-már komikus, pedig aki benne van, az a poklokat éli át.

Mondom, fantasztikus kompozíció!