A lépegető fenyőfa nem más természetesen, mint Nagy Zoárd. Annyiszor meséltek nekem róla, már tényleg itt volt az ideje, hogy találkozzunk.

"Azt kérte annak idején egy tündértől, hogy engedje őt vándorolni. Nem akar örökké egy sziklás hegyoldalban állni egy tölgy meg egy bükk szomszédságában, örökké ugyanazt a völgyet nézni, ugyanazt a folyót. "Pedig nincs annál szebb - mondta neki a tündér -, mint háromszáz évig nézni egy völgyet. Egy percig nézni nem érdemes, húsz év nagyon kevés rá, de háromszáz év... az igen!" De Nagy Zoárdnak aztán beszélhetett! "Jól van - mondta a tündér - mehetsz!" Na, el is indult Nagy Zoárd. Megjárta a sivatag homokját, a tengerek partjait, szigeteken járt, délszaki földeken, jéghideg északon. Talán nincs is olyan hely, ahol Nagy Zoárd ne járt volna. Igen ám, csakhogy egyszer elkezdett sajogni a szíve. Újra látni szerette volna a völgyet, a folyót, szeretett volna elbeszélgetni a tölggyel és a bükkel. Fogta magát, hazament. Van lába, megtehette. Otthon aztán úgy érezte, hogy ez nem ugyanaz a völgy, nem ugyanaz a folyó, s a tölgy se meg a bükk se ugyanaz. "Ez nem ugyanaz a hely, ahol születtem!" - kiáltotta, és nekivágott a világnak, hogy megkeresse azt a völgyet, azt a folyót, azt a bükköt és azt a tölgyet. Járt, járt körbe a világban örökké, szakadatlan. De hogy találta volna meg, amit keresett?! Belefáradt, elszomorodott."

Sunyi módon eleinte karácsonyfának álcázta magát, még az akkortájt erre járó olvasók is láthatták. De hamvazó szerdán kikerült a kertbe, mert ez végre nem olyan fenyő, akinek meg kell halnia a születés ünnepe miatt. Gyökérrel együtt vettük, a konténerében csücsül most is, mert tavaszig nem érdemes/ nem lehet elültetni.

Én már le is csaptam a fára, az ablakom elé álmodtam meg a helyét. Az Oázisban azt tanácsolták, hogy zsilipeltessük a fát, vagyis mielőtt kikerül a kertbe a szobából, vagyis ne a huszonfokból vigyük a téli hidegbe. És ha már a kertben van, lehetőleg oda tegyük, ahová ültetve is lesz.

De ahogy az idő telik, feltűnt, hogy a fa változtatja a helyét. Nem nagy, öles lépéseket tesz, csak apró, alig észrevehetőket.

De most készítettem fényképeket, és ha megint gyanús lenne, hogy arébb ment, összevetném a fotóval. Nem jár túl az eszemen még egyszer.