2015-ig a Bajor Szövetségi Állam birtokolja a Mein Kampf kiadói jogait, de persze ha akarnának sem élhettek vele, mert Németországban egész egyszerűen be van tiltva. Nem is jelent meg az elmúlt 64 évben.

Most viszont kifejezetten a németországi zsidó közösség kezdeményezi, hogy a moratórium letelte előtt mégis adják ki Hitler rettegett könyvét. Csak éppen a náci idológia alapművét lássák el magyarázatokkal és megjegyzésekkel. (http://index.hu/kulfold/2009/08/05/a_nemetorszagi_zsidok_kiadnak_a_mein_kampfot/ )

Ezzel nagyon egyet tudok érteni. Nagy hiba lenne ugyanis tiltott gyümölcsként kezelni az idők végezetéig. Arról nem is beszélve, hogy én személy szerint mindig szerettem volna elolvasni kíváncsiságból, és nálunk talán kapni is lehet (a napokban elhunyt Püski Sándor könyvesboltjában például), de ilyen helyekre én nem szívesen tenném be a lábam.

Kíváncsi vagyok, vajon tényleg annyira magával ragadó, annyira meggyőző-e az írás, vagy - ahogy én sejtem - középszerű, közhelyes, még a retorikai fogásai sem erősek, csak éppen az, amit kiváltott, tette "naggyá" és fontossá.

Hitler végletes ikon. Igazi szerepe zavaros. Régi mániám, és pár évvel ezelőtt ez még szinte eretnekségnek számított, hogy Hitler főgonoszi státusza nagyon félreviszi annak a rettenetes kornak a megértését. Nem tudom, miért, de eléggé leegyszerűsítették a korszakot. Van a legvéresebb kezű diktátor, aki talán a Sátán megtestesülése, talán csak egy megveszekedett elmebeteg. Sokak szerint mindkettő. Ő aztán jól megölette a fél világot, végül öngyilkos lett.

Nekem ez viszont az utóbbi években egyre kevesebb, egyre kevésbé kielégítő. Sokkal inkább úgy látom, Hitler egy halálosan beteg társadalom legbetegebb tagja volt, és hatalomra kerülése sokkal inkább magyarázható kontraszelekcióval, mint okosan felépített politikusi karrierrel. Az első világháborúból hazatérő Hitler csatlakozásakor az NSDAP-nak mindössze 600 tagja volt. A párt vezetése pedig nagy örömmel használta tagtoborzásra az ebben tehetséges fiatalembert.

Hitler későbbi szerepléseit általában karizmatikusnak, a retorika csúcspontjának szokás tartani. Lehet, bennem van a hiba, de már gyerekként, amikor nem sokat értettem a dolgokból, kissé megmosolyogtam az agresszívan hadonászó alakot. Eleinte egész egyszerűen nem értettem, miért és hogyan volt képes arra, hogy magával ragadja majdnem az egész ország közvéleményét és belerángassa egyébként is megtépázott hazáját egy eleve vesztésre ítélt háborúba. Ma már tudni vélem. Hitlernek két trükkje volt: egyrészt pontosan azt mondta, amit hallani akartak az emberek. Ki ne szeretne egy nagy (a legnagyobb) nemzethez tartozni? Ki ne szeretné magát kiválasztottnak és a jövő zálogának látni? Pláne a sok a világgazdasági válság miatt meggyötört, megalázott, kisemmizett ember. Hitler sikerének másik kulcsa saját maga volt, a nagyszabású ígéretek megtestesült beváltója. Pedig Németország ebben az időben csak látszólag virágzott, a fellendülés csak része volt a pokoli káprázatnak. Nemrégiben láttam egy Kor-kép című könyvben az ötvenes évek Magyarországáról fotókat: csupa kisimult arcú, reményteljes, büszke ember. Közben meg pontosan tudjuk, milyen is volt az ötvenes évek igazi arca. Hitler sehonnani emberként érkezett meg Németországba (hiszen mégcsak német se volt) egy vesztes háború után, és másfél évtized múlva ő volt a birodalmi kancellár, A Kiválasztott Nép Első Számú Kiválasztottja!

De mindezt nem egyedül érte el - Hitler politikai ténykedésének talán ez a legnagyobb hazugsága - hanem bizony ott állt mögötte az apparátus. Akik a látnok ötleteit aprópénzre váltva megvalósították. Akik az SS tagjait kiképezték is irányították; akik a haláltáborokat fölépítették; akik az egészségügyi törvényeket megírták (pl. a szellemi fogyatékosok halálba küldéséről szólót). Sok ismert és még több ismeretlen figura, akik mind nagyon kellemesen éldegéltek azon a szemétdombon, amit akkortájt a Harmadik Birodalom néven emlegettek.

Nem kollektív bűnösségről van szó, nem a német nép volt a hibás. Nem is lehetne, hiszen őket is megtizedelték ilyen - olyan indokokkal. Hanem azokat az embereket, akik Hitler árnyékában építgették bizarr karrierjüket, és a sok jel szerint egyre elborultabb elméjű vezért leginkább egyfajta bábnak használták. Ahogy a nácipárt már a kezdetekben is.
Nem menti ez föl Hitlert semmilyen felelősség alól. Ettől ő még a világtörténelem egyik legnagyobb gazembere. De azok is, akik haszonélvezői voltak annak a rendszernek, csak épp a nevüket nem tudjuk. Akik mindenféle, ma már lényegtelen érdekeik miatt rászabadítottak egy elmebeteget saját országukra, aztán pedig kritikátlanul követték utasításait, és nem fékezték meg, pedig pontosan tudták, mi zajlik. Mindeközben nemzetinek hazudták magukat, miközben a németség legnagyobb hazaárulói voltak.

Bár a beszűkültség netovábbja, de még ma is találkozom olyanokkal, akiknek a németekről ez jut elsőként az eszébe. Kicsit sem vagyok német, de pusztán a nyelvtudásom miatt volt, aki éreztette velem, hogy a német beszédet am Block szalonképtelennek tartja. (Az egyik ilyen esetet meg is írtam a blogon. Egy cseh üzletembernek tolmácsoltam angolul. Aztán fölajánlottam neki, hogy németül is mehet, mire ő vérmes tekintettel közölte, hogy képtelen a német nyelvet beszélni, mert a nagymamája Auschwitzban végezte. Nagyon szar érzés volt.)

Képzeljük el, amikor egy igazi német szembesül ezzel az előítélettel!

Szóval szívesen elolvasnám ezt a könyvet, legális kiadásként, nem valami, a barna szennyből élő könyvkiadó zsebét gyarapítva ezzel. A mostani németek bölcsességét pedig egyre jobban csodálom. Régebben üres frázisnak tartottam a legendás, múlttal való szembenézésüket, az utóbbi években viszont rendre bizonyítják a bátorságukat filmjeikkel és a hasonló kezdeményezésekkel. Mi ezen az úton megtorpantunk, sőt - rossznyelvek szerint - elindultunk visszafelé.