Nem csoda, hogy a válság Amerikából indult, és most meg Európa készül összeomlani alatt. Nem csoda, ha nem akarunk velük lepacsizni. Ezek az emberek ugyanis diplomáciai analfabéták, így aztán nem lehet országokat vezetni, és olyan egyezségre jutni, amely mindenkinek jó.

Országunk miniszterelnökének többszörösen nekimentek például. Több irányból támadták, de mindig ugyanúgy. Holott tudhatnák, hogy ezzel az udvarias nyelven megírt passzív-agresszív fenyegetőzéssel nem mennek Orbán Viktornál semmire. Igazán tájékoztathatták volna Barrosót, Hillary Clintont meg ezt az IMF-es Rosenberget mszp-s megbízóik (New York - Brüsszel - II. János Pál pápa tér tengely, szép kis összefonódás), hogy a Vezérrel csak kedvesen szabad beszélni. Jelenlegi elmeállapotában a kritikát még annyira sem képes befogadni, mint korábban.

Láthatóan sorra csődöt mondanak ezek kemény(kedő), barátságtalan, igazságtalanul szigorú üzenetek. Sőt, csak még több olajat öntenek a fülkeforradalom külpolitikai tüzére. Kifejezetten kontraproduktívak ezek a befolyásolási kísérletek, Orbán és jobbkezei annál vérmesebbé válnak, annál nagyobb hévvel mennek szembe a javasoltakkal vagy kértekkel.

Helyesen így kellene fogalmazni:

Mélyen tisztelt Miniszterelnök Úr! Kedves Viktor!

Csodálattal figyeljük kiváló és mindenek előtt bátor munkálkodását népe Kánaánba vezetéséért. Ötletei - bár szokatlannak hathatnak első ránézésre - valójában egy géniuszt sejtetnek újszerű megközelítésükkel. Nem is értem, a világ más közgazdászai eddig miért nem lelték meg azokat az összefüggéseket és főleg a kiutat, melyet Önök oly természetességgel vezetnek be és alkalmaznak.

Az Ön műve nem kisebb tanulsággal szolgál továbbá az egész világ számára, minthogy a demokrácia régi arca már nem felel meg e viharos idők kihívásainak. Erős kézre van szükség, lassan nekünk is be kell ezt látnunk itt, a Lajtán innen. Az Ön személye egyúttal a jogszerűség garanciája is egyben, bocsássa meg nekünk, túl régóta élünk ahhoz jogállamban, hogy ne ragaszkodnánk ehhez a kissé meghaladott, de valamiért mégis kedves állapothoz. Ám megoldást jelent aggodalmainkra az Ön példája. Amennyiben egy ország vezetői mindent tudnak, és megvan bennük a kellő önbizalom, nem születhetnek rossz döntések. Márpedig mi a célunk ezzel a jogállami játszmával egyáltalán? Az, hogy a megfelelő emberek a megfelelő döntéseket hozzák gyorsan és megbízhatóan, vagy pedig első ránézésre egyértelmű ügyek elhúzása mindenféle sokfokú jogszolgáltatási rendszer tétovázása folytán?

Köszönjük, hogy felnyitotta a szemünket a sajtót illetően is. El kell ismernem, nyugaton is sok gondunk származik a pluralitás okozta bosszantó káoszból. Aggódva figyeltük mi is, hogy a sajtó - és annak különösen zavaró vállfaja, a média - némileg alattomos módon betüremkedik a régi, jól bevált hatalmi ágak közé negyediknek. Holott ezekhez képest vertikálisan kellene elhelyezkednie. De ahhoz az Európai Unióban csak Önnek volt ereje, hogy valamit tegyen is ez ellen. Természetes, hogy a sajtó ellenkezik a korlátozás minden módja ellen, ütközik az érdekeivel. Ön zseniálisan fölismerte azonban, hogy a nép érdekei viszont a sajtóéval állnak szemben. Az egyetlen erkölcsileg kötelező döntés tehát a nép mellé állni, mégha ez kritikusokat is szül. Mégis kell egy határ, mint ahogy ezt Önök törvény és hatóság formájában olyan emlékezetes formában kifejezték. Ámulva követjük azt a következetes és tisztességes harcot, amelyet népük üdve ellen agitáló, szakadár újságírók ellen folytatnak. Egyúttal nagyon helyeseljük, hogy a közjóért bármire képes, becsületes, a jó ügyért elkötelezett, valódi újságírók munkáját támogatják, és pozitív megerősítésben részesítik mindazokat is, akik tevőlegesen is föllépnek az igen kártékony sajtó-szabadosság ellen.

Kedves Kolléga! Fogadja legmélyebb elismerésemet és hódolatomat! Számomra a megtiszteltetés, hogy egy ilyen formátumú emberrel dolgozhatom együtt, és ott lehetek a legújabbkori európai jóllét megszületésénél, amelynek Ön a letéteményese.

Természetesen a levél fordítását is vállalom. De csak Euróért.