2018. november 27. 02:54 - Reckl_Amál

Szolidaritás hiányáról

workharder.pngDöbbenettel olvasom azokat a hozzászólásokat, amelyekben az emberek kárörvendek, hogy a köztisztviselők munkaközi pihenőidejét kiveszik a munkaidőből. Az érvelés egyszerű: a versenyszférában sem számít bele az ebédidő a munkába, most végre szembesülnek a való világgal a NER szolgái. De ahelyett, hogy az örvendezők azon dühöngenének, hogy másoktól is elveszik ezt a "privilégiumot", és követelnék, hogy a magáncégeknél is vezessék be a szünetet, inkább ütik-vágják a köztiszviselőket.

Természetesen azt mindenki tudni véli, hogy a közhivatalokban csak láblógatás és semmittevés zajlik. Mindenféle extra előnyökért, amelyek szegény egyéb ágazatokban serénykedőket nem illetnek meg. Egészen rövid ideig magam is voltam köztisztviselő, és az kétségtelen, hogy egy ilyen szerv elég sajátos hangulatú hely sajátos szabályokkal és figurákkal. Nyomasztó. De hogy ne lett volna dolga az embernek, nem igaz. Az egyetlen extra, amely számít is valamit a magánszférához képest, a nyelvi pótlék. A nyelvtudást ma már minden irodai munkánál elvárják - akár kell, akár nem - de máshol külön nem honorálják.

Számos a közigazgatásban dolgozó ismerős ecsetelte, mennyire rossz gazdája most a saját embereinek az állam. A random törvényhozás is megnehezíti a munkát, és persze a farkastörvények stílusában zajló vezetőváltások sem enyhítik a növekvő bizonytalanságot. Idén nyár végére pedig elérkezett a nagy vérengzés híre is több ezer ember év végéig lezajló elbocsájtásáról.

Ezzel végképp elveszítette a közszféra azt a kétségtelen erényét a magáncégek világával szemben, hogy az ott dolgozók életpályája viszonylag biztonságos és kiszámítható. A nagy leépítést ugyanis pontosan olyan hideg kegyetlenséggel hajtották végre, mint a legkapitalistább magánvállalatnál. Pár hét alatt 6810 munkatársat eresztettek szélnek azonnali hatállyal. Néhány esetben még csak nem is szemtől szemben, hanem az ügyfélkapun küldött szűk szavú üzenetben, amire azért még a legkíméletlenebb HR-esek sem vetemednek magánoséknál.

Az állam ismét kihagyta a lehetőséget, hogy a társadalom mentális állapotáért tegyen. Mint legnagyobb munkáltató megmutathatta volna, hogyan lehet ilyen kényes helyzeteket felelősen kezelni. Törekvés pedig volt rá mindenféle tanácsadás formájában. Csak éppen ezek az ötletek visszafelé sültek el. A közigazgatásban 80%-ban középkorú nők dolgoznak, ha vállalkozni szerettek volna, valószínűleg már megtették volna. Ez az a társadalmi csoport, amelynek a terhelése kettős, hiszen még a felnevelendő gyerekekkel is ők foglalkoznak, de az idősödő generáció ellátása is az ő dolguk.

Ha elfogadjuk, hogy ez a 6810 fő tényleg fölöslegesen fogyasztotta az adóforintokat, felmerül a kérdés, hogyan duzzadt ekkorára a számuk. Miért hagyták, hogy a minisztériumok és a háttérintézmények létszáma ekkorára nőjön? Biztosan nem olyan tempóban történt ez, mint ahogyan most kirúgják őket. Éppen ezért a leépítést lehetett volna lépcsőzetesen megoldani.

De mivel rohamtempóban kellett ezt végrehajtani, biztos jöttek visszajelzések, hogy a lehetetlenségig lefűnyírták az állományt. Ezért álltak elő most a szabadság és a munkaközi szünetek megkurtításával. Papíron alig látszik, hogy kevesebb munkaórára képes a szervezet. A kritikusokat ezekkel a makacs - de mondhatnánk konokot is - tényekkel el lehet hallgattatni. A munkateher viszont ugyanannyi marad, ahogy a létszám is.

Akárhogy is nézzük mindezt, semmiben sem különbözik a gonosz multik gyakorlatától.

Most pedig még azt is végighallgathatják ezek az emberek a kommentelektől, hogy végre eljött az igazság órája. Végre a közszolga is érzi, milyen a bizonytalanság! Érzi, milyen a kizsákmányolás!

Csak azt nem tudom, annak, aki már régebb óta áldozata az ilyen bánásmódnak egy magáncégnél, annak mitől lesz most jobb.

Miért nem az a reakciója ezeknek a véleményalkotóknak, hogy magának is követeli az emberibb körülményeket? Ugyanis egy ilyen intézkedés, ha nem is azonnal, az ő helyzetét is rontja. Ha teljesen kivész a magyar munkahelyi kultúrából a munkaközi szünetek le-nem-dolgozása, akkor még elméletileg sem illetheti meg a munkavállalókat. A jogok és a lehetőségek így egyre csak csökkennek.

A munkavállalók helyzetének romlására sem kellett sokat várni: ma már az sem titok, hogy az ipari munkaerőhiány miatt aggodalmaskodó német nagytőke kedvéért merült föl ismét az engedélyezett túlórák számának növelése és a munkaidőkeret három évre emelése.

Ha ez nem csupán kecsegtető pávatánc a német befektetők előtt, a magyar munkavállalónak nem nagyon lesz szabadideje. Akkor már az elméleti lehetősége sem lesz meg arra, hogy akár magáért, akár másért tegyen valamit.

184 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr5814395382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KZsoci 2018.11.27. 09:45:59

Ezek ugyanazok az emberek, akiknek már egy hét után elegük volt a #metoo-s hírekből, akik szerint a Kiss László úszómester az úriemberek netovábbja, akik szerint a hajléktalanokat meg kell semmisíteni, még a kiserdőben sem bújhatnak el stb, akik szerint szükség van sorkatonaságra, mert "majd akkor megtanulják ezek a nyámnyila fiatalok, mi a rend" stb stb.

Irigyek, gonoszak, korlátoltak.

Egyáltalán nem biztos, hogy ők multinál dolgoznak, és azért írják ezt, pont ez a lényeg; a sorkötelességet sem Hunyadi főtörzsszerű figurák ajnározzák, hanem akik már a maguk idejében se voltak alkalmasak; a hajléktalanokat sem a jómodúak utálják a legjobban, hanem azok, akik alig tehetősebbek náluk; és az ilyen Marton-féle figurák ártatlanságát se gáncstalan lovagok szokták leghangosabban bizonygatni.

Meg egyébként is:

"Van, aki nem éri be annyival, hogy haszna van valamiből, a teljes öröméhez az is hozzátartozik, hogy kárt okozzon vele valakinek.

Az igazi ínyencek még a haszonról is képesek lemondani, csak hogy árthassanak."
(Moldova György)

spinat 2018.11.28. 08:59:19

én spec nem örültem, hanem csodálkoztam, hogy valaki elvárja, hogy az ebédideje munkaidönek számítson. Másrészt ahol eddig dolgoztam, ott is volt szünet, csask nem számított bele a munkaidöbe.

Pilotax 2018.11.28. 09:08:28

A köztisztviselők létszámcsökkentésével megint a farkánál kantározták a lovat. Ahhoz a mérhetetlen mennyiségű bürokratikus szarhoz amit a kormány meg a parlament létrehoz, ember kell aki elvégzi. Haladéktalanul meg kellen kezdeni a deregulációt (a gyengébbek kedvéért azoknak a jogszabályoknak a kiirtását amik elavultak, fölösleges értelmetlen dolgokat szabályoznak stb.), ha ez megtörtént akkor lehet jogosan létszámleépítésről beszélni, mert addig is valakinek ezt a fölösleges munkát is el kell végezni. Ha ez nem történik meg akkor csak a létszám lesz kevesebb a munka nem. Annyi fölösleges értelmetlen - nota bene ember és állampolgár ellenes -szabályunk van, hogy nincs az a jogász aki mindezt számba tudná venni.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2018.11.28. 09:13:47

Hát ezt bizony kevesen fogják fel... Kb. ugyanaz a helyzet, mint mikor tapsoltak a "munkáért segélyt" ötletnek, ahelyett, hogy egyként hördültek volna fel: munkáért munkabért.
Az én közszférásokat segítő posztom alatt is ment a kárörvendés, hogy hehe, jól megkapták. Egy dolgot felejtenek el a kárörvendők: holnap majd ők kapják meg, és rajtuk lesz röhögve... Ahelyett, hogy az élelmesebbek nekiláttak volna ajánlási bónuszért "levadászni" az így felszabadult munkaerőt a cégükhöz. Ja, hogy azzal meló van...

lenörd hofstadter 2018.11.28. 09:14:11

Ez most komoly? Van olyan embernek kinéző valami ami ennek örül?
Felszámolták mindenhonnan a szakemberek nagy részét.
Remélem amikor a kirúgásnak tapsikoló agyhalott gyereke ég benne a következő buszban ami "tutiban" ment át a vizsgán (mert ugye az igazi sötét turulmagyarnak jár a tuti, ócsó, haveri megoldás), akkor is tapsikolni fog és élteti vityát...
Azzal se foglalkozz agymagyar, hogy a felügyeleti szervektől kirúgott szakembereknek hála az igazi mélymagyar szarmagyarok most felelősség és főleg ellenőrzés nélkül gyárthatják majd a tuti kolbászt a félig rohadt büdöshúsból. Éljen viktor. Éljen, éljen, éljen.
Természetvédelem lefejezve, örülj szarmagyar, hiszen az erdő ahová eddig sétálni jártál, majd ki lesz vágva, mert kell a hely a polgármester összes pereputtyának és haverjának, lesz majd tuti, kerítéses, sorompós, biztonsági őrös lakópark a helyén. De te csak örülj szarmagyar.

Igaza van a jobbiknak, nem lenne szabad minden agyhalottnak szavazati jogot adni.

midnightcoder2 2018.11.28. 09:15:09

A gond az, hogy ezek a leépítések kb. szart sem érnek. Fél éven belül kiderül, hogy a meló maradt, az ember meg kevés, és fû alatt szépen visszapótolják a létszámot, két év múlva meg már 20%-kat többen vannak. És ha van sok ember, akkor mindig akad egy fõnök aki kitalál egy újabb adminisztrációs feladatot, lehetõleg olyat ami a polgároknak is extra adminisztrációs terhet jelent.

lenörd hofstadter 2018.11.28. 09:19:18

Amúgy ez az ügy pontosan ugyanaz, mint 2008 után a válságkezelés. A válságra hivatkozva ész nélkül rugdalták ki a népet. Pont úgy mint most, pofa alapján, aki nem tetszett a vezetőknek az repült. A koszos putris vitya megmondta, hogy bosszút áll a választás előtti vegzálásért, ez zajlik most, mostanra futott át a rendszeren az erőfitogtatás és zajlott le az első tisztogatási láz. Ne aggódjatok, jön még.... még túl sokan merik kimondani, leírni, hogy a csúti féreg egy tolvaj hazaáruló...

lenörd hofstadter 2018.11.28. 09:31:02

"A nyelvtudást ma már minden irodai munkánál elvárják - akár kell, akár nem - de máshol külön nem honorálják."

Aha. Nézz utána, ha jól tudom a közigazgatásban is csak annak jár a nyelvpótlék akinek igazoltan szükség van a nyelvtudására, azaz használja is mert máshogy nem tudna dolgozni.

lenörd hofstadter 2018.11.28. 09:32:41

"amire azért még a legkíméletlenebb HR-esek sem vetemednek magánoséknál."

Aha. Ahol háer van, ott pláne szigorúan betartják, hogy papíron is legyen nyoma a kirúgásnak.

lenörd hofstadter 2018.11.28. 09:35:34

"hogy a minisztériumok és a háttérintézmények létszáma ekkorára nőjön?"

Ez most komoly? Itt élsz? Két éve beolvasztották a háttérintézményeket.
Hogy még te is értsd: A háttérintézmények megszűntek, az ott dolgozók úgy 70-80%-a beolvadt a minisztériumokba, oszt jónapot, a többi repült. Hatvanvalahány háttérintézmény számolódott fel pár hét alatt.
Miért firkálsz olyanról, amiről láthatóan lövésed nincs?

Kivlov 2018.11.28. 09:53:28

"Az állam ismét kihagyta a lehetőséget, hogy a társadalom mentális állapotáért tegyen"
Na, ez sem az Állam feladata.

"Csak azt nem tudom, annak, aki már régebb óta áldozata az ilyen bánásmódnak egy magáncégnél, annak mitől lesz most jobb."
Attól lesz jobb, hogy kevesebb embernek az aktatologatását kell az adóforintokból finanszírozni.

Cinkes 2018.11.28. 10:06:54

Beszélned kéne néhány HR-essel, meg fogják mondani, hogy a versenyszféra és a közszféra között nincs átjárás. A közszolgák nem bírják a tempót.

Zoltán Rádi 2018.11.28. 10:07:22

@Kivlov: Az adóforintok miatt ne aggódj, akármennyi jön össze, a politikusok lenyúlják. Akkor már inkább kerüljön az aktatologatókhoz.

desw 2018.11.28. 10:09:59

Százezreket kelllene kirúgni, nem pár ezret! Felesleges bürökrácia mindehol.

Kb 1 hónappal ezelőtti saját tapasztalatom:

téma: jogsi kiváltás.

ügyintéző Micikénél épp ül valaki, autó átírás. Micike adja a csekket, és amíg a T. ügyfél vissza nem jön a befizetett csekkel, addig nem csinál semmit. Nem hív új ügyfelet, pedig látja, hogy kb 8-10 ember áll sorban a pénztárnál. Laza 15 perc, amíg a T. ügyfél visszatér.

Másik ablaknál Micike Kettő kedélyesen elvihorászik az ismerős nepperrel, aki vagy 20 autó papírjaival érkezett.

Közel 2 órát vártam, pedig csak kb 5-6 ügyfél volt előttem.

Kelemanus 2018.11.28. 10:13:14

@Kivlov: és szerinted akkor azt a pénzt elengedik az adóból és nálunk maradhat?
Vagy hasznos dologra költik majd nem haszontalanra?
Vagy mi lesz vele?
Eppen ülök a kormanyablakban, kocsi papirjaival.
Az ügyintezők fele fogad ügyfelet, a masik fele szemmel lathatolag elvan. Ül a gep előtt, atmegy egymashoz, sűrűn nevetgél.
Mikor megerkeztem a temakörben 11 váró volt.
Most akkor örüljek vagy szomorkodjak a helyzetemen?

desw 2018.11.28. 10:14:19

@Zoltán Rádi:

"Az adóforintok miatt ne aggódj, akármennyi jön össze, a politikusok lenyúlják. Akkor már inkább kerüljön az aktatologatókhoz. "

Okos vagy!

A felesleges aktatologatással nemcsak az a baj, hogy kurva sokba kerül az adófizetőknek, hanem az is, hogy baromi sok időt vesz el az idejükből.

Rohangálni egyik hivatalból a másikba, hülyébbnél hülyébb igazolások, stb. . . napok és hetek mennek el évente, epdig értelmesebben is el lehetne tölteni ezt az időt.

Kelemanus 2018.11.28. 10:14:59

@Kelemanus: az egyik ügyintező 16 perce nem nyult billentyűzethez vagy mappahoz. A hajat pödörgeti. A mellette lévővel a gyerek iskolai ügyeiről beszelnek.

chrisred 2018.11.28. 10:18:49

@spinat: Ezt mondja ki a törvény.

chrisred 2018.11.28. 10:23:01

@Kelemanus: Elárulom, a mostani leépítés nem a kormányhivatalok ügyfélszolgálataira vonatkozik.

desw 2018.11.28. 10:23:20

@Kelemanus:

"az egyik ügyintező 16 perce nem nyult billentyűzethez vagy mappahoz. A hajat pödörgeti. A mellette lévővel a gyerek iskolai ügyeiről beszelnek. "

Szándékosan lassítják a munkát, mert így úgy látszik, hogy tényleg kell ennyi ember ott.

Ők nem sztrájkkal védik a munkahelyüket, hanem így.

desw 2018.11.28. 10:24:19

@chrisred:

"Elárulom, a mostani leépítés nem a kormányhivatalok ügyfélszolgálataira vonatkozik. "

Remélhetőleg a következő leépítés ez lesz.

Kelemanus 2018.11.28. 10:24:22

@Cinkes: megerősítem.
Minimalis azok száma akik 5+ év közszfera után eredmenyesen tudnak teljesíteni a piacon.
Egyszerűen még a gondolkodasuk is belassul, a problemamegoldo kepessegük meg mintha eltünne.

mergo 2018.11.28. 10:25:57

"Néhány esetben még csak nem is szemtől szemben, hanem az ügyfélkapun küldött szűk szavú üzenetben, amire azért még a legkíméletlenebb HR-esek sem vetemednek magánoséknál."

Te se sokat dolgoztál még a versenyszférában...
Csak egy példa a teljesség igénye nélkül. Péntek délután (karácsony előtt nem sokkal) a szemben ülő kollégát behívta a HR vezető, mire visszaért, már nem tudott bejelentkezni a gépébe és volt 10 perce összeszedni a cuccait, mindezt 2 biztonsági őr felügyelete alatt.

rostás 2018.11.28. 10:27:38

@lenörd hofstadter: Hű, te szegény, neked nagyon nagy baj lehet az agyadban. Csak azért írtál kommentet, hogy 5-6x "szarmagyarozhass", hogy a nyomorult, beteg gyűlöletedet kiordíthasd magadból. A határvonal ebben a témában nem az Orbán-hívő Fidesz-szavazók és a nem Orbán-hívő, nem Fidesz-szavazók között húzódik, hanem az irigy, önzetlenül g@eci, óvodás agyú, csúfolódó prolik és a kissé összetettebben gondolkodó embercsoportok között. Ezek a jellemvonások és érzelmi intelligencia béli különbségek pedig nem politika-függők, hanem személyiségfüggők. Minden politikai táborban van ilyen is olyan is. Látod, te tök mindegy kire szavazol, egy gyűlölködő, elvakult, korlátolt f@sz vagy. :)

Zoltán Rádi 2018.11.28. 10:28:29

@desw: Jó, hát én személy szerint pont lesajnálom az egész témát, mert van saját bajom is éppen elég, csak jeleztem, hogy a pénz miatt felesleges aggódni.

chrisred 2018.11.28. 10:30:11

@desw: Ha az a cél, hogy ott tényleg leálljon a munka, akkor hajrá!

desw 2018.11.28. 10:34:38

@chrisred:

próbáld ki a versenyszférában az ilyesmi munkastílust, csak aztán nem csodálkozz!

Kivlov 2018.11.28. 10:37:44

@Kelemanus:
Erről van szó.
hogy a fele csak a répát hegyezi ott. El kell zavarni őket.

@Zoltán Rádi:
A lenyúlás aprópénz. Ami sok az a nyugdíj, a CSP, a szoc rendszer, meg a közszféra.

chrisred 2018.11.28. 10:40:55

@desw: Valószínűleg nem nagyon járhattál bevásárlóközpontok üzleteinek ügyfélszolgálatán. Dupla pénzért tök ugyanezt csinálják.

Leylandi 2018.11.28. 10:42:57

@KZsoci: "Az igazi ínyencek még a haszonról is képesek lemondani, csak hogy árthassanak."

Ez abszolút nem rosszinulat kérdése, ez tipikus tulajdonsága a génhibás nárcissztikus pszichopatának.
Bocsánat, antiszociális viselkedészavarosnak.
Minden nép 2-3%-a ilyen. És mégcsak nem is tehetnek róla illetve ellene. Így vannak összerakva gyárilag.

desw 2018.11.28. 10:45:57

@chrisred:

"Valószínűleg nem nagyon járhattál bevásárlóközpontok üzleteinek ügyfélszolgálatán. Dupla pénzért tök ugyanezt csinálják. "

:DDDDDDDDDDDDD

De azért Micike az okmányirodában dolgozik, mert neki nem kell dupla pénz, mi??

Meg akkor miért is kell annyira aggódni a szegény közszolgák kirúgásáért, hisz többet fognak keresni??

Jaj . . .

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.11.28. 10:50:33

Alapvetően az állami szférás munkahely sokkal védettebb.

ismerősöm az Egyházügyi Hivatalban kezdett dolgozni még Kádárék utolsó éveiben. Azt átvette őt az új intézmény, s minden egyes változásnál is az éppen aktuális új intézmény. Bukhatott Horn, majd Orbán, majd Mesgyessy, Gyurcsány, ő mindig mindig kormány alatt ott dolgozott. Lehetett a hivatal a Műv. Min. alatt, közvetlenül a kormányfő alatt, ez semmin se változtatott A főnök cserélődött, a magasabb rangú beosztottak is, minden kormányváltásnál, de ő mint alacsony rangú ügyintéző örök megmaradó volt. Tavaly onnan ment nyugdíjba.

chrisred 2018.11.28. 10:50:41

@desw: Mondjuk éppen nem Micike munkavállalási esélyeiről volt szó, hanem arról, hogy kétszer annyi időt seggelhetsz az okmányirodában, ha a mostani állomány felét megritkítják.

Leylandi 2018.11.28. 10:51:30

@Kivlov: az a probléma, hogy minden leépítésnél azokhoz a kevesekhez nyúlnak, akik nem valakinek a valakijének a valagavégei, ezért dolgozniuk kell, és értenek is hozzá. Így minden kirúgás kontraproduktív, elmegy egy jó munkaerő, aszt a polgi fél év múlva visszaszivárogtatja, felveteti a semmiresejó unokahúgát, csak egy biztos: a bürokraták létszáma SOHASE CSÖKKEN! Ez a leépítésekkel a baj.

rostás 2018.11.28. 10:52:42

@Cinkes: A közszférában dolgozók leginkább egy vagy többdiplomás szellemi szakmunkások. Valóban nem azért tanultak, hogy a szalag mellett robotoljanak. Szeretem mikor a "versenyszférát" fetisizálják :) Melyik meló olyan "magasrendű" ott? Alkatrészt esztergálni? Eladni valami szart drágábban, amit olcsóbban vettél? Téglát szállítani targoncán? Brókerként ügyeskedni? Ügynökként lukat beszélni mások hasába? A "versenyszféra" egy jelentős része szintén nem állít elő semmi hasznosat, ellenben igyekszik elkerülni az adót és átverni a saját ügyfeleit, vagy egyszerű alkalmazott. Mint ahogy valóban van több területen felesleges bürokrácia is, és a hivatalnokok között is vannak lustábbak és szorgalmasak is. Elkeserítő tapasztalataim vannak a "versenyszférában" dolgozók munkához való viszonyával is, értelmi képességeikkel kapcs pedig még inkább. Megdöbbentő, hogy néhányan azért nem tudnak megírni egy számlát, mert egyszerűen nem tudnak helyesen írni, vagy nem ismernek általános, hétköznapi magyar szavakat. Ezek mennyivel érnek többet? És azok, akik a kénytelenek a "versenyszférában" dolgozni, arra büszkék, hogy bezzeg belőlük a sz@rt is kihajtják, és seperc alatt kirakhatják az utcára?! Hát bravó... :)

desw 2018.11.28. 10:54:58

@chrisred:

Online ügyintézés kell, és akkor mehet a picsába a 95%. A nyuggerek majd ülnek, ráérnek.

desw 2018.11.28. 10:59:20

@rostás:

Istenem! Igazi állami alkalmazott vagy!

A versenyszféra által előállított termékekért vagy szolgáltatásokért az emberek ÖNKÉNT fizetnek, ezzel szemben a bürokráciáért KÖTELEZŐ fizetni.

Nektek csak azért van munkátok, mert baromi nagy a bürokrácia, nem másért.

Leylandi 2018.11.28. 10:59:32

@desw: legyél nyugodt, SOHA nem fog a 95%-a elmenni, mert a közigazgatás MINDIG a politikusok élhetetlen rokonainak az etetőhelye lesz.
Ez a mostani leépítés is csak azért van, hogy mégtöbb helyet csináljanak sógor-koma bölcsészleányának. Naiv, aki azt hiszi, hogy a kormánynak ezzel bármiféle takarékossági terve volt.

chrisred 2018.11.28. 11:02:09

@desw: Ha majd a lakosság százszázalékos arányban lesz képes használni az online felületeket, akkor igen. Addig csak vagylagos megoldás képzelhető el, vagyis az államnak mindkét rendszert biztosítania kell, tehát a szolgáltatás munkaerőigénye nem csökken, hanem nő.

chrisred 2018.11.28. 11:04:43

@desw: Mi az, amit kötelezően igénybe kell venni?

chrisred 2018.11.28. 11:10:11

@chrisred: Hopp, találtam egyet, a lejárt személyi megújítása, azt tényleg nem lehet kibekkelni.

desw 2018.11.28. 11:13:37

@chrisred:

"Mi az, amit kötelezően igénybe kell venni? "

pl: Autó átírás. Angliában postán beküldöd a forgalmit és csá.

"Ha majd a lakosság százszázalékos arányban lesz képes használni az online felületeket, akkor igen. "

Igen, ezért mondta 95%-ot. Aki hülye, az majd ül a seggén fél napot az okmányirodában. Ennyike!

desw 2018.11.28. 11:15:27

@Leylandi:

Nyilván igaz ez is, de azért hirtelen nem kell több ezer hely a sok kontraszelektált félhülye rokonnak.

Zoltán Rádi 2018.11.28. 11:16:56

@Kivlov: Ha bemész egy bármilyen céghez, akár a versenyszférában is, ott is fogsz találni egy csomó embert, aki semmi hasznosat nem csinál. Csókosok mindenhol vannak, fleg ebben az urambátyám rendszerben.

chrisred 2018.11.28. 11:24:02

@desw: Nem kötelező autót venni.

2018.11.28. 11:29:48

@desw: Az online ügyintézéshez megfelelő jogi is informatikai háttér kell, ebből nekünk csak a jogi és az informatikai hiányzik. Elmondok neked egy szép történetet a közszférából. 2014. július 1. napjától Magyarországon megszűnt a papíralapú anyakönyv, helyette elektronikus anyakönyv lett. Az anyakönyvek nem azonosak az anyakönyvi kivonattal, nagy könyvek, amelyekbe a születéseket, halálozásokat és házasságokat jegyezték be 1895 óta. Az elektronikus anyakönyv bevezetésekor már 15 éve párhuzamosan működött egy elektronikus rendszer és a papíralapú anyakönyv, ezt bárki ellenőrizheti, akinek a kétezres évekből van anyakönyvi kivonata: mind nyomtatva volt és nem kézzel kitöltve. Az elektronikus rendszer tartalmazta az elmúlt másfél évtized összes anyakönyvi adatát, lehet találgatni, hogy a 2014. július 1-től felálló rendszerbe átkerültek-e ezek az adatok? Hát nem, így egy teljesen üres rendszerrel kellett elkezdeni a munkát nyáron, amikor az emberek jellemzően házasodni szoktak. Kicsit meg is rogyott a dolog: vastagbor.atlatszo.hu/2014/07/03/ujabb-sikersztori/ Jelenleg párhuzamosan működik a NAV nyilvántartás, a TAJ nyilvántartás és a személyiadat- és lakcímnyilvántartás, az összefésülés minimális esélye nélkül. Gyakori, hogy ugyanaz a személy a különböző nyilvántartásokban eltérő néven szerepel. Aki használt Ügyfélkaput, az tudja, hogy egy összetákolt szar, mindenféle alrendszerekbe kell hogy átirányítson. Én nyáron csináltattam személyi igazolványt és időpontot foglaltam Kormányablakba. Végigcsináltam a procedúrát, kiválasztottam az időpontot, a feladatot és ekkor jelezte a felület, hogy nem jó, mert a kiválasztott Kormányablak valami fejlettebb rendszerben működik és abban kell időpontot foglalnom. Átirányított, majd újra be kellett lépnem és másodszorra végigcsinálva végre sikerült. Viszont engem gyorsan és szakszerűen, a kiválasztott időpontban várakozás nélkül fogadtak.

Kivlov 2018.11.28. 11:40:19

@Leylandi:
Ezért kéne ott kezdeni, hogy az önkormányzatokat megszüntetni 2-3000 fő alatt.
Illetve lehet önkormi, ha a lakosok összedobják a működésükre a lét.

@Zoltán Rádi:
Az lehet, csak azt nem a többiek fizetik, hanem az adott cég tulaja. Ő meg úgy qrja el a pénzét, ahogy akarja. ő dolga.

desw 2018.11.28. 11:40:47

@chrisred:

"Nem kötelező autót venni. "

Ez olyan igazi ügyfélbarát hozzáállás. Már meg sem kell kérdeznem, hogy állami vagy versenyszférában dolgozol.

desw 2018.11.28. 11:43:31

@nemorino:

Nem mondtam, hogy adott minden az online ügyintézéshez.

De az azért gáz, hogy 30 évvel a rendszerváltás után még mindig játsza az állam a szociális foglalkoztatót.

BKV, MÁV, . . . dettó.

chrisred 2018.11.28. 11:51:42

@desw: Csak logikusan gondolkodom, veled ellentétben. (Ez melyik szférára jellemző?) Te állítottad, hogy a versenyszféra jellemzője, hogy az emberek önként veszik igénybe, míg a közszféra szolgáltatásai kötelezőek. Dehát ez természetesen nem igaz, mert persze mindenki önként vásárol élelmiszert, de csak azért, mert nem akar éhenhalni.

Zoltán Rádi 2018.11.28. 11:57:27

@Kivlov: Azt értsd meg kérlek, hogy amit te befizetsz adó formájában, az mindenképpen elmegy. Az, hogy ki kapja, a te szempontodból lényegtelen. Vagy lesz új hajója a politikusnak vagy megkapja Mari néni és kenyeret meg tejet vesz belőle.
Attól, hogy most elküldtek pár ezer embert, neked nem kell majd kevesebbet adóznod. Most ezeket az 1-2 %-os SZJA csökkentéseket hagyjuk, aprópénz.

desw 2018.11.28. 11:58:53

@chrisred:

"Csak logikusan gondolkodom . . ."

Pardon me??

"Dehát ez természetesen nem igaz, mert persze mindenki önként vásárol élelmiszert, de csak azért, mert nem akar éhenhalni. "

Ki kötelez engem arra, hogy pl zsömlét vegyek? Ki kötelez arra, hogy a bunkó Jóskánál vegyem meg? Ki kötelez arra, hogy a vacak zsömlét megvegyem?

Süthetek magamnak is, elmehetek a másik boltba, . . .

Ki kötelez engem arra, hogy basszam a rezet fél napot papírtologatással az okmányirodában?

Óriási különbség, nem-e?

desw 2018.11.28. 12:02:27

@Zoltán Rádi:

"Attól, hogy most elküldtek pár ezer embert, neked nem kell majd kevesebbet adóznod."

Remélhetőleg ez csak a kezdet!

"Most ezeket az 1-2 %-os SZJA csökkentéseket hagyjuk, aprópénz. "

Gondolom, akkor örömmel fizetsz a jövő hónaptól 1-2%-kal több adót önként, ugye? Ne légy kisstílű, bágátel' ez neked . . .

chrisred 2018.11.28. 12:05:39

@desw: "Süthetek magamnak is,..."

Ez aztán a vásárlóbarát hozzáállás. Már meg sem kell kérdeznem, hogy állami vagy versenyszférában dolgozol.

lenörd hofstadter 2018.11.28. 12:10:31

@rostás:

Pont a te fajtádról beszéltem. A te korlátolt, agymosott hülye fajtád az aki örül a buszban égő gyerekeknek, mert jaj a szemét közszolgák, ki kell rúgni őket. Ha nem érted a világ és az állam működését akkor inkább kussolj, legalább nem csinálsz hülyét magadból.

lenörd hofstadter 2018.11.28. 12:12:35

@chrisred:

Ezek az agymosottak örülnek ennek. Felfogni nem tudja, hogy ő szopik ha felszámolják az állami apparátust, de örül, mert másnak rossz. Igazi szarmagyar.

desw 2018.11.28. 12:12:58

@chrisred:

Sajna még mindig kihagyod a lényeget: ez a SAJÁT választásom.

lenörd hofstadter 2018.11.28. 12:15:27

@desw:

Csak szólok, elég sok ügyet lehet már otthonról számítógép mellett intézni.
Ügyfélkapu a kulcs, vagy aminek most éppen hívják.

chrisred 2018.11.28. 12:15:45

@desw: Hiába próbálkozol. Ugyanúgy az is a saját választásod, hogy veszel autót vagy nem.

desw 2018.11.28. 12:16:30

@lenörd hofstadter:

"Felfogni nem tudja, hogy ő szopik ha felszámolják az állami apparátust, de örül, mert másnak rossz. Igazi szarmagyar. "

:DDDDDDDDDDDD

Én szopnék, ha fél napos okmányirodás baszakodás helyett mondjuk visszaküldhetném postán a forgalmit?? Ha kevesebb adó lenne a vége, mert kevesebb állami félhülyét kellene eltartani??

Tudod mit, az ilyen szopásban benne vagyok!

desw 2018.11.28. 12:20:23

@chrisred:

"Hiába próbálkozol. Ugyanúgy az is a saját választásod, hogy veszel autót vagy nem."

Persze! Csak mondjuk ha veszek egy zsömlét, akkor az az én dolgom, hogy mit csinálok vele.

Próbáld meg az autót nem átiratni . . .

lenörd hofstadter 2018.11.28. 12:21:15

@desw:

Én is azt hittem, hogy a forgalomból kivonásra rámegy vagy két hetem. Aztán jött az ügyfélkapu, utalással együtt nem volt több 10 percnél. Aki azért nyavalyog, hogy ez sok, és jaj, be kell lépni még egy alrendszerbe, az nyugodtan intézze személyesen egy teljes nap alatt.

chrisred 2018.11.28. 12:25:30

@desw: Hja, ez ezzel jár. A gépjármű veszélyes üzem, a közúti forgalomban való részvétel feltétele, hogy elfogadod azokat a feltételeket, amiket a társadalom támaszt, hogy megvédje magát azoktól a károktól, amiket egy autóval potenciálisan okozni lehet. (Egy zsemlével viszont kevésbé.)

rostás 2018.11.28. 12:26:41

@lenörd hofstadter: Gondolom te egy kirúgott régi komcsi hivatalnok lehetsz, ezért keseredtél meg annyira. Megdöbbent az a vértolulásos gonoszság ami a hozzászólásaidból árad. Ki örül a buszban bennégett gyermekeknek, te szerencsétlen kretén? Hogy kerül ide ez a téma egyáltalán?! Nekem is gyermekeim vannak, napokig nem tértem magamhoz a baleset után. Te gyalázkodsz itt folyamatosan. Én éppenhogy nem örülök a közszolgák kirúgásának, csak azt írtam, hogy az örömködők nem pártfüggően idióták, de te minden áron politikát akarsz belevinni a rosszindulatú emberek meghatározásába. Pedig nálad előítéletesebb, pártalapon vérszomjasabb pszichopatát keveset olvastam. Töröld le a képernyőről a nyálad és fordulj szakemberhez.

teéjesenmindegy 2018.11.28. 12:37:32

"azt mindenki tudni véli, hogy a közhivatalokban csak láblógatás és semmittevés zajlik."
Pont. Itt van vége a posztnak. Igen.
Sok semmittevő, máshova nem jó aktakukac lopja a napot.

"ez a 6810 fő tényleg fölöslegesen fogyasztotta az adóforintokat, felmerül a kérdés, hogyan duzzadt ekkorára a számuk."

Na, most az nem lehet, hogy nem a fölöslegesek duzzadtak fel, hanem esetleg véletlenül bekerült a rendszerbe néhány olyan, aki többet ér mint egy szobanövény? Teszem azt, egy olyan, aki tud 10 ujjal gépelni, és ezzel az iroda hatékonysága a négyszeresére nőtt? Vagy olyan, aki ismeri az excelt, és ezzel ki is váltotta 3 fő munkáját, aki még szalagos számológépen számolgatott?

déjá vu39 2018.11.28. 12:40:45

@Kivlov: De, az államnak feladata lenne, hogy polgárainak mentális állapotával foglalkozzon.

chrisred 2018.11.28. 12:45:06

@teéjesenmindegy: Már korábban szó volt arról, hogy a minisztériumi szintű stratégiai irányítás sokrétűbb és magasabb képesítést igénylő feladat, mint az alsó szintű közvetlen jogalkalmazás, ezért ez nem annyira valószínű.

déjá vu39 2018.11.28. 12:47:48

Az államigazgatásban is igaz az, amit egy kollégám mondott pár éve (egy állami vállalatnál): "Mi nem magunktól vagyunk hülyék, bennünket kérem vezetnek".

ami szabad 2018.11.28. 12:51:41

Kedves Reklamáló! Kicsit sincs bennem káröröm a közszféra dolgozóinak szívatása láttán, de néhány kérdés, óhatatlanul felmerült azért bennem a szolidaritás hiányának feszegetésekor: Hány közszolga ment ki tüntizni, mikor éppen a rendőröket/ tűzoltókat/ rokkantakat,..stb szopatta ez a kormány? Fel mertek -e lépni az ellen, ami zajlik az oktatásban, egészségügyben? Hogy van az, hogy gyáván mind ide tették az X-t és csak nagyon- nagyon kevesen léptek le maguktól, hogy ne kelljen a gerincnek meghajolni? Mit tettek, mikor éppen a jogérvényesítés lehetőségét herélték ki, legyen szó az AB-ról, a bírósági kérdésekről, vagy akár az ügyészség vitán felül politikai érdekeket kiszolgáló átalakításáról? Semmit. Most sem látom, hogy nagy lenne a mozgolódás, pedig egy halom kollégát igencsak méltatlanul vágtak ki- vagy ha így jobban tetszik, építettek le. A többi megkönnyebbült, hogy nem rá került sor, és ha ez a további munkaidő szigorítás nem jön közbe, tán a hangjukat sem halljuk! Bocsi, de kimondom: kiszolgáljátok azt a rendszert, ami pedig az ellenségetek, és ezt ő is tudja. Tudja, hogy lassan de biztosan olyan mélyre hajlik a gerincetek, amennyire csak akarja! Így aztán kimondom, hogy nem veletek vagyok elsősorban szolidáris! Mert semmit nem tettetek azért, hogy ebben fasza le-szalámizós rendszerben pont mellettetek álljunk ki! Lehet, hogy - noha kicsit sem vagyok érintett- a szakszervezetek mellett sok olyan ember is elmegy majd tüntizni az úh túlóra keret ellen, akik pedig tojhatnának rá. De ők tesznek valamit. Akkor is amikopr bezabálták a manyupot, amikor elvitték a cafetériát, amikor bértárgyalások vannak, nem fossák össze a bokájukat, ha kell, igenis elküldik a p-be a kormányt, ahogy az a dolguk! Nem mintha nem tudnánk, hogy hány szakszervezeti vezetőt vett meg ez a ganéj banda, nem egyet még 2010 előtt, de elég sokan voltak olyanok is, aki azt csinálták, ami a dolguk. Nálatok mizu ezen a téren? Semmi. Önnön pecsenyék sütögetése és nyalás a köbön. Hát, nyaljatok, mi meg hányhatunk nyugodtan, de azt, hogy pont veletek legyünk szolidárisak, felejtsétek el, bőven van helyettetek olyan réteg/szakma miegymás, aki azt veletek ellentétben, megérdemli!

Scott Tenorman Must Die 2018.11.28. 12:52:19

nekem 2 nap után lett elegem a metoo hírekből

Mr. Waszabi 2018.11.28. 12:52:53

Sok dologban igazad van, de valamit figyelmen kívül hagysz. Például, hogy a hivatalok állami előírás alapján működnek, ami eléggé mereven, megszokás alapján van megtervezve.
Ha megnézed akármelyik hivatalra vonatkozó alapító szabályzatot, akkor mindjárt azzal kezdődik, hogy néz ki a felépítése, milyen vezetése van, elnök, elnökhelyettesek, főosztályvezetők, osztályvezetők, s abban kinek mi jár (? érted: jár, nem pedig adható), hány titkárnő, milyen autó, költségszámla, stb. Az előző mondatomban foglaltak közül a versenyszférában csak az autót tudod kipipálni, mert már csak a legfelső vezetőknek van saját asszisztense és slussz.
Amiért ez lényeges, hogy abszolút pazarlóan van felépítve minden hivatal. Tehát alapvetően nem lent a bányamunkások vannak sokan, hanem a vezetési struktúra maradt meg a feudalizmus korszakából, és ettől pazarlóak e szervezetek, így látom.

szepipiktor 2018.11.28. 12:55:22

Az írás teljesíti a megköveteltet!
De ugye leegyszerűsítve:
A közalkalmazott = "baloldali"
A versenyszféra = "kapitalista".
Így ez a mondatrész: " követelnék, hogy a magáncégeknél is vezessék be a szünetet" önmagában igazolja, hogy a szerző baloldali, vélhetően neoliberális beállítottságú.
Hazugság az, hogy a versenyszférában ne lenne "ez vagy az", van! Van ebédidő, van kafetéria és más kötelező dolog.
Csak ott a költségeket ehhez a tulajdonos állja, így a ebédidő nem számít bele a munkaidőbe! A kafetéria is jellemszően szűkebb, mert azt is nekik kell kigazdálkodniuk.
Nem ez a gon drágáim!
A gond az, hogy most (is) azok kiabálnak, akik a versenyszféra áltel befizetett pénzekből (miatán az már "kifizette" a saját részét a cégben is) jóval több kedvezményt kapnak.
Vizsgáljuk meg a munkaidőt. Van a versenyszférában pénteki korábbi zárás? Vannak különböző szociális és más támogatások? Nincsenek!
Miért lennének? Az emberek nem izmust ebédelnek, hanem pénzből vásárolt ennivalót.
Ezért a versenyszférában a valódi munka alapján kapnak pénzt, és addig és annyit, ami a cégnél kigazdálkodható. Ha sikeres a cég, a fizetést emelik és nem valami balos kedvezményekkel kínálják meg őket. Nézem a közalkalmazott barátom éves bérenkívüli juttatási papírjait. A versenyszérában ilyen általános - szerződésbe foglalt - plusz nincs, a multiknál is a bónuszok - ami meg megint eredményalapú - jelentik a juttatást.
Sír a közalkalmazotti réteg, hogy mennyire túlterheltek.
De ha hazánkban is már a világon alap elekrtonikus ügyintézést, a korszerű technikákat alkalmaznák és nem a kádári bürokráciát, akkor a közalkalmazotti adminisztráció 60%-a lenne azonnal felesleges!
Sír a MÁV is, hogy nincs ember (a már is közcég!), hirdetéseket ad fel. De közben Vácon két napig többtucat "irodista" lett kivezényelve olyan funkcióra, ami jogellenes. Az utasokat zaklatták, ellenőrizték a peronokon. Miközben ott nincs peronzár, nincs benne az utazási feltételekben, hogy bárhol csoportosan "igazoltatgassák" őket. De erre volt ember, takarítani, gazolni nincs.
A magyar közalkalmazotti terület megmaradt a kádári üzemmódnál, többszörösen feltöltött létszám, elavult módszerek - a belső munkanélküliség.
Mindenki szembesül ezzel, ha ügyet akar intézni, ha sorban áll egy "okmányirodában"...
10-15 perces automatizmusok, online megoldások helyett sorbanállás egy vagy többnapos időpazarlás.
.
És a közalkalmazottak túlterheltek!
Várom a nyitást a - ma már megszüntetett Lehel csarnokbeli - okmányiroda előtt, és 2 órával előbb odamegyek, kajával, itallal, könyvvel, hogy sikerüljön úgy sorszámot húznom, hogy még AZNAP elintézhessek egy 5 perces ügyet!
A nyitás előtti negyedórában már vagy 50-en várunk.
A nyitás előtt 5 percben érkeznek az ügyintézők...
A nyitáskor a 6 ügyintézőből még csak három érkezett be és csakj 1 kezd el ügyfelet fogadni.
Fél óra múlva érkeznek be a maradékok és 1 óra múlva áll fel a rendszer.
Belestem a függönyrésen, a ott ülő közalkalmazott monitorán levelezés, és más dolog, a munkához tartozó alkalmazás még nem futott....
.
A vesenyszférában ha 9-kor van a kezdés, akkor előtte be kell érkezni és nem akkor indul még a kávézás és a privát ügyek, levelezés, facebook átnézése. Ugyanis a partnerek, amegrendelők is tudják ezt az időpontot és ők is a versenszférában élnek, tehát ha gondjuk van, felveszik a telefont. Nem 10-kor, hogy úgy is kávéznak a másik oldalon.
Ha 17:00-kor van a zárás, akkor az nem az ajtón kilépést jelenti (és előtte minden kikapcsol), hanem akkor kezdheted a "lebontást"!!! De ha 16:58-kor jön a ügyfél, akkor bele kell vágni és ha 18:00-id tart, akkor is el kell végezni!!!
.
Ezek az ellentétek határozzák meg azt, hogy a versenyszféra miért nem "szolidáris" a közszférával... Ott a kényelmesek dolgoznak, itt a hatékonyak, a céllal rendelkezők.
Sajnos nem azt kellene erőltetni, hogy vesenyszféra butuljon vissza 30-40 évet, hanem a közszférát kellene végre átalakítani, felhozni a mai szintre.
De ez hatalmas "emberáldozatokkal" járna, mert a mai létszám 40%-a is ellátná a feladatoka, nőne az egész gazdaság hatékonysága, a megmaradók jóval többet kereshetnének.
A tanárhiány ezt igazolja! Ott azért magas az elvándorlás, mert aki teheti, átmegy a versenyszférába. És nem mindig a pénzért. Az egészségügyben is ez van, az érinttek jól látják, hogy ők a másik oldalon azért jobban járnak...
A jó társadalomban a közalkalmazotti rész nem látható, hiszen alapból működik, az odafordulók nem érzékelnek gáncsokat, lelassulást időpazarlást, felesleges költségeket.
A jó társadalomban othonról el tudsz intézni számos dolgot, nem kell irodákban sorbanállnod - az EU által meghirdetett digitalizáció is ERRE vonatkozik és nem a nálunk halandzsázott ipari robotok telepítésére.
.
Szóval jó lenne ha nem haladzsáznánk, nem ragaszkodánk több évtizeders elavult rendszerekhez, nem a kényelmes nihilt akarnánk széles körben elterjeszteni!
A mai elvult szakszervezeti módi is ugye a közszférában működik csak...

Kelemanus 2018.11.28. 12:58:10

@teéjesenmindegy: az is felvet néhány kérdést, hogy a meglévő személyi állományt miért nem képzik folyamatosan.
pl. az általad is említett Excel és gépírás témakörben, meg minden masban is ami kellene a munkához.

chrisred 2018.11.28. 13:02:27

@déjá vu39: Igen, mindenki racionális érveket képzel az ilyen leépítések mögé. Pedig valójában arról van szó, hogy az ilyen szervek élére kinevezett politikai erős emberek között állandó harc folyik, mondhatni, igazi STÁTUSZszimbólum, hogy az alátartó szervezeteknél hány állandó státuszhely van. Nem objektíve, hanem egymással összehasonlítva, és nem a feladatokhoz kötődően, mert azokat viszont mindegyik igyekszik elhárítani. Ha valamelyik szervezet "elárvul", nem kerül az élére kijáróember, az szabad préda, és a többiek az onnan leépülő státuszokat szép lassan magukhoz vonják. Ezért van az, hogy a leépítés mindig nyilvános, mert jól eladható a bürokráciacsökkentés címkével, a többiek lassú gyarapodása viszont háttérben, titokban megy.

Kivlov 2018.11.28. 13:09:46

@déjá vu39:
Ha ilyenek is a feladata, akkor nem kell csodálkozni a rekordmagas adókon! :D

@Zoltán Rádi:
Muhahahah! 1-2% bagatell? Akkor mi a facért nem csinálja meg az összes qrmány minden évben az 1-2% adócsökkentést??? A gengszterváltás óta már negatív SZJA lehetne rég!
Marináninek odaadja? Ne adja oda! Rossz ösztönző! Mari néni dolgozzon és utána azt költse el, amit keresett. "Mindenki a maga szerencséjének..."

teéjesenmindegy 2018.11.28. 13:14:39

@chrisred:
" a minisztériumi szintű stratégiai irányítás sokrétűbb és magasabb képesítést igénylő feladat, mint az alsó szintű közvetlen jogalkalmazás, ezért ez nem annyira valószínű."
Nyihahahaha. Értem.
Tehát az van, hogy azok a közszolgák, akikkel a halandók találkoznak, azok hülyék mint a segg, de bezzeg a minisztériumokban hiperszuper csodalények ülnek, akik csak szívjóságból nem a versenyszférában dolgoznak, hanem kevesebb fizetésért az ország megváltásáért stratégiai irányítanak? Ühüm. Hát, tudod, valahogy nem hiszek ebben.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2018.11.28. 13:17:39

@ami szabad:
14 éve voltam utoljára köztisztviselő, nem a magam nevében írtam. Nem is azt várnám, hogy bárki más menjen utcára a köztisztviselőkért, csak, hogy ne rúgjon még rajtuk a külvilág is. Főleg, hogy sokaknak fogalmuk sincs arról, mi történik egy hivatalban, és egy teljes szakmát egy nevetgélő ügyintéző alapján ítélnek meg.

teéjesenmindegy 2018.11.28. 13:20:17

@Kelemanus: Ezek a leg kézenfekvőbb dolgok, amiket saját szemmel láttam.
Mert az van, hogy az 50 éves ügyintézőt nem tudod rávenni, hogy mondjuk megtanuljon gyorsan gépelni. Mit csinálsz vele, ha nem megy át a vizsgán? Semmit.
Az excel/word tanfolyamot esetleg végigseggeli, de a napi munkájában használni nem fogja.

(Saját szememmel láttam, sőt, nem közszféra volt, hogy kinyomtatta az excelt, aztán összeadta szalagosan, aztán lefűzte. Miért? Mert 20 éve már ott dolgozott, és ezt így kell csinálni. Ismétlem, versenyszféra, pénzügy. Akkor szerinted a közszférában mik mehetnek?
Rendőrség/önkorm bejelentésnél én még olyat nem láttam, aki nem egy ujjal pötyögött volna a gépbe)

LebensraumamOsten 2018.11.28. 13:23:20

@desw: Te kis gané. Majd én megoldanám a problémádat te patkány.
Először is lekapcsoltatnálak a rendőrökkel. Véletlenül találnának nálad kis fehét port, meg ezt azt. Te mint szaros kis senki - az is vagy amúgy - ugathatnál az irányított igazolás és a talált bizonyítékok ellen, teljesen hiába. Aztán kicsit hülyére vernének - még hülyébbre mint most vagy - az őrszobán kihallgatás során, mint azt a román hajléktalan vendégmunkást akit sikerült is agyonverni. Ha pedig mégis túléled, mert szívós sukár kancigány vagy, akkor bíróság elé kerülsz, ahol persze szart se ér a szavad 2-3 köztiszteletnek örvendő derék rendőr tisztviselő szavával szemben, sőt ha beleugatsz az elítélésedbe a tárgyaláson, akkor a BV-sek hátbabasznak úgy a gumibottal, hogy leszakad a veséd és visszazavarnak a celládba, hogy távollétedben kihirdessék, te mint a nemzet ellensége, köztörvényes tetű - tényleg az - kapsz 30 év szigorított fegyházat, mert megsértetted a bírót és drogot árultál nagy tételben valamint rátámadtál a hatóság embereire törvényi kötelességük végrehajtása során.
A vagyonod és a szar autód elkobzásra kerül, hogy annak értékéből ki legyen fizetve a bűnügyi eljárás több tízmilliós költsége, valamint a fennmaradó hiányzó összeget a szigorított kényszermunkáért kapott havi párezres járandóságodból levonják.
Mivel alkalmatlanná váltál arra, hogy felneveld a gyerekedet - ha van és még kiskorú - ezért őt/őket gyámhatósági felügyelet alá helyezik. mennek az intézetbe.Persze ez sem akadályozza meg azt, hogy kidobják a mélykeresztény családodat a házatokból/lakásotokból (remélem több is van, mert akkor mind el lehet árvereztetni egy NER kompatibilis havernak féláron) hiszen annak árverezés során befolyt értéke fogja majd a bűnügyi eljárásod költségeit fedezni.
Nos ez a jövő vár rád te munka nélkül élősködő szarházi.

MEDVE1978 2018.11.28. 13:25:29

Oszd meg és uralkodj. A mindenkori kormány ilyen leépítésekkor hálásan számíthat az önmagukat nagyra tartó, "versenyszférában" dolgozókra. Holott ők nem járnak azzal jobban, hogy Mari nénit nyugdíj előtt kikúrják a minisztériumból és mehet eladónak, ha tud. Egyszerűen szarabb lesz az érintett közszolgáltatás. Nyilván nem Józsi államtitkár kedvenc ribancát / szeretőjét rúgják majd ki, hanem dolgozó 29-et, aki valamilyen szinten húzta a szekeret.

Rokonom EU-s pályázatokkal foglalkozik sokat beszélgettünk, ott a helyzet egyenesen gyönyörű:
2014-ig voltak úgy nevezett közreműködő szervezetek viszonylag szakértő, a létrehozott rendszert, jogszabályokat, feltételeket legalább ismerő munkatársakkal.
Jött a 2014-es év, kitalálták, hogy jobb lesz, ha ezek a kompetenciák ettől kezdve a minisztériumokban állnak majd rendelkezésre... A közreműködő szervezetekben a munkatársak szabad bérezésen voltak, nem a közalkalmazotti, köztisztviselői bértáblán. Megkapták, hogy Bélám, holnap jöhetsz dolgozni. Jó szakember vagy, eddig kerestél mondjuk 500 ezer/hót, mostantól keresel majd 300 ezer / hót. A dolgozók fele - természetesen az okosabb, nyelveket beszélő, versenyképes tudású fele rögtön felmondott és átment a magánszférába vagy külföldre. A szerencsétlenebb fele maradt csak azért, hogy lássa, hogy Lézer nagyúr annak idején ugyanazt a mennyiségű munkát bassza rá és kettő helyett dolgozhat. Ezért utána még többen felmondtak. A probléma akkora volt, hogy a kb. nulla szociális érzékkel rendelkező Lézer János is belátta, hogy cukorka nélkül bezár a bolt és összeomlik majd a teljes rendszer. Ezért belengette, hogy jó teljesítés (uniós célok elérése) esetében 12 havi jutalmat lehet osztani. Cserébe kézivezérelt rémuralmat vezetett be, ha valami a "kormány akarata", akkor azt végre kell hajtani még ha szabálytalan is. Nem véletlen a szabálytalansági eljárások sora EU-s ügyekben sem. Persze a maradék szakértelmű állomány is csak az első jutalomosztásig maradt, utána onnan is leléptek kurva sokan. Rokonomnak az elmúlt 4 évben 6 különböző kapcsolattartója volt.

Rendszerszinten a helyzet nagyon egyszerű: a fennmaradt hivatalokat az érdekli, hogy papíron el legyen költve a pénz és a célok teljesüljenek. Ennyi, a szabályosság elmarad, míg gyakorlatilag a rendszerben annyi szürkeállomány sem maradt, hogy a kimagyarázható szabálytalanságokat leboltolja Brüsszellel. Ezért folyamatosan jönnek az újabb és újabb szabálytalanságok. Természetesen senki nem felelős, a felelősség elveszik egy ilyen rendszerben.

Ezt követően beraktak egy Gulyás Gergelyt a Miniszterelnökség élére. Egyértelmű ám, hogy mi volt a dolgok mögött. Lézer, amikor leköszönt, elmondta, hogy neki bizony ebbe beletört a bicskája. Jött erre a szívek miniszterelnöke és azt mondta: Gergőkém üljünk csak le. Szóval kirúgsz X%-ot, mert túl sokan vannak a parasztok. Oldd meg, nem fogadok el olyan választ, mint Lézernél. Gergőke meglépte, tovább terhelve az eddig is összeomlott, szakmaiatlan, kiégett, fluktuálódó rendszereket.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2018.11.28. 13:28:02

teljesen egyetértek
amikor a veszelyeshulladek egetonek nem adnak erős eloirast az uzemeleshez...mert nincs egy vegyész a hivatalnal...?
akkor majd megy a tuncike mi?

szepipiktor 2018.11.28. 13:29:37

@Mr. Waszabi:
De... sajnos a bányamunkások is sokan vanna.
Az említett vízfej "csak" pazarló, más kárt nem okoz.
De a közalkalmazotti területeken - természetesen a elavult feléptés és annak tűzön-vizen át való megvédése miatt - hatalmas a felesleges létszám.
Az a halmaz, ami viszont a gazdaság számára a elavult módszerek, sítlus miatt - amit persze a vízvej őriz, hiszen az biztosítja az ő életüket - borzasztóan visszafogja a gazdaságot.
Nem csak az államolgárnak okoz bosszúságot (mondjuk az ügyintézési idő anyagilag is káros nekik), hanem önmagában demoralizálja a normálisan gondolkodók döntő részét.
A közszférában nem szabadulnak meg a felesleges dolgozóktól, programot kreálnak nekik!
A bkk, a máv és a többi közüzemi szolgáltató is állami cég, az abban dolgozó adminisztráció is valójában közalkalmazott, hiszen nem a piaci szabályok, hanem a fentről, államilag leírt szabályok vonatkoznak rájuk. A máv-nál is a juttatásokkal, a garanciákkal csábítják az embereket, a bkk-nál is.
Ha a slepp feleslegessé válik, majd fétucat ellenőrt csinálnak belőlük az állomásonként a metróban. Miközben már a 70-es években is volt a forintos kapu és egy-egy ember elég volt a bérleteseknek.
A bányamunkások döntően az irodák mélyén találhatók, nem a vezetésben és nem a "terepen". Mert nem a takarító, a fizikai melós, a karbantartó a felesleges - abból sokszor nincs is elég -, hanem a középen rothadó hatalmas felesleges adminisztrációs réteg.
De a szakszervezeteket is ezek éltetik, azaz a harc nem a közalkalmazottakért zajlik, hanem azok egy érzehetően nagy felesleges részének megmaradásáért.
Évekkel ezelőtt párszor jártam a Váci úti tb palotában, az exemnek voltam tanú az öszvegyi nyugdíja miatt.
Minden esetben a kapuban 20-25 nagyseggű fehérköpenyes pcsa cigarettázott. Ugyanennyi a büfében vásárolt. Bármikor mentem-jöttem, ez volt az alap.
És közben többször kellett bemenni, órákat sorban állni stb.
Most ezekre vagy nincs ott szükség vagy - a időtöltés ezt igazolta - nem dolgozzák ki a munkaidejüket.
Most szolodaritást várnak el azoktól, akiknek veszteség a többszöri sorbanállás, hogy a cigiző, vásárolgató, munakidejüket nem kidolgozó, hatékonységot nem ismerő halmaznak megmaradjanak azon jogaik, amik csak nekik van az egész társadalomban?
Sajnos hatalmas a felesleges bányamunkás halmaz a közszférában...
És az a valódi károkozó, fertőző halmaz.

ami szabad 2018.11.28. 13:30:48

@Reckl_Amál: Természetesen, nem szoktam általánosítani, és nem vetem meg, stb. a közszolgákat. Mint mondtam, káröröm sincs bennem, meg sem fordult a fejemben. De a számonkért szolidaritást, a felsorolt okok miatt- és nem azért mert úgyis lusta, használhatatlan, láblóga...stb- ebben a helyzetben nehezen értelmezem, ugyanis meglehetősen sok érdeksérelem esett itt az elmúlt években- írhatnék mellesleg akár 2X elmúlt nyolc évet is- és nem láttam, hogy mozdultak volna másokért!

Kicknick 2018.11.28. 13:35:40

Szerintem nem kell félteni ezt az akérhány embert akit most kirúgtak, a versenyszférában simán elhelyezkedhetnek ha értenek is valamihez.
Ja, nem, mert itt nem a haverság dönt.Bocsi

LebensraumamOsten 2018.11.28. 13:36:01

@szepipiktor: Kis pöcs! A köztisztviselők 70%-a életében nem látott rendkívüli juttatást.
A versenyszféra kemény és profitorientált mi? Te el vagy tévedve kisfiam. A versenyszféra szar cégeinek jó részénél - igen a nagy szuper multiknál is - van egy csomó hozzád hasonló ingyenélő féreg, aki se tanulni, se becsületesen keményen dolgozni nem volt hajlandó életében és mindig a kiskapukat kereste csak, hogy érvényesíthetné az érdekeit mások rovására, mások munkáját kihasználva. Ők azok - te vagy az - aki(k) protekcióval kerülnek pozíciójukba, akik mobbingolják az amúgy benneteket eltartó tisztességgel dolgozó munkatársakat, akik kivételes helyzetet élveznek, rendkívüli juttatásokban részesülnek, akiket soha nem kérnek számon, hogy miért lopjátok a napot és mi a büdös lónak a faszát kerestek egyáltalán a szóban forgó munkahelyen. Mi több mi a jó kedves édesanyátokért kell köcsögösködnötök és mások munkáját, eredményeit, elbasznotok, ha már úgysem vagytok jók semmire. Inkább csak lopnátok a napot békésen, ha már muszáj benneteket eltartani, de az nem elégíti ki a szemét fajtátokat, mert viszket a piszkos nyelvetek rohadékok.Igen ti vagytok és a tetű ganaj fajtátok akik a külföldiek előtt is lejáratjátok a magyarságot, akik épp nem is igazi magyarok és most épp a köztisztviselőket, mert dolgozni azt ugyan nem tudtok és nem is akartok, de pofázni és szemétkedni az megy nektek, mert hajt a cigány véretek.

MEDVE1978 2018.11.28. 13:41:06

@szepipiktor: Az az egyet elfelejted, hogy a közszférában folyamatosan kontraszelekció van már egy jó ideje. Tök jó, hogy elvárod a Lehel téri ügyintézőktől, hogy már kilenckor vigyázba álljon neked teljes vértben mind a hat, de hát bizony az a helyzet, hogy ha Mucuska közszférában ablakos ügyintéző keres mondjuk bruttó 300-at, míg a szomszéd épületben a barátnője a mulitnál hasonló feladatra bruttó 500-at.

Bizony ez is számít. Ahogy az is, hogy míg a versenyszférás barátnő örül, hogy ha ki tudja venni évente a szabiját és igyekszik betegen is bejönni, hogy megcsinálja a sok melót, mert ezt várják el tőle - és jó esetben meg is fizetik érte, Mucuska nyugodtan megy el betegállományba és szabira, meg ebédel meg nyugodtan. TE is ezt csinálnád, ha csak nem vagy szent.

chrisred 2018.11.28. 13:44:44

@teéjesenmindegy: Logikusnak tűnik, amit írsz. Például, mivel a Tescoban csak árufeltöltőkkel találkozom személyesen, nyilvánvaló a következtetés, hogy az egész cégnél kizárólag csak ilyen képesítésű és szakismerettel rendelkező alkalmazottak vannak.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2018.11.28. 13:46:14

@szepipiktor:
Vigyázat! Közalkalmazott és köztisztviselő nem ugyanaz. Közalkalmazottból épp, hogy kevés van. Ilyenek az orvosok, a tanárok és a szociális munkások. A leépítés körüli ötletelés egyik kellemetlen mellékzöngéje volt, hogy mindkét típusú állami alkalmazottat megalázták, amikor pár hónapos átképzések útján át akartak irányítani egyikből a másikba munkaerőt.

chrisred 2018.11.28. 13:49:46

@Kicknick: Aha, a versenyszféra müemlékvédelmi és természetvédelmi ágazataiba.

(Ja, bocs, olyan nincs...)

Kicknick 2018.11.28. 13:58:05

@MEDVE1978: szóval akkor aki keveset keres az lehet tróger. Ezek szerint rendben van ha a gyermekedet lealázza és hülyeségre oktatja egy tanár csak mert keveset keres?
Vagy a buszsofőr nyugodtan mehet részegen melóba annyi pénzért?
Okos

Zoltán Rádi 2018.11.28. 14:05:08

@desw: Ez nagyon rossz duma, hogy akkor most fizessek többet. Mindössze arról van szó, hogy az az 1-2% nem olyan sok pénz. Attól nem fog javulni az emberek élete, mert pár ezer Ft-al több marad a zsebében. 1-2% nem számit annak sem, aki 1 milliót keres és annak sem, aki 120 000 Ft-ot. Értem én, hogy még mindig jobb, mint a semmi, de ez miatt a pár ezer Ft miatt ne legyünk már elájulva.

HEL Blog · http://he-liga.blog.hu 2018.11.28. 14:09:37

Mehetnek önkéntes alapon katonának.
Ahhoz meg félig-meddig már megvan a
parancsuralmi rendszer tapasztalatuk és
rutinjuk.

Zoltán Rádi 2018.11.28. 14:09:53

@Kivlov: Ja, biztosan azért kell sok adót fizetni, mert van ez a pár ezer ember az országban, akik keresnek fejenként 250 000 Ft-ot...hagyjuk már az ilyen dumát. Azért fizetünk sok adót, mert az ország vezetésének a világ minden pénze sem elég. Legutóbb megszavaztak maguknak egy olyan mértékű béremelést, amiből az átlag ember egész hónapban él. Ezek meg azt mondják, hogy azért kell nekik több pénz, mert többe kerül a lakhatás meg ilyenek...
Ilyen emberek mellett álltok.

szepipiktor 2018.11.28. 14:16:32

@Reckl_Amál:
"sokaknak fogalmuk sincs arról, mi történik egy hivatalban, és egy teljes szakmát egy nevetgélő ügyintéző alapján ítélnek meg."
Hát ez az!
Két fontos észrevételem ehhez:
1) Naná! A állampolgár, a vállalkozó a hivatalban a hivatalnokkal találkozik, annak tevékenységét látja, a "kiszolgálás" minőségét érzékeli. És ez a világ rendje. A hivatalnok a pultnál a hivatalt képviseli, ő maga a hivatal! A bkv sofőr a bkv, a máv kalauz a máv, az okmányirodai dolgozó meg az állam...
Mi ezzel a gond? Felveszik az "egyenruhát", de menekülnek a felelősség elől? Ha gond van, ne velük vitázzunk, ők csak alkalmazottak... Akkor vegye le az egyenruhát, lépjen ki!
Nem tartanak egyetlen közalkalmazott fejéhez sem fegyvert, hogy rossz munkát végezzenek.
A versenyszférában nem lehet azt mondani, hogy nincs közöm a "céghez".
Igen, az állampolgár a pultnál találkozik a hivatallal, neki lényegtelen, hogy ott Katika, Gizike áll-e, nem érdekli, hogy menstruál, beteg a gyereke stb., mert nem választhat "szolgáltatót", az állam kötelezi arra, hogy ahhoz a pulthoz menjen.
De arra nincs törvény, hogy a pult túloldalán egy számára nem érdekes probléma miatt nem teljesül a szolgáltatás!!!
2) De! Tudják, tudjuk! Ezért nincs az, amit elvárnál. A közalkalmazotti szféra is olyan, mint a magyar foci vagy a politikai pártok, hosszú ideje kérnek biankó csekkek! Meg türelmet, meg megértést. És majd...
De nincs eredmény, nincs változás, csak a sokadikk csekk utáni könyörgés.
Tudjuk, hogy ha újra adunk, attól semmi sem fog változni, marad a jelenlegi nihil és egy ideig megint megmaradhat a nem hatékony rendszer.
Tudod a kutyát nem érdekli, hogy hogy végzem el az elvállalt melót. A megrendelő megrendel, és elvállalom, határidő, feltételek, ellenérték.
Hogy közben zokniban vagy anélkül, hogy éppen kefélek-e vagy nem, hogy mengnézem a meccset vagy napozom? Nem érdekli a megrendelőt, ha kész a munka, az megfelel, mit számít, hogyan jutottam el oda.
A közalkalmazottiság is egy ilyen speciális terület, csak ott a megrendelő nem kérhet számon! És a munkát nem az eredmény után fizetik.
Tehát ha nem szólhatok bele, miért érdekeljen a felszín alatti rész?
Az látom, hogy én fizetem az adómból azt, hogy nem kapjak megfelelő ellenértéket.
Te szolidaritást vársz el (újabb biankó csekkeket) a "megrendelőktől", hogy továbbra se kapjanak ellenértéket.
Nektek, pontosabban az így gondolkodóknak kellene előbb megváltozni, megváltoztatni az életfilozófiájukat, a "jár" helyett elfogadni a teljesítmény kötött "lehetségest".
Nem Gizikét, Katikát bántja a tömeg - akik teszerinted nem szolidárisak -, hanem azt hibás, káros rendszert, aminek Gizike, Katika az arcát adja!
Odatartják, hát lehet hogy leköpik azt...
Ha nem teteszik, nem kell csinálni. Én nem tenném, mert tudom, hogy nem lehetnék hasznos, hatékony, és mégis engem köpdösnének.

nemecsekerno_007 2018.11.28. 14:17:30

3 millió nyugdíjas, 800 ezres, közszféra, 500 ezer külföldön dolgozó, meg az egyetemisták. Kit kéne még eltartania a versenyszférának?!

nemecsekerno_007 2018.11.28. 14:28:46

Már sokszor írtam: Aki kevesli a fizetését, utálja a főnökét és elege van a munkájából
AZ LEGYEN VÁLLALKOZÓ!
Ez igaz a közszférára is...

chrisred 2018.11.28. 14:44:53

@nemecsekerno_007: A versenyszféra legfeljebb akkor tartaná el a közszférát, ha nem venné igénybe a közszolgáltatásokat: a közműrendszereket, a közutakat, adott esetben a kasztrófavédelmet, a rendőrséget, a bíróságot valamint a közoktatási és az államilag finanszírozott felsőoktatási rendszerben képzett munkaerőt.

Kivlov 2018.11.28. 14:52:25

@Zoltán Rádi:
Tévedsz.
Nem ők keresnek sokat. A többi keres keveset. Csak ők abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy megállapíthatják a saját bérüket.
A lényeg meg az, amit ernőke ír:
"3 millió nyugdíjas, 800 ezres, közszféra, 500 ezer külföldön dolgozó, meg az egyetemisták. Kit kéne még eltartania a versenyszférának?! "
f*szért várja mindenki a másiktól a boldogulását? Dolgozzál haver és lesz pénzed! Ha kevés, akkor annak oka van: annyit ér a munkád/tudásod/tapasztalatod/hozzáállásod/képesítésed a piac szerint! Ha nem a piacról élsz, akkor meg az Állam (azaz a többi adófizető) ennyit tud biztosítani. Ha ez neked kevés, menjél el a versenyszférába vagy vállalkozzál vagy vár az Aldi pénztár 400 bruttóért.

szepipiktor 2018.11.28. 14:55:05

@Reckl_Amál: OK, azért én is utaltam erre, csak akkor nem elég világosan.
Azért mégis lehet "egykalapalá" venni azokat, akik nem termelők.
A katona, a rendőr, az ügyész, a bíró és sorolhatnám, az összes állami szolgáltató dolgozója is a "fogyasztó" halmazba tartozik, ahogy az okmányirodai hölgyek vagy a minisztériumi karbantartók stb. is.
A lényeg abban áll, hogy a polgár találkozik-e szemtől szembe velük vagy csak a hatásukat "élvezi", illtve abban, hogy a halmaz egy része leléphet (ha akar), míg egy másik részük meg nem, mert a mai versenyszférai területekhez nem elég képzettek, emberileg is kérdéses jelleműek stb.
De mint állampolgár, ugyanúgy állok hozzá az orvoshoz, az ápolóhoz, a tanárhoz, a bkv ellenőrhöz vagy az okmányirodai hölgyhöz. Elvárom azt, amit nekem, állampolgárnak ugynaza az állam előír, ami őket irányítja.
Ezért nem fogadom el, hogy nekem szigorú kötelezettségeim vannak, miközben a másik oldalnak meg azért ezek nincsenek.
Egy orvos, egy tanár leléphet. Sok más emberke is elmehet boltokba, a szolgáltatásokba, de lássuk be, sokan nem, és ami szomorú, sokan nem is akarnak elmenni ha valójában nem jó a sorsuk.
De azt se feledd, hogy ezt a társadalom egésze tartja életben, ez nem aktuálpolitika!
Egyszerűen a választók (és a nem választók) számára ez megfelel, leszrják, hogy a jó tanárok lelépésével a jövőnk veszik el, hogy az orvosok elmenekülésével a az életünk kerül veszélybe stb. Így miért édekelné az átlagembert az a hibás halmaz, ami valójában közvetlenül csak a versenyszférában élőket (tulajdonosokat, vezetőket) korlátozza.
.
Ja, és ne abban a rétegben akarj bűntudatot építeni, akik még jobban szopnak, és nem egyszer-egyszer, hanem hosszú évek óta, akik valójában finanszírozzák ezt az egészet.
Meg kellene egyszer végre a vállalkozói szférát is hallgatni.
Nem az idegen multikat meg fideszes cégeket, hanem a 200 ezres mikro, kkv, kv szektrot, a magyar vállalkozókat.
Hidd el, sok segítséget mondanának.

Zoltán Rádi 2018.11.28. 15:09:05

@Kivlov: Ja, biztos nem a képviselő urak keresnek sokat. hagyjad már. nettó 6-800 000-re még megszavaztak maguknak további 200 000 Ft-ot...
13 éve egy cégnél húzom az igát 3 és 4 műszakban, szóval nekem nem kell a duma, én tudom mi a munka :)

Kivlov 2018.11.28. 15:12:38

@Zoltán Rádi:
Egyáltalán nem keresnek sokat. Ez lenne a normális európai szint. Te keresel keveset, meg a nép!

Zoltán Rádi 2018.11.28. 15:15:09

@Kivlov: Ez utóbbiban egyetértünk.
Másfelől viszont majd ők is akkor szavazgassanak meg maguknak 200 000 Ft-os béremeléseket, amikor a nép sem nettó 200 000 Ft-ból tengődik...

chrisred 2018.11.28. 15:23:27

@Kivlov: Vagyis a hazai bérszínvonalhoz képest túl sokat keresnek.

teéjesenmindegy 2018.11.28. 15:23:56

@chrisred: Igazad van. Tényleg általánosítottam. Mostantól kezdve simán elhiszem, hogy stratégiai lángelmék dolgoznak éjt nappallá téve a minisztériumokban. Ezért olyan átlátható minden törvény, ezért nincsenek egymásnak ellentmondó szabályozások, nincsenek betarthatatlan és a józan ésszel szembemenő baromságok.
Egészen meggyőztél, hogy nyugodtan várjak hónapokat egy 5 perc alatt megoldható ügyben, hiszen ezek borzasztó okos és nagyon elfoglalt emberek.
Mostantól hálás leszek mindnek, hogy nem hagyja ott az állását és megy el négyszer ennyiért a versenyszférába. Komolyan beszarás, hogy ennyire önzetlenek.

Terniak 2018.11.28. 15:23:56

@rostás: teljesen egyetértek. Dolgoztam már mindkét szférában, de ezt a szembeállítást a mai napig nem értem, de különösen azt nem, hogy a magyar versenyszféra valami magasabb rendű képződménynek tartja magát.

Arról már nem is beszélve, hogy fogyasztóként nap mint nap van "szerencsém" találkozni a magyar versenyszférával. Most soroljam az építőiparon keresztül az ingatlanközvetítőig, a szart eladó játék és gyerekboltokig, az életveszélyt okozó villanyosig, hogy mi a véleményem a magyar versenyszféra munkamoráljáról, munkához való hozzáállásáról? És ez csak az elmúlt pár hónap tapasztalata....

Nem mentegetem a közszférát, nyilván ott is dolgoznak ilyenek és olyanok is, de hagyjuk már abba ezt az üzengetést a két szféra között.

teéjesenmindegy 2018.11.28. 15:25:20

@Terniak: Igen, csak ott mondjuk csődbe megy a cég, vagy esetleg kibasz a főnök, ha épp úgy érzi, hogy miattad tűnnek el a vásárlók.

chrisred 2018.11.28. 15:28:10

@teéjesenmindegy: Viszont a fogyasztó nem válthatja le négyévente cég igazgatótanácsát, ha elégedetlen a termék/szolgáltatás minőségével.

teéjesenmindegy 2018.11.28. 15:28:38

@LebensraumamOsten:
Annyira jó olvasni egy ilyen magadfajta demokratát, aki felsorolt 25 törvénytelenséget, hogy hogyan intéznél el valakit, akinek nem tetszik a véleménye. Bravó!
Kommentelj sok ilyet, hogy megtudja a világ, hogy mi az a demokrácia és véleményszabadság.

Kivlov 2018.11.28. 15:29:26

@chrisred:
És? Ojrópai bért akarunk, nem?
A hazaihoz képest a kocsikázgató sales-es meg sokat keres. Ez egy hülye összehasonlítás részedről.

Kivlov 2018.11.28. 15:31:04

@Terniak:
"...mi a véleményem a magyar versenyszféra munkamoráljáról, munkához való hozzáállásáról..."
Épp ezért vannak itt a béreink is a béka s*gge alatt. Mert nullához közeli színvonalat produkál a magyar. Nem precíz, nem minőséget állít elő, hanem gagyit, kispórol mindenből mindent stb. Tisztelet a kivételnek!

chrisred 2018.11.28. 15:32:37

@Kivlov: De, csak a többség esetében a szándék kevés, mert tennie is kell érte. Ők pedig egy szavazással elhozzák maguknak az európai bérszínvonalat.

Kivlov 2018.11.28. 15:36:59

@chrisred:
Ezt írtam fentebb. Hogy ők dönthetnek a saját fizetésükről. Ez részükről nézve mák.

Zed is not dead yet 2018.11.28. 15:39:16

Az igazi gáz az, hogy a közalkalmazottak lófaszra se jók. Mármint ami a (nevezhetjük egyáltalán így?) szaktudást illeti.

Konkrét példa, ez év július:

Nem működnek bizonyos dolgok az online számlás rendszerben a hatóság részéről. Felhívom a helpdeskjüket, ahol végül az 5. vagy 6. ember az, aki legalább már azt érti, mi a probléma. Így aztán ő már nem pattint tovább még egy képzetlen telefon-archoz, hanem megmondja őszintén, hogy
- igen, ez a dolog tényleg nem működik jól,
- igen, igazam van, hogy aggódok amiatt, hogy ezért esetleg sok idő múlva mégis engem vesz elő a hatóság
- nem, nem tudják megoldani, de foglalkoznak a kérdéssel
Akkor mondom neki, hogy értem, akkor lehetne hogy mindezt végre ne csak "telefonba mondta nekem valaki" módon tudjam meg, hanem mondjuk írják le hivatalos levélben? Válasz: nem, ő semmi ilyet nem tehet, ha ilyesmit akarok, küldjem be e-mailben a dolgot és talán kapok érdemi választ. Beküldtem, kaptam választ, hogy küldjek ezt meg azt be, hogy jobban lássák mi az én egyedi bajom (amire már a telefonban azt mondta az arc, hogy tömeges probléma és nyilvánvaló, hogy nem a user baszta el). Küldtem infókat, sutyiban, hetekkel később elkezdett működni a dolog, de semmiről semmiféle visszajelzést nem kaptam (hogy pl. nem vagyok hibás azért, mert bizonyos számlákat nem tudtam beküldeni időben, mert a fogadó oldalon gebasz volt).

Másik példa: bementem a NAV ügyfélszolgálatára feltenni néhány bérügyi témát érintő kérdést. Az ügyintézőnek semmiféle kész válasza nem volt az adott kérdésre, telefonálgatott összevissza, végül valami OVH-tól kapott választ, amit úgy interpretált nekem, hogy "igen, igaza van, ennek így kell lennie". Kérésre, hogy írná-e le nekem hivatalos papírként ezt, a válasz: nem teheti, mert ez csak az ő véleményük.

Konkrétan az aktuális összes jogszabályokra igaz, hogy nagyjából a hatályba lépésüket követően _évekkel_ lesznek néhányan a hatóságoknál, akik legalább veszik a fáradságot maguknak, hogy értelmezzék (addig nagyjából szarnak az egészre), de akkor meg rögtön a hatályba lépésig visszamenőleg okosak. Te meg alkalmazd azonnal hibátlanul.

Szóval szar jogszabályok, szar hivatali hozzáállás (nem értenek hozzá, hárítanak, nem tartanak be semmilyen határidőt és más szabályokat, ráadásul hazudnak is (de persze nem nagy gond, hiszen úgyse adnak semmit írásba)) ... szar az egész. Tényleg az van, hogy meg kell tartani pár embert, aki gyakorlatilag közig automata (útlevél/jogsi/szig/stb. -frissítés, átírás, stb.), az összes többi meg menjen dolgozni a versenyszférába.

Egyébként meg, hogy "nem bírják a tempót" ... hát akkor legyenek munkanélküliek egy kicsit, aztán mindjárt összeszedik magukat. Ha meg nem, akkor tényleg teljesen jogos volt a szélnek eresztésük.

Én dolgoztam a közigben kb. 25 évvel ezelőtt, ahonnan végül elmentem vállalkozónak, mert az osztályon, ahol dolgoztam, 30 ember munkáját végeztük el négyen és a többi 26-tal se volt senkinek baja, mert pl. "mindig pontosan megjelenik a munkahelyén" és "viselkedése példás" .... tisztára, mint egy kibaszott óvodában. Ja és persze mi négyen is olyan fizetést kaptunk, mint a herék, mert ugye bértábla.

teéjesenmindegy 2018.11.28. 15:40:12

@chrisred: Te, apám, és?
Attól mert leváltod a főnökséget, az alkalmazottak megmaradnak ugye?
Attól nem fog szegény gyorsabban gépelni mert orbán helyett fasztudjaki a miniszterelnök.
Mondom, ha az én cégemben azt látom, hogy XY lassú mint a szar, az ügyfelek meg folyamatosan elmennek, mert bunkó is, akkor kirúgom. Vagy a cégem is összeborul vele együtt. Közszolgálatnál? Hmm, kinek van olyan története, hogy kedves, pontos, gyors és hozzáértő, empatikus kiszolgálásban volt része?

teéjesenmindegy 2018.11.28. 15:44:12

@Zed is not dead yet:
Na, kb. pont összefoglaltad a lényeget. És rajtad kívül 7 millió embernek pont ugyanez a véleménye.
Akik itt nagyon okoskodnak, azok pont a közszolgák, és éppen munkaidőben jól elmagyarázzák, hogy ők milyen rohadt fontosak, képzettek és túlterheltek...

Zed is not dead yet 2018.11.28. 15:59:17

@Zed is not dead yet: Ja, és annyit azért hozzátennék, hogy sok közülük nem azért nem jó, mert nem akar, hanem mert ott van magára hagyva a katyvaszban.

chrisred 2018.11.28. 16:06:04

@teéjesenmindegy: Ha nem váltod le, akkor azt jelzed, hogy elégedett vagy vele.

Zed is not dead yet 2018.11.28. 16:07:18

@teéjesenmindegy: Van egy ilyen történetem is, ami véletlenül ugyanaz, mint a rossz példa. Ahol a velem szemben ülő csajszi mondhatta volna azt is, hogy ott van leírva a jogszabályban, menjek oszt' értelmezzem, jónapot. Meg hogy ugye neki 15 perces "ablaka" van egy sorszámra, tehát kurvára nem tesz magának jót azzal, hogy próbál velem együtt gondolkodni, meg telefonálgat ott félórát össze-vissza. Amikor megkérdeztem, hogy "OK, de akkor miért csinálja mégis?", akkor három dolgot mondott:

1. Végülis az lenne a dolga, hogy _tudja_a_válaszokat és ezzel segítsen, leszarja, hogy 15-perce/ügy.
2. Ha ennek a kérdésnek utána jár egyszer, legközelebb már fogja tudni kapásból a választ.
3. Itt van, el kell töltenie az idejét, miért ne csinálhatná akár jól is?

Mondtam neki, hogy "bravó" és így is gondolom. Éppen csak a korábbi saját ottdolgozós tapasztalatom alapján tudom, hogy pont azért tud eltartani a közig ennyi herét, mert akad köztük egy-egy olyan is, aki nem az. Persze pont ő fogja aztán megunni ezt elég hamar és ő fog könnyedén lépni onnan, merthogy ő simán tudja hozni az elvárt szintet a versenyszférában is )vagy akár külföldön is). És így tovább.

chrisred 2018.11.28. 16:08:39

@teéjesenmindegy: "Mondom, ha az én cégemben azt látom, hogy XY lassú mint a szar, az ügyfelek meg folyamatosan elmennek, mert bunkó is, akkor kirúgom."

Aztán az is lehet, hogy nem vele van a gond, hanem veled, nem tudsz az emberekkel bánni.

teéjesenmindegy 2018.11.28. 16:12:53

@chrisred:
Hát persze, hogy egyértelmű, hogy mindenki mással van a gond, csak nem a képzett, és szorgalmas közszolgákkal.
Az persze megmarad kérdésnek, hogy akkor nyilván Móricz-ig visszamenően mindegyik rendszer/vezetés/adminisztráció szar volt és nem tudott bánni ezekkel a zsenikkel?

Zed is not dead yet 2018.11.28. 16:13:38

@chrisred: Szövegértéssel hogy állsz különben?

Ha valaki lassú és bunkó, akkor annak mégis milyen közvetlen köze van a cégvezetőhöz (mondjuk vannak konkrét esetek, ahol igen, mert tény, hogy fejétől (is) bűzlik a hal).

MEDVE1978 2018.11.28. 16:15:57

@Kicknick: Természetesen nem, de nem kell csodálkozni, hogy nem hurráoptimista a hozzáállásuk.

chrisred 2018.11.28. 16:19:59

@Zed is not dead yet: A végére csak megmagyaráztad magadnak. :) Afőnök ezer és egy módon tudja befolyásolni a beosztottak hangulatát és motiváltságát, a végzett munka minőségét. Aki ezzel nincs tisztában, az eleve alkalmatlan főnöknek. Sajnos nálunk a vezetök többsége képtelen az emberekkel bánni.

Nancsibacsi 2018.11.28. 16:32:00

"Végre a közszolga is érzi, milyen a bizonytalanság!"
Szerintem eddig is csak ők érezték, mert én mindig úgy voltam, hogy tudnék máshol is dolgozni, ha itt nem kellenék - a közszolgák jelentős részére ez nem igaz.
Ugyanígy ha nem érezném jól magam a munkahelyemen - akár túlóra, akár bármi más miatt -, akkor én felállnék, és elmennék máshová dolgozni. A közszolgák meg picsognak, TÜNTETNEK - eszem megáll, miért? Munkahely, nem házasság: 30 napos felmondással le lehet lépni. Ja, hogy ANNYIRA azért mégse sz.r, hogy olyan helyre menjenek, ahol van felelősség is, meg munka is, meg bozótharc a helyezkedő kollégákkal. Értem én.

MEDVE1978 2018.11.28. 16:32:45

@Terniak: Tökéletesen egyetértek a magyar versenyszférát illetően. Két kezemen nem tudnám megszámolni hány versenyszférás vállalkoz mekk mesterrel találkoztam két lakásfelújítás során eddig. Attól kezdve, hogy nem volt képes felcsiszolni a parkettát, a vízvezetékszerelőig, aki elvágta az idomot és kidobta a használati utasítást egészen a villanyszerelőig, aki a kapcsolókat nem egyenesen szerelte fel. A csúcs az volt, amikor asztalos kerestem. Az első elvállalta a munkát, közölte, hogy kb. 10 órányi munka, de simán megcsinálja két alkalommal. Hat alkalom után mondtam fel neki. A másik két alkalommal el se jött a megegyezés után. A harmadik nem volt túl okos, de legalább megcsinálta - kurva lassan és körülményesen.

Valaki írta, hogy csődbe mennek, ha rossz a visszajelzés! Egy nagy büdös lófaszt mennek csődbe, még a söpredék szarul dolgozó is dolgozik tovább!

De nyilván nem csak ezt lehet felsorolni, mert ott van például egy standard webshop (rég kifogyott vagy nem biztosan rendelhető árura vesz fel rendelést, aztán visszahívást ígér nem hív fel stb.), a magyar vendéglátóson keresztül (a tegnapi kaja újrafeldolgozva másnap, drágán) egészen mondjuk a telekommunikációs szolgáltatóig, aki elemi problémákat képtelen megoldani.

Szóval nem tudom mire büszke a magyar versenyszféra annyira. (Én sem közszférában dolgozom és így sem!)

nemecsekerno_007 2018.11.28. 16:46:34

@chrisred: "A versenyszféra legfeljebb akkor tartaná el a közszférát, ha nem venné..."

Ez már ezerszer megbeszéltük. Akkor is kiadás. Igaz, hogy aktív kiadás, de kiadás szóval valakinek meg kell keresni ennek költségét...
A nyugdíj az passzív kiadás, de az is kiadás...

Kiadás-bevétel. Nem összekeverendő...

bontottcsirke 2018.11.28. 16:53:42

A magyarok zöme irigy, mások zsebében turkáló kárörvendő barom, ahelyett, hogy az összefogást erőltetné annak örül ha más verembe esik.

Zed is not dead yet 2018.11.28. 17:13:48

@bontottcsirke: Tény. Meg az is tény, hogy aki bajban van, az _mindig_ összefogásért, meg támogatásért rí, amikor meg épp más van bajban, akkor azonnal elfelejti az előző kört.

Én a magam részéről bőven elegendőnek tartanám azt, ha engem senki nem támogatna, de legalább nem is tartana be.

Korábban még általában az volt a hivatalokkal (de nem feltétlenül a hivatalnokokkal), hogy az esetek nagy részében személytelenek voltak. Darab-darab, kiló-kiló, egykutya. Sajnos az utóbbi években már egyre kevésbé van ez, most már megtörténik, hogy a hivatal direkt betart, bosszút áll, hazudik, stb. Hát ez az, ami az igazi baj, nem pedig hogy lassú, vagy túl sok hivatalnok van benne.

chrisred 2018.11.28. 17:21:27

@nemecsekerno_007: Az is aktív kiadás, ha valamit a versenyszféra egyik cégénél vásárolok, mert kapok érte cserébe valamit. De ettől meg nem én tartom el a versenyszférát.

chrisred 2018.11.28. 17:24:19

@Zed is not dead yet: A leginkább aktuális probléma az állami szférával a társadalmi (vagyis tulajdonképpen fogyasztói) ellenőrizhetőség és számonkérhetőség hiánya.

lac1 2018.11.28. 17:26:16

Én csak azon nevetek, hogy semmit nem változott a világ.
Ha valaki arról írt volna, hogy mennyien dolgoznak a magyar közigazgatásban, kb. halálpontosan ugyanilyen arányban lennének ( a teljes hozzászólásokhoz képest) azok, akik a kormányt hibáztatnák a sok léhűtő miatt.
Most változik a helyzet, kirúgnak párat, most meg ez a baj.

Van Orbánon sapka vagy nincs Orbánon sapka.

Amúgy meg éppen a saját magam példáján tudnám megvilágítani a munkavégzést, ha éppen nem tiltanák meg nekünk ezt, e higgyétek, halvány fogalmatok sincs, hogy mennyit kell melózni a közszférában.

Másik:

a nyolc órába beleszámít-e az ebédidő? Majd ha buziforma dohányosok nem kapnak bért amikor a cigit szívják, utána erre is vissza lehet térni, valamint a nők a "gyengébb napokra gyengébb fizetést bérszámfejtenek, akkor lehet a többiekről is beszélni.

almaza 2018.11.28. 17:35:44

@bontottcsirke:
+1
Teny, hogy a kozszfera egy resze szocialis foglalkoztato volt. Kb. 14 evet dolgoztam ott, eleg jol vagom mi megy, ment ott ugy hat evvel ezelottig. A baj az, hogy egy ilyen valtozast erobol es embertelenul tolnak at, holott kis odafigyelessel lehetne ezt is jol csinalni. A masik problema ezzel a mainstream gomdolkodassal van; kozszfera=fos, maganszfera=istenkiralysag es mekkora Jo hogy szopoagra kerulnek az "eloskodok".
A kommentek nagy reszet honvagy ellen irta fel a doki :-)

mindbender2 2018.11.28. 17:43:52

@jobangel: Kezdem unni az élettelen barmokat:
Az amit csinálnak nem munka, hanem a munkához való szoktatás. Teljesen jól csinálták. Az az igazság, hogy bár sohasem szavaztam a fideszre, nagyon sok normális és normalitást célzó intézkedésük volt.
Nektek, meg seggfejeknek, soha semmi se lesz jó, csak amit a saját szekta mond.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2018.11.28. 18:11:57

@mindbender2: Ez a véleményed csak akkor fog megváltozni, ha majd a munkádért segélyt kapsz. De akkor már késő lesz.

lac1 2018.11.28. 18:32:25

@jobangel:

Nem teljesen tudok a válaszoddal azonosulni.

Állítom, hogy ha ma, Magyarországon, ha a munkád minősége legalább az elvárt szintet megüti, nem vagy alkesz, nem vagy buzeráns, nem lopsz, a megjelenésed megfelelő, a munkaidőt végigdolgozod, akkor biztosan találsz munkát. Azt nem állítom, hogy a tanult "szakmádban", de tuti találsz megélhetést.
Ja, hogy 1245. andragógiát végzett, vagy 18547. kommunikáció szakos, bölcsész vagy?
Akkor is, csak azt mosogatónak hívják.

Tarnai 2018.11.28. 18:40:29

Sajnos a nyelv pótlék már korábban megszűnt, pedig ez elsősorban a fiatalok méltatlan alacsony fizetését emelte.

Mr. Waszabi 2018.11.28. 19:46:32

@szepipiktor: hú, elég sokat írtál. Én nem foglalkozom az állam hatékonyságával, mert nincs miről beszélni gyakorlatilag. Aki felelősség nélkül a más pénzét költheti, az sosem lesz hatékony, mert nincs rákényszerítve. Ez ilyen.
Nem vagyok meggyőződve arról, amit írsz, mert más szemszögből vizsgálom a dolgot. Nekem az szúrt szemet évtizeddel ez előtt, hogy a magyar piaci átlagbér és az állami átlagbér között alig 10 ezer forint különbséget mutat ki a KSH. És persze, ha az ember tisztában van azzal, hogy a piacon jóval többet keres egy átlagos ügyintéző, mint az állami szférában, akkor az átlagok ilyetén közelsége egymáshoz csak úgy jöhet ki, ha az állami szférában túl sok a túlfizetett vezető. Érted, ez egyszerű matek. Közben meg más vonalon látom, hogy szpatják az állami szférában a beosztott ügyintézőket, akármelyik hivatalban. Kell az állam karcsúsítása, de nem úgy, ahogy most csinálják. Kirúgnak majd 7000 embert, de a bérkeret nem csökken, hanem odaadják a megmaradóknak? Lázár kijelenti, hogy a miniszterelnökségen elvárt az ingyen napi 10 óra meló? Hol élnek ezek.
De hamar befürödtek, ahogy Kósa nagypofájú bejelentése után az Audi 15000 dolgozóját tömörítő szakszervezet beintett bányász karlendítéssel, azonnal széles szájú kisbéka lett belőle. Na persze - az Audi már itt van, a BMW meg még csak most tervezi a gyárát ide. Mondjuk, hogy a fidesz kormány megpróbált benyalni a német autógyáraknak, de nem sikerült. Van ez így.

teéjesenmindegy 2018.11.28. 20:20:29

@Mr. Waszabi: Hát igen. A nagy benyalás.
Az azért megvan, hogy a túlóra nem kötelező?
És azzal, hogy általában örömmel túlóráznak a dolgozók, mert nagyobb pénzt kapnak rá? Legalább is amíg a vasárnapi boltzár volt, addig az ellenzék ezért sírt. HOgy milyen boldogan ment mindenki vasárnap dolgozni.
Most meg arról van szó, hogy heti 5.5 ről 8 ra emelkedne a túlórakeret. Az napi másfél óra, ugye?

Mr. Waszabi 2018.11.28. 20:30:24

@teéjesenmindegy: szerintem félre vagy tájékoztatva. A földhivatalokban a hétköznapi túlórát nem fizetik, tehát azt, amit azért vállal a dolgozó önként, hogy egyáltalán el tudja végezni a rá rótt napi munkát, csak a szombati kötelező elrendeltet fizetik ki. Nem igazán buli, lássuk be. Más információ forrásom szerencsére nincsen, ami azt jelenti, hogy egy ember szopik a családom tagjai közül ilyen körülmények között, de az is sok :)
A gyerekem el van már rettentve bőségesen, és nem én rettentettem el, hanem magától rettendődött el Orbánisztán valóságától. Túl okos az Y generáció. De ha véletlenül bevisznek kihallgatásra, el ne áruld, hogy tőlem hallottad :)

DFK 2018.11.28. 20:32:12

Hát én azt tspasztaltam, hogy a hivatalokban nem tudnak semmit. 15 éve hatályon kívül helyezett szabályt akartak számonkérni, a jelenleg érvényeset nem ismerték, "ezt a törvényt én nem találtam" is elhangzott. Mi vittük be nekik a vonatkozó joganyagokat.

teéjesenmindegy 2018.11.28. 21:02:25

@Mr. Waszabi:
Hát, nem csak én nem látom olyan rohadt okosnak az Y meg Z generációt, hanem más sem.
www.portfolio.hu/prof/sokkal-lustabbak-a-mai-diakok-es-keptelenseg-rajuk-hatni.305543.html

Bármibe lefogadom, hogy a földhivatali munkát nem azért nem tudja elvégezni, mert olyan sok, hanem mert olyan hülye hozzá. Szar dolog, hogy 20 év munka után még mindig egy ujjal pötyög.

Mr. Waszabi 2018.11.28. 22:06:36

@teéjesenmindegy: ezt történetesen benézted, mert egy rendkívül okos emberről beszéltem, akinek van jogérzéke és kellő végzettsége is ahhoz, amit csinál. Ennyit az alaptalan előítéletekről. Nem értek mindenben egyet a posztolóval, mert ő a ló tulsó oldaláról beszél, de az sem igaz, hogy minden köztisztviselő, közalkalmazott felesleges nulla, vagy hogy egész nap lábát lógatja. Ez az állítás sem igaz.

degreen 2018.11.29. 07:11:43

@Zed is not dead yet: Ugyanerre versenyszféra eset: Egyik nagy banknál pár napig a számlán nem a valóság szerepelt. Más összeg, levonások össze vissza. Semmi tájékoztatás. Hívtam a helpdesket, azt mondták igazam van, csinálják.
Amúgy megoldódott a problémád? Meg. Örülj neki :)

Kivlov 2018.11.29. 07:37:03

@csentecsa:
Nem kell mondani, ez más országokban is így van.

A gond az, hogy itt a nép azt hiszi, a politikus nem hagyja őt élni. Holott épp a nép nem hagyja saját magát élni. Mert elvárja az ingyenes eü-t, gázártámogatást, közgyógyrendszert, ingyenes utazgatást, segélyeket, stb, stb. Amiknek a jó része irracionális és normális esetben nem lenne rá fedezet. Illetve lenne: magas adók mellett. Ahogy itt is van. És ezen elvárások mellett persze a magyar adózni nem szeret. Úgyhogy itt vége is a lényegnek...

chrisred 2018.11.29. 08:20:40

@Kivlov: Nem egészen, más országokban (ahogy korábban nálunk is) jellemzően a közszolgák fizetéséhez van rögzítve az állami vezetők keresete, tehát csak akkor emelhető, ha az egész közigazgatásban nő a bérszínvonal. Nálunk a köztisztviselői illetményalap 2008 óta ugyannyi, tehát elvileg a vezetők alapilletménye sem emelkedhetett volna. Az országgyűlési képviselők juttatásainak júliusi emelésekor az átlagbér bizonyos szorzójának megfelelően állapították meg a képviselői illetményt, mintha nekik bármi közük is lenne a versenyszférához.

Kivlov 2018.11.29. 08:40:28

@chrisred:
Még szerencse, hogy nem az egész aktatologató pereputtyét emelték :D

chrisred 2018.11.29. 08:55:43

@Kivlov: Hát bizony, micsoda szégyen lett volna. Aki egy aktához hozzáért, már több munkát végzett, mint a képviselők többsége egész életében.

Kivlov 2018.11.29. 09:00:06

@chrisred:
Az a baj, hogy így gondolja a nép többsége is.
Csak azt nem értem, hogy akkor minek akarnak parlamentarizmust? Válasszunk akkor királyt és nem kell képviselő.

chrisred 2018.11.29. 09:03:33

@Kivlov: Nem a képviseleti rendszerrel, hanem a képviseoők minőségével van gond. Ha valaki kritizálja az egészségügy színvonalát, nem azt akarja, hogy szüntessék meg a közgyógyellátást, hanem hogy hozzák rendbe.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2018.11.29. 10:19:58

@lac1: A "buzeráns" kifejezés már olyasmi, amivel én nem tudok azonosulni. Normális világban a munkában tökmindegy, milyen a magánélete vkinek. Egyébként a többiben sem teljesen értünk egyet: a "valahogy megélni" az a vegetálással egyenlő, ha kemény munkával, jó teljesítménnyel ezt lehet elérni, akkor valami nem jó. Emellett többezer álláskeresővel foglalkozva már bőven túl vagyok ezen az idealizmuson: jómagam ugyan nem bölcsész, de nem gondolom, hogy a bölcsészeknek ne kellene a szakmájukban lenni. De mikor villamosmérnök nem talál munkát, mert elkövette azt a hibát, hogy nőnek született, vagy amikor 4 nyelvtudás+logisztika kevés egy értelmes állás megtalálásához, és ilyen emberek nem annyit GDP-t termelnek, amennyire képesek lennének, hanem mosogatnak, akkor az nekem nem tetszik. És persze felelős állampolgároknak sem kellene, hogy tetsszen, mert a józan ész azt mondatná, hogy kérem, az én adómból lett egy diplomás, aki mosogat, akkor ez hűtlen kezelés, ki a felelős ezért? A társadalom mostani állapotát viszont hűen tükrözi, hogy nemhogy felháborodik, de még örül is a többség... Ő ugyan nyomorult, de legalább megdöglött a szomszéd tehene is, micsoda öröm.

lezlidzsi84 2018.11.29. 11:02:29

6 évet dolgoztam államigazgatásban, 4 éve már a versenyszférában nyomom. Így nézve szerintem kicsit túl vannak pörgetve mindkét szektor egymással szembeni előítéletei, várakozásai, hiedelmei. Mind a közigazgatásban, mind a versenyszférában vannak kompetens, elkötelezett emberek, illetve naplopó potyautasok, persze az arányok mások: a versenyszfárában a menedzsment egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy túl nagy legyen a "potyautasok" száma, és időnként próbál is tenni ellenük. Az államigazgatásban és a közig javában viszont a legtöbb esetben nem beszélhetünk menedzsment tevékenységről - a közigazgatás jellemzően egyéni célok zagyva keveréke,, amit többynire nem fog össze szervezeti cél. Ezért tudnak tömegek ellébecolni, ezért majdnem mindegy a vezetőnek hogy teljesít ő és a szervezete - bukni nem nagyon tudnak. Ezért van, hogy a kompetensebb, de cél- és nem "kapcsolatorientált" emberek jellemzően 5-10 év után otthagyják a közigazgatást és vígan elvannak bárhol máshol. Maradnak azok akik ezt nem merik vagy nem képesek megtenni, vagy azok a nők, akik több gyereket szültek egymás után, és a 4-5 éves kihagyást követően sokkal könnyebben illeszkednek vissza a közigazgatás langymelegébe, mint bárhová máshová. Róluk általában tényleg elmondható 10-15 év után, hogy problémamegoldó képességük kizárólag az adott szervezet problémáira csökevényesedik, ekkor már kész a csapda: hiába érzik, hogy szar a munkahelyük, nem tudnak kilépni. Ugyanakkor ez nem mindenkire igaz, ezért kemény a versenyszféra gátja a közigazgatásböl jövők felé.

desw 2018.11.29. 11:24:42

@jobangel:

"És persze felelős állampolgároknak sem kellene, hogy tetsszen, mert a józan ész azt mondatná, hogy kérem, az én adómból lett egy diplomás, aki mosogat, akkor ez hűtlen kezelés, ki a felelős ezért?"

Ez a tipikus sapka van/nincs téma, és jól mutatja, hogy miért nem lesz Magyarországból soha a büdös életben jól működő és normális ország.

Hisz nyilván a kormány, sőt, személyesen az Orbán és a Gyurcsányi a felelős azért, mert szende Gizike ruhatár-bölcsész szakara ment, aztán a munkaerőpiac meg beárazta a diplomáját teszkó árufeltöltőként havi 80-ra.

chrisred 2018.11.29. 11:33:19

@desw: Ha agyonadóztatják a magyar munkavállalókat és a kkv-kat, miközben támogatást nyújtanak a multicégeknek ahhoz, hogy Magyarországon összeszerelő üzemeket létesítsenek, akkor nyilvánvalóan semmi felelősségük nincs abban, hogy felsőfokú végzettségű szakemberek nem tudnak elhelyezkedni a szakmájukban?

Kivlov 2018.11.29. 11:37:09

@chrisred:
Muhahaha. A képviselők a népből valók, a nép választotta őket.
Nem az űrből estek ide, mint egy meteor. Azaz nem a képviselők, hanem általában véve a nép minőségével van akkor baj.

chrisred 2018.11.29. 11:41:23

@Kivlov: Az MSZMP választotta ki őket az ellenzéki kerekasztallal - ez nagyjából olyan, mintha az űrből pottyantak volna ide. Soha nem tartoztak a néphez, jó káderek voltak.

desw 2018.11.29. 11:48:53

@chrisred:

Aha! Tehát ha kevesebb lenne az adó, akkor több ruhatár-könyvtár szakos diplomásnak lenne munkája, ugye?

Azt már meg sem merem kérdezni, hogy vajon miért kell ilyen sok adót kivetni?

Mondjuk ha kevesebb lenne az állami csecsről élő, nyugger, roki, ÁLLAMI SEGGMERESZTŐ, . . .

desw 2018.11.29. 11:50:54

@Kivlov:

Bizony így van! Ahhoz, hogy Magyarországból élhető ország legyen, előbb a népet kell leváltani!

Kádári csőcselék a többség, és sajnos a fiatalok is, aki egy percet sem éltek 90 előtt

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2018.11.29. 12:02:14

@desw: Az oktatási struktúráért bizony a mindenkori kormány a felelős. Gondolom, nem mondok neked nagy újságot, amikor azt mondom, hogy az oktatás csúnyán el van maradva a valós piaci igényekből. Erre fogják a piaci igényeket, és azt faragják olyanra, amit az elavult oktatással ki lehet szolgálni... Pl. a közszféra általunk ismert működési modellje is ennek köszönhető. Hatékonytalan, papír alapú, mert akik benne vannak, ezt értik. Vannak jelek a modernizálásra, de persze az is lassú. És a leépítés akkor ért volna valamit, ha ezen emberek munkáját nem elvégzetlenül hagyják, hanem mondjuk online-ba fordítják. A kirúgottakkal meg valami értelmeset kezdünk, egyfelől és elsősorban, mert emberek, és senkinek sem jó, ha tömegével lesz rossz sorsuk, másfelől meg erőforrás, ami most épp kell a gazdaságnak. Most összehozták, hogy a kecske is éhendöglik, és a káposzta is elrohad.

chrisred 2018.11.29. 12:02:25

@desw: ...akkor az égvilágon semmi nem változna. A központi költségvetési főösszeg kiadási oldala 2008 óta több mint a duplájára nőtt. Miközben, ahogy korábban szó volt róla, a közigazgatásban dolgozók létszáma nem nőtt érdemben, és a köztisztviselői illetményalap fillérre ugyanannyi. De mindeközben kinőtt egy új gazdasági elit a semmiből, céges és médiabirodalmakkal, tízmilliós fizetésű sleppel megtámogatva. Vajon hová is mehet el az a rengeteg beszedett adó? :)

Kivlov 2018.11.29. 12:02:51

@chrisred:
Nem az űrből, a népből.
ÉS jobb most sincs. Ha lenne, akkor ők ülnének a Kossuth-téren, de nincs.

chrisred 2018.11.29. 12:08:55

@Kivlov: Ők is lehetnének sokkal jobbak, de nincs rá szükségük. Ha ezzel a teljesítménnyel és megbízhatósággal is el tudják érni a céljaikat, akkor minek erőltessék magukat?

Kivlov 2018.11.29. 12:13:17

@chrisred:
Ennyi. Úgyhogy nincs itt semmi látnivaló...

desw 2018.11.29. 12:26:37

@jobangel:

"Az oktatási struktúráért bizony a mindenkori kormány a felelős. Gondolom, nem mondok neked nagy újságot, amikor azt mondom, hogy az oktatás csúnyán el van maradva a valós piaci igényekből. "

Ezt úgy érted, hogy a kormány határozza meg, hogy pl az ELTE BTK-n mit oktassanak?

Nem a szabad oktatásért megy mostanában a tünti?

"Erre fogják a piaci igényeket, és azt faragják olyanra, amit az elavult oktatással ki lehet szolgálni... "

Mondjuk pont a bölcsész képzés az, ahol olyan nagyon új dolgok nincsenek minden évben . . .

" Pl. a közszféra általunk ismert működési modellje is ennek köszönhető. Hatékonytalan, papír alapú, mert akik benne vannak, ezt értik. Vannak jelek a modernizálásra, de persze az is lassú. És a leépítés akkor ért volna valamit, ha ezen emberek munkáját nem elvégzetlenül hagyják, hanem mondjuk online-ba fordítják."

Bocs, de a közszférában dolgozók többsége baromira nem akar új dolgokat megtanulni, elvannak ők a langymelegben erőfeszítés nélkül is.

"A kirúgottakkal meg valami értelmeset kezdünk, egyfelől és elsősorban, mert emberek, és senkinek sem jó, ha tömegével lesz rossz sorsuk, másfelől meg erőforrás, ami most épp kell a gazdaságnak."

Mi akadályozza őket, hogy máshol dolgozzanak?

desw 2018.11.29. 12:37:29

@chrisred:

"Vajon hová is mehet el az a rengeteg beszedett adó? :) "

Szociális kiadásokra, az állam pocsékoló üzemeltetésére.

Tudom, tudom. . . nem kell stadion, de azért csak a cukrosok közvetlen eü kezelésére vmi 250 milliárd megy évente.

chrisred 2018.11.29. 12:52:17

@desw: Ezzel csak akkor teszel hozzá érdemben a leírtakhoz, ha a cukorbetegek költségvetési támogatása az utóbbi tíz évben nőtt volna ekkorára. Tudtommal 2008 előtt is volt közvetlen támogatás és adókedvezmény.

desw 2018.11.29. 13:25:04

@chrisred:

A cukros témát csak azért hoztam fel, mert ez is egy példa az állampolgárok butaságára.

Mindenki köpköd egy 10 milliárdos stadion és a politikusok lopása miatt, közben meg évente ezermilliárdokba kerül a pazarló eü, kormányzat, nyugdíj, . . . és a sok ostoba álompolgárok a politikusokat akarja leváltani bizva abban, hogy a következő majd elhozza a Kánaánt minden erőfeszítés nélkül.

chrisred 2018.11.29. 13:43:51

@desw: Bizony, ezek az ostoba adófizetők különbséget akarnak tenni a szükséges és az értelmetlen közkiadások között

desw 2018.11.29. 14:17:58

@chrisred:

" Bizony, ezek az ostoba adófizetők különbséget akarnak tenni a szükséges és az értelmetlen közkiadások között "

Ebben igazad van! Azért született meg ez a poszt is, mert az ostoba adófizetők értelmetlen közkiadásnak tartják a láblógatós közszolgák eltartását.

chrisred 2018.11.29. 14:23:20

@desw: Ja, csak ez egy előítélet. Az meg ténykérdés, hogy piaci szereplő magán sportvállalkozások közvetlen anyagi támogatása nem tartozik az állami közfeladatok közé.

desw 2018.11.29. 14:27:35

@chrisred:

Az igénytelen dagadt cukrosok kezelésére fordított évi ~250 milliárd nem zavar, ugye?

chrisred 2018.11.29. 14:29:32

@desw: Nem, mert a közegészségügy állami feladat.

teéjesenmindegy 2018.11.29. 15:14:16

@Mr. Waszabi: " egy rendkívül okos emberről beszéltem, akinek van jogérzéke és kellő végzettsége is ahhoz, amit csinál."
És? Stephen Hawking sem gyors és gépíró volt.
Attól mert valaki okos még egyáltalán nem biztos, hogy hatékony és gyors munkaerő.

Most komolyan, voltam rendőrségen jegyzőkönyvet felvettek. 2018ban. És a rendőr egy kézzel, egy ujjal gépelt. Na, lehet ő Colombó és Derrick szerelemgyereke, aki 45perc alatt megoldja az ügyet, ha utána 3 napig gépeli.

teéjesenmindegy 2018.11.29. 15:16:45

@chrisred:
"piaci szereplő magán sportvállalkozások közvetlen anyagi támogatása nem tartozik az állami közfeladatok közé."
Aham. Tehát akkor az összes sportklub zárjon be ugye? Nem kell ide uszoda, korcsolyapálya, kosárpálya, semmi, hiszen az nem közfeladat.

chrisred 2018.11.29. 15:33:08

@teéjesenmindegy: Természetesen nem a szabadidős sporttevékenységek támogatásáról van szó, hanem a hivatásos sportolókat alkalmazó cégek üzleti tevékenységéről.

teéjesenmindegy 2018.11.29. 16:39:11

@chrisred: Értem. Kaposváron épül egy uszoda épp. 3 milliárdért. Az maradjon, vagy legyen üzleti alapú, mondjuk úgy 3267-re vissza is jöjjön az ára?
Na, most, ha ott az uszoda, akkor azt használni fogja a sportklub, akinek a tagsági pénzekből az életben nem jön be még a takarítás díja sem. Akkor hogy legyen?

40 évig hagytak mindent lerohadni. Kispesten most fogják felújítani a sportcsarnokot. Persze azt sem kell, hiszen oldja meg a valaki valamilyen pénzből.

Ja, én nem gondolom, hogy az mlsz-t mondjuk nem kéne elzavarni a picsába, mert szar az amit csinálnak. És szarul. De az, hogy kell bele állami pénz, az biztos.

lac1 2018.11.29. 17:51:41

@jobangel:

A magánélete amúgy engem sem érdekel. De amikor a buzeráns kimegy az utcára és üvöltő zenére, zászlót lengetve hirdeti, hogy ő büszke buzeráns, akkor legyen szíves és engedtődjön meg nekem, hogy buzeránsnak nevezzem ezt a végbéllényt.

Tökéletes világ amúgy nincs is.
Azt elhiszem neked, hogy te több ezer álláskeresővel foglalkoztál, de az is biztos, hogy egyrészt a való világ realitásaival nem vagy teljesen tisztában, a vidékivel pláne, másrészt hogy direkt-e vagy más okból de elköveted azt a hibát, hogy kivételekből akarsz általánosítani (rossz a világ). Nyilván van olyan villamosmérnök, aki nem talál munkát. nyilván van, aki 4 nyelvtudással (ebben benne van az anyanyelv is?) nem talál munkát.
De őszintén - ne is írd le, úgy is tudom, úgy is tudod, úgy is tudja mindenki - hogy ez nem általános és nem jellemző. Állítom, hogy a túlnyomó többség villamosmérnöknek van állása.
Persze mik az elvárások egymás irányában, ez fontos.
Amikor megkérdezem egy műszaki végzettségű embertől felvételi elbeszélgetés kapcsán, hogy a metrikus menet mellett mit ismer még a csavarkötések kapcsán, és nem tudja még azt sem, hogy létezik a Whitworth (ez direkt konkrét példa a konkrét probléma felvetésére) menet, akkor ne állítsuk már azt, hogy rossz a rendszer. Lehet ezt fogni az oktatási rendszerre, van is benne hiba kétségtelenül, de aki azt hiszi, hogy a kötelező részbeni elsajátításán kívül nincs szükség az önképzésre, az tényleg nem fog munkát találni.
Ha nem veszed figyelembe, hogy a mai társadalom rettenetes módon el van korcsosulva, akkor bizony az van amit érzékelsz. Nagyon jól tudom, hogy az egyéni teljesítmény ma már nem számít evidenciának, nem is elvárás.
51. évemben mozgok (sajnos) és én még a régi világ megkövült maradványa vagyok. Olvasom - akár nálad is - a munkakeresésre adott tanácsokat, olvasom az elvárásokat és azt várom már, mikor robban fel ez az egész földgolyó.
Mondhatod azt is, hogy valóban, az én adómból lett diplomás az X polgártárs, ne mosogasson. De tényleg azt hiszed, hogy kell az országba ennyi, és az ő elvárásuknak megfelelő mértékű legyen a javadalmazásuk? Miből?
Amúgy nekem tetszik a rendszer, mert tökre igazságos, valaki értékelhetetlen "tudást" szerez, éljen meg belőle. Tudom a szöveget, nagyon fontos az anglisztika szak (bocsánat tőlük, most csak példák ők minden hátsó szándék nélkül), mivé lenne a világ nélkülük? Hát ha több nem is, kevesebb tutira nem. Nem lebecsülendő az a tudás, hanem csak a létszámuk. Ha valaki űrhajóvezető szeretne lenni, és ki merészeli a vágyai elérésében, akkor építsünk neki űrkikötőt? És ha mindenki az? Az egész ország egy kurva nagy űrbázis legyen? vagy mindenki villamosmérnök? De hát NEM KELL annyi villamosmérnök. Majd a LEGJOBB 125 talál a szakmájában munkát, a többi megy mosogatni.
vagy az állam direkt csináljon munkahelyeket, ahol lógatják a lábukat (mert ugye a legjobb 125 már ellátja a szükséges munkákat) és jól is keresnek?
De hogy értsd, miért nem mellé beszélek: a feleségem teológiát tanult, mert az jól mutat. Amikor persze szembesült vele, hogy egy országban a sok-sok vallásnak nem szükséglete a vallásonkénti évi plusz 10-15 teológus és a férjének is több esze van, minthogy kitartsa, ezért elment mást dolgozni (több kevesebb sikerrel persze).

Amúgy én nem örülök, hogy kirúgják őket, de az elsőben megfogalmaztam, hogy tök mindegy, mindig az Orbán a hibás. Ha sok a közszolga azért mert sok adóforintba kerülnek, ha kirúgják őket akkor meg azért.

desw 2018.11.30. 02:01:01

@lac1:

JobAngel válasza tipikusan a szocializmust idézi, amikor a gyárak nem az gyártották, amire igény volt, hanem amit tudtak. (hűtlen kezelés, mert a szabad bölcsész mosogat . . .)

Igazán mérges akkor szoktam lenni, amikor a 3 diplomás panaszkodik, hogy milyen szar a világ, mert 3 diplomával sem kap munkát.

Azért az értemesebbje még pályaválasztás előtt körbenéz, a butábbnak is elég egy diploma a valóság és a vágyak egyeztetéséhez, de hogy 3 diploma után sem néznek tükörbe . . .

Az Y generációval kapcsolatban is egyetértünk. A nagy arcuk megvan, de a tudás és az elszántság valahogy nem annyira.

És persze mindig az állam és a kormány a hibás, az álompolgár sosem.

chrisred 2018.11.30. 05:42:07

@teéjesenmindegy: Ezekre nem tudok választ adni, a helyben lakók igényei és preferenciái számítanak, vagyis nem állami, hanem önkormányzati kérdés. Ezért az államnak úgy kellene allokálnia, a befolyó adókat, hogy a helyi önkormányzatoknál lehessen meghozni ilyen döntéseket. Nem úgy, hogy egy kétezres lélekszámú faluban felhúznak egy háromezres csilivili stadiont.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2018.11.30. 11:08:52

@desw: nem sikerült megértened, mit írtam :) Nem baj. Pl. már amit a pályaválasztásról írsz, az is nagyon téves.

@lac1: a vidéki helyzettel elég rendesen tisztában vagyok, már amennyiben Békés megye vidéknek számít... Borsoddal összemérhető szegénység, nyomor van ott, a munkaerőpiaci lehetőségek meg ...

Teljesítményalapokon akarsz megítélni, javadalmazni embereket, ez tök jó, egyetértünk. Csak abban nem, hogy akkor talán engedni kellene teljesíteni a diplomást, mert a mosogatás nem teljesítmény. Oda kell engedni a szakmához, hogy jöjjön a GDP. Ugyanez lesz a gond a gyártósori munkássággal: nem pályaválasztási opció, mégis sokan fognak ott kikötni, azaz a beléjük tolt oktatási költség kidobott pénz - miközben betanított munkára a kevésbé jó képességűek is alkalmasak, azok, akik most semmit sem tudnak csinálni - őket eltartjuk ugye, mégis nagyon rosszul élnek, de legalább senkinek sem jó a helyzet (vö. takarítani OKJ-s végzettséggel lehet hivatalosan, ahhoz meg írni-olvasni kell tudni, és bizony van olyan, aki nem tud - pedig tökjól takarítana, ha szabadna neki. Szemétrakodó 8 általánossal lehet valaki az FKF-nél, pedig kukát arrébbrakni menne anélkül is).

A 4 nyelv az anyanyelvén felül van... A villamosmérnököm tegnap írt alá, 3 hó keresgélés után. Mérnökhiány van, mi?

Teológus: ideális világban kell az is, meg másfajta bölcsész is. Nálunk meg ciki, miközben az a tárgyi tudás, ami náluk van, pont olyan fontos lenne a boldogulásunkhoz, mint egy Java architect GDP-termelő képessége. A különbség csak annyi, hogy a bölcsész munkájával lehet pl. elérni, hogy egy gyűlöletkampánynak sikeresen ellenálljon a társadalom. Vagy hogy ha kirúgnak egy kisebb tömeget a munkahelyéről, akkor ne örömködjön, hanem azt lássa, hogy volt már ilyen a történelemben, és baj lett belőle.

desw 2018.11.30. 11:40:10

@jobangel:

" nem sikerült megértened, mit írtam :) Nem baj. Pl. már amit a pályaválasztásról írsz, az is nagyon téves. "

:DDDDD Megkérdőjelezhetetlen érvek az álláspontod mellett. Meghajolok!

desw 2018.11.30. 11:56:31

@jobangel:

"Teológus: ideális világban kell az is, meg másfajta bölcsész is."

Így van, kellenek ők is. Az arányukkal van gond. Amíg pl infósból hiány van, addig bölcsészből túl sok.

"Csak abban nem, hogy akkor talán engedni kellene teljesíteni a diplomást, mert a mosogatás nem teljesítmény."

Istenem!

Ha a versenyszféra nem alkalmazza ezeket a bölcsészeket, akkor az azt jelenti, hogy nincs szükség ilyen végzettségű munkavállalóra ill. nem ilyen mennyiségben!

"Oda kell engedni a szakmához, hogy jöjjön a GDP."

Ki akadályozza meg, hogy pl vállalkozzon a szabad bölcsészed? Vagy a maszek cégeket akarod kötelezni, hogy felvegyenek 1-2 bölcsészt?

Esetleg legyen állami feladat ez is? Legyen kamu melóhely nekik?

"(vö. takarítani OKJ-s végzettséggel lehet hivatalosan, ahhoz meg írni-olvasni kell tudni, és bizony van olyan, aki nem tud - pedig tökjól takarítana, ha szabadna neki."

Édes faszom! Ha összeönt két vegyszert és felrobban a klotyó vagy egy ici-pici klórgáz lesz, akkor majd evakuáljuk az épülteket, mi?

Nem mellesleg pont az ingyenes felsőoktatás a hibás ezért, mert ha a munkaadó kap diplomás mosogatót vagy takarítót, akkor minek vegyen fel írni-olvasni sem tudót?

lac1 2018.11.30. 16:43:10

@desw:

Pontosítsunk: mindig MÁS a hibás nem az illető.

A lehető legnagyobb álnokság szerintem az, amikor a szerencsétlen kis hülyéknek már a kisiskolás kortól azt sulykolják, hogy legyél az, ami szeretnél.
Én inkább pontosan fogalmaznék, ha úgy oktatnám őket, hogy a lehetőségek közül válaszd azt, amivel a lehető legjobban elboldogulsz az életben.
A kis szabolcsi cigánygyerek az ösztöneinek engedelmeskedve (Maslow piramis elmélete alapján) majd az szeretne lenni, aki a más pénzén utazgatja körbe a világot és a Michelin csillagokat osztogatja. Mert még ha az esze alapján képes is lenne ilyenre (sok kell abból ehhez?) mennyi esélye van erre, de ettől még kardinálisabb a kérdés, hogy a meglévő 3 ilyen alkalmazotton kívül kell-e még valaki, és az pont egy ilyen emberke lenne? Van erre esélye? Nyilván, mondjuk 0,00000000000003%. Ha neki az elég ám legyen így, de ha nem lesz állása ez, akkor mint diplomás az állam az adófizetők pénzén így tartsa el?

lac1 2018.11.30. 17:16:25

@jobangel:

Hohohó!
Ne vigyél be a málnásba legyél szíves.

""...akkor talán engedni kellene teljesíteni a diplomást, mert a mosogatás nem teljesítmény"
Engedni? Ki nem engedi? Vagy a nincs, nem kell annyi az ugyanaz, mint a nem engedem?
Megint leírom, hogy ne legyek félreérthető. Az állam simán betöltötte az összes saját magát fenntartó álláshelyét, sőt, rengeteg ember szerint még túl is nyújtózkodott (ebből építenek le most sokat ugye), tehát ott nincs. A maszek meg nem hülye és pláne NEM SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ. Oda pontosan annyi és olyan végzettségű embert vesz fel és alkalmaz, ami neki a maximális nyereség eléréséhez szüksége van. Tehát megint nem kell több ember. Kőműves kellene, de nincs, viszont van sok felesleges tudással rendelkező (mert ha kőműves kellene de helyette sok mondjuk a balett táncos vagy kőfaragó aka Rejtő Jenő) akkor azok feleslegesek ha tetszik ha nem.
Mi legyen? Megmondom: átképzés vagy mosogatás.
Ezek olyan társadalmi folyamatok, amik amúgy sem egyik pillanatról a másikra történnek, egy képzési időszak alatt azért lehet látni, hogy merre megy a világ, mondjuk úgy, öngyilkosság nem figyelembe venni a világban végbemenő folyamatokat.
Azt belátom, vagyis tudomásul veszem, hogy a mai elkorcsosult, már a szülőktől eredeztetően plázázó fiatalságnak rettenetesen nehéz, nagyon nagy részben a lehetetlenséggel párhuzamos az, hogy megfelelő teljesítményt nyújtson. Nem tudsz az ellenkezőjéről meggyőzni, mert a munkahelyemen nap- mint nap ezzel szembesülök, a lányom pedagógus (na jó, most fejezi be az egyetemet, de már úszóedző is mellette, ez volt a büszkeség napja, de nem a melegé), hallom látom azt, amit írok. Nyilván vannak rendkívül tehetséges fiatalok, még azt sem nehéz kijelentenem, hogy most vannak a világon a legokosabbak, de állítom, hogy az átlag az nagyon gyenge teljesítményt nyújt. Mert nem csak az ész a fontos, ha nem tud teljesíteni úgy, ahogy elvárják tőlük. És nem tudnak teljesíteni úgy, ahogy elvárják tőlük.

És itt beszélünk el egymás mellett, de azt nem tudom, eldönteni, hogy részedről ez szándékos vagy csak a meg nem értés okozza ezt.
Oda van engedve mindenki, amennyi lehetőség van. Ha NEM kell bölcsész ENNYI, akkor csak azért nem fog senki létrehozni kamu állásokat csak azért, hogy valahol neki megfelelő fizetésért ellegyen egész életében. Ez legutoljára a szocializmusban volt így, ahol mindenkit eldugtak valahová de csak azért, hogy a szakadék szélén tántorgó nyugatnak mutogatni lehessen a szocialista hazában a NULLA százalék munkanélküliséget.

Persze nem kell egyetértenünk, van egy nagyon tuti bíróság. Úgy hívják: élet.
Bevetted kis buzikám (nem te), hogy az legyél amit szeretnél és te lettél az Úr 2018. esztendejében átlagos eredménnyel végzett genderszakos mert az a menő? Nem gond, keresd meg azt a céget, aki neked azért ad havi egymillió nettót és örülj.
Ja, ilyenre azért sehol nincs szükség (valljuk be így négyszemközt), de egy mosogatónak adnék minimálbért? Ha tetszik (és éhes vagy meg fázol) akkor jöhetsz, ha nem, akkor viszlát.
Ilyen egyszerű. Én is így dolgozok ám, megkérdezték tőlem, akarod ezt a munkát ennyiért? Rendben, akkor jövő hétfő reggel 7:30-kor várunk.
É nem hőbörgök, hogy én inkább űrhajós lennék 4* ennyiért. Elmehetek persze űrhajósnak, ha találok olyan céget, ahol felvesznek űrhajósnak. Nincs ilyen? Hülye voltam ha azt tanultam, szembe mentem a józan ésszel? Ja, hülye, megszoptam.

De munkaadói oldalról ugyan ez van ám, jobb ha tudod. Nem kell ezzel egyet értened, elég, ha elfogadod. nekem mosogató kell, erre van minimálbérem. Nem kötelező nálam dolgozni. vagy kényszeríteni akar valaki, hogy diplomás bért adjak a mosogatónak? Inkább bezárok és csinálok mást, de diplomás bére így sem, úgy sem lesz a hülyének.

Teológus: abban vitatkozhatnánk, hogy egy ilyen készíti fel a társadalmat a gyűlöletkampányra, de az már másik blog lenne. Az már érdekesebb, hogy van igény a bölcsészek munkájára vagy nincs (meglátásom szerint amúgy van), de a fontos az, és most kanyarodunk vissza a téma legelejére, hogy ennyire (darabszám/létszám) van-e szükség, és mivel ez nem termelő "ágazat", kik tartják el ezeket? Ha ők lehetnek ilyen nem termelők, lehet-e mindenki ilyen, mert akkor ki tartja el őket? Húzni kell mégiscsak egy határt?
És itt jön az igaz érdekes probléma, nem az a kérdés, hogy hol a határ, hanem az, hogy kik jelölik azokat, akik kijelölik a határt?
Ezen gondolkodj el légy szíves.
süti beállítások módosítása