Kicsit megkésve kaptam a kezembe a Nők Lapja mellékletét, amely az internethez ad tippeket.

A kiadvány tíz évvel ezelőtt haladó és értelmes kis füzetecske lett volna, de 2008-ban, amikor hozzátűzték az újsághoz, hervasztóan maradi. A Nők Lapja, ill. az ismertető szerzői – a számomra ismeretlen Kertész Gábor és Nagy Réka – az olvasótábort ostoba, félanalfabéta konyhatündérnek képzeli. Avagy a két újságírónak sincs túl sok fogalma a netről, de a főszerkesztőnek szupi ötletnek tűnt nyomtatott agytágítást tartani a netről, és rájuk esett a választás.

A stílus olyan, mint a Modoros blog egyik-másik jól sikerült paródiája: okoskodó, jópofáskodó, bratyizó és persze mindent tudálékosan túlmagyaráz.

Kis ízelítőként: a Google mint extra tipp szerepel a füzetben… Azt hiszem ezzel mindent elmondtam a kiadvány tudásszintjéről.

Ennél érdekesebb, ahogy a szerzők mit gondolnak a mai magyar nő érdeklődési köréről. Kedves nőtársaim, elég lesújtó a dolog.

Nézzük a témaköröket! Mire jó egy nőnek 2008-ban az internet? Először is, ugye, guglizik. Természetesen Dolhai Attilát és Mészáros Árpád Zsoltot. Hát, nem tudom…

Aztán skypol. Tessék megkapaszkodni, a Skype segítségével még konferenciahívást is lehet „kezdeményezni”. Mintha az egész világ a szobánkban ülne…

A fórumokról szóló részből világlik ki csak igazán, mennyire él még mindig ez a kép a hűséges kis feleségről, aki el sem mozdul a tűzhely mellől. Tiszta Pleasantville. Miről fórumozik – a szerzők szerint – egy nő? Hát természetesen a piskótáról! Hogy hány tojásból kell sütni. Továbbá megoszthatjuk viszontagságainkat sorstársainkkal, amennyiben azok külföldön vállaltak állást. Tiszta középkor, nem? Az asszonyállat otthon őrzi a tűzhelyet, amíg az ember küzd a messzeségben a szeldzsuk törökökkel.

És természetesen a „babaprojectről” (sic!) is itt lehet beszélgetni a legjobbakat. Ez az én legnagyobb bajom a modern nővel. Megszállottként hajkurássza a klasszikus értékeket, de ahhoz már túl modern, hogy magától hagyjam a dolgokat a maguk rendje szerint haladni. A baba (Még véletlenül sem gyerek, nehogy kiderüljön, hogy ember!) prodzsekt, határidős feladat, amit le kell vezényelni!

Fontos azonban – bár, és ez az egyik legjobb mondat, „Sokan azt gondolják, ez valami beteg, virtuális világ, korántsem így van.” – hogy egészségügyi témákban ne hagyatkozzuk a „botcsinálta szakértőkre”!

De még csak ezután jutunk el addig, amiért az internetet feltalálták: a társkeresés és a fogyókúra.

Előre tisztázni kell, hiszen a társkereső honlap nem véletlenül adott pénzt erre a baromságra, hogy a netes társkeresők nem perverzek meg deviánsok meg bolondok. Csak töredékük az. Mindesetre kezdjünk gyanakodni, ha valaki küld egy képet egy jókora lomposról… Ezzel az útravalóval már könnyen felismerjük ezeket a beteg embereket, és ki is tudjuk őket szűrni.

Továbbá azért a neten sem mindenki csak szexet akar. És azt sem szabad elfelejteni, hogy időt kell hagyni, nem biztos, hogy egyből összejön.

Ezekkel a megfizethetetlen alapismeretekkel a tarsolyunkban irány a regisztrációs űrlap. Annyit azért még megjegyeznék, hogy eléggé szűkös a fantáziája a tisztelt szerzőpárosnak. Mi van, ha a kiadvány olvasója pont olyan deviánsokra hajt, aki előszeretettel küldözgetnek képeket a fütykösükről, mivel ő is csak azt akarja? Ja, hogy ez nem illik egy mai, magyar úrinőhöz? Hát hogy lesz belőle tűzhely melletti pirulós kis ara? Azzal a szájjal fogja majd csókolni a gyerekek fejét…?

Sajnos a regisztrációról szóló szájbarágás jogosságát nem tudom elvitatni. Bár a társkereső oldalakat nagy ívben kerülöm, az Iwiw-en és a Facebookon bőven látni idiótákat, akik jópofának hiszik magukat, valójában meg leginkább ijesztően hülyék. Azért innen is szemezgetek: kerülendők az olyan szellemességek, mint „Szelídíts meg! – mondta a róka.” vagy „NŐ vagyok, csupa nagybetűvel.” Ha pedig idézünk (mint én az előbb, ugye), akkor még végén azt hiszik a férjjelöltek, hogy nincsenek önálló gondolataink. (Ez mióta hátrány?) TUDTÁTOK, HOGY A CSUPA NAGY BETŰ KIABÁLÁSNAK HAT? Mondom, 1998-ban ez egy pompás kis összeállítás lett volna…

Amikor valaki végre bennakadt a hálóban, akkor mindenek előtt bókoljunk neki. A férfi olyan állat, amelyik szereti, ha bókolnak neki. Minket nőket, ugye, a bók hidegen hagy, egyenesen irritál a dicséret.

Aztán kérdezzünk. Ez mindig beválik. A férfi olyan állat, amelyik szeret válaszolni.

És végül egy fontos információ: a férfiak szó szerint értik a leveleket. Ahá! (De mi köze ennek az internethez?)

És még néhány jollyjoker-téma, ami a nőket biztosan érdekli: vásárlás – általában nehéz dolog, pláne a neten; online ügyintézés – őszintén, aki öt perce tanulta Google-t használni, az mit kezd az APEH kibogarászhatatlan honlapjával?; ciklusfigyelés – tetszik emlékezni, babaproject; álláskeresés és persze „élménymegosztás”. Ez egyrészt a képfeltöltő oldalakat takarja. Ország-világ láthassa a képeinket, csuhaj! Másrészt mesél kicsit a blogokról, azoknak egyik legirritálóbb válfajáról, a csecsemőnaplókról. (Hát persze!) Továbbá a szerzők megengedik: az ember írhat „csak úgy”, magának blogot.

Még szerencse! Így én is leírhatom, hogy a Nők Lapja melléklete szégyen. Csak úgy, magamnak.