Egyetlen egyszer adtam a nevemet politikai kezdeményezéshez, de arra büszke is vagyok. Még a kilencvenes évek legvégén támogattam a sorkatonaság megszüntetését. Nemcsak azért, mert elvből elleneztem mindig is ezt a felesleges és kártékony intézményt. Hanem, mert van egy öcsém, akit meg kellett védeni ettől a barbárságtól. Így találkozott össze az elv és hasznosság. A sorkatonaságot azóta eltörölték.

Most viszont sajnos - hiába szimpatizáltam az üggyel - mégsem csatlakoztam hozzá. Nem bántam meg.

Tegnap már messziről láttam a standot. Páran töltötték is az íveket, míg egy agitátor a járókelőket szólongatta. A többség szótlanul elment mellette. A pesti ember már komoly immunitást fejlesztett ki a mindenféle utcai zaklatók ellen. Olyan szenvtelen arccal tudunk elmenni mindenféle ingerek mellett, mintha másik dimenzióban járnánk. A koldusokra rá se nézünk, a jegyellenőrnek úgy mutatjuk föl a bérletünket, hogy pillanatnyi figyelmet sem kap. A nehezebb esetek sem kottyannak ma már meg: a hittérítők és árusok erőszakosabb próbálkozásai is könnyedén leperegnek rólunk.

Kicsit atipikus vagyok ebben is. Például mindig köszönök az ellenőrnek; a koldusokat mosolyogva, a közeledésüket szavakkal utasítom el. Ettől persze nem laknak jól, de az emberszámba vétel talán jól esik. Ha másnak nem, hát nekem. Az ellenőr pedig végsősoron nekem dolgozik, de általában ember.

Amikor a standhoz értem, láttam, a Fideszé, és most a menekültkvóta ellen gyűjtik az aláírást. Amivel elvben egyetértek. Mármint azzal, hogy ne más mondja meg, hogy hány idegent kötelező Magyarországnak befogadnia. Ez belügy, erre nincs az EU-nak hatásköre. (Az más kérdés, hogy értelmetlen is. Hogy hajtanák végre?) Tisztességes országok erről népszavazást tartanak, de mindenképpen csak önkéntesen lehet ilyen vállalást tenni.

Ennek ellenére nem írtam alá az ívet. A Fidesznek semmit sem írok alá. Rám ne hivatkozzanak valamelyik méregdrága és alantas propagandájukban csak azért, mert ebben a kérdésben éppen egyetértek velük! Attól nem tartok egyébként sem, hogy egy héten belül ne lenne meg nekik a szükséges kétszázezer aláírás. A dogma értelmében fideszfias kötelesség ilyen akciókban részt venni. Az ügy nincs tehát veszélyben.
Kubatov-listára sincs kedvem továbbá fölkerülni. Főleg önként nem.

Amikor a nő megszólított, udvariasan hárítottam el, hiszen személyesen nem ismerem, a politikai meggyőződéséhez pedig joga van. (Ráadásul egy fideszes még mindig jobb, mint egy közönyös.) Erre bedobta a konzumidióta bombát: mivel egy üzletbe felé lépkedtem (egy üzletházban voltunk, ahová ő is azért jött, mert ott sok ember fordul meg), azzal vádolt, hogy "vásárolgatni" fontosabb. De bezzeg majd az milyen lesz, ha a gyerekeimnek az iskolában fejkendőt kell hordania!

Nem tűnt bumburnyáknak a nő. Középkorú és dekoratív volt, amolyan külvárosi Mátrai Márta. Kicsit szimpatikusabb és fiatalabb kiadásban - bár ezzel nem magasztaltam az egekbe. De ebből a mezei kis aktivistából is rögtön előbújt a fideszes mentalitás. Pont az a gőg, amelyet a "nagyoktól" láthatott. Amíg akart valamit, addig kedves volt, de az elutasítást nem tűrte, és büntetett is.
Figyelemre méltó még a demagóg érvelés és az alja személyeskedés is. Nekem nincs jogom mást gondolni a kérdésről! Fontos eleme volt a meggyőzési technikájának, hogy a már meglévő százhetvenöt ezer aláírásra hivatkozott. Ez nagyon fontos! Az igazi fideszes vágyik arra a státuszra, hogy egyike lehet egymillió légynek.

Erre a méltatlan helyzetre nem is lehetett más válasz méltóbb, mint a pestiek jól begyakorolt pókerarca. Mert aki engem nem vesz emberszámba, azt én sem.

Hálás vagyok ennek az agitátornak végülis, hogy emlékeztett arra, miért nem szavazok soha a bunkó pártjára.