Civil Mozgalom

Seres Mária új műfajt teremtett: az apolitikus politikusét. Első akciója, a költségtérítési maszatolások tisztázása érdekében, kútba esett ugyan, de bizonyította, igenis lehetséges a semmiből indítani olyan kezdeményezést, amely a közéletet alapjában változtatná meg. Az csak az Országgyűlés szegénységi bizonyítványa, hogy erőfölényükben elgáncsolták ezt a korrekten megfogalmazott és sok ember által támogatott ügyet.

Seres Mária állhatatossága népszerűséget eredményezett, és végül a választásokon pártként indult az általa alapított Civil Mozgalom. Mindenkit - engem is - meglepett, hogy ennyi helyen sikerült listát állítaniuk.

A Civil Mozgalmat ennek ellenére alig veszi komolyan a média, alig szerepeltetik. Pedig profi honlapjuk is, épkézláb programjuk is, sőt arcuk is van. Bár népszerűek bizonyos körökben, attól tartok ismeretlenségük révén nem a küszöb alatt maradnak.

Civilségük ékes bizonyítéka, hogy programjuk annak ellenére, hogy nem mentes a szóvirágoktól, őszintének tűnik. Sajnos azonban talán túlságosan is civilek, mondhatnám úgy is, amatőrök. Seres Márián kívül pedig láthatatlan emberek gyülekezete.

MDF

Húsz éve ők voltak a tökéletes rendszerváltó párt. Egészen mások voltak, mint a szocializmusban megszokott arcok, és egyúttal nagyban különböztek a nagy riválistól, az SZDSZ-től is. Antall József, aki ennyi idő távlatából mindenképpen államférfi, híd volt a tömegek és az elit között.

Mára az MDF-nek már egyikhez sincs köze. A néppárti státuszt már 1994-ben elvesztette, és Dávid Ibolya révén ugyan még köze lehetett egyszer a kormányhoz, a régi támogatottság már sosem tért vissza. Az elitizmusról meg sajátos hatalomtechnikai machinációi miatt kellett lemondania. Bár ezt nyilvánosan sosem tette meg, kicsit még szeret most is azzal udvarolni magának, hogy mennyire különleges.

Pedig volt remény. Négy évvel ezelőtt, 2006-ban az MDF rendkívül karakán módon viselkedett, ezt a Fidesz azóta is főbűnként tartja számon. Az már más kérdés, hogy kitartásával az MDF segített kicsit Gyurcsányéknak, de mentségükre szóljon, ők sem tudhatták azt, ami pár hónappal később kiderült. Az MDF akkori szempontjából pedig igenis teljesen jogos volt, hogy elutasították a Fidesz sunyi, halálos ölelését. Az akkori MDF azzal született újjá, hogy nem az egyszerű belesimulást választotta, hanem a küzdelmet.

Bár szépnek én sem nevezném, ahogyan a Dávid - Herényi páros megszabadult a fidesznyaló belső ellenzéktől, egy percig sem vérzett a szívem. Egy Lezsákért vagy jóval később Almássy Kornélért? Ugyan már!

De volt két töréspont: az elmeháborodott Lengyel Zoltán felvétele a frakcióba, és a kegyelemdöfés, a szövetkezés az SZDSZ-szel. Nem is értem, hogy egy olyan dörzsölt politikus, mint Dávid Ibolya, nem vette észre, eddig mindenki rosszul járt, aki a szabad demokratákban megbízott. Az MSZP is, az ország is.

Bokros Lajos aztán felpörgette az eseményeket. Örültem neki, sőt, elhittem, ő olyan fecske, aki akár egyedül is nyarat csinál. Az MDF és Bokros programja egyáltalán nem rossz. Igazi lightos liberális program, elszánt és alapos munka. Néhol még izgalmas és merész is. Bokrosról hihető, nem tántorodna el a végrehajtásától. Kemény ember, a kampányban bizonyította, akármire képes a siker érdekében, akár egy buta és igénytelen, de nézett műsorba is elmegy hülyéskedni. Holott látszott rajta, hogy semmi sem áll tőle távolabb.

Csak azzal nem számolt, amire talán már az elején rá kellett volna jönnie: nem létező párttal nem lehet választást nyerni. Az MDF elsősorban azért nem kerül be a parlamanetbe 2010-ben, mert a választók már abban sem hisznek, hogy létezik.