Utolsó jelentés Annáról - filmkritika

Kéthly Anna kellemetlen öregasszonynak tűnt, amikor jópár éve először láttam a képét a történelemkönyvben. Érdekes, hogy Mészáros Márta új filmjében is így jelenik meg először. Kendős, brüsszeli nyugdíjasként, amint bandukol hazafelé. Nem is gondolná az ember, hogy ez kötögető öregasszony a magyar emigráció egyik legnagyobb tagja, Kádár egyik legerősebb ellenfele.

Mert ebben a filmben Kéthly Annának azt az oldalát emelik ki, hogy számára az igazság mindennél fontosabb. Így erőteljes ellenpontja a hazug gulyáskommunizmusnak. Az erős és erkölcsös nő, aki az egyenes gerincű politizálás egyik utolsó élő példája, a másik oldalon pedig egy betegesen gyáva hatalom, amelybe az emberek jobb híján beletörődtek.

A film legnagyobb hibája, hogy nem Kéthly Annáról szól. Hanem sokkal inkább a kádárista Magyarországról. Ami hazánkról kiderül, az valóságos és tiszta. Anna pedig az a filmben, aminek nekünk fiataloknak tűnt mindig is, egy néni a távolból, egy fantom.

Bár nem riadnak vissza a kliséktől, hiszen feltűnik a megalkuvó apa, a március 15-i tüntetés miatt iskolából kirúgott fiú, a karrierista besúgó alakja (ráadásul egy családon belül), valahogy nagyon is valóságosak, hihetőek ezek a figurák, ami valószínűleg a jó színészi játéknak köszönhető.

Kéthly Annát, a történelmi személyiséget sajnos nem sikerült árnyaltan ábrázolni. Szinte kínosak azok a múltat idéző bevágások, ahol mindig nagyon vehemensen szónokol. Idősen pedig ugyanezzel az energiával teszi helyre budapesti vendégét.

Mert bizony küldenek valakit, akinek az lenne a feladata, hogy haza csalja a nagy egyéniséget. De nem megtorlás céljából, mint ahogyan Anna képzeli, hanem Kádár demokratikusságát bizonyítandó. A feladatra a titkosszolgálat Anna nagy szerelmének unokaöccsét, a bölcsészdoktort szemeli ki. Ő bele is megy, és szorgalmasan jelentget látogatásairól. Könnyen beférkőzik Anna bizalmába, nagyon megkedvelik egymást. Anna nagyon hamar rájön, hogy az unokaöcs besúgó, de annyira élvezi a fiatal idegen társaságát, hogy ezt csak akkor hajlandó elismerni, amikor már környezetének is feltűnik. Barátságuk eddig tart.

Anna mint nő már sokkal érdekesebb. A szerelmi szál zseniálisan van kidolgozva, szép, megrendítő és intelligens. Valóságos fejlődéstörténet, ahogyan Anna és László kapcsolata folyamatosan mozgásban van. Csak a megkérdőjelezhetetlen szerelmük állandó. 

Látványban nem törekszenek szépelgésre, inkább azt a hagyományt követik, hogy filmen a legerősebb látványelem a kifejező, emberi arc. A képeket nagyrészt így a színészek közelképei uralják, és ez jó döntés. Sajnos azonban az erőltetett korrajz kedvéért a hűvös stúdióképek közé bevágtak korabeli híradó-felvételeket is. Ettől az egésznek burleszk jellege lesz, és ez nem illik ide, ez nem egy vicces film. (Ahogy a film végén a Hazám, hazám - ot éneklő szovjet katona is csak hatásvadász ökörség.)

Zavaró továbbá az iskolás, szinte kioktató hangnem. A rendezőnő sajnos még egy olyan felesleges bevezető szövegre is vetemedik, amelyhez hasonlót magyar néző utoljára a Kontrollban láthatott, Aba Botond előadásában. Miért kell külön elmondani egy játékfilm első kockáin, hogy a rendezőnő tiszteli Kéthly Annát? Derüljön ki ez a filmből magából! Ez a nyálas szöveg interjúba való, de a filmet rögtön egy ilyen zavaró hülyeséggel indítani, fölösleges hiba.

Nem tetszett az sem, ahogyan szinte ráerőltetik a nézőre Kéthly hírnevét és elismertségét. Levelet ír Willy Brandtnak, lecsót főznek Golda Meirrel, és az angol munkáspárt képeslapot küld a születésnapjára... Mészáros proccol Kéthly fontosságával, bár annyit azért javít ezen, hogy beteszi a film egyik, történelmi szempontból talán a legfontosabb jelenetét. Anna azon dühöng - '56 után nem sokkal - hogy senki sem akar vele komolyan tárgyalni a forradalomról és Magyarország sorsáról. Vagyis, hogy a nyugati nagyhatalmak inkább szemet hunynak a megtorlások fölött, de a SZU-val nem akarnak ütközni. Magyarország magára marad.

A legtöbb történelmi kérdéseket firtató jelenetből viszont hiányzik az igazi él. Sajnos rettenetesen közhelyesek a viták, és túl hamar elcsendesülnek. Sajnos nem sikerül megcsillantani Kéthly briliáns intelligenciáját, fejlett vitaképességét. Bár utóbbit be lehet annak tudni, hogy az egyetlen környezetében, aki nem csak bólogat neki, az pont a nem túl jellemes, a politikát nem túlzottan kedvelő unokaöcs. Ő nem nagy ellenfél, mert fogalma sincs arról, milyen a politikai diskurzus lévén diktatúrában nőtt föl. Ez is elég jó megfigyelés Magyarországot illetően. De ezt már a nézőnek magának kell kiokoskodnia, mert Anna csak néhány el - és lenéző megjegyzésben jelzi, nem csodálja, hogy másképp gondolkodik ifjú vendége.

Eszenyi Enikő annál jobb, minél idősebb Annát kell játszania. Jól áll neki a kor, kellemes, derűs méltósággal tölti meg a karaktert. A mélypont viszont '56. Ekkor Kéthly Anna már 67 éves volt, ehhez képest egy koranegyvenest látunk. Bár ez nem feltétlenül Eszenyi hibája. De a visszaemlékezésekben inkább vicces, kicsit komolytalan, és ahogy mondtam, ez idegen a film jellegétől.

Az Utolsó jelentés... kellemes film, sok aktuális kiszólással, sok okoskodással és fölösleges pátosszal. A történetvezetés nem elsőrangú, de a hangulatok megkapóak. Nem lesz belőle kultuszfilm, de sokkal jobb és magyarabb, mint a szörnyű Szabadság, szerelem vagy az 56 csepp vér.

Értékelés: 7/10