Régen voltam olyan jó értelemben izgatott, mint tegnap este. Testvéremnek köszönhetően eljutottam végre a Művészetek Palotájának Bartók Béla Hangversenytermébe egy könnyed nyáresti koncertre.
A műsor alapvetően igazi klasszikusokból állt: Haydn, Schubert és Vivaldi. Továbbá "becsempésztek" egy kortárs, magyar művet is, Tóth Péter Lorca sanzonjait. Nem ismertük ezt a friss ciklust (2008-ban született meg), úgyhogy volt benne némi rizikó, hogy valami olyat is hallunk, ami nem nyeri el túlzottan a tetszésünket, de szerencsére a mai darab is megállta a helyét. Sőt, kifejezetten kellemes színt vitt az amúgy is nagyon színvonalas előadásba. A szerző maga is megjelent a színpadon, hogy megérdemelt tapsot kiélvezhesse. Tényleg ajánlani tudom. Nekem Bernstein jutott eszembe egyébként. Ami talán tárgyi tévedés, de legalábbis őszinte asszociáció.
A koncert főszereplője a világhírű, magyar hegedűművész, Baráti Kristóf volt. Kedvesen szerény embernek tűnt. Nagyon tetszett játékában a sajátos koncentráció. Én mint hangszeren nem igazán játszó ember azt szoktam figyelni komolyzenei előadásokon, mennyire "száll el" a művész. Baráti sokszor csukott szemmel (ám fölösleges manírok nélkül) játszotta a legnehezebb filigrántechnikát igénylő futamokat, de végig jelen volt, ez kétségtelen. És ez tetszett.
A zenekar is elég híres, a Budapesti Vonósok. Ők voltak a kétrészes koncert házigazdái. Az első részben a Haydn C-dúr szimfónia alatt kiegészültek fuvósokkal és egy üstdobossal is. Utána a fülledt, "porszagú" (ez Lorca szava, és remek leírás a hőségre) és szenvedélyes Lorca-verseket éneklő Iván Ildikót kísérték. Személyes megjegyzésem: az énekesnő szenzációsan nézett ki. Mint egy istennő. Másik személyes megjegyzésem: a gitárról szóló dal (Így nevezik?) hihetetlenül hangulatos. Milyen más volt ez a pizzicato, mint a műsor második felében a Vivaldi közben! Szeretem az ilyen horizont-tágító élményeket.
Végül pedig Schubert c-moll vonósnégyes tételének vonószenekari átirata hangzott el, amely nagyon megtetszett a testvéremnek.
A második részben lépett színpadra a fiatal Baráti Kristóf. Vivaldi: A négy évszak, hiszen ez a Budapesti Vonósok tavaszköszöntő hangversenye volt. Kell-e ennél többet mondani? Amúgy a jegy öcsém ajándéka volt anyukánk áprilisi születésnapjára. Én meg mint pióca, rájuktapadtam.
Kiváló este volt. Végre úgy tudtunk elmenni valahova, hogy jól sikerült. A Müpa nagyon jó épület, nagyon ki van találva. Tervezői végiggondolták a felmerülő igényeket: széles folyosók és lépcsők, hogy a kellemes est ne torkolljon tülekedésbe. A lankás, vörösszőnyeges lépcsőn pedig úgy lépdelhet végig az ember, mint valami klasszikus sztár. Az ülőkék az előtérben, az ülések a nézőtéren, a személyzet - mind, mind dicséretet érdemel. Bár nem a Müpáék érdeme, de az sem rossz, hogy mindössze negyedórányira lakunk tőle.
A közönség is nagyon kellemes volt. Egyrészt senki sem volt túlöltözve, egy hangversenyen a zenészeknek kell a legelegánsabbnak lenniük. Másrészt senkit sem láttam, aki ellenszenvesen viselkedett volna. Csoda.
Elhatároztuk, hogy figyelni fogjuk a Müpa műsorát, és gyakori vendégei leszünk, mert nagyon elégedetten távoztunk. Ha valaki szeretné tudni, mit jelent az európaiság jó értelemben, nézzen be a Müpába egy ilyen koncertre, meg fogja érteni.
Részletek: http://www.mupa.hu/programreszletes.jsp?id=K_18291&day=7&year=2009&month=5
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
KZsoci 2009.05.08. 20:29:24
Ziebi 2009.05.08. 21:53:19
pdjames 2009.05.08. 23:25:20
iratkozz fel a müpa hírlevelére, fantasztikus előadók és zenekarok jártak és járnak erre mostanában a mi konzseniális előadóinkról nem is beszélve (New York-i, Szentpétervári, Londoni Filharmonikusok, Lorin Maazel, Joshua Bell, Fasil Say, Macujev, Vengerov, NIgel Kennedy, Kavakosz, Cecilia Bartoli, St. Martin-in-the-Fields, Repin, Mahler Ifjúsági Zkr., Fisher Ádám és a Wagner napok, Kocsis, Bogányi, SIMON RATTLE, operák,jazz, Buena Vista Social Club , Cesaria Evora, az ember azt hiszi, hogy nem is Magyarországon van, de pl a Szt. István Gimnázium zenekarának is itt voltak a bérleti előadásai, nagyon jó volt látni, h Kocsis Zoltán vagy Bogányi Gergely milyen alázattal és szeretettel zenélt ezekkel a középiskolásokkal és az "amatőr" kórussal. És érvényes koncertjeggyel a Ludwig Múzeumban is nézhetsz kiállítást, most éppen Anton Corbijn-t. Ja és visszatérve a hírlevélre, ha időben veszed a jegyet egy csomó kedvezményt is kapsz.
pdjames 2009.05.08. 23:29:15
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.05.09. 04:15:49
Ez egy remek ötlet, köszönöm!
ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.05.09. 04:27:50
a tegnapot nem keresem
a müpában én is először voltam
csak én csütörtökön, de felemelő volt
a mélypontokkal együtt is
www.youtube.com/watch?v=mYaLg_JXmuY
klassz az épület a környezet meg minden
:)
adja az izgalmat és a kiválóságot, ami
rátok vár...
rózsaszínlazac · http://szexmanifesto.blog.hu/ 2009.05.09. 08:46:25
Érdekes, hogy pont a tőszomszédságában van a nemzeti színház, ami viszont egy röhejes, ízléstelen, újgazdag villa-katyvasz mindenféle álneostílusutánérzéstelenséggel. Jártam is benne, iszonyat szűkek a széksorok a színházteremben, rettenetes térdfájással kellett hazamenjek. Nem ajánlom senkinek, hogy ott végigszenvedjen egy előadást.
nemuccaszoc 2009.05.09. 09:41:40
Adazka 2009.05.09. 09:48:11
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.05.09. 12:50:00
Kívülről nem is tetszik, bent annyira nem rossz az sem, de a Müpa sokkal jobban tetszik. A Nemzetinél a funkcionalitásra nem fordítottak annyi figyelmet.
@Adazka:
Ja persze, megyek is Kiss úrhoz a pénzemért. Hülye!
rózsaszínlazac · http://szexmanifesto.blog.hu/ 2009.05.09. 14:35:01
ülj végig egy szindarabot a színházban, hacsak nem vagy egészen kistermetű meg fogod szívni, és térd meg hátfájassal fogsz hazatérni...
szóval ez a "bent nem rossz", enyhe túlzás...
de a müpa főnyeremény,
és ne felejtsük el, hogy volt építés közben egy kormányváltás, és az új kormány nem állította le a projektet, (ahogy az előző tette örjöngve a nemzetivel) hanem példámutatóan továbbvitte és végigcsinálta...
szemben azokkal, akik hatalomrakerüléskor azonnal leállították a nyertes Nemzeti Színház tervet...
Ez enyhán szólva nem volt szalonképes húzás, ahogy a megépült épület sem az, inkább nevetséges, a nemzeti színházunk nevetségessé tesz minket annyira hamis és gejl és művi, hogy fájdalmas...
Az egész történetnek egy nagy haszna van: az eredeti Nemzeti-terv helyén létesült Nemzeti gödör! Senkinek sem jutott volna eszébe egy ilyen gödröt építeni a város közepén, de mára ennek nélkülözhetetlen funciója van, egy parkhoz kapcsolódó, részben szabadtéri kulturális központ, és a város egyik fontos tüdőlebenye...
néha jól sülnek el a nem várt következmények. Éljen a nemzeti gödör ahol egy Nemzet fog felemelkedni...
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.05.09. 14:47:55
Már végigültem, tényleg nem kényelmes, de voltam már rosszabban. Olyan színházban, amelyet vietnami mintára építettek, na az a kemény.
Nagyon ízléstelen dolog volt, de a Nemzeti nem rossz színház, bár azóta nem jártam ott, mióta Alföldi az igazgató.
De ez a szókapcsolat tetszik: "gödröt építeni". Ilyen is csak Magyarországon fordulhat elő. Az meg csak öröm, hogy jól sikerült.