Nekem tényleg semmi sem jó! Két poszttal ezelőtt még azon berzenkedtem, hogy kaphat egy olyan tehetségtelen ember állami kitüntetést, mint Ihos József. Aki amúgy normális ember lehet, nem tehet arról, hogy foglalkoztatják, sőt még el is ismerik. Miért ne élne a lehetőséggel?

Itt van viszont Eperjes Károly, aki egészen más kaliber. Sokszor elmondtuk már, sőt, lassan egyfajta eposzi jelzővé válik vele kapcsolatban, hogy a tehetsége és az emberi kvalitásai fordított arányosságban állnak egymással.

Az a hisztéria, amelyet a győri színház igazgatói pályázatának elbukása után rendezett, már önmagában taszító volt. Ez a folyton a vallásosságra és a kulturáltságra hivatkozó ember kicsit sem mérsékelte dühét, és ennek megfelelően - hiába intelligens egyébként - le is süllyedt arra a szintre, amely eddig a sértődött tehetségteleneké volt. Azok a "művészek" és "közírók" dagonyáznak itt, akik koruknál fogva már a szocializmusban is lehettek volna valakik (olyan valakik, mint pl. a nemrég elhunyt Csurka István), de nem lettek. Ezt pedig mind azzal magyarázzák, hogy túl magyarok, túl ellenzékiek voltak. Az eleve kizárt, hogy egyszerűen csak nem voltak elég jók.

Viszont Eperjes abszolút nem passzol ebben a sémába. Egyrészt sosem volt mellőzött. Karrierje kezdete óta sokat foglalkoztatják, elismert és népszerű. Ráadásul nem is ok nélkül, nem (bármelyik) rendszer kedvenceként lett azzá, aki.
Nyílt politikai szerepvállalását - már azokban az időkben fideszes volt, amikor ezt még nem volt divat fölvállalni - a közönsége elnézte neki.

Ezt a kitüntetett pozíciót Eperjes Károly az utóbbi időben elvesztette, ami azért tragikus, mert nem volt rá egyáltalán szüksége. Most, hogy a Fidesz kétharmaddal rendelkezik, nyugodtan hátradőlhetne, és élvezhetné, hogy végre eljött az a világ, amelyben ő jól érzi magát.

Csakhogy a sima őrjöngés nem volt elég a győri kudarc után, Eperjes még messzebbre ment. Megtorpedózta igazgatója, Márta István igazgatói pályázatát, és elérte, hogy az Új Színházat a széllelbélelt Dörner György kezébe adják.

Ezt nem én állítom, hanem Eperjes és Dörner kollégája és barátja (!), a túlzott baloldalisággal nem vádolható (bár politikailag lényegesen diszkrétebb) Gáspás Sándor. Nem én állítom, de el tudom képzelni.

Dörner pályázata ugyanis egy vicc. Már terjedelmében is alig több, mint Márta szakmailag elismert beadványának tizede. A tizennyolc oldalas tákolmányban sok a hiba; ami ennél is nagyobb baj, hogy hemzseg benne a sok zavaros gondolat. Utóbb kiderült, számos olyan művész neve felmerül benne, akik Dörnert nem is ismerik, és így nem is állapodhattak meg a későbbi együttműködésben.

Dörner pályázatának sikere igazi arculcsapás volt minden komoly színházi embernek.Tarlós István - láthatóan felülről jövő nyomásra - minden szakvéleménnyel szembemenve nyomta át a fércművet. Indoklásként azt nevezte meg, hogy Dörnerék elkötelezték magukat egy ízig-vérig magyar színház létrehozására. A pályázatban inkább arról szól viszont a szerző, hogy mi nem magyar. Legfőképpen az nem, ami a többi fővárosi színházban zajlik. Ez a kettő így együtt pontosan az a kontraszelekció, amely a szocializmus egyik legellenszenvesebb sajátossága volt. Csak most a jó elvtárs nem internacionalista, hanem csak nacionalista.
De Eperjesnek ez sem volt drága, hogy jól keresztbe tegyen a kollégáinak, illetve megmutassa a belső köröknek, mit el nem tud intézni.

Dörner higgadtabb támogatói kérték, várjuk ki, mi lesz az Új Színházból. De köztük is akad türelmetlen. Alig telt el másfél hónap, máris van valaki, akinek a saját táborból nem tetszik Dörner és csapatának ténykedése.

"Meglepetésre" ez maga Eperjes! A Művész úr ugyanis kikötötte, melyik rendezővel hajlandó dolgozni, és melyikkel nem. Ezt Dörnerék elutasították. Vicces kicsit, hogy látszólag pont Dörner és Pozsgai Zsolt főrendező viselkednek elegánsan. A fiatal rendezőket mint lehetőséget kínálták Eperjesnek, bár egyúttal megértették, hogy egy Kossuth-díjas színész nem akarja akárki utasításait követni...

Én persze azt gondolom, akárkinek akármilyen díja van, ez az általános lenézés, továbbá az alázat hiánya minimum ellenszenves megnyilvánulás. Látom magam előtt (szinte még hallom is Eperjes jellegzetes orgánumát), ahogy kikéri magának, hogy őt, a korszakos színművészt, a Vezír jóbarátját mindenféle nyikhajok egzecírozzák.

A színész egyelőre nem kommentálja az esetet, valószínűleg megbánhatta legújabb kirohanását. De mindhiába, mert az Új Színháznál - ahol Eperjes jobbnál jobb szerepekben remekelt még Márta István idejében - már nem számítanak rá. Madarat tolláról...

Így esett méretes pofájára egy kiemelkedő képességű, de sajnos olyan emberi értékekben, mint önfegyelem, lojalitás, kollegalitás, nagyvonalúság, méltányosság és szerénység igen szegényes művész.