A Vastagbőr blog érthetően foglalta össze mai írásában, mit is jelent a jelenlegi tervek szerint a kormány csodafegyvere, aduásza, a közmunkaprogram.

Az elképzelés erősen emlékeztet arra a módszerre, ahogyan nagyszüleink generációja a vesztes háború után fölépítette az országot. Persze nem a negyvenes évek második felének lassú és kemény beindulására gondolok, hanem sokkal inkább a szovjet hátszéllel uralkodó Rákosi-féle kommunizmusra. Az ötvenes évek emberfelfogása köszön vissza a fideszes elképzelésből.

Aki nem dolgozik, ne is egyék! - ez lesz újra a hivatalos álláspont egy olyan problémával szemben, amely minden kapitalista országban fellelhető. A munkanélküliség egyenes, bár kétségkívül roppan szomorú következménye annak, hogy szabad piac működik. Nemcsak a gazdálkodó szervezetek között, de a munkaerő terén is. Fölösleges létszámot nem tart elvileg egyetlen cég sem fenn, mert szigorú elvek mentén kell tudnia elszámolni az állam és főleg a tulajdonos felé.
Így a nagypiaci verseny az egyes emberek szintjén is versenyhelyzetet teremt, és hasonlóan a cégekhez, a munkavállalóknak is rendelkezniük kell valamilyen versenyelőnnyel a többiekkel szemben, mert különben csak a szerencsén múlik, hogy lesz-e munkájuk, megélhetésük, vagy sem.

A modern államnak ezen előnyök minél szélesebb körben való hozzáférését kéne, hogy segítse - pl. jól működő oktatás - képzés révén - de éppen a kapitalizmus erőviszonyai miatt mindig a munkavállaló pártján kell, hogy álljon. Ehhez képest most pont a hátrányos helyzetű emberekkel szemben lép föl újabb, kizsigerelő disznófejű nagyúrként.

Persze nem maradhat el ebből sem minden fideszes megnyilvánulás alapeleme, a gonosz pikírtség sem. Az eddigi bánásmódot ugyanis "az SZDSZ fémjelezte 'hímes tojás' mentalitásnak" nevezték.

Hát, tény, hogy nem tereltek bennünket az ország másik felén konténeres munkatáborokba volt-rendőri felügyelettel, de azért az elmúlt években sem volt akkora buli munkanélkülinek lenni. Valami azt súgja, a többség eddig se élvezetből nem dolgozott, hanem mert tényleg nem talált munkát.

SZDSZ-ék hibája nem az volt, hogy túl elnézőek voltak az inaktívakkal szemben, hanem az, hogy nem sokat tettek a munkahelyteremtésért. Ez egyébként semmit sem változott, mert ún. gazdasági szabályozókkal kiemeltnek titulált projektek megvalósítására kényszerített közmunkások nem állást kapnak, hanem csak melót.

Persze lehet nemet mondani pl. a kulcsfontosságú debreceni stadion építésében való részvételre. Csak nem csupán azzal a konzekvenciával jár, hogy akkor semmilyen juttatásban nem részesülhet az állampolgár. De még rá is kerül a Köz-és Rabszolgamunka  Központ fekete listájára is, és ez a későbbiekben is meghatározza a sorsát, ha valamilyen szociális igénnyel fordulna az államhoz. Gondolom, ott a vonalkód segítségével összevetik a Konzultációk Konzultációjára adott válaszaival a magatartását, és nem hagyják magukat olyan szentimentális baromságok által befolyásolni, mint az eltartottak száma például.

És, ha már a jogok csorbításánál tartunk. Az is nyilvánvalóvá tették, hogy a közmunkás jogállása nem munkaviszony lesz. Sem fizetett szabadság, sem a túlóra után járó plusz pénz nem jár, és a Munka Törvénykönyvének más passzusai sem vonatkoznak rájuk majd. Az pedig külön ijesztő, hogy tényleg el tudják majd helyezni a rendvédelmi elő-nyugdíjasokat. Ők lesznek az őrök az EU közepén felállított munkatáborokban.

Bosszúsan legyintettünk, amikor Kövér László az ország 2010-es állapotát a háború utánival vetette össze. Úgy látszik, a tévképzeteikben igen következetesek a fideszesek. A háború után újra az ötvenes évek következnek. Milyen jól bejött az a korszak, ugye?

Csak akkor lassan be lehetne fejezni a kommunistázást, mert azok, akik a nyakunkon maradtak az előző rendszerből már csak a késői Kádár-kor beidegződéseivel lassítják-bénítják közös ügyeinket. Ez a kormány pedig a magyar demokrácia 21. évében, az Európai Unió szeme láttára új recskeket alapít. Nem puskával kényszeríti be a büdös szegényeket, hanem szociális zsarolással. Fejlődünk.

A rákosi hagyományokat követve pedig felemelkedést remél ettől.

Nekem viszont valószínűbb, hogy ez lesz, pedig én nagyon nem akarok innen elmenni...:

Fekete ország 

Fekete országot álmodtam én,
ahol minden fekete volt,
minden fekete, de nem csak kívül:
csontig, velőig fekete,
fekete,
fekete, fekete, fekete.
Fekete ég és fekete tenger,
fekete fák és fekete ház,
fekete állat, fekete ember,
fekete öröm, fekete gyász,
fekete érc és fekete kő és
fekete föld és fekete fák,
fekete férfi, fekete nő és
fekete, fekete, fekete világ.
Áshatod íme, vághatod egyre
az anyagot, mely lusta, tömör,
fekete földbe, fekete hegybe
csap csak a csáklyád, fúr be furód:
s mélyre merítsd bár tintapatakját
még feketébben árad, ömöl
nézd a fü magját, nézd a fa makkját,
gerle tojását, csíragolyót,
fekete, fekete, fekete
fekete kelme s fekete elme,
fekete arc és fekete gond,
fekete ér és fekete vér és
fekete velő és fekete csont.
Más szin a napfény vendég-máza,
a nap a színek piktora mind:
fekete bellül a földnek váza,
nem a fény festi a fekete szint
karcsu sugárecsetével
nem:
fekete az anyag rejtett lelke,
jaj,
fekete, fekete, fekete.

(Babits Mihály)