Tegnap még a TV2 baklövésén nevethetett (kínjában) a blog.hu-s közönség. ( http://comment.blog.hu/2010/08/24/a_mokka_legdurvabb_kerdese ) Ma reggel viszont egy egészen kiváló beszélgetésre került sor a Mokkában.

Sok kommentár nem kell hozzá, hiszen a katonapszichiáter szavai tényleg magukért beszélnek.

Én tényleg nem szeretem a katonákat, és elítélem a háborút. Nem hiszek továbbra sem abban, hogy ez lenne az egyetlen út, pláne, hogy szövetségeseink módszerei nem tűnnek túl hatékonynak.
De pont itt a blogon tanultam meg elismerni ennek a munkának (és mint ilyen, pénz jár érte, szóval a zsoldosozás nem túl elegáns) értékét.

És az ilyen elhivatottságot, bajtársiasságot és bátorságot, amely ebben az interjúban látható, nagyon tisztelem. Ez az alezredes olyan katona, aki előtt fejet hajtok. Az ő megszólaltatása elsőosztályú propaganda, de mindenek előtt hitelességben verhetetlen.

Ehhez képest eszembe jut, hogy a mellverő magyarok az Echón Demokrata Kör címen mire voltak képesek e téma megtárgyalásakor. Bencsik a magyar katonák külföldi missziójának jogosságát firtatta. Kerényi megállapította, hogy az elhunyt katona milyen jó nő volt. A közismerten haladásellenes Pozsonyi Ádám szintén megragadta a lényeget, mikor kijelentette, egy nő ne legyen katona, annak a helye a férjeura mellett van. Szőnyi Kinga legalább korrekt volt, a NATO-tagsággal összefüggő kötelezettségnek titulálta a magyar katonák afganisztáni munkáját. Közhelyek és butaságok.

Javaslom nekik, hogy nézzék meg ezt a riportot és ezt az embert! Ilyen az igazi hazafiság és erény, amelyet mindenki máson folyamatosan számon kérnek.

Ez a mi bajunk, ezért ódzkodik az ember sokszor a magyar mivolta túlhangsúlyozásától, mert ilyen emberek, mint ezek az újságírók, kisajátították maguknak a magyarság eszméjének őrzőjének címét.

Bárcsak olyan emberek jelentenék a magyarságot, mint Hornyák József alezredes úr! Vagyis ők jelentik valójában, csak néhány érdemtelen alak eléjük furakodott.