Milyen érdekes! Annak idején szociálpszichológiából egy bányaomlás példáján keresztül magyarázták el a pánik fogalmát és mechanizmusát. A tankönyvben vázolt elmélet szerint nem akkor tör ki a pánik, amikor a halál biztosnak, hanem amikor bizonytalannak látszik. Vagyis amikor a sorsába már beletörődött bányászok egyszer csak visszakapják a reményt, mikor meghallják a mentőket közeledni. Akkor elvileg elszabadulnak az indulatok.

A Chilében két és fél hónapja fogságba esett bányászok nem olvasták ezt a könyvet valószínűleg, mert nem így viselkedtek. A robbanás után mindenkit halottnak hittek, de két hét után előkerült egy üzenet, melyet a legidősebb bennrekedt szaki küldött a feleségének. "Estámos bien - Jól vagyunk." Ez a mondat mentette meg őket a biztos éhhaláltól. Szó szerint és képletesen is.
Írhatta volna azt is, hogy ő jól van. Ez is elindította volna a keresést, hiszen legalább egy túlélő esetleg van. De az, hogy ebben a szörnyű és végzetes helyzetben, amikor elvileg mindenki magáért kéne, hogy aggódjon, ez a vájár automatikusan többes számban fogalmazott. Szerencsére ez lett az uralkodó szemlélet, ezért voltak képesek viszonylag jó állapotban kiszabadulni a föld alól.

A 63 éves bányász még valamit erősített társaiban, a hitet. Ott lenn, ahol két hetet töltöttek úgy, hogy semmi remény nem volt a megmenekülésre, bányászlámpából, chilei zászlóból, kövekből és egy kis feszületből szerény oltárt emelt, és vezetésével rendszeresen imádkoztak együtt. Amikor felhozták tegnap, akkor is egy imádság volt az első dolga. Volt mit megköszönni.

A történetük mottója ugyanis nyugodtan lehetne: segíts magadon, az Isten is megsegít. Szerencséjük volt, mert a robbanásban, mely elzárta őket a külvilágba vezető utaktól, senki sem halt vagy sérült meg. Úgy sokkal nehezebb lett volna átvészelni. Bár a bányatársaság fukarságából nem voltak megfelelő létrák a meneküléshez - a cég szinte zokszó nélkül elismerte felelősségét, és hajlandóságot mutatott kártérítés fizetésére, ilyen is van - Chile legjobb szakemberei körültekintő és precíz munkával kitalálták a legjobb megoldást. Most már tudjuk, tervük jól működött, mind a 33-an épségben feljutottak. De addig is, amíg a mentőakció előkészületei zajlottak, végig professzionális segítséget nyújtottak nekik, mindenféle aspektusból igyekeztek a bányászokat megfelelő állapotban tartani. Ez is jól sikerült, megdöbbentően jó állapotban szálltak ki a szűkös liftből mindannyian, hogy aztán a szeretteikkel és a chilei bányászati miniszterrel ölelkezzenek.

Az utóbbi két éjszaka élőben néztem a CNN-en a mentőakciót. Nem végig - néha dolgozni meg aludni is kell - de azért elég sokáig, mert lenyűgözött. Először az utolsó teszteket mutatták, elmagyarázták a felvonó működési mechanizmusát, és az esetleges veszélyeket. Bemutatták a bányászokat egyenként. És chilei idő szerint éjféltájt, nálunk kora reggel felhozták az első embert.

A chilei miniszter korábban kérte, a bányászok maguk határozzák meg a sorrendet. Emiatt egy kis vita alakult ki, mert senki sem akart elsőnek menni. Hatvankilenc nap után semmi tülekedés sem volt, még az sem "sietett" jobban, akinek időközben megszületett a harmadik gyermeke, akit Esperanzának, vagyis reménynek neveztek el.
Tegnap éjjel a 27. és a 28. bányászt láttam kijönni, aztán lefeküdtem. Az első valaha chilei válogatott focista volt, Franklin Lobos. Mikor kiszállt az aknából, még dekázott is párat a labdával. A másik egy fiatal fiú volt, aki még csak két éve dolgozott a San Joséban villanyszerelőként. Anyja és húga jöttek érte.

A copiapói bányászok sikeres-örömkönnyes megmenekülése ugyanolyan kollektív, globális televíziós élmény, mint amilyen a 9/11 volt. Csak éppen pozitív előjellel. Ez is összekovácsolta a nemzetet, minden felérkező bányász chilei zászlót lengetett, és a várakozó tömegben is felzengett időnként a chi-chi-chi-le-le-le rigmus. A nézők pedig a világ minden pontján szerették az andok-beli országot, mindenhonnan záporoztak a jókívánságok. A terrortámadás gyászt, félelmet, dühöt és végső soron háborúkat okozott, a dél-amerikai bányászok esete viszont reménnyel töltött el sok-sok embert. Hogy egy ennyire vesztes és kilátástalan helyzet is végződhet szépen. A reményből sosem elég, jól jön manapság belőle egy jó nagy adag.