Julie és Julie - Két nő, egy recept - filmkritika

Kifelé menet vennünk kellett egy-egy csomag fahéjas mandulát. Lehet-e nagyobb hatása egy filmnek, mint az, hogy azonnal cselekvésre készteti a nézőt?

Mert a Julie és Julia nem tesz kevesebbet, mint meghozza az étvágyat. Valódi és átvitt értelemben is. A film lelkesedésről szól, arról, hogy mindent szenvedéllyel és átéléssel kell csinálni, máskülönben felesleges.

A főzés azért jó terep, mert ott aztán nem lehet sumákolni. Valami vagy finom vagy nem. Márpedig a francia konyhában nem lehet úgy nagyjából keverni-kavarni egyet-kettőt, a film szerint a legapróbb részletekre is oda kell figyelni. Szerencasére a forgatókönyv sincs összecsapva, és a rendezés sem kozmált oda. Mégha egy kicsit kommerszek is ezek az ízek.

A két nő fél évszázadnyi távolságra él egymástól. Az etalont, Julia Childot az unalom hajtja a konyhaművészet irányába. Julie Powell pedig nem akar mindent abbahagyó lúzer maradni egész életében. Rátalál az azóta klasszikusnak számító Child féle szakácskönyvre és fejébe veszi, hogy megfőzi a kötet összes receptjét egy év alatt. A könyv ijesztő 748 oldalas terjedelme miatt ez napi átlagban másfél francia fogást jelent. És minderről blogot vezet. A blog (http://blogs.salon.com/0001399/) gyorsan népszerű lesz, és az unatkozó irodista élete megváltozik. Közben pedig végignézhetjük azt is, hogyan lesz szintén unatkozó diplomatafeleségből az Egyesült Államok legnépszerűbb tévés szakácsa, aki forradalmasította a főzést a hatvanas években.

A film a két történetet párhuzamosan mutatja, ahogy a két nő rátalált a szenvedélyére, és így már nem is olyan nehéz mindent beleadni.

A film nagyon kellemesen kalauzol a két korban is. Az egyik, Juliáé a háború utáni Párizs. Nagyon okosan ábrázolják ezt a korszakot. Csak a lényeget mondják el: a háború utáni években a franciák leghőbb vágya az volt, hogy próbáljanak úgy élni, mint előtte. Rá is erősítettek a hagyományaikra, igyekeztek felejteni (milyen szerencsés nép!). A férfiak által uralt haute cuisine titkaiba egy másik nő nem akarta beengedni Julia Childot. A McCarthy-bizottság is beidézi Julia férjét egyszer, aki tisztázza magát, de láthatóan összetöri az élmény. De nincs ez túlmagyarázva, csak a férj halványabb mosolyaiban látszik, csalódott a hazájában.

Ahogy a kvázi jelen (2002-ben kezdi a blogot Julie) is finoman van megfestve. Nem akarnak úgy csinálni, mintha ez a történet bárhol, bármikor, bárkivel megeshetett volna. Julie foglalkozása szerint 9/11-es áldozatok számára létrehozott telefonvonal másik végén ül. Eleinte még nagyon hatása alá kerül a történeteknek, segíteni is akar, de mindenkin nem tud. Mivel személyesen nem érintett, éli a hétköznapjait. Ahogy a blogolási láz is a 2000-es évek elején tört ki a világon.

Ha már itt tartunk, meglepően jól mutatják be a blogolást mint tevékenységet, ahogy a bloggeri fikciókat is. Pláne igaz ez arra, hogy akkor azért még lényegesen kevesebben írogatták meg a gondolataikat. Ezért valószínűbb volt, hogy felfigyelnek az illetőre, és a blogolásból úgymond továbblépnek. Ma ez már egyre kevésbé valószínű.
Azt meg még nem igazán láttam viszont, amikor a bloggert elkezdik olvasni, és szégyelli magát, ha nem ír. Mert mit szólnak most majd az olvasók? Semmit.
Szóval ilyen valós képet még nem nagyon láttam a blogolásról.

Minden sikeres nő mögött ott áll egy férfi - ez is lehetett volna a film alcíme, kár, hogy ezek a férjek kivételesek. Mindketten elfogadják, hogy feleségüknek küldetése van, és tolerálják az ezzel járó összes kellemetlenséget is. Látszólag Julia férje, a diplomata jobban viseli, mert mindig csak bátorítja feleségét, sosem panaszkodik elhanyagoltság miatt. Míg Julie férje, aki szintén példamutatóan türelmes és segítőkész, egyszer nagyon kiborul. De hamar megbocsájt. Valószínűleg a jó Mr. Childot is bosszantotta néha felesége mániája. Csak éppen abban a korban, amikor Julia felnőtt, nem volt illendő a férjére ilyen apróság miatt panaszkodni. Ne feledjük! Julia is megírta a maga "blogját" életrajzában, melyet Julie is olvas (és elképzeli a történéseket, ez a film másik fele). Az ő szemérmessége és a korszellem nem engedte még, hogy mindent leírjon. Ez ki is derül abból, ahogyan az akkor már 90 éves Julia reagál a blogra.

Ez a film legizgalmasabb pontja egyébként, mit gondol a példakép, de ebben a megállapításban semmi szarkazmus sincs. A Julie és Julia remek film, kiváló színészekkel, gyönyörű képekkel, sok, klassz kajával és persze blogolással. Érdemes megnézni, egyszerűen, magától értetődően jó film. Olyan, mint egy igazi francia fogás: látszólag könnyű, elegáns, levegős, de meg kellett érte keményen dolgozni. De ez legyen a szakács baja!

Értékelés: 10/10 - Természetesen!