Az az MSZP tragédiája, hogy az átlátszó hülyeségeiket már csak ők maguk hiszik el. Nagyon fontos: tényleg elhiszik, hogy az elmúlt négy (nyolc) év sikertörténet.

Ezek tényleg azt hiszik, a kormányzás az valami permanens ötletroham, valami marketinges szlogengyártás, félvállról vehető melléktevékenység. Ha valaki azt gondolná, ez csak a rosszindulatú, az ellenfelek által keltett látszat, nézzen rá a párt választási programjára! Én sajnos megtettem.

Ezért az igénytelen tákolmányért verték a mellüket, hogy nekik bizony van programjuk, a Fidesznek meg nincs? A mindössze 15 oldalas iromány nagy részét a dicső múlt teszi ki. Hihetetlen, hogy az MSZP-ben úgy gondolják, a legerősebb érv mellettük az elmúlt évek kormányzati munkája. Gazdasági válság ide vagy oda, azért a dupla ciklus egyedülálló lehetőségéből annyit kihozni, hogy mégsem omlott össze teljesen az ország gazdasága, hát csöppet szerény teljesítmény. Bár kétségtelen, hogy a pre – és a poszt-Gyurcsány időszaknak vannak eredményei. Nagyon itt volt már az ideje az általános és jelentős közalkalmazotti béremelésnek, és tény, hogy csak az IMF segítségével lehetett megúszni a krízist. Csak éppen a Medgyessy féle osztogatáshoz nem volt elég gazdag az ország, a Bajnai féle pénzügyi rendrakás következményeit meg még nem látjuk teljesen.

És akkor még nem beszéltünk a Gyurcsány-korszakról! A látszatkormányzás elpazarolt idejéről, a pattanásig feszített közhangulatról és persze a hatalom körül sertepertélő gyanús alakok uralmáról. Gyurcsány a maga messianisztikus vízióival nemcsak Magyarországot veszélyeztette, de saját pártját is tönkretette. Éppen ezért érthetetlen, miért kapta meg a negyedik, vagyis biztosan befutó helyet a listán. Azért sejthető, az MSZP koncepciótlan tesze-toszasága miatt. Aki Gyurcsányt még mindig szereti, az a kritikátlan rajongója, és a pártját is gondolkodás nélkül elfogadja. Azt is érzik viszont, hogy azért ez a kisebbség, így a kampány a Bajnai-kormányról szól, mintha a szűkszavú, szürke politikus egy évéhez lenne csak közük, a Gyurcsány-éra meg csak egy lázálom lett volna. Inkább nem is beszélnek róla, ahogy Gyurcsány értelmetlennek látszó és hatástalannak bizonyuló magánszámát sem díjazták túlzottan a párt korifeusai.

Nem kis teljesítmény Mesterházy Attilától, hogy már jóval a választások előtt képes volt megbukni. Minden karizmát nélkülöző személyisége, unalmas közhelyei, görcsösen lazulós – stréber viselkedése semmit sem vált ki az emberből, legfeljebb az ilyen talpnyaló eminenseknek kijáró ellenszenvet. Híján van mindennemű kormányfői kompetenciának, nincsenek saját víziói az országról, hiányzik a kreativitás, és még lelkesíteni sem tud. Mesterházy közepes színész, aki túl nagy szerepet kapott. A szövegét fel tudja mondani, bizonyos manírokra is képes, de minden más fals. Pont az hiányzik, ami miatt színházba megyünk: az ész és a szív.

A program többi része ideológiai kinyilatkoztatás. Az MSZP továbbra is rettenetesen büszke arra, mennyire demokratikus országot teremtett. Az ő országlásukkal köszöntött be a modernitás, a civilizáció és a bölcs polgárok jóléti állama.

Kár, hogy az általuk oly’ mesterien felépített demokráciában bukkantak föl a rendszerváltás óta legerősebb szélsőségesek. Kár, hogy az általuk nagy szakértelemmel gyámolított cigányoknak most sokkal rosszabb, mint annak előtte volt. Kár, hogy a szakértői kormány mítoszát ügyesen fenntartó MSZP-SZDSZ koalíció egyetlen valódi cselekedetét, az egészségügy reformját, elsöpörte a népszavazásban testet öltő népharag.

Gyurcsány hazugsága nem csupán azért ítélendő el, mert hazudni erkölcstelen dolog. Hanem, mert a politikus megbízhatósága, hitele az MSZP által hőn imádott demokrácia alap-energiaforrása. Egyrészt lehetetlenné tette a döntés helyességének lehetőségét a valóság ismeretének hiányában, másrészt pedig – és 2006-ban ez történt – lenézte az emberek ítélőképességét. Gyurcsányék kvázi azt mondták: a magyar emberek nem képesek felfogni, mi a jó nekik, ezért valahogy – trükkök százaival, ugye – hatalmon maradunk, és majd saját belátásunk szerint kormányzunk.

Ez egyfajta puha, sunyi diktatúra. Akkor is az, ha a magyar választók már hoztak pár érdekes döntést. Ennek véleményezése nem a politikus dolga, ill. hangoztatásakor felmerül az antidemokratikusság gyanúja. Az sem lehet kibúvó, hogy esetleg más is ezt tette (volna). Senkit sem ment föl mások viselt dolga a saját disznóságai alól.

A gyurcsányi csőd azonban nem az őszödi beszéd. Hanem az utána következő kormányzás. Illetve annak hiánya. Erre az önteltségre, hogy a miniszterelnök magához ragadja a döntés jogát, egyetlen mentség van: a jó kormányzás. De ezt az országot az utóbbi négy évben senki sem irányította, három hetente rendre újabb irányt jelöltek ki, a szakmai programok (ill. az az egy, az eü-reform) meg előkészítetlen és megalapozatlan volt. A káoszban megszületett az igény az erőskezű kormányzásra. Jócskán van, akinek már a Fidesz sem elég.

Most régi önmagukhoz képest nagyon nagyot buknak majd. Attól tartok azonban, hogy nem elég nagyot, Szekeres Imre is ott ül majd a parlamentben, Gyurcsány is pont ma fenyegette meg az országot, hamarosan aktivizálni fogja magát, és mérget veszek rá, hogy a sajtójuk sem üt meg szinte semmilyen kritikus hangot.

Mit mondanak ma az őszödi beszédet igazságbeszédnek, a megtisztulás szózatának titulálók? Gyurcsány nemcsak a nagy átverésről beszélt, hanem arról is, hogy a pártból ki kell seprűzni minden tisztességtelen gyakorlatot. És elég csupán egyetlen betűszót megemlíteni, máris látszik a cinkos elvtársak egy szót sem fogtak föl abból, amit jóhiszeműen Gyurcsány ébresztőjének tekinthettünk. A BKV féle vircsaft védhetetlen, és a lebukás maga láttatja a párt igazi arcát. Ez sok kis piti alak azért hullik most mind a levesbe, mert még a bűnözéshez és a korrupcióhoz (ami, ugye, a munka könnyebbik alternatívája) lusták és amatőrök voltak.

Valaha a baloldali táborhoz tartoztam, sőt, Gyurcsány Ferencet első megnyilatkozásától fogva a miniszterelnöki posztra érdemesnek tartottam. Politikai kalandorságának következményeképpen azonban keserűen kellett konstatálnom, hogy lassan minden igaz lett az MSZP-re, amit ellenfelei állítottak róla: hazug, képmutató tolvajbanda lett belőlük végleg.

Mert az, amiről Gyurcsány csodálatos parlamenti beszéde („Ha a cigányokat bántják, akkor én cigány vagyok…stb.”) szól, továbbra is vonz, továbbra is lelkesítene, csak éppen ezekről a trehány és sunnyogó alakokról nem tudom elképzelni, hogy értik egyáltalán, mit jelent ez. Gyurcsánynak pedig üzenném, hogy március 9. után nem március 10. jön, hanem április 11.