Nagy Levin - étteremkritika

Járt utat járatlanért el ne hagyj! Ezt a mondást valószínűleg egy életre megjegyezte ma a főnököm, miután a szokásos Tortuga helyett horvát vendégeinket egy új helyre hívtuk meg ebédelni.

A Nagy Levin hangulatos, déltengeri luxusbodegája a csepeli lakótelep szívében bújik meg. Hogy elvonatkoztasson a kőtömegtől, autentikus latin zene szól. Ez annak ellenére jópont, hogy a hangerő a kellemes fölött van egy árnyalattal. A külvárosi éttermek egy súlyos hibája, ha üvölt bennük valamelyik kereskedelmi rádió.

A kerthelyiség hajópadlójával nem nagyon harmonizál a beltéri szék, hiába van fonott tengerifűből. De ez sem akkora katasztrófa. A belső tereket csak rövid ideig volt időm megszemlélni, és bár az sem bántja a szemet elsőre, az eklektikát kicsit túlzásba vitték. Ha már egy mondással kezdtük, az étterem berendezőjének is címéznek egyet: a kevesebb több.
Ha jól értem, ez az étterem ugyanis valami hajószerűség szeretne lenni. De, fájdalom, nem a Titanic szintje. Éppen ezért bármennyire is szemetgyönyörködtetőek a belső rész letisztult, modern bőrszékei, -foteljai, sem a hajózáshoz, sem Nagy Levinhez nem köthetőek.

Rejtő hajószakácsa elsősorban a nevét adta a helyhez, szelleme is főleg a nyomtatott anyagokon van jelen. Az étlapot rejtői szellemességgel igyekeztek összeállítani, felemásra sikeredett.
Egyes ételek csak leírva vannak, másokról meg csak kép látható. Mindegyiknek egységesen azonban valami rejtjeles elnevezése van, mely azonban sokszor akkor sem vezet rá az étel valódi tartalmára. Ez valószínűleg nemcsak bennünket zavart, mert az étlapok mellé jár egy kis magyarázólap is.

Normál körülmények között persze nem érdekelt volna különösebben, de így elég zavaró volt, hogy az étlap egy nyelvű. Persze-persze Csepel mélyén viszonylag ritkán bukkanak föl éhes horvátok, de azért nem elképzelhetetlen az idegenajkú vendég, mert csak a nyári menü ilyen.
A nyári menü egyébként elég szegényes. Ételtípusonkét négy-öt féle fogás nem túl sok. És még ezen a kissé színtelen választékon belül sem túl rugalmas a konyha. Egy féle (!) palacsinta van: mogyorókrémes csokoládéöntettel. Csokis palacsintát nem lehet rendelni viszont. Szerencsére vendégünknek így is megfelelt, sőt, kimondottan ízlett. De mi van, ha például allergiás a mogyoróra, vagy szimplán nem szereti?
Ugyanilyen figyelmetlenül a vegetáriánusokra sem gondoltak, pedig a Hús Templomában is van nekik külön kategória ínycsiklandó ajánlatokkal.

A nyelvi akadályok miatt a vendégeink nem tudtak igazán elmélyedni az étlapban, így megfosztattak az éttermi étkezés egyik élvezetforrásától. Egyikük föltalálta magát, és kérte a pincért, ajánljon valamit. De ez a kérdés legalább annyira szokatlan volt, mint a horvátok felbukkanása, holott ez egy szokványos feladat a gasztronómiában. Leszűkült a kör: van-e pulyka. Az első, meglepő válasz az volt, hogy nincs. De aztán találtak egy darab pulykás fogást, a Saint Tropez-i fonott pulykát steakburgonyával és őszibarackkompóttal. Nem nézett ki rosszul, de túlzottan nem ízlett a külföldieknek. Jobb ötlet híján ugyanis mindegyikük azt kért. Sőt, rajtam kívül gyakorlatilag mindenki.

Az olasz besúgó titkos receptjének keresztelt csirkemellet választottam: sok-sok salátán két citromos, sajtos bundában kisütött csirkeszelet. A saláta a citrusos jelzővel illegette magát, ez a valóságban két citromgerezdet jelentet a hatalmas tányér két pontján. A salátaágy pedig elég egyhangú volt: pár szelet paradicsom, kb. két falat lilahagyma, három csík sárgarépa. Ha már nyúleledel, legyen sokszínű, vallanám én, de nem én vagyok a főszakács.

Az étel amúgy egyáltalán nem volt rossz, de egyrészt hétköznap koradélutánhoz képest aránytalanul sokat kellett rá várni, másrészt semmi különösebben mély benyomást nem tett rám. Csak némi hiányérzetem van, és nem a saláta mennyisége miatt.

Desszertnek fehér forrócsokit ittam, és ennek ízesítése és tálalása is kimondottan jó volt. De már megint kicsit sokat várattak. Két palacsinta megsütése és két egyforma fagylaltkehely összeállítása nem lehet akkora feladat, hogy ennyi ideig tartsom. Időspórolásból egyszerre rendeltük a kávét az édességekkel, de lehetne annyi érzék a pincérben, hogy a kávét hozza ki a legvégén. Nem nagyon iszom kávét, de gyerekkorom számos vendégsége alatt bőven volt alkalmam megfigyelni, hogy a fekete nedü mindig a finálé, utána legfeljebb vizet isznak az emberek. Kár, hogy itt nem sikerült.

Az árak átlagosak ebben a kategóriában.

A Nagy Levin egyáltalán nem rossz hely. A környezet kellemes, az étel finom, a személyzet is szolgálatkész. De léteznek jobb éttermek is.

Duchemin-skála: ***