Csak tudnám, miért kell pont annak az egyetlen magyar embernek a Szomszédok pár szereplőjével beszélgetni, aki egy részt sem látott a sorozatból?

Értjük, hogy a szerkesztőbácsik és nénik kigondolták, jópofa lenne, az m1-en újfent ismételt teleregény pár emblematikus figuráját a Story tv újgazdag kulisszái közé csalni, csak éppen azzal nem számoltak, hogy Havas Henriket a kicsit ráncosabb közönségkedvencek halálosan untatják, és - a tanár úr őszintesége példás, ugyebár - végig éreztetni fogja velük, hogy szarik rájuk meg a nevetséges kis sorozatukra.

Ennek megfelelően Trokán Péter, Frajt Edit és Kézdy György meglehetősen kelletlenül válaszolgatott Havas értelmetlen kérdéseire. Látszott rajtuk, hogy nem egészen erre számítottak, amikor a meghívást elfogadták. Mert Havas - ha már ennyire nem akar energiát fektetni a számára lényegtelen emberekbe - könnyedén és elegánsan is megoldhatta volna a feladatot. Hátra kellett volna dőlnie, és sztoriztatni az egykori gazdagrétieket. De mire egy-egy válaszból valami érdekes kibontakozhatott volna, már jött is a következő unott hülyeség. Trokán Péter bírta a legtovább, szinte végig komolyan vette Havast és a műsort. Kicsit olyan volt, mint egy rosszul elsülő vendégségben az a rokon, aki menteni próbálja a helyzetet. Frajt Edit a passzivitást választotta, miután kiderült, hogy Havas egyetlen momentumot nem tud felidézni pályafutásából, Kézdy György pedig hátradőlt, és elnéző mosollyal néha mondott valami édesbúsat (Például, hogy őt nem hívták meg az induló Barátok közt castingjára). Mindhármojuk arcán látszott: ide se jövünk többet. És igazuk is van, az egész kínszenvedés volt mindenkinek.

Havas felkészületlensége elképesztő volt: még a szerkesztők által összeírt kérdéseket sem olvasta el felvétel előtt, ahogyan a háttérinformációk is érintetlenek maradtak. Ott bogarászgatta, melyik kérdés lenne alkalmas, de a beszélgetésnek semmilyen szerkezete sem volt. Két témakört erőltetett - rosszul - a riporter: a Szomszédok társadalmi hatásait (oda-vissza) és a Sorozatban játszó színészek életének alakulását. Az első témakörhöz - a rendszerváltás időszaka és a demokrácia első évtizede - Havas ért a legjobban a világon, ezért hiába próbálták a véleményüket is elmondani a színészek, letorkollta őket. Néha önfényezéssel, néha egy újabb, oda nem illő kérdéssel. Amikor Kézdy György arról kezdett nagyon érdekesen beszélni, hogy neki '87-ben fogalma sem volt arról, hogy két éven belül szétesik a rendszer, akkor Havas szinte lehülyekisemberezte. Mert a tanár úr 1987 szilveszterén valami szovjet fejessel beszélgetett, aki elmondta neki, hamarosan vége a SZU-nak.  Értitek, buta kis színészek, Havas úr már akkor is nagy ember volt.

De az is ízléstelen és buta megoldás volt, amikor Frajt Edit korábbi filmjeiről szólván egyszercsak beugrott Havasnak (meglátta a papíron) Oli úr neve. Őszintén, volt ebben az országban bárki is, aki kimondta, hogy a kissé pösze hajszobrász homoszexuális? Ebben pont ez volt a játék, az incselkedés, hogy sosem mondták ki, csak utaltak rá. Ekkora tuskó is csak Havas lehet, hogy ezt a jópofa figurát, akit szerintem mindenki szeretett, nevén nevezte, és társadalmi dimenziókat vizionált mögé. Pedig ez csak arra ment ki, hogy intellektuálisan buzizhasson egyet. Jaj, de nem áll jól egy öregedő férfinak, amikor vaskalapot húz a fejére. Pláne, ha semmi köze a megjegyzésének (amire nem is reagáltak, mert nem volt mit) a beszélgetéshez.

Látszott, hogy Havas szemében nem érnek semmit ezek a vacak csepürágók és a butuska sorozatuk. (Az is mennyire kínos volt, amikor felhozta a Barátok köztet és a Jóban, rosszbant. Annyira suttyó dolog ez "nem tudom, melyik csatornán megy"-hozzáállás. Egy tévés igenis tudja!) De leginkább az fájt neki, hogy a Szomszédok sikeres volt. Az mindegy, hogy nem Havas konkurenciája, csak önmagában az a fajta ember lehet, akinek egyszerűen fáj a másik ember sikere. Mert rajta kívül mindenki csaló, szemfényvesztő, imposztor. Tehetsége a tévében csak neki van.

Havas képességei, intelligenciája persze vitán felüliek. Csak éppen most azt hiszi (talán joggal), hogy neki már nem kell dolgoznia. A szerkesztőség kitalálja a vendég kilétét, összeír pár felszínes információt (internet), összetákol pár kérdést, aztán Havas beül a stúdióba és fölteszi. A hozzáadott érték csupán a márkanév.

Havas kicsit olyan, mint azok a hadvezérek, akik már számos csatát megnyertek, csak épp elszállt az idő felettük. Őket szokták hűséges szárnysegédjeik fölcipelni a csatatér fölötti dombra, hogy amíg ők lent harcolnak, addig az öreg ne zavarjon sok vizet. Szerintem valami ilyesmit láttunk. Az öreg katonák méltósága nélkül.