Az új jogszabály tiltja, hogy mostantól pénzt kapjon a nyilatkozatáért az elkövető. Természetesen a dolog mögött ismét a populizmus munkál. Lássuk be, ennél nagyobb kellemetlenségek is vannak még Magyarországon!
Ezzel együtt örülök ennek, mert a bűnözőket nem kell semmilyen formában támogatni.
Engem még az is zavar, amikor műsoridőt kapnak ezek az emberek. A bulvársajtó sajátos logikájából eredően ezek a többnyire veszélyes bűnözők - az ilyen sztárgázsis, exkluzív sztorik "főszereplői" ritkán kezdő zsebtolvajok - aránytalanul nagy megszólalási lehetőséget kapnak, és néhányan ezt ki is használják.
A médiaszereplést a legjobban meglovagló Ambrus Attila igen nagy számú követőre tett szert, pedig az ő idejében még Facebook sem volt. Mégis olyan népszerű lett, hogy pólókról mosolygott modern Ruzsa Sándorként. Holott a sorozatos bankrablásban semmi hősies sincs; mások kárára élt nagy lábon ahelyett, hogy dolgozott volna.
Ez nem fair egyrészt az áldozatokkal szemben. Hiszen a közvélemény könnyen átszüremkedhet az ítéletekbe is akár. Másrészt pedig azt a fals érzetet kelti, hogy a bűnöző különleges ember, akit meg kell érteni, akinek története és lelke is van.
Sosem tudtam ezzel az állásponttal mit kezdeni.
Ép elméjű (talán nagy szó, de mégis: ép erkölcsű) ember nem érezhet együtt a bűnözőkkel. Története és lelke ugyanis minden más embernek - köztük az áldozatoknak is - van, csak ők épp nem okoznak másoknak kárt, nem vették el az életüket.
Egyébként ezt a sajtó sajátos szempontú világán kívül majdnem mindenki tudja is. Ez az előírás is reakció egy konkrét esetre. A Cosma-gyilkosság egyik résztvevője, aki nem mellesleg annyira primitív, hogy még az őt megítélő bíróság előtt sem volt képes disztingválni, az egyik bulvárműsornak a legnagyobb nyugalommal nyilatkozott. Többek között megtudtuk, hogy bárkivel megtörténhet ez az eset. Bármikor belefuthat az ember hatalmas késébe szívvel valaki. Ilyen véleményre nincs szükség a tévében.
Az ún. sztárügyvédek álláspontja is eléggé kancsal. Az Whisky-s Rablóval ismertté vált Magyar György doktor szerint "igazságtalan" ez a húzás szegény bűnözővel szemben. Indoklása szerint az így megkeresett pénzből hamarabb, könnyebben történik a kártalanítás. A börtönben megszerezhető munkabér túl szerény.
Interjút adni persze lényegesen egyszerűbb és kifizetődőbb, mint követ törni, megértem én. De nem igazán látom be, miért nem kemény munkával keresi meg azt a pénzt, amit aztán nyilván az áldozatokért vérző szívvel ad át nekik. Miért kellene megkönnyíteni a dolgukat?
Azt sem ártana észben tartani, ha a tisztelt elkövető úr nem okozott volna kárt, akkor nem kellene mit megtéríteni.
A másik él-védő, Dr. Ruttner György - akinek hitvallása szerint csak az eredmények minősítik az embert - arra figyelmeztetett, hogy a szabály könnyen kijátszható. Bár konkrét fogásokat csak órabérért közöl valószínűleg, sejthető, hogy a nyilatkozat árát valamelyik rokon vagy egy barát kapná az újságtól vagy tévétől.
Mindenesetre jó tudni, hogy az új szabály nem más az ország egyik vezető jogásza számára, mint kijátszandó kellemetlenség.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
KZsoci 2011.10.14. 15:08:42
Jelenleg a becsületnek nincs becsülete. :) Az egész világon, de Magyarországon különösen az a sikk, ha valaki egzisztenciáját minél könnyebben, minél egyszerűbben, a gonosz hatalommal minél jobban kiszúrva szerzi meg.
A CBA-s idióták a nagy, magyar hősök a gonosz multik ellen, aztán most kiderült, hogy van 4 milliárdos adótartozásuk. Az nem baj, sőt, szerintem azokban a körökben, ahol népszerűek, ez különösen erénynek fog számítani. "Ügyesek". Gondolom, odáig el se fognak jutni a gondolatmenetben, hogy konkrétan őt is meglopják ilyenkor.
És azt sem hiszem el továbbra sem, hogy tényleg erre lenne inkább igény a közönségben a normalitás helyett.
KZsoci 2011.10.14. 15:10:22