Szabályos dührohamot kaptam, amikor bejelentették: értékesítési tréningre küld minket a cég.

Csak névleg vagyok értékesítő. A vevőkkel annyi kapcsolatot tartok, amikor a szállítmányokat avizálom. De a folyósói hírközlés hamar elhintette, csak névleg vagyok résztvevő, valójában biodíszlet leszek ezen a gondolatébresztésen.

A cégünk ugyanis abban az igen szerencsétlen helyzetben van, hogy a két igazi értékesítőnk munkája... hmmm ... hagy némi kívánnivalót maga után. Persze ők ezt nem így látják. Két ötvenes úrról van szó, akik már nagyon kényelmesen elhelyezkedtek ama babérokon. A tréning valódi célja tehát nem a mi ügynökké nevelésünk volt, hanem egy kísérlet a két kolléga kizökkentésére.

Már a célkitűzésből látszik, mindez hiábavaló fáradozás volt. Talán korosztályi sajátosság, talán eleve a személyiségük ilyen, ők ketten nem változtatnak, ezt a vak is láthatta. Éppen ezért dühített csak igazán, hogy nekem is ott kell lennem.

Mert egy ilyen tréning mindenképpen időpocsékolás. Három féléven át hallgattam a főiskolán a kellemes határán messze túlmenően ezeket az amerikai, öntelt szövegeket a katedráról. A szervezés és vezetés című tárgyat egy Mesterházy-hasonmás manager tartotta (akkor Mesterházyt még nem ismertük), aki minden órán dicsekedett valamivel. Gyerekes dolognak tartottam, és főképp ellenszenvesnek.

A tantárgy maga pedig minden további nélkül viselhette volna a Nesze semmi, fogd meg jól! mottót, annyira tartalmatlan és értelmetlen volt. A szervezési ismeretek kb. olyanok, mintha egy közepesen intelligens gyerek tudományos - filozófiai műveket írna a szobájáról. Mivel kis túlzással minden vicc új neki, a legegyszerűbb tárgyaknak is vadonatúj definíciókat talál ki. Persze valamilyen teljesen szubjektív, spontán megközelítésből.
Így lesz a székből az a tárgy, amelyre a táskánkat akasztjuk. Végülis igaz ez is, csak épp a széknek a valóságban nem ez az első számú tulajdonsága, funkciója.
Nagyjából ilyen önkényesek ezek a hangzatos kifejezések is, melyeket a manager újonnan feltalál. Ezekből aztán fölépíti a rendszerét, megspékeli némi alapvető, szociálpszichológiai megfigyeléssel, és erőszakos személyiségének köszönhetően rátukmálja a sok tanácstalan üzletemberre, akik már mindent megpróbáltak, mégsem sikerült a tulajdonosi igényeknek megfelelő full extrás csodát létrehozni.

Ahhoz a kuruzslóhoz is hasonlíthatnám az ilyen tanácsadást, akihez a menthetetlenül beteg emberek fordulnak. Hátha egy kis nonilé erősebb lesz, mint a lézer... Hátha egy kis agresszív lelkesítés és az amerikaiból ügyetlenül lefordított lózungok ismételgetése mágnesként vonzzák majd az ügyfeleket....

A fő aggályom nemcsak az volt egyébként, hogy nem hiszek ezekben a két napos világmegváltásokban, hanem az, hogy szombaton is ezen a marhaságon kellett ülnöm. Már előre megkaptuk az előadás vázlatát, és én sajnos sehol sem láttam meg benne a vállalkozásunkat. Ezek a módszerek talán jól működnek, ha az ember rágógumit árul, de egy speciális alapanyagot termelő cég, melynek ügyfélköre éppen ezért elég szűk, nem sokat tud ezekkel a Papp Jancsi vicceknek is beillő szövegekkel kezdeni.

Mindennek ellenére jól éreztem magam a tréningen, szórakoztató volt. Ez egyébként az egész nagy tanulsága is: aki egy szerepkörre, egy feladatra születik, annak menni is fog. Ez a tréner nyilvánvalóan imád szerepelni, imád beszélni, imád dominálni. És ebben az állásban ezeket a kedvenc teendőit maradéktalanul végezheti. Ráadásul alaposan meg is fizetik érte. Naná, hogy jól megy neki! Annak ellenére, hogy amit mondott, az utólag nézve nevetséges leegyszerűsítése a dolgoknak, akkor és ott hiteles volt.
És ha abból indulunk ki, hogy ébresztőnek szánták, el kell ismerni, tényleg nem is ezeken a három mondatos technikákon múlt a dolog. Hanem azon, hogy láttunk egy igazi értékesítőt, aki él-hal az üzletkötésért, aki húsz év után is a legőszintébben proccol a gazdagságával és vagányságával, és úgy büszkélkedik a vevők becserkészésével, mint a legfickósabb donjuan gáláns kalandjaival. Vagyis a személyiségével dolgozik.

Az a legnagyobb vicc, hogy rögtön a legelején le is leplezte saját magát. Remélem, senki sem veszi rossz néven a hasonlatot, de Rodolfo híres mondása, művészetének (A bűvész művész?) kvintesszenciája jutott eszembe. A híres bűvész ugyanis minden egyes műsorát ezzel a mondattal vezette föl: Vigyázat! Csalok.
Így járt el a tréner is: a legelső dolog, amely a flipcharton szerepelt az eladás tényezőinek százalékos megoszlása volt. Eszerint - és utólag már azt is el tudom képzelni, hogy ezek a számok légből kapottak - csak 10%-ot ér maga a mondandó, 30% az előadásmód és 60-at a beszélő személyisége. Ennek demonstrációját láttuk egy maratoni, 16 órás stand up nézőiként.

Szóval maga a tréning jelentősen túlszárnyalta az elképzeléseimet. A baj csak az - és ezért mégsem másíthatom meg az előzetes verdiktet - hogy fölösleges volt. A címzettek nem vették az adást. Az őket illető tanulság igen szomorú: nem csupán nemakarásról van itt szó, hanem bizony a befogadás képességén tátongnak túl nagy lyukak. Azon pedig a világ legjobb jelszavai sem segítenek.