Nemrég megszavazták, hogy a Szindbád a legjobb magyar film. Bár én is ajánlottam itt mint kötelező darabot, szerintem azért vannak jobb magyar filmek is. De, gondolom, a Gyula vitéz télen-nyáron sajnos nem elég emelkedett, pedig az nálam a nemzetközi mezőny éllovasa is.

Mindenesetre az tényleg az egyik legemlékezetesebb képsor, melyet magyar ember láthatott, amikor Latinovits Zoltán azt a híres-nevezetes húslevest fogyasztja. A hagyományos magyar gasztronómia logikája szerint a marhahúslevest velős pirítósnak kell követnie. Ebben a jelenetben is ezt látjuk.

Úgy tapasztalom, ma már sokan idegenkednek ettől a csemegétől. Pedig van ez akkora különlegesség, mint az algába csavart nyers hal. Igaz, az egészségesebb. Mi mégis inkább a hazafiság mellett döntöttünk ma a konyhában, és a Szindbád-féle menü felütése került az asztalra. Ahogy kell: sóval, borssal, pirospaprikával (édesnemes) és még egyszer sóval. Kísérletképpen őröltünk a kenyérre egy kis chilit is, de ez kb. a sólet tejszínhabbal harmóniája. Mindkettőt szeretjük a maga helyén, a maga idejében, de össze sehogy sem illenek.

Ezek a tél örömei. Nyáron el sem tudnám képzelni ezt a fogást. Ha már a természet ennyire megnehezíti az élet élvezetét, mint ezen a héten az időjárással - rögzítsük, túléltem ezeket az ocsmány, csúszós napokat - az ember civilizációs stimulátorokhoz nyúl. Ilyen tehát egyrészt a műgonddal megalkotott étek.

De, mint láttuk, még a kissé mogorva Szindbád sem szeret egyedül enni, ezért a pincérrel beszélget. A már említett civilizációs örömök lényege, hogy az ízeket nemhogy nem szégyen társaságban élvezni, hanem ellenkezőleg: a jó étkezés közben az ember nincs egyedül. Sőt! Egy vacsora jó ürügy lehet a találkozásra, és az anélkül is megállja a helyét, hogy kijelentsük: nem kicsinyítjük a kulináris élvezetek értékét.

Idén az év vége számomra kissé túlzsúfoltra sikeredett. Ha jól számoltam, négy karácsonyi bulin veszek részt.

Ebből kettő protokoll jellegű, a munkahelyem szervezi.

Először egy kartpályára megyünk szűkebb körben. Még csak tanulok vezetni, de birizgál, hogy beüljek egy gokartba. Nem kell a kuplunggal szarakodni, viszont nyomhatom a gázt, amire a tanpályán csak korlátozott mértékben van lehetőségem. (Pedig van-e erősebb drog a gyorsulásnál?) Nem biztos, hogy lesz elég bátorságom, de akkor meg majd elviszem a barátaimat oda később, és addigra talán legyőzöm az aggodalmaimat is.
Miután kijátszottuk magunkat (biliárd és bowling is van), jön valami kellemes vacsora is.

Egy héttel később igazi, nagyszabású céges party lesz. Kibérelték azt a művházat, ahol a szalagavatóm is volt, és előbb végigszenvedünk valami rettenetes műsort; legalább meghallgatom Tóth Verát élőben. Aztán svédasztal és kaszinó. Lehetséges, hogy az ünnepségek után nem leszek ennyire lelkes, de ezeken részt venni gyerekkori álom. Hemingway szerint két tragédia érheti az embert: ha nem teljesülnek az álmai, és, ha teljesülnek. Reméljük, csak félig volt igaza.

Most már nevezhetjük tradíciónak, hogy a barátaimmal ajándékozás helyett/ gyanánt elmegyünk valami jó helyre vacsorázni. Tavaly, ugye, ez estebéd volt a füredi Balaton étteremben. Ezt most már nehéz és késő lett volna újra megszervezni, ezért idén inkább visszatérünk az egyik törzshelyünkre. Természetesen Azték aranyat fogok enni (csirkemell fánktésztában tejszínes parajjal, édes-csípős szósszal, zöldséges tortillával), az valami fenomenális!

A karácsonyi szezon mintegy lezárásaképpen pedig közös főzést tartunk itthon nálunk. Ennek még jobban körvonalazódnia kell. Erősen elképzelhető, hogy szintén szokásos ünnepi filmfesztiválunkkal (mely azt jelenti, hogy a testvéremmel elvonulunk filmeket nézni) is egybekötjük.

És akkor még nem említettem az egyéb programokat: egy hét múlva megnézem a blogon is hirdetett Rászedett kádi című operát a Kogart házban. Másfél évtizedes szokásunk a testvéremmel a sétáló utcában felállított házikók portékáit megmustrálni. Vásárolni egyre ritkábban szoktunk ott, idővel fejlődik az ember ízlése, de végignézünk mindent most is. Persze idén sem úszom meg a kötelező vendégségeket sem. Eddig mindig túléltük ezeket is...

Szilveszterre is érkezett meghívás. Elöljáróban csak három dolgot mondanék arról az összejövetelről. Egyrészt: Pest-Buda új rikiki - fekete macska bajnokot avat azon az éjszakán várhatóan személyemben. Másrészt már kinéztük a tökéletes filmet: a Négy szoba DVD a legfrissebb szerzemény a gyűjteményemben. Harmadrészt: életünk legszerencsésebb éve lesz 2011, mert a tegnap a Fressnapfban beszerzett gumidisznó is jön velünk. Eredetileg kutyáknak készült a játék, de ez nem csipog, ha megnyomjuk, mint az ilyen gumirágókák, hanem röfög. Olyan élethűen, hogy azóta is azon röhög mindenki. Ahogy én a kis barátaimat ismerem, ez a malac végig fogja röfögni a szilvesztert.