Orbán Viktor Esztergomban járt, és ott rögtön letámadták egy üggyel, amelyhez semmi köze.

Fene se tudja, mi történik valójában Esztergomban, de hogy valami súlyos zavar van a város vezetésében, és ennek forrása a hatalmát sajátosan gyakorló Meggyes Tamás polgármester.

Az egyik tűzfészek a Szt. István Gimnázium, amely leginkább azáltal a szomorú hír által vált országosan ismertté, hogy egy ideggyenge diák öngyilkos lett. Pedig másfél évtizede, amikor még nyolcadikosként nézegettük a gimnáziumokat, általában a jó hírébe botlottunk bele. A patinás (több mint 300 éves) intézmény igazgatói széke körül indult marakodást kellett volna Viktor királynak megoldani.

Miért gúnyoskodom Orbánnal? Hát, igazán nem is annyira neki jár ez, hanem azoknak a - bocsánat - buta embereknek, akik Viktor segíts! (sic!) táblákkal várták a Mestert. (Ahogy az öcsém megjegyezte, azért annyira nem magyarok, hogy a nyelvünk helyesírására ügyeltek volna. Minden táblán vessző nélkül volt a kérés.) Mintha egy ellenéki pártelnök bármit is tehetne...

És Orbánt ezzel sikerült is zavarba hozni, mert csak szabadkozott: ez kormányzati kérdés. Szerintem inkább önkormányzati, mert feltételezem, hogy az iskola fenntartója az esztergomi önkormányzat, esetleg a megyei. De semmiképp sem hiszem, hogy a gimnázium közvetlenül az oktatási tárca alá tartozna. De ez nem is lényeges.

A lényeges az, hogy én Orbán Viktor helyében minden percet kiélveznék, mielőtt kénytelen lennék a trónra ülni. Mert  - és Orbán nem hülye - az biztos, hogy annak a várakozásnak, amelyet hívei dédelgetnek, nem fog tudni megfelelni. Nem azért, mert nem alkalmas, hanem mert lehetetlenség. Túl nagyot mertek álmodni az emberek.

Sajnos amennyire kellemes, amikor az embert szeretik, mert hisznek benne, annyira nehéz aztán visszahozni a félisteni szintről a saját személyét. Mert a tegnapi tüntetők nem egy demokratikus, modern Magyarországban élnek, hanem ők bizony II. András törvénylátó napjain érezték magukat. Szorult helyzetükben várták a jóságos király segítségét.

Viszont kormányozni csak mítosszal és gesztusokkal nem lehet, ill. köszönjük, most szenvedjük a Nagy Kommunikátor semmittevésének következményeit. Kormányváltásra pont azért lenne szükség, mert a mostaniak semmit sem csinálnak, vagy ha mégis, hát nagyon gyengén. Az igazi munkához igazi emberek kellenek, mondhatnám mesteremberek. Orbán, ha korrekt, megmondja, nem tud segíteni, és miniszterelnökként sem tud, ha tisztességes. Ugyanis abban a fiktív jogállamban, amelyben meg mi hiszünk, nem lehet csak úgy Budapestről odahatni. Orbán annyit tehet, hogy mint pártelnök beszél a pártjához tartozó Meggyessel, és talán jobb belátásra bírja. Ezt kellett volna tegnap mondani, higgadtan, és nem a hátsó bejáraton megszökve, hanem kint, az emberek előtt.

Lassan föl kell venni a dolgos hétköznapok tempóját, mert különben a hőn áhított Fidesz-kormány is megbukik. Valahogy az az érzésem, hogy paradox módon, még kevesebb türelemmel nézik majd az emberek az esetleges semmit. És akkor nem marad más, mint a szélsőségesek, azt, ugye, meg egy bölcs király sem akarhatja...