Régen láttam bárkit is annyira meghatódni a saját teljesítményétől, mint tegnap és szombaton az X Faktor készítőit. Értem én, hogy ez aztán tényleg szokatlanul nagyszabású produkció a magyar tévézésben, mégis kissé kényelmetlen volt az az önkábulat, amelyet elsősorban tegnap sugározott az RTL Klub.

Pláne azért, mert a műsorfolyam végére igencsak elfogyott a lendület. A hiper-szuper-mega-giga döntő unalmasra sikeredett. Az első X Faktornál még úgy tudták az erőforrásokat csoportosítani, hogy valamikor az élő műsorok első felében punnyadt meg a produkció. De aztán erőre kapott, és annak ellenére, hogy két se íze - se bűze énekes maradt a végére, az X nap is nézhető volt.

De ahogy a Való Világ ötödik szériájánál is, úgy az idei X Faktornál is minden látszat ellenére a hátradőlés volt az elsőszámú koncepció. Az előző jó volt, akkor azt kell utánozni.

A baj csak az, hogy a 2011-es X Faktorra már korántsem jelentkezett elég jó és érdekes előadó. Illetve pontosan nem tudni, kik jelentkeztek, a mentorok mindenesetre nem vállaltak különösebb rizikót. Ennek pedig egyenes következménye az unalom és a középszerűség.

Geszti Péter csapatairól nem is nagyon érdemes megemlékezni. Félkész és selejtes áru mind. Geszti megrekedt a kilencvenes évek reklámbrancsának ízlésénél, és ez meg is bosszulta magát a versenyen. Az Ikrek nagyjából annyit tudtak, hogy ikrek.
A műsor kedvéért kreált Apollo23 is csak mérsékelten dobogtatta meg a tinilányok szívét, az ilyen formációk már közel tíz éve kimentek a divatból. A Rocktenors nevű iszonyatról meg tényleg jobb, ha nem is beszélünk. A közönség folyamatosan meg akart tőlük szabadulni - négyszer párbajoztak, mire végre eltűntek - de a zsűri ezt nem értette...
Geszti ráadásul nevetséges produkcióba űzte mentoráltjait. Néha az ember azt hitte, paródiát lát. Az egészet megspékelte még azzal, hogy látva mennyire nem kell senkinek az ő vacakáruja, konzekvensen és rosszindulatúan ment neki az irigyelt Malek Miklós tanítványainak. Geszti Péter az idei X Faktorban csúnyán megbukott.

Keresztes Ildikó fiai sem voltak túl jók. Persze ezt az ember előre nem látta olyan világosan, mint Gesztinél. Azt is el kell ismerni, hogy Keresztes az előző évhez képest most lényegesen tisztességesebben viselkedett.
Utólag úgy gondolom, a megdöbbentően korán kiesett Demes Tamás volt a legjobb versenyzője. Az ő hangja és hozzáállása üdítően hatott a délutáni megahakni közepette.
Lil C nem énekes, nincs egyénisége. Csak egy szerencsés alkattal született, nagyon ifjú táncos-iparos, akit a mikiegér-hangról nem lehetett leszoktatni. Ami elég kár, mert az egyetlen figyelemre méltó produkciója az volt, amikor a saját, nem túlképzett, de határozottan kellemes hangján énekelt egy Bon Jovi számot swingesen.
Baricz Gergő pedig az idei év Király L. Norbertje - egy versenyző, aki a képességeihez képest irdatlanul messzire jutott. Énekelni ő sem tud, cserébe viszont mindenféle színpadias hülyeséget hajlandó (és képes) megcsinálni. Ezt viszont csak a kommersszel erősen agymosott emberek gondolhatják egyedinek vagy művészinek.
Különösen ízléstelen, hogy most a családja előhúzta a határontúli kártyát. Azt állítják, hogy Bariczot külmagyarsága miatt érik a támadások. Holott épp fordítva van: pont azért állhatott föl ezzel a tudással a dobogóra, mert sokan szavaztak rá Erdélyből. (Ugye, a játék szabályai nem tették lehetővé, hogy közvetlenül küldjék az sms-t külföldről, de a Facebook segítségével megoldották a kérdést.)

Nagy Feró, a lányok csapatkapitánya jól választott. Aztán eltolta. Többnyire bődületes dalválasztással.
Bagossy Alexa persze tipikus töltelékversenyző volt, senki sem gondolta volna róla, hogy megnyerheti, mégis sokkal jobb számokat érdemelt volna.
Szegény kislány viszont belefulladt a sok cukorba, amibe belemártották. Helyes volt a sok stylist által megálmodott firlefranc nélkül is, sőt akkor volt igazán az. Így viszont egy divatos tinibarbie lett belőle. A hangjára, a képességeire és a személyiségére egyáltalán nem figyeltek. Pedig a jelenlegi merítésből Kováts Verának átlagon felül jutott mindegyikből.
Muri Enikő ezüstéremmel távozott, ami a női énekesek számára önmagában előrelépés. Sokáig őt hittem a végső győztesnek, benne ugyanis elég jó arányban van jelen az érdekesség és az énektudás. Ráadásul mutatós(sá tehető könnyen) és a munkabírása is megfelelő. Ám amikor jött a hír, főszerepet kapott a Madáchban, már éreztem, hogy a végső győzelmet nem neki szánják.

Ezzel persze nem azt akarom sugallni, hogy Kocsis Tibor győzelme bunda lett volna. Csak azt, hogy a szimpatikus srác győzelme matematikai logikával következett a 2011-es X egészéből. Kocsis Tibor jó énekes. Ennyi. Senki sem vállal vele semmilyen rizikót, ha őt hallgatja.
Igazságtalan volna azonban ezt lebecsülni. Ez igenis nagy szó. Egy stabil, jó hangú ember, aki kész küzdeni megérdemli a győzelmet. Csakhogy Tibóból egyvalami hiányzik ordítóan: az a bizonyos x faktor. A megmagyarázhatatlan, ellenállhatatlan erő, amelynek összetevője a jó hang és a szimpatikus fellépés, ám a fő benne mégis a megfoghatatlanul izgalmas összetevő, a titok.

Akkor már inkább Tarány Tamás lett volna alkalmas. De ő - bármennyire is sajnálom ezt egykori kedvencemről mondani - az utolsó körben csúnyán elverte saját magát. Benne volt jópár ellentmondás és némi izgalom is. De talán pont az volt, hogy az elbukása kódolt volt, csak azt nem tudtuk, mikor.

A show-sorozat lezárása méltatlanra sikeredett. A pre-karácsonyi, fals áhitat miatt csak rendkívül unalmas, lassú, olcsón drámai számokat énekeltek a versenyzők. A mélypont kétségtelenül Kocsis Tibor Csendes éj-e volt. Ha komolyan gondolnák a "Zene jövője" szlogent, akkor ilyesmi nem fordulhatott volna elő.
Az is erősen bosszantott, hogy egyszer már előadott dalaikat újra meghallgathattuk. Általában gyengébben, mint először.
A mentoroknak meg szólhatnának, hogy az örökös szuperlatívusz teljesen lerongyolta magát a végére. Főleg, hogy egyáltalán nem volt minden álomi. Sőt, a tegnapi alapján egyik versenyzőnek sem kellett volna nyernie. Mégha a szerkesztésről persze nem ők tehettek.

Ha valóban olyan tehetségkutatót akarnak az RTL-nél csinálni, amitől joggal lehetnének elájulva, akkor kicsit bátrabbnak kell lenniük. Kicsit kevésbé kell automatikusan kiszolgálni a közízlést. Nem biztos, hogy egy erre az X Faktor a legalkalmasabb, de az viszont igen, hogy ha ott sikerülne a középszerűség holtpontjáról elmozdulni, akkor bárhol.