Alekosszal az ágyban ismerkedtem meg. Nem tett rám nagy benyomást. Egy átszenvedett X faktor döntő után minden-mindegy hangulatban maradt az RTL Klubon a tévé az első beszavazó show-n, én meg félálomban hallgattam, amint Stohl András felkonferálja a régebbiekben utált műsor nyitányát.
A Valóvilla első lakóját, az okostojást keresték. Ezt a kört a legravaszabbnak és egyben legellenszenvesebbnek tűnő Nagy Alekosz nyerte. Répaszínű ingjénél csak sokat hangoztatott tisztaságmániája volt taszítóbb.

Aztán ahogy töltötte föl lakókkal az RTL a luxusbörtönt, úgy vált egyre nyilvánvalóbbá, hogy ez a különcködő, kissé alkoholfüggő, önjelölt nőcsábász kimondottan rokonszenvesnek hat a többi játékos alkotta biodíszletben.

Alekosz elsöprő diadalának egyik titka az volt, hogy az emberek tán fucsállták a dolgait, de erkölcsileg el nem ítélhették. Az a fajta kutya volt, aki ugatott mindenfélét, de még soha életében nem harapott. És nem is titkolta: ő sosem fog harapni. Alekosz ártalmatlanságában volt legyőzhetetlen.
És elvéreztek közben mellette mindazok, akik elvileg a valóságban mindig, minden körülmények között egy ütéssel végleg leterítik az ilyen Alekosz-féléket.

Extra prémium jár a castingolónak Alekosz megtalálásáért, mert nélküle ez a műsorfolyam bedöglött volna pár hét alatt.
Általa ugyanis az unalmas semmittevés izgalmas semmittevéssé vált. Antikarakter volt a valóság show-k történetében. Nem a nyereményért vagy a médiában való elhelyezkedésért ment be elsősorban, vagy a buliért, mint mindenki más, aki eddig erre adta a fejét; Alekosz magáért a valóság show-ért ment be. Fogalmazhatnánk úgy is, a valóságot akarta megtapasztalni, és cserébe csinálta a show-t.

Alekosz népszerűségének másik oka ugyanis nyilvánvalóan az, hogy hiába görög ő (félig-meddig, leginkább semennyire), a magyar néplélek kiváló tükörképe.

Szegény egész életében a bot rossz végén foglalt helyet: se pénz, se nők, se megbecsültség. Pedig Alekosz érzi magában a megfelelő energiákat, csak épp a külvilág miatt a csodás képességei rejtve maradjanak.
A nőknek nem számít semmit egy szenvedélyesen elrebegett hősköltemény, ha van a szobában egy előember is megfelelő hasizomzattal. (Erre, ugye, a játékban pont példa is volt.) Nem számít az intelligencia, a műveltség, ha valaki elég gátlástalanul törli le a térképről a konkurenciát. (Erre is.) És hiába nem árt valaki, ha nem csinál úgy, mintha csinálna is valamit, akkor kártékonynak van elkönyvelve. Ez volt Nagy Alekosz üzenete.

Az egyik legtipikusabb magyar szokás ugyanis arról lamentálni, mennyire tehetségesek vagyunk - Nobel-díjak, olimpiai aranyak stb. - és még sem olyan helyet foglalunk el a nemzetek sorában, mint amilyen szerintünk kijárna.
Igaz azonban, hogy adót annyira nem szeretünk fizetni; ellenben rendszeresen szavazunk arra, aki a legnagyobbat mondja, nem baj, ha nincs tartalma a szavainak.

Ahogy Alekosz is rájöhetett volna, nemcsak sajátos testtartása volt a lányoknak nem bejövős, hanem szexcentrikus nyomulása is.
Hiába nem számít a papír, azért a nyolc általánost már az én generációmnak is ciki volt nem befejezni.

Az RTL Klub nem véletlenül emelte pajzsra már jó előre a hellén lovert. A műsor kulisszái mögött egymást követték a fiaskók. Bár minden sms-küldős parádé körül megjelennek a mindenttudók, akik szerint csalás az egész, ennél a műsornál többször előfordult, hogy tényleg nem lehetett mással magyarázni a helyzetet.
Azt sem értettem, a többé-kevésbé jó casting adta természetes konfliktusoknak miért nem hagynak kifutást, miért kell egy huszonötödik lepényevő-versenyt is ráerőltetni a kis sztárevicsekre, amikor maguktól is csinálnak valamit. Ráadásul olyasmit, ami ezerszer érdekesebb, mint a szerkesztők által hónapokkal korábban kimódolt időtöltelék.

Műsorvezetőből rögtön három is volt. De Balázs bőven elég lett volna egyedül. Mert Lilu és Stohl András - más és más okokból - nem volt jó választás.
Stohl nem csupán büntetőügye miatt nemcsak a dolog népi igazságtétel szempontjából nem volt komilfó, hanem azért sem, mert Stohl harsánysága éppen a gondok súlya alatt mesterkélt és fáradt volt.
Lilu pedig a villalakók iránti ellenszenvét és lenézését nem tudta véka alá rejteni. Ami Sebestyén Balázsnak kimondottan jól állt, az Lilunál csak ellenszenvesnek hatott.
Ráadásul az egy férfi - egy nő párosítás még értelmes is lett volna, de ez a keserédes hármas valahogy sosem állt össze.

Alekosz másik nagy titka a barátság volt. Ha sikerére gondolok, megrendülök, mennyire vágyják a magyar emberek a barátságot. A görög ugyanis megszilárdulását annak köszönhette, hogy viszonylag hamar egymásra találtak a nagy szájú, vagányabb Olivérral, aki ugyanúgy lúzer egyébként, mint Alekinnyó (sic!... sick!), csak épp jobban el tudja játszani, hogy nem az.
A hat hónap legszebb momentuma az volt, amikor a családnak szóló kamerába mondott üzenetnél Olivér behúzta különc haverját, hogy bemutassa családjának: "Apu, Anyu, Bodri, ő itt a barátom." Büszkén és szeretettel. (Ezt nemcsak én láthattam így, tegnap a legutolsó legszebb-pillanatok összefoglaló záróképe volt ez.)
Bár Olivérnak igencsak gyümölcsöző máris ez a barátság (bár a kölcsönösség megvolt: Alek szimpatizánsait Oli vezényelte a Facebookon át), kizárt dolognak tartom, hogy ne lennének valós szimpátiák a háttérben.
A nézők nemcsak Alekoszra szavaztak, hanem a barátságra is. Annak örültek, hogy még létezik. Kicsit olyan ez, amikor elhanyagolt, hervatag feleségek drukkolnak José Armando és Esmeralda szerelmének; legalább másnak sikerüljön, ha nekik már nem.

Alekosz tegnap feljutott a csúcsra, és reméljük alaposan körülnézett ott. Holnaptól ugyanis hivatásszerűen feleséget keres majd az RTL Klub csodásnak ígérkező műsorában. Sikeres celeb lett belőle, megnyerte a lakás-kocsi-sokpénz kombót is, ami önmagában is felejthetővé tesz némely fehérnép előtt bármely emberi hiátust. Már nyilván tudja, többszáz nő jelentkezett, akik mind szívesen feleségül mennének hozzá, tizenhatot meg már előválogattak neki induló show-jához.

Ráadásul Alekosz igazi sztár lett. Még Orbán is idézte egy beszédében leghíresebb szófordulatát. Az Index pedig - ki tudja, milyen megfontolásból - komoly kampányt folytatott ellene, tényezőnek tekintette. Még Tóta W. Árpádot is bevetették, aki egy érdekes ívű, kissé erőltetett cikkben próbált Alekosz súlytalan - fogalmatlan ellenfele, az együgyü Jerzy mellett érvelni. Kicsit váteszesen befenyítve olvasóit, nehogy nemzeti agyhalál legyen abból, hogy a hülyék gyülekezetéből kiemelkedik a leghülyébb. A szándékot nem ismerjük, de azért annyit még én is tudok az írásról, hogy nem érdemes olyan témát választani, amiről fogalmunk sincs.

Nagy Alekosz nemsokára bemutatja Magyarország leggyorsabb arc-amortizációját. Tegnap este elvesztette ugyanis minden vonzerejét, bár ez még nem látszik. Nem lúzer többé, megérkezett. Ráadásul úgy, ahogy mindig is szeretett volna: minél kevesebb energiaráfordítással, és önmagát adva úgymond.

A gond csak az, hogy túl sokat adott már önmagából. Egyrészt neki már szinte semmi sem maradt, mi meg hamarosan unni fogjuk.