2010. április 29. 16:33 - Reckl_Amál

Végre!

A Daróczi-ügynek nevezett gusztustalan trutymóban végre elhangzott egy értelmes gondolat.

Id. Daróczi József sok zagyva nyilatkozat után végre kimondta azt, amit én mindig is a háttérben sejtettem. Fia a díszcigányságba halt bele. Ő persze egészen másképp fogalmazott, számba vette azt a néhány közkedvelt cigány származású művészt, akik a népétől rendkívül idegen módon öngyilkosok lettek. Szécsi Pál és Domján Edit a két példa. Id. Daróczy szerint ők is azt nem tudták elviselni, hogy hiába tudtak beilleszkedni, a befogadás nem sikerült. Érdekes felvetés ez, mert sem az énekesről, sem a színésznőről nem az ugrik be elsőnek, mekkora művészek voltak, pedig cigányok. Sőt, Domján Editről nem is nagyon tudatosult bennem eddig ez.

Daróczi Dávid ellenben sajnos már életében is kirakatba kitett díszcigány lett, a roma jogvédők bezzeggyereke. És amit a halála után és főleg a temetésén műveltek ezek a népükért rettenetesen aggódó mihasznák, az nagyon bántó. Mi a fenét csinált ott Győzike? Minek ment oda Kolompár Orbán? Rokonai, netán barátai voltak az elhunytnak? Nyilvánvalóan nem. Kizárólag azért mentek oda, mert cigány volt. Illetve olyan cigány volt, aki a mai cigányképtől erősen eltérő életet élt. Sütkérezni a nekik nem járó tiszteletben csakis származási alapon, eljátszani egy újabb fejezetet a hamis aggodalomból, melyből egész szép tőkét kovácsolt ez a két ember. A két megnevezett személlyel ellentétben Daróczi Dávid sosem hivatkozott származására, és nem járatta le a népét piti bűntettekkel, ill. kártékony és buta kijelentésekkel vagy saját ostobaságának önfeledt és magamutogató ünneplésével.

Daróczinak abból lett elege, hogy állandóan konfrontálódni kellett származásával. Valós személyisége, eredményei szinte mellékesek voltak, mert végül minden gondolat zárása az volt, pedig cigány. Daróczi bármennyire is próbálta levetni magáról mindazt, amit a származásával összefüggésbe hoznak, a cigányság ellenségei még a minden embernek kijáró kegyeletet sem adták meg. Egy dzsippónak, minek? Pedig ő aztán minden nem-cigány által egyre hangosabban számonkért elvárást betartott: tanult, dolgozott és nem cigánybűnözött. A rasszizmussal népszerűséget szerző kuruc.info már halálának másnapján megengedte magának azt az ócska poént, hogy tényleg példamutató a többi cigánynak Daróczi tette, akasszák föl magukat mind.

De mi mást várhatnánk tőlük? Ők a megélhetési nácik, ugye. (Oppardon! Nem szabad őket nevükön nevezni, mert az nagy-nagy sértés. De azért a szívüket megdobogtatja a büszkeség e címke hallatán.) Mit számít, hogy valaki mit tesz, a cigány az már csak cigány marad egész életére.

De a cigányok is fújtak Daróczira, természetesen csak addig, amíg élt, és amíg elsőszámú kommunikátora volt az egyik legálisan működő uzsoracégnek. Például a szuperintelligens Balogh Artúr blogján egyenesen Daróczi-klánról ír szívderítően szellemes, egy évvel ezelőtti posztjában. Most meg már persze ő is siratja, de persze ezt az esetet is arra használja, hogy jól beszóljon a büdös gádzsóknak. Ahogy a többiek is, akik most hirtelen nagy tisztelőivé váltak ennek a nagy formátumú majdnem - politikusnak.

Id. Daróczi szerint azért lettek öngyilkosok Szécsiék és fia is "Mert magyarok akartak lenni, de nem fogadták el őket magyarként." Kemény mondatok ezek, Szécsiékről nem tudok nyilatkozni, messze az én időm előtt zajlott az életük. De Daróczi mindent megtett azért, hogy ne csak egy véletlenül magasra-jutott-pedig-cigány legyen. Akár igyekezett kompetens kormányszóvivő lenni, akár nagyon mélytengeri bulvárkodásra szánta rá magát Claudiával, nem az volt az ember első gondolatata róla, hogy cigány. Lehet, hogy nem volt szimpatikus, de nem volt fontos a származása, mert Daróczi kifelé nem ezt mutatta elsőszámú identitásaként. Ez mindenképpen rokonszenves dolog.

Azok rángatják szerencsétlent még mindig vissza a bezzeg-cigány sablonjába, akik elvileg nagyra tartják. Kár, hogy nem értik, a megkülönböztetést nem lehet féloldalasan megszüntetni. Ne csak akkor ne legyen valaki cigány, amikor rosszat tesz, akkor se, ha elér valamit! Daróczi példája ugyanis nem a cigányságról szól, hanem bármelyik ember előtt állhat. Ha az ember szülei rendesek, és ő maga is hajlandó tenni a jó sorsáért, akkor sikerülhet. Aki ebbe a cigányságot beleerőlteti, az nem is érti az egészet, inkább ne is szólaljon meg!

63 komment
· 3 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr151962287

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az emberek hülyék - Daróczi, a médiahekkhalál 2010.04.30. 04:21:48

Ezúton kérek elnézést mindenkitől, aki valaha is komolyan vette Liptai és Daróczi kapcsolatát, vagy elkeseredett utóbbi halálának hallatán. Hadd nyilvánítsam külön részvétemet az édesapának és az édesanyának. Most, hogy túlvagyunk a formaságokon, hadd ...

Trackback: Az emberek hülyék - Daróczi, a médiahekkhalál 2010.04.30. 04:20:13

Ezúton kérek elnézést mindenkitől, aki valaha is komolyan vette Liptai és Daróczi kapcsolatát, vagy elkeseredett utóbbi halálának hallatán. Hadd nyilvánítsam külön részvétemet az édesapának és az édesanyának. Most, hogy túlvagyunk a formaságokon, hadd ...

Trackback: Az emberek hülyék - Daróczi, a médiahekkhalál 2010.04.30. 04:19:19

Ezúton kérek elnézést mindenkitől, aki valaha is komolyan vette Liptai és Daróczi kapcsolatát, vagy elkeseredett utóbbi halálának hallatán. Hadd nyilvánítsam külön részvétemet az édesapának és az édesanyának. Most, hogy túlvagyunk a formaságokon, hadd ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Strici · http://birkanep.blog.hu 2010.04.29. 21:46:23

Ez nagyon szép. Még igaz is lehetne. De Daróczi Dávid konkrétan NEM ebbe halt bele. Mint ahogy Domján Edit és Szécsi Pál sem.

flippant 2010.04.29. 21:49:02

@Strici: Kemények a cigányok belső törvényei, mi?

fourgee 2010.04.29. 21:52:06

"Ők a megélhetési nácik, ugye."
Rasszisták. Nem nácik, rasszisták.

"Aki ebbe a cigányságot beleerőlteti, az nem is érti az egészet, inkább ne is szólaljon meg!"
Daróczi egyik közeli barátja mondta ki azt, hogy mi is lehetett az igazi ok. Na, annak egyáltalán nincs köze a származáshoz. Akik meg megjelentek a temetésén úgy hogy nem is ismerték, azokról eddig is lehetett tudni, hogy a cigány származásukat és jelenlegi pozíciójukat nem arra használják fel hogy a cigányságot segítsék, hanem arra, hogy saját magukat segítsék...

bloggerman77 2010.04.29. 22:03:15

Domján cigány volta saját korában sem volt titok, anyám mesélte, hogy az volt a pletyka Domján halálakor Pesten, hogy egy cigány klánok közti leszámolás áldozata lett.

kekec01 2010.04.29. 22:13:12

vályogvetni valók... tényleg erre lehetne alapozni egy építési struktúrát, állítólag jók a vályogházak...a praktikerben meg lehetne kapni a polcról a kockáka:)

Strici · http://birkanep.blog.hu 2010.04.29. 22:17:48

@flippant: Nem keményebbek, mint másoké. És persze, mivel olyan, hogy "a cigányok" nincs, ezért nagyon sokféle is.

ca2 2010.04.29. 22:18:07

@Strici: Abban egyet értek Veled, hogy Daróczi nem ebbe halt bele, de én még szépnek sem találom az okfejtést...
Nekem pl a "díszcigány" kifejezés egyáltalán nem tetszik.
Nem mint ha különösebb rajongója lettem volna valaha is akár Győzikének akár Kolompár Orbánnak, de a roma öntudat nyílt megvallása (esetleg kimutatása) ne legyen már "díszcigányság"! Amelyik lengyel elment az elnökük temetésére és nem volt rokona/barátja az elhunytnak az "díszlengyel"?
Túl kellene lépni már ezen a gondolkodáson, hogy aki fontosnak meri érezni a származását az nacionalista, szélsőséges vagy éppen "díszcigány"!

kerdeozo 2010.04.29. 22:18:36

Nyugodjék békében, és sok igazság van az írásban, de...

szentté azért ne avassuk. Ő akkor volt kormányszóvivő, (ráadásul meglehetősen arrogáns), amikor a legsötétebb idők voltak, amikor a legnagyobbakat hazudták, amikor szemeket lőttek. Azért kezeljünk mindent és mindenkit a helyén, őt is.

Avatalján 2010.04.29. 23:02:48

@libbancs: Madarat tolláról, embert barátjáról.

Gonosz Nyuszi 2010.04.29. 23:34:46

"Id. Daróczi szerint azért lettek öngyilkosok Szécsiék és fia is "Mert magyarok akartak lenni, de nem fogadták el őket magyarként.""

hát persze! mindenért a magyarok a hibásak. >:o)

bandeirante 2010.04.29. 23:47:18

Domján Edit a maga korában közismerten cigány volt, amúgy az öngyilkosságának ehhez semmi köze.

Ha jól emlékszem, annakidején azt rebesgették, hogy Domján Szécsi Pál miatt lett öngyilkos szerelmi bánat miatt, ezért a cigányok bosszút álltak Szécsin, és őt is a halálba kergették. Lehet, hogy nem volt igaz, de én anno ezt hallottam (elég öreg vagyok hozzá, hogy legyenek róla emlékeim).

bloggerman77 2010.04.29. 23:57:28

@kerdeozo:

"Ő akkor volt kormányszóvivő, (ráadásul meglehetősen arrogáns), amikor a legsötétebb idők voltak, amikor a legnagyobbakat hazudták, amikor szemeket lőttek."

**

2007. júniusától volt szóvivő. Az általad említettek 2006. szept-októberben voltak.

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2010.04.29. 23:58:20

Érdekes. Mert gyerekkorom óta, mióta képes vagyok értelmes mondsatokat leírni és történeteket elmesélni, AMERIKAI író szerettem volna lenni.
De nem lehetek. Most akkor "megöngyilkoljam" magam, vagy tegyek azért, hogy elfogadott MAGYAR író lehessek, aki esetleg anélkül érhet el sikereket (akár "ámerikában" is), hogy nem kell érte görcsölnie... ugyebár...

Mert hadd ne erről szóljon már a dolog, hogy a cigány, baszod, egy egész életen át meg akar felelni, és a szemét nácirasszista magyarok ezt nem engedik, sőt! Folyamatosan éreztetik vele, hogy ő egy "más szín" a történetben, és ezért neki folyamatosan bizonyítania kell.
Ugyan már!

Lehetek anélkül is Amerikában elfogadott író, hogy nem mondok le a magyarságomról.

Aki nem érti, lapozzon! :-)

bloggerman77 2010.04.30. 00:04:49

@krüger:

Ez volt a másik változat.

Amúgy ma divat mindenkit "cigányosítani" a cigány értelmiségiek között. Pl. nemrég kijelentették, hogy Papp Laci is roma volt... meg "természetesen" az Aranycsapatban is felfedeztek roma származású játékost.

pucros 2010.04.30. 00:08:53

Jé! Fogalmam se volt róla, hogy Szécsi vagy Domján cigányok voltak. Szerintem elfelejtették nekem mondani.
De Darócziról se tudtam. Persze ez nem biztos, mert éppen sejthettem volna... mindenesetre egyáltalán nem rémlik, hogy tényleg sejtettem.

pucros 2010.04.30. 00:14:48

Van az a vicc, hogy a zsidó meg a néger utazik a vonaton. Látja a zsidó meglepődve, hogy a néger egy héberül nyomtatott könyvet olvas. Nézi egy ideig, nem hisz a szemének, nézi, aztán végül csak megkérdezi: Ne haragudjon, uram, hogy megkérdezem, de árulja el, maga tényleg néger?

jpmjpm 2010.04.30. 00:18:30

"Id. Daróczi szerint azért lettek öngyilkosok Szécsiék és fia is..."

Az nem úgy van, hogy id. Daróczi meg van győződve, hogy a fiát megölték? Valami borítékot is átadott a Hajdú gyereknek vmi. műsorban a gyilkos nevével. Vagy rosszul tudom?

pucros 2010.04.30. 00:26:24

Most ezt csak azért mondtam, példának, hogy különböző emberek a különböző emberi attribútumokra más- és másképpen fogékonyak. Például egy kormányszóvivő esetében szerintem baromira teljesen mindegy, hogy cigány-e. Ellenben az egy fontos kérdés kormányszóvivőknél, hogy egy közszolgálati jelleggel tájékoztatnak-e a kabinet tevékenységéről, vagy inkább egy politikai tüzelőállásból lőnek az ellenzékre retorikailag. Láttunk erre változatokat, és nekem úgy rémlik - bocsánat, ha tévedek -, hogy az elhunyt fiatalember igencsak elvállalt szekértábori logikájú szóvivői feladatokat is.

gitáros 2010.04.30. 00:28:53

@pucros:
Másik poénja ugyanennek:
"Ember, nem elég magának, hogy néger?"

jpmjpm 2010.04.30. 00:30:37

@gitáros: LOL. Ez így viccessebb.

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2010.04.30. 00:39:37

Daróczi bármelyik mai cigánynál jobb példakép lehetett volna a cigányok előtt: tanult és dolgozott, és eredményt is elért. Én pl. soha nem tudtam, hogy cigány, de ha tudtam volna, még jobban tiszteltem volna, akkor is, ha egy utolsó mocskos tolvaj bandának volt a szóvivője.

miigaz 2010.04.30. 05:15:55

"Én pl. soha nem tudtam, hogy cigány"
Pontosan ez ugrott be nekem is. Ha valaki teszi a dolgát, nem foglalkozik a származásával, nem hivatkozik rá le se szarom, hogy milyen származású.

Georgigi 2010.04.30. 05:31:50

"Mert magyarok akartak lenni, de nem fogadták el őket magyarként."
- A cigányok? Akkor kik is a rasszisták?
"Daróczinak abból lett elege, hogy állandóan konfrontálódni kellett származásával."
- Ugyan már.Daróczival semmi bajom, de a többségi kissebbség a felelősségre vonáskor csak azt hajtogatja,
"Mé? Me cigány vagyok?"

baliquez 2010.04.30. 05:44:23

Minden roma rasszista de nem minden cigány roma.

is 2010.04.30. 06:15:37

ez a rasszizmus. amikor megjeleni a fejben, hogy 'né, ez cigány'. és tök mindegy, hogy a gondolat másik fele pozitív vagy negatív.

Picurigor 2010.04.30. 06:47:42

Amíg meg nem halt és el nem kezdték ezt a cigányozást, én nem is tudtam, hogy Daróczi cigány volt...

Az viszont tényleg gusztustalan, amit pl a Blikk vagy a Bors művel szerencsétlennel.

Miért nem hagyják már békében meghalni...???

Paranoid Android2 2010.04.30. 06:52:25

Olyan etnikum, hogy cigány nincs, több teljesen különböző etnikai csoportot nevezünk gyűjtőnéven cigánynak. Annyira különbözőket egyébként, mint amennyire különbözik egy kínai, meg egy indián (nem mintha ezek nem gyűjtőfogalmak lennének persze).
Elképesztő belső harcokat vívnak egymással minden szinten ("roma" pénzekért, a Gandhi gimiért, piacért), amelyekről soha nem ír a sajtó érdemben (tán pc?).
Ezeket a különbségeket tudományosan tilos kutatni, ha ilyesmivel foglalkoznál hamarabb kicsinálnak, mint holokauszttagadásért.
Erről az embberről meg nem tudunk semmit, ha nem ismerjük valódi családi viszonyait, rokoni kötelékeit és persze egyéni sorsát.
Annak meg, aki gyurcsányhívő volt, rengeteg mentális baja lehetett mindentől függetlenül is.
Domján Edit emlékeim szerint, amennyire tudni lehetett a kollégái elmondása alapján, valószínűleg az öregedéstől valő félelmében lett öngyilkos a negyvenedik születésnapja környékén.www.szineszkonyvtar.hu/contents/a-e/domjanelet.htm
Szécsi Pál meg rendszeresen követett el nem igazán befejezni szándékozott kísérleteket.

Mercel 2010.04.30. 07:15:14

Hello!

Nagyon fején találta a szöget a poszt.
Sőt, az első normális volt amit olvastam a témában.
Amúgy.. Nekem amíg élt, csak az tűnt föl, hogy basszus, hogy vállalhatta el valaki ennek a tetű bandának, a képviseletét. Az nem, hogy cigány volt.
Biztos ktsg neolibsi vagyok:)
Az, hogy cigány valaki, nem roma - cigány - akkor tűnik fel, mikor a barátnőmet meg akarják verni a buszon, mert szól egy idős néninek, hogy ki akarja zsebelni két cigány. Akkor mikor meg akar verni két kancigány, mert nem engedem be a kilóméteres sor elejére. (Akkor pláne, mikor közöltem velük viperával a kezemben, hogy a sor eleje nem jár automatikusan mint a segély amiből a passaátot vette): Meg még néhány esetben. De akkor valahogy nem izgat mikor valaki "normális" életet él.
A zsigerből jobbikosok kivételével szerintem a legtöbben így vannak ezzel.

Ui. A cigányoknál egy van rosszabb népség: "fehér cigányok". A fuxos kopasz ktsg sem jobb a "mercis cigónál" egy dekával sem.

"Frigyes"

2010.04.30. 07:16:34

Ha Daróczi halálának köze van a cigányságához, akkor csak úgy, hogy ő maga nem tudta elfogadni saját magát. Az erősen ballib környezet, ahol mozgott, biztos, hogy nem rekesztette ki cigánysága miatt, sőt, cigányságával jutott valamire. Ő maga nem tudta feldolgozni származását, ehhez a többieknek vagy a társadalomnak vajmi kevés köze volt. Ha hozzátesszük, hogy valószínűsíthető melegsége (biszexualitása) egy másik erős meghasonlási pont volt, akkor szinte érthető, amit tett. Meghasonlott magával, pedig a környezet, ahol mozgott, mindkét "hendikepjét" maximálisan tolerálta. Ne fogjuk már a gonosz társadalomra az ő frusztrációit, ennyi erővel a kövérek vagy a nagyon alacsonyak is sorra lehetnének öngyilkosak, mert lenézik, megvetik őket sokan. Az ő szintjén a cigányság már nem érdekelte a környezetét, csak ő maga nem tudott békét kötni vele. Nyilván erről beszélt Batiz, amikor démonokkal küzdést említett. Egy meleg (bi) cigányember volt, aki nagyra vágyott, de se tehetsége, se lelkiiereje nem volt hozzá, hogy feldolgozza, hogy nem képes elérni a vágyait.

Senkifia 2010.04.30. 07:20:09

@pszicho pete: ...azért ránézésre elég nyilvánvaló volt a származása,még ha nem is foglalkozott vele. De amúgy teljesen lényegtelen. Erről tényleg Obama meg a liberálisok jutnak eszembe, akik folyamatosan hangoztatják,hogy ugyeugye.... és nem számít,hogy néger,mert ÚGYIS megválasztották. És miközben ilyeneket mondanak,nem veszik észre,hogy pont ők különböztetik meg a négersége miatt. Amit a másik oldaltól elítélnek,ha ugyanezt teszi.
Daróczival is ugyanez van. Elért önerőből jó sokat,már senkit nem érdekelt,hogy cigány,vagy hottentotta. Persze a liberális jogvédőket kivéve. Akik egyből lovagolni kezdtek rajta,meg a származásán. Ahogy a posztíró mondja: ne csak akkor ne legyen cigány valaki,ha negatív dolgokat csinál. Akkor se legyen az,mikor pozitívat. Ha nem mondod,hogy roma származású Rafael sanyika megkéselte Cozmát,akkor ne mond azt se,hogy a roma származású Daróczi kormányszóvívő. Illetve ha mondod, akkor mindkét esetben mondjad. És ne csak akkor legyen hirtelen cigány valaki,ha társadalmi tőkét lehet kovácsolni a származásából. Főleg úgy ne,hogy ő meg be akart olvadni,kvázi. És nem nagyon "cigánykodott".
Respect. Minden tiszteletet megérdemel, azzal együtt,hogy valóban egy tolvaj banda tetteit magyarázta az embereknek.

gabcigirl 2010.04.30. 07:56:06

Szerintem koránsem a cigány mivolta az oka DDávid halálának. Hanem az, hogy egy leköszönő kormány disznó dolgairól tudhatott túl sokat, ezért biztos nem is önszántából került hurok a nyakára. Magyarán megölték.

Senkinek sem gyanús, hogy minden lehetségs alternatívát felvázoltak, folyamatosan megy a melléduma meg a ködösítés. Csak arról nem szól a fáma, hogy emberünk egykor milyen pozícióban volt és miket tudhatott.

www.BiSzex.hu · http://bisex.hu 2010.04.30. 08:09:57

miért nem lehet azt mondani,, hogy igen, szerette a faszt IS a szájában, bisex volt a cigány???? mint olyan sokan a médiában?

Randall Flagg 2010.04.30. 08:21:46

@Senkifia: mégis, honnan a jó életből állapítja meg valaiki ránézzésről, hogy ki cigány, vagy zsidó, vagy akármi? mi a faszt kell egyátalán ezzel foglalkozni? hát, peeeersze, előbb megállapítjuk, mi ez, oszt úgy állunk hozzá? A büszke fehér ember ahova csak betette a lábát, tönkretett mindent, saját "eredeti" élőhelyével kezdve, ofcoz. Ölt, rabolt, hódított, "civilizációt" teremtett. Én mondom, mi, a fehér ember vagyunk a bolygónk rákos sejtjei. Megöljük a gazdatestet, meg egyúttal magunkat is, de előbb okozunk még egy kis szenvedést is. Mire is legyek büszke fehérként? A világháborúkra? Eiffel-toronyra? Milyen sok színesbőrűt tudtunk kiirtani? A Vatikánra? A 21. században még mindig nem emberek vannak, hanem cigók, négerek, latinók. Á, mindegy, csak felhúzom magam.

Randall Flagg 2010.04.30. 08:23:33

ja, és a posztíró a szívemből szólt, Daróczi Dávidtól eltekintve is megáll az írás

Übüpapa 2010.04.30. 08:39:40

Ez így teljesen jó lenne, ha erről lenne szó. De nem erről szól a nóta.
A Claudiával való médiaszerelem csupán álca volt. Közben Daróczi valóban küzdött a mássságával, de az nem a cigánysága volt.
Az a cigány, aki fotókkal zsarolta feltehetően nem azt fotózta le, hogy éppen kezet fog egy másik emberrel.

Pénzügyi bajai is voltak. És feltehetően minimum biszex volt. H.L.Hubertnek van állandó partnere, de ettől még Joci lehetett belé szerelmes. reménytelenül vagy nem, ez utólag mindegy.
Sok ez egy embernek.

bandeirante 2010.04.30. 08:42:29

@baliquez: Ez elég mélyértelmű megállapítás. :-))

Hozzá lehet tenni, hogy cigány szemszögből pedig minden magyar paraszt (valahogy nem jön át a médián, de közismert, hogy a cigányok a magyarokat a "paraszt" névvel illetik).

bandeirante 2010.04.30. 08:45:37

Nem sokat tudok az orvostudományról, pláne nem az igazságóügyi orvostanról, de kizártnak tartom, hogy valakit meg lehessen ölni és utána felakasztani, és ezt a helyszínelés / boncolás során ne lehetne megállapítani. Teljesen kizártnak tatom.

bandeirante 2010.04.30. 08:49:12

@Randall Flagg: Hagyjuk már ezt az önostorozást. Ezen az alapon azt is mondhatjuk, hogy a sárga ember mire legyen büszke? Dzsingisz kánra? A néger mire legyen büszke? A rabszolgaságra? (amit ők maguk találtak fel Afrikában, jóval a fehér ember előtt)? Vagy a sárkunyhókra?

Nem kell lenézni magunkat, a fehér ember nem jobban "rákos sejt" mint a fekete vagy a sárga. És a zsidó-keresztény civilizáció igenis nagyon sok értéket teremtett.

És csinálhatunk úgy, mint ha nem lehetne megállapítani valakiről, hogy zsidó vagy cigány, de az esetek egy jó részében igen, meg lehet állapítani. Persze nem mindig, de tévedni is lehet, mindamellett nem kell úgy csinálni, mint ha nem is létezne az, hogy valaki zsidó, cigány, skandináv vagy éppen görög, ami külsőre is látszik.

hex.kelly 2010.04.30. 08:55:50

Anno egyszer a Napkeltében Gáspár Győzike volt Verebes vendége. Nem tudom, mi kapcsán volt meghívva, de egy igen komoly hangulatú beszélgetős volt, és szóba került, hogy sokan bírálják, vannak, akik a műsor miatt, vannak, akik meg úgy, hogy igazán nem is látták se a műsort, se fellépéseit, stb. És egyszer csak azt mondta Győzike, hogy "csinálhatok én bármit, letehetek az asztalra sikert, hozhatok nagy bevételt a tv-csatornának, jótékonykodhatok, az emberek szemében akkor is csak egy büdös cigány maradok". Nagyon keserű mondat volt, és azt hiszem, Verebest váratlanul is érte.

Egyébként meg Győzikének épp akkortájt indult újra a műsora, mikor DD temetése volt, arra senki nem gondol, hogy esetleg a TV-stábok úgyis-jelenléte miatt kérték, hogy menjen ki? De ismert emberek temetésére nemcsak a szűk család szokott kimenni.
És persze nem tudhatjuk, hogy valóban ismerték-e egymást.

Posztíróval egyetértek, lehet abból depresszió, hogy hendikeppel indulva állandó bizonyítási kényszerben - eleve egyenlőtlennek ÉRZETT esélyek mellett - kell élni.

A Szécsi-Domján halálai körüli legendáknak szerintem kevés valóságalapja van, életükről olvasva volt elég okuk nekik is a depresszióra. Anno Latinovits öngyilkosságáról mondta valaki, hogy ha akkor ott vele lett volna a kutyája, biztos nem teszi meg, mert a kutyát nem akarta volna magára hagyni, a felelősségérzete nem hagyta volna. Ha Domján-nak lett volna gyermeke, akkor talán még ma is élne. Ha Szécsinek nem olyan a gyermekkora, amilyen, nem követett volna el újra és újra öngyilkossági kísérleteket. Kemény dolgok ezek.

fourgee 2010.04.30. 09:06:00

"És a zsidó-keresztény civilizáció igenis nagyon sok értéket teremtett."

És mennyi mindent elpusztítottak...

no wonder 2010.04.30. 09:26:15

Vegre! Egy ujabb semmitmondo, unalmas, marketingdolgozat...
Ugyan mar!
AKI A KORPA KOZE KEVEREDIK, AZT MEGESZIK A DISZNOK!
Lehet az feher poca, vagy fekete.

getva 2010.04.30. 09:41:47

egyszer végre valaki magyarázza el nekem, mitől lett utólag "nagyformátumú" ez az átlagbuzi.
amíg élt, nekem nem tűnt fel - nyilván joggal - hogy egyáltalán a világon van

Nevem Senki 2010.04.30. 10:00:08

Jelen állás szerint Daróczi teljesen másba halt bele... Van néhány megfejtése az ügynek, de szerintem semmi köze a "díszcigánysághoz", ez teljes mértékben kizárható. Amúgy meg - bocsánat, hogy ezt írom, de - túl van lihegve az egész, miközben elment egy olyan ember is, mint Popper Péter, amiről egy k-szót sem olvastunk azóta, pedig...

"Érdekes felvetés ez, mert sem az énekesről, sem a színésznőről nem az ugrik be elsőnek, mekkora művészek voltak, pedig cigányok."

Mi van? Hogy a francba ne? Helyes inkább úgy lenne: Érdekes felvetés ez, mert sem az énekesről, sem a színésznőről nem az ugrik be elsőnek, hogy cigányok voltak, pedig művészek.

Sőt, soha eddig nem is tudatosult bennem ez, csak most hogy mondod!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.30. 10:11:46

Van itt sok szép, értelmes gondolatfüzér, de az alaptétel hülyeség:

Daróczit nem a díszcigányság vitte el, hanem egy nagyon komoly betegség, melynek neve: depresszió. Ez akár genetikus is lehet, vagy egy egész életút következménye, de a hajlam bizonyára régről megvolt, hiszen az édesapja is próbálkozott válsághelyzetben...

Domján azt mondotta, ő 40 év felett nem akar élni. ennek megfelelően is tett. Szécsi Pál követte őt... Náluk azzal volt a gond, h Szécsi eleve depresszív alkat volt, 8-dik esetben volt befejezett az öngyilkossága. Közrejátszott az is, h sokakban megütközést keltett a nagy korkülönbség.

Az egy szép gondolat, h se pro se kontra ne tegyük hozzá, h pedig cigány, pedig egy cigányputriból kormányszóvivőnek lenni mégiscsak nagy teljesítmény.

bandeirante 2010.04.30. 10:12:09

@fourgee: Figyelj, a történelem úgy működik, hogy értékeket teremtenek és pusztítanak!!! Nem kivétel ez alól semmilyen más civilizáció sem. Amikor Japánt benépesítették a mostani lakói, ők is elpusztították az ott található kultúrát, és ez történt Indiában is, meg mindenhol máshol. Ez nem a keresztények, a zsidók vagy a négerek specifikuma. Az emberek ilyenek. Az erősebb kutya b...ik. Lehet ezen siránkozni meg moralizálni, de minek?

lehet más a propaganda 2010.04.30. 10:13:38

Daróczi volt az egyik legellenszenvesebb figura akit a politika reflektorfénybe állított az elmúlt években, pedig erős mezőnyünk volt ilyen szempontból.

Hazudozásban igyekezett felvenni a versenyt Fletóval, és legény volt a gáton! Agitáló stílusa teljesen összeférhetetlen volt egy szóvivő feladatkörével, agresszívitása nem sok jót ígért a jövőre nézve, de végül saját maga ellen fordult.

A származása nekem nem okozott volna problémát, és azt is kétlem hogy emiatt vetett véget az életének

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2010.04.30. 10:13:42

Az apja tudni véli, hogy megölték és nem a "díszcigánysága" miatt halt meg. Örülünk egyébként, hogy a post szerzője, jobban tudja mint a családtagjai, hogy mi történhetett...
(Amúgy meg halottról vagy jót vagy semmit, de ne felejtsük már el, hogy Daróczi írta a Gyurcsány beszédek 90%-át, innentől kezdve pedig bármi megtörténhetett vele az "üzleti életben".)

asimlis 2010.04.30. 10:14:03

Többeknek: jól ismertem. Vegyétek már észre, ti szánalmas, rosszindulatú fasiszták, csak bennetek minősít, ha buziztok, cigányoztok, zsióztok.
Reckl Amál: amit írtál, egy zárt pszichológiai rendszerben megállná a helyét, de sajnos nem így történt. Joci nem abba betegedett bele, hogy díszcigány volt, és nem azért halt meg, mert nem tudta feldolgozni a cigányságát. Most, egy nappal a születésnapja után is csak annyit tudok mondani, amit a halálakor: érthetetlen, feldolgozhatatlan. Csak ő tudja, miért csinálta, miért pont akkor. Sajnos, tudomásul kell venni a legprózaibb magyarázatot: tényleg beteg volt.
Egy kérés azoknak, akik szerették és tisztelik az emlékét: vigyenek egy szál virágot a sírjára hét végén és ha Facebook tagok, csatlakozzanak a "Blikk és Bors bojkott" csoporthoz. Szánalmas és egyben nyomasztó, amit ez a két szennylap művel Joci halála ürügyén.

k.o._laci 2010.04.30. 10:14:06

Színvonalas írás, javarészt egyet tudok érteni vele ami ritkaság ha cigányságról írnak a blog.hu-n.

deflorator 2010.04.30. 10:14:13

És a nap végén ott tartunk, hogy még az öngyilkossága is csak azért érdekes, mert cigány volt. Amúgy nem érdekelne szinte senkit.

bandeirante 2010.04.30. 10:15:08

@hex.kelly: Győzike ne csodálkozzon, ha az egész show-ja, amitől ismert lett, semmi másról nem szólt, csak arról, hogy cigány módon veszekednek, "cigánykodnak", uzsorakölcsönt vesznek föl, szóval rájátszottak az összes létező cigány sztereotípiára. Ez volt a műsor LÉNYEGE. Ettől volt érdekes (már akinek).
Akkor meg mit csodálkozik? Ez kb. olyan, mint ha Michael Phelps arra panaszkodna, hogy csinálhat ő bármit, akkor is csak egy nyomorult úszó marad...

holla 2010.04.30. 10:22:31

Azért az is érdekes lehet, hogy ha egy cigány ilyen sokra viszi a nem cigányok között, akkor ezt a _környezete_ hogyan tudja feldolgozni és _valójában_ mennyire támogatja őt. Hiszen ő ezzel valamelyest "ők" lesz.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.30. 10:27:24

@lehet más a propaganda:

Imádta fletót, elbűvölte őt - a barátai szerint, akik egyúttal azt is elmondják, akkor változott meg emberileg az addig szeretett figurája, amikor belépett az életébe gyurcsány és a politika

fran7 2010.04.30. 10:30:04

Daróczi valószínűleg oláh cigány volt, ami egy 20%-os kisebbségea hazai cigányságnak, de ők azok akik erősebben beszélik az oláh anyanyelvüket, ellentétben a kárpáti-magyar cigányokkal, akik a romanit szinte már nem is beszélik. Tehát a romaságában is kisebbség volt. Apja nagy ember Bibliát fordít, értelmiségi, de ez nem jelent gazdagságot, sőt. Bekerül egy bizonyos körbe, ahol mindennek a lehető legjobban meg kell felelni, de ezzel fel kell adnia önmagát. Egy roma embernek 20 évesen asszonya, gyereke van. Neki ez nm igazán jön össze ill. 6 év után abbamarad a kapcsolata. Közben teológiát végez, ahol szintén nem azt hallotta, ahogy élte az életét. Lehet van benne némi vonzalom a férfiak után is, különben miért járna melegbárba? Megkapja élete munkáját, kormányszóvivő lesz, de azt is azért, mert Batiz rokona, amit lehet soha nem vágnak a fejéhez, de ő belül érzi, hogy nem képesség miatt nyerte el. S nem számít az se, hogy talán nem is rosszul, mert ő tudja belül az igazi okot. S nincs mellette senki aki segítene neki ezt feldolgozni. Keres egy nagyon kívánatosnak tűnő nőt, hogy bizonyítson, de az sem lehet elég a megnyugváshoz. Egy idő után beszűkül a gondolkozása és senki nem segít neki kitörni a beszűkült tudatállapotba. Mindent ellenkezőleg csinált, mint ahogy tanulta, családja mondta, s ezt nem bírta elviselni. Mert a celebség nem pótolja a családot, egy romának meg főleg nem.
Másrészt mindenkit megkérdeznek a neve után, hogy hová való, s a válaszból már nagyjából sejtik, mire számíthatnak. Történt már velem, amikor kimondtam a falum nevét a mosolygós arcok egy picit megmerevedtek. Tehát mindenkinek összetett identitása van, amit mindenki pontosan tud, csak humanista barátaink feledkeznek meg erről, mert az túl bonyolult nekik.

nemecsek ernő áruló 2010.04.30. 10:33:39

John McLane szemrehányása jutott eszembe a Die Hard 3. epizódjából:
"Tudom már, mi a bajod velem! Az, hogy fehér vagyok, mondd csak ki!"

És sajnos ez igaz. Aki mindig a származásra hivatkozik, az rasszista. Teljesen mindegy, hogy milyen színű a bőre! Ez az egész alfája, és omegája. Fehér rasszista, fekete rasszista, cigány rasszista... egyre megy!

PeterBlau · http://4smallwheels.blog.hu 2010.04.30. 10:37:12

Mikor meghalt ez az ember, meglepődve szembesültem azzal a ténnyel, hogy cigány volt, és ez a Choli az apja. Nem tudtam róla, ha eszembe jutott mindig csak úgy gondoltam rá, hogy a kormányszóvivő. Most meg meglepődve szembesülök azzal a ténnyel, hogy Szécsi Pál is cigány volt?! Meg Domján Edit is?! Nekem ezekről az emberekről sohasem az jutott eszembe, hogy cigányok. Na most vagy én vagyok iszonyatosan nagy rasszista, vagy lehet úgy is élni az ő példájuk szerint a romáknak, hogy az embernek ne az legyen az első ami eszébe jut a másikról, hogy lám ez egy cigány. Szerintem az utóbbi a vagy vagy közül. Tehát a többi szégyellje el magát. Te is Choli. Neked főleg van miért.

PeterBlau · http://4smallwheels.blog.hu 2010.04.30. 10:39:35

@GerzSonka: "És sajnos ez igaz. Aki mindig a származásra hivatkozik, az rasszista. Teljesen mindegy, hogy milyen színű a bőre! Ez az egész alfája, és omegája. Fehér rasszista, fekete rasszista, cigány rasszista... egyre megy!"

Tökéletesen egyetértünk. Aki bármikor is bármiért a származására hivatkozik, az a rasszista. Ezért írtam én is, hogy Choli szégyelld magad. Neked főleg van miért. A halott fiadnak nincs. Sem a Szécsinek, sem a Domjánnak.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2010.04.30. 10:49:28

Én sem tudtam, hogy Domján Edit és Szécsi Pál roma/cigány (nem kívánt törlendő) származású volt... igaz, én jóval haláluk után születtem. Sőt, Radics Béláról is csak utólag tudtam meg. (Jaj, most őt ne keverjék ide...)

Darócziról pedig csak akkor derült ki, hogy mi fán terem, amikor valaki bemutatta a "családfát" - aztán persze leesett a kisebbségi műsorban szereplő Daróczi Ágnes neve, és hogy középiskolában nekem is volt egy igen sötét bőrű iskolatársam, akit először külföldinek képzeltem a bőrszíne alapján, és csak később derült ki, hogy nem az. (Ez fordítva is él, az egyik távolabbi rokonom osztálytársa félig néger volt, őt meg nézték cigánynak.)

De valóban őt is nem a származása miatt szerettük/nem szerettük - én például alapból ki nem állhatom a kormányszóvivőket. Márpedig az életben ez volt az elsődleges attribútuma, valamint a környezetében lévő emberek - Gyurcsány, Batiz, Klaudia - alapján inkább minősítették őket, mint az apja illetve a rokonai alapján.

A cikk üzenete amúgy pont ezért telitalálat: D. Dávid nem azzal jött, hogy roma/cigány, hanem hogy ugyanolyan ember, mint a többi abban a közegben. (Nem mondom, hogy olyan, mint mi, mert én az ő köreivel - nem a romákkal/cigányokkal, hanem a politikusokkal és a "sztárokkal" - nem akarok egy levegőt szívni.)

És pont ezt a szemléletet kéne az összes többi "kirekesztett kisebbségnek" - főleg a homokosoknak - megtanulni, hogy nem a különbségeket, hanem a hasonlóságokat kéne hangsúlyozniuk, és sokkal jobban elfogadná őket mindenki. Ha például ők is kiállnának a békéért, a környezetvédelemért, az állatokért, vagy bármilyen ilyen "civil" kezdeményezésért, azzal sokkal többet tennének magukért, mint a nyári tollboás felvonulásukkal.

dögölj meg 2010.04.30. 11:38:32

Temetése után hangzott el : " a csepeli
putriból jutott el karrierje csúcsáig,
magas közjogi méltóságig " !
Én úgy emlékszem,hogy az öreg Choli papa
a Kádár rendszer kegyeltje volt, író, műfordító, aligha laktak putriban . Egy
panellakás biztos jutott nekik.
Ami pedig a karriert illeti,teológusi végzettséggel egy öszödi böszme után vinni a szót , hát ez inkább mélypont !

fourgee 2010.04.30. 12:45:22

@krüger: Nem siránkozás és moralizálás volt, hanem csak egy megjegyzés :)
Egyébként meg nincs még egy olyan civilizáció, amelyik ekkora területet hódított volna és ennyi mindent elpusztított volna.

bandeirante 2010.04.30. 14:03:39

@fourgee: Az a megjegyzés azért elég síránkozásnak hangzik.

Abban sem volnék biztos, hogy pusztítás szempontjából egyedülálló a fehér civilizáció. Azért erős a konkurencia: törökök, mongolok, arabok, asszírok... Nincs semmi szégyenkeznivaló, a dolgokat a saját korukban kell nézni, nem mostani szemszögből utólag. Amikor pl. a négerek kerültek olyan helyzetben, hogy volt alkalmuk fehér embert irtani (pl. Haiti, mostanában Zimbabwe), akkor ők is megtették, keményen és irgalmatlanul. Az ember ilyen, nem a fehér ember.
süti beállítások módosítása