Naivitás lenne Orbántól persze azt kérni, szóljon a jobboldali médiának, hogy már nincs szükség a folyamatos hangulatkeltésre, hiszen a populizmusról ő maga sem képes leszokni. Itt van például a családi pótlékról szóló ötlet: a leggazdagabbaknak ne járjon! Ki ne értene ezzel egyet első hallásra? (A leggazdagabbakon kívül.) A vonalat viszont meg kell húzni valahol. Azt mondják, a vonalmeghúzó hivatal működtetése vélhetően többe kerülne, mint az a pénz, amit ezzel megspórolnának. De ezek csak rideg közgazdasági érvek, az igazságosság megkívánja az áldozatot. Ha a gonosz gazdagoktól meg lehet vonni valamit, amit aztán a köz között szét lehet osztani, nem érdekes az ára.

Igazán nagy rajongója vagyok a 77 magyar népmese című könyvnek, lehet szépeket képzelődni tőle, ha felolvasnak belőle esténként. Lassan azért néha a kevésbé izgalmasnak hangzó Közgazdaságtan I. című munkát is forgathatnák ennek az országnak nagyot álmodói.

A médiájukra is ráférne egy kis realitásérzék, illetve egy kis eltávolodás a mesék világától. A vasárnapi Mélymagyarban a mezőgazdaságról volt szó. Normál esetben nem érdekelne, de mivel a kopár kertünk felvirágoztatása a küszöbön áll, mégsem lehet annyira idegenkedni a földtől. (Az első lépéseket már meg is tettük: múlt héten holland partnerünk ajándékba hozott 100 db tulipánhagymát, ezeket most kell dugványozni és ez meg is történt. Mi kerül egy sznob virágoskertjébe először? Természetesen echte holland tulipánok.)

Szóval belenéztem a műsorba, amely a magyar gazdák sanyarú sorsáról akart megrázó képet mutatni. A gazdálkodók szívesen beszélgettek Bayer Zsolttal, akiről sütött, csak akkor teszi ki a lábát Budapestről, ha aggódni kell valakiért, aki sajnos nem itt él.

A gazdálkodó a nagy (gonosz) zéertével aláírt szerződéséről mesélt, melynek volt egy olyan kitétele, hogy időjárástól függetlenül szállítani kell egy bizonyos mennyiséget. Ezt az idei, meglehetősen viszontagságos körülmények között nem tudták teljesíteni, így Bayer ebbe aztán belekapaszkodott. Hogy lehet ilyen tisztességtelen szerződést aláíratni?

Hosszas berzenkedése után a gazdálkodó halkan megjegyezte: "Dehát aláírtuk..."

Ez a lényeg. Bár azt hiszem, ez még a népmesékben is így szokott lenni: aki szerződést köt, az kötelezi magát. Egyszerű. Miért fizetne ugyanannyit a multi, ha számára nem teljesült egy alapvető feltétel? Aláírták.

A szememben az ilyen típusú - nincs rá jobb szó - hangulatkeltés semmiben sem különbözik a liberálisnak mondott jogvédők ténykedésétől. Magukat fontosnak képzelő emberek kiszemelnek két csoportot: az egyik mellé odaállnak, a másikat kikiáltják ellenségnek. Az Amerikában frissen díjazott, hivatásos rettegő Mohácsi Viktória elévülhetetlen érdemeket szerzett például az amúgy is nehéz cigánykérdés agyonhiszterizálásában. Bayer meg az igaz magyar parasztember és a szívtelen nagykereskedők közti feszültséget akarja szítani. Pedig sosincsenek ilyen tiszta kategóriák. A világ bonyolultabb ennél, és nem biztos, hogy annak a munkája a leghasznosabb, aki mindent erőszakkal leegyszerűsít. A gazda kénytelen a multival (is) jóban lenni, mert a rossz vevőnél csak a nem létező rosszabb. Aki viszont csak hergelni képes az emberek a nagyok ellen, az nem segít semmit. Magyarországon az emberek többsége az árak szerint vásárol: az olcsóság minden más érvet üt. Ha Bayer Zsolt például a tudatos vásárlásról készítene pozitív hangvételű beszámolót, jobbat tenne a magyar mezőgazdasági termékek ügyének. De persze könnyebb a jól bevált (?) kurucos hagyományokat követni, és továbbra is a disznófejű nagyúr ellen ágálni.