2009. május 24. 21:41 - Reckl_Amál

Vegyes 09 05 24

A hétvégén majdnem megszűnt a Forma 1. A túlzottan régóta regnáló FIA-elnök, Max Mosley a nevetséges körbe-körbe autóversenyek szintjére akarta zülleszteni a bajnokságot költségtakarékossági ötletével. Erre három csapat jelezte, hogy velük nem, kiszállnak, ha a nyakatekert és előnytelen szabályozást bevezetik.
De valószínűleg Ecclestone szólt neki, hogy Ferrari nélkül úgy kirúgatja, hogy meg sem áll a törzshelyéig, ahol a sajátos ízlésű vén kéjencet SS-egyenruhás ribancok kényeztetik.
Szóval egyelőre nem esik szét a Forma 1 és szerencsére a számomra legunalmasabb monacói futamon is túlvagyunk. Megnyugodtam.

A Velvet Gumicukorja szerint ősztől Fábry ül a kvízprofesszori székbe, mivel sztárral kell megjelennie az RTL-nek, hiszen a TV2-re igazolt ama szék eredeti tulajdonosa. Szerintem Fábry teljesen alkalmatlan erre a szerepre. Annak ellenére, hogy Vágó és közte sok hasonlóság van. Mindketten öregedő, túlfizetett, öntelt és kellemetlen emberek, akik jól eljátszott intelligenciájukat és megszerzett hitelességüket "ügyesen" lenullázták eszement politikai fanatizmusukkal. Ennek fitogtatását még fontosnak is tartják. (Még páran talán emlékszünk szörnyen parttalan, ostoba vitájukra a Heti Válaszban.)
Fábry viszont képtelen és nem is hajlandó arra a jópofizásra, amely miatt az egyébként szintén elég bunkó Vágó (olvastam a könyvét, nagy csalódás) az ország egyik legkedveltebb tévés személyisége volt. Továbbá a vetélkedő feszes tempójú dolog, nincs idő és alkalom sem arra, hogy Fábry négyezredszer is elmondja, hogy az apja hogyan próbálta a galambocskát palástolni egy diszkrét, ám annál nyilvánvalóbb köhintéssel.
Így jár a csatorna, amelyiknél nincsenek értelmiségi arcok, Majka vagy valamelyik luxuslotyó mégsem ülhet be a Legyen Ön is milliomos!-t vezetni.
Arról nem is beszélve, hogy Fábry műveltsége kicsit beszűkült (kizárólag humán) és kicsit megkopott, tipikusan az az ember, aki egy ponton megelégedett saját tudásával, és onnan egy tappottat sem mozdult azóta.
Egy próbát azért megér, hiszen a TV2 bármit el tud rontani, úgyhogy eljöhet még az az idő, hogy vetélkedő címén egy önelégült faszi a használatban kissé kifakult szövegei megverik az eredeti kvízprofesszort.

Molnár Gyula olyat tett, amiért majdnem kezet lehet neki csókolni. A XI. kerületi polgármester bezáratta a vacak talponállókat, mert a lakókat zavarta a sok dologtalan egyetemista sorozatos éjjeli hangoskodása. Én is Lágymányoson jártam főiskolára, néha ott aludtam, és tényleg nagyon rossz, hogy hétköznap éjszaka is ott ordítoznak ezek a kölykök. Szóval miért majdnem? Mert a Budapest két legundorítóbb gócpontja, a Zöld Partdon és a Rio működhet tovább. Elsőként ezeket kellett volna végleg bezárni, dehát biztos haver vezeti...
Mindenesetre azért az alkoholistáknak és dealereiknek van bőr a pofájukon! Több riportot is láttam, és megállapítottam, hogy már rég meg kellett hozni ezt a rendeletet. A susogósban a kamerák elé álló tulaj háta mögött ott virított a késdobáló. Az ilyen helyekre szükség van! Na persze!
A helyek közönségén meg igazából mulattam. Pelyhes állú, szemüveges kis legénykék magyarázták, hogy most mi lesz. Jaj, de ismerem a fajtátokat! Vidékről, anyuci, apuci karmai közül Pestre (Budára) felszabadult kis hülyék, akik most a piálástól nagy felnőttek. Habos kakaó és pizsi, az lesz!
Kár, hogy Rióék kimaradtak, mert így a teljes rendelkezés hiteltelen és támadható.

Pár hír házunk tájáról. Jön! Jön! Jön! Médiakurvák - végre elindítjuk a sorozatunkat. Hajós András szereplése a szépségversenyen megadta a kezdőlökést! A műsort természetesen nem láttam, akármit azért még én sem nézek meg. Önmagában a tény, hogy Hajós ilyenhez adja a nevét, érdemessé teszi a címre. Szóval hamarosan.

Másrészt Ruszkibaka barátom megbetegedett, sőt kórházban végezte. Mostanra talán jobban van, hiszen már új poszttal jelentkezett. Jobbulást!

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr51141446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

attila.1969. · http://attila1969.wordpress.com/ 2009.05.25. 12:02:09

Nagyon köszönöm a jókívánságot,drága barátnőm.Kiváltottam fájdalomcsillapítókat egy vagyonért..Lement velem az interjú tíz után ma a Kossuth Rádióban..(Panaszkodás és egy kis reklámot is kaptam,bár nem kértem) és Fábryt nem említeném egy napon Vágóval,mert ég és föld a különbség a művelt kvízprofesszor és az ízléstelen és gusztustalan fidesz.e.n...ló ripacs között..

Tűzvillám (törölt) 2009.05.25. 12:14:32

@RUSZKIBAKA: Ó, az te voltál? AKi mondta, hogy volt a hét bloggere, meg hogy három blogja van? Azt hallottam, gratulálok! Gondolkoztam is, hogy ki lehet, hogy vajon olyan-e, akit én is ismerek innen.
Most már híres ember lettél.
Vigyázz, nehogy bekerülj Amál "Médiakurvák" sorozatába :DDD
A Kossuth -rádiós szereplés az első lépés a lejtőn. Egy kis idő, és azon veszed észre magad hogy ezüstruhában próbálsz átbújni egy feléd mozgó falon :D

Na, mindenesetre jobbulást!


Hajós nekem is csalódás, úgy vagyok mint Amál, hogy nem láttam a királynős műsort,de maga a tény, hogy Hajós szerepelt benne azt mutatja, hogy elveszett a lelke.
Pedig én sokat megbocsátottam neki (Heti hetes, meg a régi tv2-s baromságai.)

attila.1969. · http://attila1969.wordpress.com/ 2009.05.25. 13:31:52

@Tűzvillám: Kár erőlködni és ócsárolni,majomfejű..Azelőtt is ismertek páran és több híres(hírhedt) embert megismertem,mint amennyit te kétszáz év alatt képes lennél..Az ilyen szutykok miatt van nálam előzetes moderáció,mint amilyen az az irígy,lepedékes nyelved..Majd ha annyit gürizel a blogjaiddal és filmeket keresel éjjelenként önzetlenül az olvasóidnak,akkor ugathatsz,mert a reklámokból,ha hiszed,ha nem:nem lehet megélni..Negyedik hónapja még csak 65 Usd-m van az első kifizettet száz után..Ha utánam csinálod,hogy ne csalódjanak a hozzádtérők minden nap,majd vakerálhatsz..addig meg..(nem írom le,mert nem nyomdaképes')..

Tűzvillám (törölt) 2009.05.25. 14:18:24

@RUSZKIBAKA: nahát, nem egész erre számítottam.
Csak vicceltem a médiakurvával, gondoltam, hogy az a három szmájli ezt nyilvánvalóvá teszi.
Egyszer engem is felhívtak a Kossuth-ból, valamihez hozzászóltam, és akkor azzal viccelődtünk a családban, hogy híres ember lettem.
De ha ezt ennyire sikerült félreérteni, akkor nem tudok a dologgal a továbbiakban mit kezdeni, meg a válaszoddal se.
Amit írtam arról, hogy örültem, hogy egy bloggert hallottam a Kossuthban, azt komolyan gondoltam, meg a gratulációt is.
Gondolom a betegség miatt kaptalak el ilyen érzékeny hangulatban.

attila.1969. · http://attila1969.wordpress.com/ 2009.05.25. 14:31:14

@Tűzvillám: Ha nem bántás volt,megkövetlek.de borzasztó ingerült vagyok mostanában ezer ok miatt.Kiállhatatlan.Egyébként az interjúban hatot mondtam,de csak négy élő blog van az aláírásgyűjtőssel,csak azt kivágták E.Zsanett érzékenysége miatt..És egyébként is,amikor az interjú készült,már bennem volt két liter vörösbor+kánikula..Bocsánat a hallgatóktól is a pongyola fogalmazás miatt!(hívott volna hajnalban,amikor még józan vagyok..)

Tűzvillám (törölt) 2009.05.25. 14:48:24

@RUSZKIBAKA: elgondolkoztam azon, amit írtál, és én is arra jutottam, hogy bizonyára sokan szólnak be neked, mint ahogy pl. Amálnak is - igaz, ANál ? :D - küldöm az ezrest is :) (vicceltem)
Szóval gondoltam, hogy eleve negatívan állsz hozzá az ilyenekhez, és az én naív, és iróniamentes ugratásom is kiverte nálad a biztosítékot.
Már arra is sokszor rájöttem, hogy írásban nem igazán érdemes viccelni, ismeretlenekkel, mert nincs rá garancia, hogy úgy értik, ahogy én.

Elolvastam, amit írtam neked, és belátom, hogy a totál ellenkezőjét is ki lehetett belőle olvasni.

De az interjú jó volt! Nem hallatszott a két liter vörösbor :)

attila.1969. · http://attila1969.wordpress.com/ 2009.05.25. 16:30:44

@Tűzvillám: Akkor szent a béke!Megkaptam a leveledet is,és sajnálom,hogy törölted magad,mégha-ahogy írod-nem miattam,hiszen pont ma tervezted..Valóban érzékeny vagyok.Sokat bántanak..Néha molotov-koktéllal és megöléssel is fenyegetnek,de ha olvasnád a blogom,akkor ez nem lenne hír a számodra..

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2009.05.27. 20:55:42

tapodtat... szerintem... ha már Balogh A...
süti beállítások módosítása