Hosszú ideje nem írtam politikáról, pedig a blog számokban kifejezhető sikereit általában ez a téma hozta meg.

Az Orbán-kormány kétharmados sikere után azonban nincs sok elemezni való. Azt nem lehet ugyanis a Fidesz nyakába varrni, hogy ne az történne, amire számíthatunk tőlük. Hogy örülünk-e neki, az már más kérdés...

Bár nagyon nem tetszett Orbánék előző országlásának pökhendi külpolitikája, az IMF-fel szembeni karakán fellépés felvidított. Az Igazából szerelem című filmben van az a jelenet, amikor a brit miniszterelnök (akinek táncát maga a Gyurcsány is eljárta; érdemes lesz a filmet alaposabban szemügyre venni újra, hátha látjuk a magyar jövő egy-egy mozzanatát...) sajtótájékoztatóján elutasítja az amerikai elnök erőszakos "ajánlatát" mondán, olyan barát nem kell, aki csak önző módon a saját érdekeit nézi...
Ilyesmi történhetett az IMF-fel is. Nem tudom, milyen következményekkel jár majd, hogy kikosarazták a fő hitelezőt, jól esett látni, lehet nemet is mondani. Egyelőre úgy tűnik, nem omlott össze az ország gazdasága. És a számos pozitív nemzetközi visszhangnál is beszédesebb a Valutaalap hallgatása. Erre a forgatókönyvre nem voltak felkészülve, és elképzelhető, hogy látva a magyar példát más országok kormányai is határozottabbak lesznek velük szemben. Azért reméljük, nem túl határozottak, mert ahogy Bod Péter Ákos is figyelmeztet a Heti Válaszban, az IMF mi is vagyunk. De éppen ezért talán tanulnak az esetből - és az esetleges követők hadából - a nemzetközi bankárok, és kissé másképp kezdenek tárgyalni.
Ebből tényleg forradalom lehet, nagyobb és értelmesebb, mint a kettős állampolgárságból.

Az orbáni személyzeti politika viszont semmit sem fejlődött az új kormányzás idejére. Az arctalan, de függetlennek nehezen nevezhető szakértők sora mellett a legtöbb kellemetlen érzést Schmitt Pál okozza. Hogyan képes az ország legnagyobb karrieristája ennyi embert átverni?
Nem az a baj, hogy fideszes; az eddigi elnökök sem voltak igazán függetlenek. Az a baj, amiért fideszes. Schmitt Pálnak a piros-fehér-zöld elsősorban a karrier színe. Eszköz arra, hogy mindig feljebb és feljebb jusson. És mint minden műmagyar, ő is kompenzál ezerrel, intellektusából csak a szokásos dolgokra futja: Szent Korona - tannal az új Alkotmányban és tárogatózással a fiataloknak. Schmitt Pál a két lábon járó koronaúsztatás: giccses, műanyag és semmi köze az igazi Magyarországhoz.

Hozzá hasonló választás Szalai Annamária kilenc (!) évre történő főcenzori kinevezése. Nem, ez nem a szokásos jobboldallal szembeni beidegződés a diktatúráról. Ez bizony a szomorú valóság. Szalai Annamária igazi, vastag, piros tollas cenzor, aki gondolkodás nélkül betilt bármit, ami nem tetszik neki. De közben meg persze tudjuk, látjuk, lesz munkája bőven, és sok dologért, amiről nyugodtan vélhetjük, fideszéknek szúrja a szemét, nem is lesz kár. Nem zavar majd különösebben, miért nem engedik a lúzer Delhusát feleséget keresni; a keresztény erkölcsök összecsenghetnek a józan emberi ízléssel.
A balliberális oldal végletes elpofátlanodásáért és önkritikájuk hiányáért nagyban felelős az őket kiszolgáló sajtó is. Akik cserébe szinte bármit megengedhettek maguknak, most ez változni fog.
Sajnos azonban főleg annyiban, hogy ez a sajtószabadosság most mások osztályrésze lesz, a 40+20 éve elnyomottaké.
Szalai kisasszony pedig kétélű fegyver. A Fidesz Frusztráció-Frakciójának ékköveként nem fogja ismerni a mértéket, és úgy magára haragítja a ballib sajtót, hogy annak már nem csupán üzleti érdeke lesz a Fideszt eltüntetni az útból, hanem személyes, becsületbeli ügy is.

Aztán volt itt egy jó kis dupla öngól a Nemzeti Egyetértés Nyilatkozata körül. Orbán sötét, önhitt személyisége és párton belüli rajongótábora szíve egyszerre dobbant, mikor megszületett a teljesen korszerűtlen rendelet: Orbán irományát hímezzék minden köz-falvédőbe. Több kár okozott ez, mint előnyt. Vagyis okozott volna, ha az MSZP Ifjú Idióta Tagozata nem száll be az internetes jópofáskodási versenybe. Ez a játék pont addig vicces, amíg be nem adnak egy vicceskedő törvényjavaslatot Orbán képmásának kifüggesztéséről.
Persze ennél is van lejjebb: a Hócipőben még most is jelennek meg a mozgalmi időket idéző plakátok a Fideszről. Kínos, ha egy eleve humortalan ember meg is öregszik... 

Az ellenzék érdemli amúgy a legkevesebb szót. Az MSZP-ben még mindig nem értik. Az LMP szürke, lényegtelen, és csak kukacoskodik, összességében csalódás. A Jobbik meg... Ahogy vártam, legyengülnek, ha már nem lehetnek főállású kukaborogatók. Aki mégis az, az már meg nem is a tagjuk. Csak a képviselőjük.

A ballib utódpártok örökös demokráciaféltése a cinizmus és a tudathasadás között egyensúlyoz. Leginkább attól félnek, hogy a Fidesz önmaga hatalmának konzerválására törekszik. Ez nekik nem miattunk fáj, hanem azért, mert így nehezebb lesz visszajutni a kormányba. Azt már evidenciának tekintik, hogy rosszabb nem történhet az országgal, mint a jobboldali kormányzás.
Másrészt ők lettek volna azok, akik megakadályozhatták volna ezt a "rémuralmat". Ez a kétharmad az elmúlt nyolc év legnagyobb eredménye. Ehhez képest Szanyi kapitány szeptemberben országjárásra küldi Gyurcsány Ferencet...

Összegezve: a Fidesz pofátlanul nyomul, soha sem látott erővel újult meg az egész pályás letámadás, az MSZP hülye és lassú, a kis sikerpártok energiája sajnos és szerencsére alábbhagyott.

Ezt viszont eddig is tudtuk. Majd újra jelentkezem a tárgykörben, ha lesz újabb felfedezendő spanyol viasz.