Ma nem akármilyen finomságokkal kedveskedett a Mokka a kissé még bággyadt nézőknek.
Indult az egész a táskai állítólagos lövöldözéssel. Én már tényleg csak fáradtan csóválom a fejem a kisebbségi önkormányzatnak nevezett látszatintézmény láttán. Egy olyan nő nyilatkozott telefonon, aki még beszélni is alig tudott. És még csodálkoznak a romák, ha tanulatlan népségnek tartják őket! Ne szavazzanak meg ilyen primitív alakokat, ilyen egyszerű. (Most az más kérdés, hogy össztársadalmi szinten sem állunk túl jól politikusok terén, dehát már az apám is megmondta, hogy amelyik nép úgy szavaz, hogy Torgyán József miniszter lehessen, az meg is érdemli.) De hogy ne csak bosszantson, hanem hogy fölvegye azt a sajátosan abszurd mázt is a sztori, ami az ún. romavezetők médiaszerepléseire oly jellemző, kiderült, hogy a megtámadottak történetesen a képviselőasszony szülei. A hasonló, azóta falsnak bizonyuló korábbi eset egyetlen tanúja szintén a családhoz tartozik.
Nem tudom, melyik eset szomorúbb. Ha tényleg a legkisebb gyanús neszre automatikusan lefekszenek emberek a padlóra, mert annyira rettegnek az ungarische vájt páver önjelölt keresztes lovagjaitól. Vagy, ha a fifikás leányzó így igyekszik (tán felsőbb jogvédői sugallatra) egy kis hangulatot kelteni. Azért talán az első.
Ezt a jó kis témát vitték tovább Doszpot Péterrel. Az ex-zsaru (Mert ő nem rendőr volt, hanem zsaru, micsoda pózőr, istenem!), ex-politikus, mostanában tv-s műsorvezetőt úgy harangozták be, hogy ő már tudja, kik járják fekete dzsippel a vidéket, és támadnak rá a cigányokra. Ennyire, amennyire ő, én is tudtam volna: emberek. Nagyjából ennyi derült ki. Mert Doszpot valószínűsíti, hogy nemsokára jelentkezni fog valaki, akinek feltűnik, hogy a kopasz, mexikói ketrecharcos kinézetű szomszéd két uzival a hóna alatt rendszeresen beugrik a fekete terepjárójába. Persze nem szól, hogy megy cigányokra lőni, mert ezt csak a csoportjának tagjai tudhatják. Lenyűgöző!
De az első blokk lezárása az maga volt cukrozott bevonómasszás kedélyeskedés. Az én rosszmájú szemszögemből nézve az egyik legkínosabb beszélgetés, amit a Mokkában valaha lefolytattak. (Azért nem a magyar televíziózásban, mert az a Nap TV hétvégi műsorának megingathatatlan joga és dicsősége.)
A vendég Kovács Patrícia színésznő (az összes csajos ökörségben játszott, ill. ő az irritáló feleség a stipi-stopi a hitelreklámban) és az ő két "pasija". Egy magyar vizsla és...tadadam: Gusztos Péter. Hátha valaki nem ismeri a Mokka felépítését, az első óra a "komoly" témáké (mint Doszpot, na ja), és a buta csevegést 8 utánra száműzték a TV2 házicelebeivel. Erre most egy huszadrangú politikussal és valami felkapott színésznőcskével küzdöttek a műsorvezetők. Azurák Csabán látszott, hogy utálja a szituációt. Kit érdekel ez a két ember együtt? Egymásra találtak, gratulálunk.
A beszélgetés olyan szánalmasan bugyuta volt, hogy én utóbb ki is kértem volna magamnak Lui Padre helyében (aki a műsor második felében mint szakértő nyilatkozott a temetői szexről). Jöttek az olyan modorosságok, hogy Patrícia nem fél-e attól, hogy most be fogják sorolni politikailag mint színésznőt. És a végére: beszéltek arról a plakátbotrányról, amellyel az SZDSZ riogatja az embereket. Még nem beszéltek. Izgi!
Mokka! Ilyet többet ne!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Réka · http://blog.rekafoto.com/ 2009.05.07. 12:58:44
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.05.07. 13:10:08
Win Elen 2009.05.07. 13:39:20
Ha valami valoban fontos es lenyeges volt benne, az ugyis fenn lesz a neten. Elobb vagy utobb.
Réka · http://blog.rekafoto.com/ 2009.05.07. 14:49:14
Réka · http://blog.rekafoto.com/ 2009.05.07. 15:26:05
Ugye ezt nem mondod komolyan?
attila.1969. · http://attila1969.wordpress.com/ 2009.05.07. 15:28:06
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.05.08. 08:45:50
Ezek közül leginkább csak a Mokka. Kossuth rádiót kb. 10 éve nem is hallottam. Havast akkor láttam utoljára, amikor a kritikát írtam. Szerdán meg akkor indultam haza, amikor a Mónikának vége lett, úgyhogy ha akartam volna, se láttam volna. De nem is akartam. Amikor munkanélküli voltam, akkor sem néztem. Mert amellett, hogy gagyiság, fogatlanság, primitívség, nagyon hazug és tisztességtelen az egész. Ezeket a szörnyen buta embereket becsalják azzal, hogy segítenek nekik, de valójában egy cirkuszba való rémshow-hoz kellenek. Hogy a csak egy fokkal intelligensebbeknek is legyen kit lenézniük.
attila.1969. · http://attila1969.wordpress.com/ 2009.05.08. 11:00:23
attila.1969. · http://attila1969.wordpress.com/ 2009.05.08. 11:02:49
attila.1969. · http://attila1969.wordpress.com/ 2009.05.08. 11:04:15
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.05.08. 11:49:19
Amúgy az még nem sznobság, ha valaki a tévézés legalját nem nézi. Szomorú, ha valakinek az a szórakozás, hogy pár embernek csak jóindulattal nevezhető alak verekszik valami ökörségért. Tudom, hogy valamiért tiszteled Joshi Bharatot, én szélhámosnak tartom. És már régebben is ez volt a véleményem róla, amikor még nem volt tv-sztár. Mónika is, Joshi is az emberek butaságából élnek. Ha most eltekintünk attól, ami lerí a résztvevőkről, elég csak arra gondolni, hogy csak hülye megy a tv-be a magánéletéről beszélni.
Remélem, azért nem sok ilyen ember él az országban, mert különben nagy bajban vagyunk.
"Nem lehet minden nap Bach műveit hallgatni ..."
Akkor eléggé ki fogsz akadni a következő poszton.
A Kossuthot az apám hallgatta állandóan, szóval elég jól ismerem, de bevallom semmilyen rádiót nem hallgatok. Te meg ne beszélj úgy, mintha 100 éves lennél! Csak 40 vagy, igazából fiatal!
Botfülű Suzan Boyle hasonmás · http://zoltanatya.blog.hu 2009.05.08. 12:30:21
Ez komoly?
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.05.08. 12:40:11
webcast.tv2.hu/dynamic/index.php?m=video&video_id=395145
GayBears · http://gaybears.blog.hu/ 2009.05.08. 14:49:12
attila.1969. · http://attila1969.wordpress.com/ 2009.05.09. 09:15:27
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.05.09. 13:13:53
Ha egyedül vagyok, akkor rákapcsolom az mp3-amat a gépemre, és azt hallgatom.
Win Elen 2009.05.09. 14:56:28